Mindörökké Prog!: Prog Heaven fesztivál 1. nap - Club 202, 2015.05.29.

írta TAZ | 2015.06.07.

Nemes és egyben igen nehéz feladatot vállalt magára a Miserium két oszlopos tagja, Tari Szabolcs és Iványi Álmos: annak érdekében trombitálták össze a hazai progresszív rock/metal élet krémjét, hogy a hazánkban háttérbe szorult műfajt felélesszék. Szerény véleményem szerint idehaza sajnos a közízlés annyira mélyen van, hogy ha nem mulatósban vagy nemzeti rockban utazol zenészként, akkor halálra vagy ítélve, úgyhogy minden más zenei törekvés szinte egyfajta szélmalomharc. Mégis szükség van a kitartó, lelkes zenészekre, bandákra, akik nem hagyják a minőségi zene lángját kialudni. Aki pedig ellátogatott az első ízben megrendezett Prog Heaven fesztiválra, nem csalódott, hiszen egy igazán színes, minőségi programot kapott két sűrű napba töltve.

És ezt a kétfelvonásos prog-szeánszot nevetségesen olcsó, 1500 illetve 2000 forintos jegyekkel lehetett megtekinteni, melynek első napján az Eye For I, a Mytra, az Ad Astra, a Miserium és a Wendigo szórakoztatta a nagyérdeműt. Egyik kedves barátom meg is jegyezte, hogy ez volt a valaha látott és hallott legjobb 1500 forintos koncertje. Na de ne rohanjunk ennyire előre.

Az utazási viszontagságoknak köszönhetően, kicsit késve toppantam be a Club 202-be, ahol már javában zenélt a budapesti Eye For I, akik az Égforrás helyére ugrottak be, ők ugyanis nem tudták vállalni a fellépést. A srácok műsorának utolsó dalait csíptem el, ami elsősorban a bemutatkozó, ’Traces Of Intelligence’ lemezre épült. Az utóbbi években jó néhány tagcserén túlesett banda zenéjében vastagon érződnek metalcore-os hatások, Görgős Péter énekes mellett a két gitáros, Mihalovits Levente és Csendőr Balázs tolja a mélyebb, illetve a magasabb hörgéseket. A fiúk lelkesen zenéltek, tisztesen helytálltak és jól vezették fel a hangulatot, bár rám nem volt nagy hatással zenéjük. Szerintem kicsit színesebb, ötletesebb énektémákkal, zenei megoldásokkal sokkal izgalmasabbak lennének a dalok, így azonban meglehetősen szürke volt számomra a produkciójuk. Erre az évre egy új EP-t ígérnek a srácok, úgyhogy kíváncsian várom, hogyan és merre vezet majd az útjuk.

Setlist:

Angel From Hell /  Why / Memories / Lost Everywhere / Social Knife / Disgusted / Awakening

A nagy rohanás okozta fáradalmaimat egy gyógysörrel igyekeztem csillapítani, eközben a színpadon nagy sürgés-forgás zajlott, ugyanis a szoros menetrend miatt nem volt túl sok idő a pakolászásra. Ennek ellenére hamar összerántotta a felszerelését a kazincbarcikai Mytra, majd egy vérprofi 30-35 perccel ajándékozott meg minket. Az a helyzet, hogy rengeteg banda működik manapság, mindegyikőjük munkásságát pedig szinte lehetetlenség követni, így biztos akadtak olyanok, akik nem hallottak még a zenekarról annak ellenére, hogy húsz évvel ezelőtt indultak. Bevallom, én is csak pár hete ismerkedtem meg zenéjükkel, azonban az egyre több médiamegjelenés is egyértelműen jelzi: karrierjük most ível igazán felfelé. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy jobbnál jobb dalok hagyják el műhelyüket, ráadásul ez az új space-prog imidzs sokkal jobban áll a csapatnak.

Amit az első zenekar produkciójából hiányoltam, azt itt azonnal megkaptam: sokkal agyasabb, izgalmasabb és profin összerakott előadást rittyentettek a srácok. És természetesen a hölgy, Hocza Viktória, aki a banda első teljes értékű albumára, a ’Beta’-ra szállt be a csapatba. A ’90-es évek közepén alakult zenekar korábban kizárólag instrumentális zenét játszott, a tavaly megjelent debütalbumon azonban már ének és sokkal elszállósabb billentyűtémák is helyet kaptak. A lemezhez képest pár új taggal bővült a csapat, a gitároknál Bidlek István, a doboknál Tóth Tamás, a Wisdom ritmusfelelőse ül, a basszusgitáros posztot pedig a visszatérő Lovas Roland tölti be. Ennek köszönhetően még érdekesebben prezentálták élőben a lemez dalait, na nem mintha azok unalmasak lennének.

A hihetetlenül szerteágazó, szövevényes űrmetal egy pillanatra sem hagyja lankadni a figyelmet, igazán szórakoztató volt még annak ellenére is, hogy a zenészek nem feltétlenül szántották fel a színpadot. De tegyük hozzá, hogy az olyan témák profi eljátszásához, mint amilyenek mondjuk a nyitó Umbilical című dalban vannak, maximális figyelem és alázat szükséges. Érdekes, hogy Viktória billentyűtémáinak nagy része samplerről jött, bár ez is valahol érthető, hiszen a zongorapasszázsok közben azt hiszem elég nagy feladat volna elénekelni az éteri dallamokat.

A folytatásban a torzított énekkel is megspékelt Rabbit érkezett, majd pedig személyes kedvencem, a Novus Ordo Temporum is elhangzott, úgyhogy innentől már elégedetten dőlhettem hátra. Talán meglepő, de nekem a legintenzívebb színpadi munkát Tóth Tomi mutatta be a doboknál, minden egyes ritmusképletet precízen, maximális odafigyeléssel és teljes átéléssel ütött bele a dalokba. Igazából még a hangzásra sem lehetett panasz, egész este kiválóan dörrentek meg a bandák, bár néhányszor Hocza Róbert zenekarvezető hömpölygő gitártémáit alig hallottam, ennek ellenére nagyon élvezetes volt a koncert minden másodperce. Igazából egyetlenegy kívánság jutott eszembe a műsorral kapcsolatban, mégpedig az, hogy szívesen meghallgattam volna pár régebbi dalt is. Egy igazán atmoszférikus Copernicus vagy Via Negativa bőven elfért volna a programban, de remélem legközelebb már egy normál hosszúságú, saját koncerten ezeket is meghallgathatom.

Setlist:

Umbilical / Rabbit / Novus Ordo Temporum / Sign of life / Monolith / Ojo de dios / Starwatcher

A Mytra után egy kicsit nyersebb, zúzósabb muzsika következett, méghozzá az Ad Astra előadásában. A srácok hosszú csendet törtek meg nemrég a Peter Gabriel feldolgozásuk klipjével, a Prog Heaven fesztiválos fellépést pedig egyfajta visszatérésként harangozták be. Az eddig két lemezzel rendelkező banda zenéjében nagyon jól férnek meg a dallamok, a progresszív elemek és akár a thrashes zúzások is, így a színes produkció borítékolható volt. Aki esetleg azon aggódott, hogy majd a sok progger zenétől kikészül, az megnyugodhatott, hiszen a kis adagokban szolgáltatott nagyon változatos műsor egyszerűen megunhatatlan volt.

Erdélyi Péterék a kicsit visszafogott Wings of a Vulture-rel kezdtek, majd azonnal jött a sodró lendületű Paycheck, mely közben már ezer százalékon égtek. A feszes, pattogós ritmusokra rögtön megjelentek az igazán lelkes rajongók is, akik nemcsak az elhangzott témákat elemezgették filozofikusan magukban, hanem teljes erőből bíztatták a csapatot. A folytatásban a szintén második lemezes The Substitute szította fel még jobban a hangulatot, hihetetlen energikusan tették oda ezt a dalt is a srácok.

Ezen a ponton újból tudatosult bennem, hogy milyen jó is ez az egész kezdeményezés, hiszen a progresszív zenéket is sokféleképpen lehet játszani, ráadásul egy ilyen összejövetel többek között jó alkalom arra is, hogy a nyitott, érdeklődő zenebarátok új együtteseket ismerjenek meg. Az Ad Astra bár nem mai csapat, igazán mélyen tanulmányozni a zenéjüket csak az utóbbi időben kezdtem el, valahogy elkerültem őket korábban, de nagyon örültem, hogy élőben is meghallgathatom az olyan számokat, mint mondjuk az eszeveszetten hömpölygő Director’s Cut, ami az egyik kedvencemmé érett az utóbbi időben, főleg a buli után. Ebben a nótában Kliment Márton dobos alaposan kitett magáért, még a csapat mögött kifeszített Prog Heaven molinó is csak úgy lobogott a zakatoló ritmusokra.

A srácok nemrég adtak magazinunknak egy interjút, melyben elárulták, hogy igaz lassan, de már kezd alakulni a következő kiadványuk zenei anyaga. Ennek megfelelően egy új dal, a Feedlot of the Tame is elhangzott, de a korábban emlegetett Peter Gabriel feldolgozással, a Sledgehammerrel is lesújtottak. Nagyon sajnáltam, hogy az első albumot hanyagolták, pedig arról is jólesett volna egy-két szerzemény. Bár nem vagyok nagy thrash rajongó, ilyen köntösben és profi előadásban szívesen hallgatom, úgyhogy a Binary Bravery után kicsit el is szomorodtam, hogy vége a koncertnek, de ahogy a Mytra kapcsán is írtam, remélem hamarosan egy hosszabb, már valószínűleg az új lemez dalaival felhizlalt koncerten ismét láthatom őket.

Setlist:

Wings of the Vulture / Paycheck / The Substitute / Fake / Director’s Cut / Feedlot of the Tame / Sledgehammer / Binary Bravery

A színpad előtti „táncparkett” kezdett egyre jobban megtelni, ez pedig azt jelentette, hogy hamarosan érkezik az est legnagyobb durranása, a fesztivál első napjának headlinere, a Wendigo. Előtte azonban a házigazda, a Prog Heaven mozgalom megálmodóinak zenekara, a darkos Miserium lépett a deszkákra.

A srácok pályafutását már a kezdetektől fogva figyelemmel követem, még az első szerzeményeik demóját is hallottam annak idején 2009 tájékán. Az utóbbi években pedig élőben is tesztelhettem a tavalyelőtt megjelent ’Return To Grace’ dalait, legutóbb ősszel, a Showbarlangban. Az akkori teljesítményüknél most egy klasszisokkal jobb produkcióval hozakodtak elő, ráadásul merészen, egy új dallal, a majd’ 9 perces, keleties ízű Originnel nyitottak. Az őszi bulival ellentétben itt már backtrackkel együtt és pontosan, hibátlanul szólalt meg a veretes opusz, ami majd a kettes albumon kap helyet. A hangzás egyébként itt is remek volt, a technikus srác nagyon körültekintően, néha a pult mögül kisétálva tesztelte, hogyan szól a színpad közeléből a koncert. A számok közötti átvezetésekkel nem sokat vesződtek a fiúk, hiszen luxus lett volna ezzel rabolni az értékes műsoridőt, inkább belecsaptak Dreamtide-ba, ami ugyan a debütalbum bónusza, de az egyik legslágeresebb dal a korongról.

A srácok nem törődtek azzal, hogy ki élvezi csendben vagy eufórikus állapotban a koncertet, kis túlzással úgy játszottak, mintha a Wacken nagyszínpada lenne a helyszín, Tari Szabolcs gitáros-énekes a két nap egyik legjobb színpadi teljesítményét hozta, pengetés közben folyamatosan mormolta Iványi Álmos szövegeit is, bordó gitárjával pedig olykor úgy hadonászott, mintha kardozna.

Az All Lights Out őrült hangulatbeli váltásaival folytatódott a műsor, amiben Iványi Álmos pillanatai jöttek el. Mély, búgó hangja nyitotta a dalt, majd érkeztek szólói, melyek végül egy nyári viharszerű, hirtelen kirobbanó zúzásba csaptak át Tóth Péter blastbeatjeivel fűszerezve. Innentől nem volt megállás, a debütlemez másik fülbemászó tétele, az Imagination Destroyed is elhangzott, itt már ment a pózerkedés is Renge Zsolt basszeros és Tari Szabolcs főszereplésével, ami igazán hangulatossá tette a koncertet és viccesen fel is vezette a meglepő funkys kiállást.

A Miserium a fiatal hazai feltörekvő progresszív bandák közül az egyik legelhivatottabb, legígéretesebb és a legképzettebb is, ezt pedig műsoruk utolsó blokkjában tovább bizonyították. A csendesebb Nebula Helix után szintén a készülő kettes anyagról hangzott el egy kiadatlan szerzemény, majd pedig a Wanderer dallamaival búcsúztak a Prog Hevaen fesztivál látogatóitól. A srácokra érdemes odafigyelni, ugyanis ha nem szegi kedvüket a hazai zenei élet nyomorúságos viszonyai, akkor az egyik legfényesebb csillagok lehetnek a dark-progresszív metal égboltján.

Setlist:

Origin / Dreamtide / All Lights Out / Imagination Destroyed / Nebula Helix / A Day To Remember / Wanderer

„Wendigo! Wendigo!” – zúg még mindig a fülemben a lelkes közönség üdvrivalgása a zenekar műsorának végén. Megmondom őszintén, nem emlékszem pontosan, mikor játszott utoljára élőben a banda, az viszont tisztán él emlékeimben, hogyan csápoltam az első sorokban az A38-on, amikor a Pain of Salvation előzenekaraként lépett színpadra az akkor még igencsak friss, csak egyetlen EP-vel rendelkező gárda. Az elsősorban BZ és Jozzy fémjelezte csapat egy estére, de újból összeállt a Prog Heaven kedvéért, azonban speciális felállással. A csapat magja, BZ, Jozzy és Varjú Attila dobos mellett két jól ismert zenésztárs, az At Night I Fly bőgőse, Hegyaljai-Boros Zoltán és a Leander Rising gitárosa, Vörös Attila ugrott be a bandába, akikkel kiegészülve egy különleges műsort adott a Wendigo.

Elsőként a Leash-sel törték meg a több éves csendet BZ-ék, majd pedig egyenesen a zakatoló Let It Out-ba torkollott műsoruk. A refrén mázsás riffjei élőben két-háromszor öblösebben szólaltak meg, majd’ ránk borult az egész színpad. Ez a féktelen energia uralta az egész bulit, mindenki teljesen átszellemülten bűvölte hangszerét, a Leander Rising fedélzetén edződött Vörös Attila és Takács Jozzy összeszokott párosként tolta az olyan dalok alapjait, mint a Prophets of Emptiness vagy az ezúttal a Hegyaljai-Boros Zoltán basszustémáival indított Ricochet.

Nagyszerű volt látni, hogy mennyire összetartottak az est fellépői, hiszen aki nem rohant haza a buli után a következő esti fellépésre készülve, az egy korsó sör társaságában már be is állt egy jó helyre, hogy így élvezhesse a Wendigo örökzöldjeit. Kifejezettem örültem a folytatásban érkező Failure szárnyaló dallamainak, amiket BZ hibátlanul vezetett elő, hangja mit sem kopott az elmúlt években, de hosszú rőzséje sem, amit gyakran dobott be a ritmikus riffek, groove-ok hatására. Az egyes lemez kulcsdala, a Broken szinte áthasította a Club 202 falait, csakúgy, mint a Spineless, amiben szintén bebizonyosodott, hogy hiába pihentette tudását Varjú Attila dobos az elmúlt években, még mindig precízen bele tudja kalapálni a ritmusképleteket a nótákba.

A műsor a merengős, szentimentális Drifttel végződött, azonban a hihetetlenül lelkes és hálás közönség nem hagyta, hogy itt véget érjen a történet, két szám erejéig visszakövetelte Wendigóékat a színpadra. A két ráadásdal pedig mi más lehetett volna, mint a pergő Disconnected és a csapat legnagyobb slágere, a Thousand Voices. Érdekes volt látni, hogy míg a Leander Risingben általában Vörös Attila viszi a prímet grimaszaival és lenyűgöző szólóival, addig ezen az estén Jozzy volt a főszereplő. Precíz vokáljai, átszellemült játéka nem talált kihívóra, minden porcikája együtt élt a hangokkal, felszabadultan, örömittasan játszotta saját szerzeményeit.

Mikor az utolsó visszhangok is elhaltak, nem maradt más hátra, mint a búcsú, BZ pedig egyenesen úgy köszönt el, hogy ez volt az utolsó Wendigo fellépés, sőt, csapatát azóta már az online térben is elhantolta az énekes. Tudom, Magyarországon zenélni nem egy álom, ezt a lenyűgöző koncertet látva azonban mégis úgy gondolom, hogy meg kellene fontolnia a folytatást a zenekarnak, hiszen van egy kör, egy rajongói bázis, aki igenis kíváncsi a zenéjükre. És ha csak évi egy-két koncertet adnának a jövőben, akkor is tovább öregbíthetnék a Wendigo történetét, hírnevét.

Setlist:

Leash / Let It Out / Entropia / Prophets of Emptiness / Ricochet / Failure / Broken / Spineless / Drift /// Disconnected / Thousand Voices

Szerző: TAZ
Képek: TT