"Zenélni a legmagasabb létmód titkainak faggatása": Interjú Grandpierre Atillával (VHK)

írta P.A. | 2015.06.03.

Idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját Magyarország egyik legkülönlegesebb zenekara, a Vágtázó Halottkémek. Ebből a neves alkalomból kerestük fel a zenekar vezetőjét, Grandpierre Atillát, aki ismét elsőrangú interjúalanynak bizonyult és készségesen válaszolt kérdéseinkre, melyekben felelevenítettük a zenekar karrierjének legfontosabb állomásait és legemlékezetesebb pillanatait. Sőt, mindezeken túl még fény derül arra is, hogy mi Európa legjobban őrzött titka, honnan indult a „pogó”, és mi is az a zene valójában.

Hard Rock Magazin: Idén 40 éves a Vágtázó Halottkémek. Hogy emlékszel vissza a kezdetekre? Milyen vágyakkal és elképzelésekkel indítottátok útjára a zenekart?

Grandpierre Atilla: Határozott célkitűzésünk volt, hogy a világ legjobb zenekara leszünk. Nem sejtettük, merre vezet az utunk. Semmit nem sejtettünk arról, hogy a zenénknek köze van a sámánizmushoz. Az első években a próbáink a barátaink számára nagy eseményeknek számítottak. Nem tudtuk, mi az, ami kitört belőlünk, barátaink azt mondták, ez a tiszta őrület. Falfirkák jelentek meg városszerte VHK: Tiszta őrület feliratokkal. Az első lemezünket Hollandiában vettük fel, három nap alatt. Ezalatt különböző országokból 20-30 ismerősünk vagy azok ismerősei jöttek el, hogy személyesen győződjenek meg a világszerte régen várt hihetetlen eseményről: a VHK első lemezének felvételéről. Utólag könnyű felismerni, hogy mennyire nagy hatást gyakorolt rám 16 évesen a tánczenei koktélban hallott „Kászonújfalusi kanásztánc”. Sajnos nem tudom már a nevét annak a rockzenekarnak, aki ezt játszotta. 16 évesen az első rockzene, ami megragadott, a Pink Floyd See Emily Play című száma volt. Teljesen lenyűgözött, minden másról elfelejtkeztem, kihoztam a kölcsönzőből egy orsós magnót, és egész hétvégén reggeltől estig ezt a zenét hallgattam, elmerültem ebben a világban, és éltem. Úgy születtem, eleve az ilyen élményekre hangolva, mert tény, hogy ötéves koromtól nagy szerepet játszott az életemben a zene, mégpedig úgy, hogy teljes lényemet elragadta, úgyszólván teljes mértékben elszakadtam a külvilágtól, nem egyszer úgy kellett a testemet megrázni, hogy visszatérjek a földi porhüvelyembe. Biztosan ezért volt, hogy ez a pszichedelikus zene ilyen rendkívüli hatást gyakorolt rám. Kezdetektől tudtuk, hogy rendkívüli erejű, egyedülállóan igazi zenét játszunk.

HRM: A zenekar hosszú története során megélt jót és rosszat. Számotokra mik pályafutásotok legfontosabb pillanatai? Mik azok a momentumok, melyekre szívesen emlékeztek vissza, és mik azok, amikre kevésbé?

GA: Az elején sülve-főve együtt voltunk, rengeteg zenét hallgattunk, éjszakákat beszélgettünk át a világforradalomról, egyre újabb ötletek születtek, és reggel csillogó szemekkel vágtunk a napnak, mert óriási erők világítottak bennünk. Tudtuk, hogy érdemes cselekedni, és hogy képesek is vagyunk rá, hogy változtassunk a világ folyásán, mert létezik olyan zene, amely mélyebb erőket mozdít meg minden társadalmi ráhatásnál.

- 1982-ben a „Kutya éji dala” koncertfelvétele az Ikarusz Művelődési Központban. A Közgáz-koncertek. A Bercsényi klubban lett volna egy VHK-ETA-Elhárítás-Kretens koncert, betiltották, az ezerfős kemény mag átvonult a Váci utcába, ahol Kommunista Ifjúsági napokat tartottak, és elkapták az egyik mikrofont, és elmondták a véleményüket a rendszerről. Az ETA és a Kontroll csoport számot is írt a VHK-ról. A zenekarok összetartottak.

- 1983: Az Egyetemi Színpadon adott koncertünk alatt több ezer ember állt sorba jegyért, akik nem fértek be, és a sor kiért a Ferenciek teréig.

- 1984: Berlinben a Front-Kino-ban, Koppenhágában az Ungdomshusetben adtunk emlékezetes koncertet. A Budai Ifjúsági Parkban tízezer fő előtt léptünk fel. Az Ifjúsági Magazin felmérése szerint a VHK minden második budapesti középiskolás kedvenc zenekara.

- 1985: Mozgó Világ interjú

- 1986: Beatrix holland királynő személyesen járt közbe a VHK amszterdami vendégszereplésének engedélyezése érdekében. Dietmar Lupfer nyugatnémet menedzser a VHK első menedzsere.

- 1988: Megjelent a VHK Hollandiában felvett első lemeze, ’A halál móresre tanítása’.

- 1989. április 1. Almássy tér: Őrültek Éjszakája

 - 1991-1996: Fekete Lyuk próbahely

- 1992: ’A Semmi kapuin dörömbölve’ c. LP; finn turné

- 1995: Hoppál Mihály: Sámán-utak koncert. Steirischer Herbst ’95, a Les Tambours du Bronx-szal 27 zenész egy színpadon!

- 1997: MAHASZ listán az ’Éden visszahódítása 1.’ Emlékezetes koncert a KOTTA Fesztiválon.

- 1997. október 4.: Ősz-ünnep a VHK Rituális Színházával a Kertészeti Egyetem dísztermében.

Három napig tartott a terem újrafestése, ami esedékessé vált a koncerten és a Rituális Színházon az emeletről a közönségre hullt 800 kg szőlő és egyebek következtében.

- 1998: MAHASZ listán az ’Éden visszahódítása 2.’; Voivod-Neurosis-VHK koncert, Almássy tér.

- 1999: Őseimmel, videóklip felvétele a DUNA TV-ben.

- 2009: VHK újraalakulása, telt ház a Petőfi Csarnokban, Forgószél!

- 2010: VHK, Fekete Zaj Fesztivál a Mátrában, Jello Biafra

- 2011: Megjelent Dudich Ákos: Pótolhatatlan halhatatlanság. A Vágtázó Halottkémek életereje című könyve.

-2012. május 31-én került bemutatásra az Akik móresre tanították a halált című  dokumentumfilm a VHK-ról. VHK május 25-26., A38, a VHK ’Veled haraptat csillagot!’ c. új CD-je Jordan M. Mamone, a New York-i újságíró szerint abban az évben a világ legjobb lemeze. A VHK a Petőfi Csarnokban megrendezett Világvége Fesztivál főzenekara.

- 2014: VHK Fesztivál. Nagyon örülünk, hogy együtt játszhattunk olyan barátainkkal, társainkkal, mint például a Perihelion és a Psycho Mutants.

További izgalmas részletek olvashatók ITT.

HRM: 1986-ig be voltatok tiltva, de ennek ellenére gyakran felléptetek. Mi volt a legsúlyosabb konfrontációtok a hatóságokkal?

GA: Nem találtak szokásos fogást rajtunk. Rendszerint odatelefonáltak a következő koncertünk helyszínére, hogy a pártközpont nem javasolja a VHK-koncertet. Ennyi sokszor elég is volt, de nem mindig. Ilyenkor kimentek személyesen a helyszínre, hogy meggyőzzék a szervezőket. Sokszor ez sem volt elég. Sok szervező annyira értékelte a VHK-t, hogy azt is vállalta, ha emiatt kirúgják. Azt hallottuk, hogy az 1978-as EZRES Klub-beli koncertünk miatt a BME párttitkárát ki is rúgták. Ezen kívül rémhírek terjesztésével próbálkoztak, meg olyasmivel, hogy a Szigeten pár éve tartott koncertünk teljes hangerejét a koncert közepén levegyék, miközben háromszoros hangerővel szólt a szomszéd sátorban a gagyi diszkó.

HRM: Már a '90-es években kultikus zenekarnak számítottatok. Külföldi rádiók játszották a dalaitokat, zenétek többek között olyan előadókra és bandákra volt hatással, mint Iggy Pop, Lemmy, Henry Rollins vagy a Neurosis. Mai fejjel hogy látjátok, megváltoztatott benneteket a siker?

GA: Ahhoz képest, hogy német menedzserünk és a zenei világból sokan a világ legjobb zenekarai közé sorolnak bennünket, és már 1984 óta jelen vagyunk a nemzetközi zenei életben, inkább azt lehetne mondani, ahogy egy dán fanzine is írta: a VHK Európa legjobban őrzött titka. Néha úgy érezzük, egy kicsit túlságosan féltve őriznek. De nem szeppenünk meg. Minket más érdekel és más tart életben. A VHK-nak talán az a legnagyobb üzenete és hordereje, hogy a zenéjével feltárja és bebizonyítja, hogy a Világegyetem sokkal nagyobb, különlegesebb és nagyszerűbb, mint amilyennek manapság beállítják – mert telített a legelképesztőbb varázserővel.

HRM: Kik azok, akik rátok voltak vagy éppen vannak hatással?

GA: A rockzenéből nagyon szeretem a hatvanas évekből Eric Burdon és az Animals 1965-1968 közötti korszakban készült számait, a korai Pink Floydot (See Emily Play, Set the Control to the Heart of the Sun), a Troggs-tól a Hosszú fű éjszakáját (Night of the Long Grass), az MC5 első lemezét, Yma Sumac egyes dalait. Ash-Ra Tempelt, Sun Rat, a korai Amon Düült. Régebben nagy hatással volt rám a Blue Cheer együttes Out of Focus című száma, amit úgy fordítottam át magyarra, hogy „A tárgyak középpontjából kiesve”. Sokszor beleéltem magam a tárgyak világába. Milyen érzés lehet évezredeken át változatlan arckifejezéssel kiállni saját belső világod mellett! Milyen érzés, amikor kettétörsz egy krétát – a kréta számára? Miért nem áll újra össze az eltört kréta két darabja? Hiszen ha összenyomjuk, ugyanolyan távolságra kerül a két fele egymáshoz, mint amikor még ép egész volt, tehát ugyanolyan fizikai erőknek kell ébredniük. De akkor miért nem áll össze újra ép egésszé, egy krétává? Olyan, mintha élne, mert egy élő emberi kar sem áll össze, ha eltörése után egymás mellé tesszük két darabját. Mintha ettől a számtól villámlóan felszabadultak volna ezek a gondolataim, és velük a tárgyak végtelen, örök érzéseket őrző, de benn az öröklétben fényekben játszó és változó világa, túl az emberi élet mulandó nyavalyáin, a teljesség teljesebb bűvkörében. Ezt a végtelen erőt szerettem volna mindig is kiugrasztani az emberekből is. Azt mondtam a zenekar tagjainak: olyan életéhséggel, energiával játsszatok le minden egyes hangot, mintha végtelen életek függnének tőle, hogy meg tudod-e szólítani a belül rejlő érzésvilágot! Olyan érzésteli emberi nyitottsággal fordulj a hangszered felé, hogy ebből annyira teljes erőt, energiát nyerj, amiről már a tetszhalott emberek azt mondják, hogy ezek érthetetlenül nagy energiák! Ilyen energiával játssz és éld át, ahogy a zenétől nyílnak meg suhogva a belső világok! A zeneértelmezésnek nagy szerepe, kulcsszerepe van a VHK-ban és a VCSSZ-ben egyaránt. Azt, ami a kottában van, mindenki le tudja játszani. De ha a mai eltompult, közönyös felfogásban játssza le valaki, az semmi, annak semmi értelme. De ha úgy játsszuk le, hogy mindent beleadunk, elménk legjobb képességeit, beleértve rejtett képességeinket is, akkor valami megjelenik, valami titokzatos többlet, amitől a zenénk megelevenedik és az igazi valóságba lép. Nagy hatással voltak rám Édesapám, Grandpierre K. Endre eszméi az emberiség mágikus koráról, az emberben élő öntörvényű és elemi erejű gondolatokról és érzésekről.

HRM: 1983-ban Bódy Gábor Kutya éji dala című filmjében is szerepeltetek, amiben egy csillagászt alakítottál. Hogy kerültetek a filmbe, milyen emlékeket őriztek a forgatásról?

GA: 1967-68-ban lehetett, hogy ott voltam egy balatoni Liversing hajón. A Liversing volt az első magyar zenekar, aki vad zenét játszott. Amikor jött az egyik kedvenc számom, Eric Burdon és az Animalstől a Hey Gyp, egyfajta teljesebb tudatállapotba kerültem, amit a mai világ szemellenzős szemléletében éppúgy önkívületnek neveznek, mint amikor valaki lerészegedik és elveszti azt a parányi életérzést is, amit a mai világ megszokott és elvár. Szokatlanul erősen hirtelen feltornyosult bennem az élet, kitört belőlem egy különös tánc, nem is tánc, hanem egy igazi, őrületes, szenvedélyes tombolás, de úgy, hogy perceken belül másokat is magával ragadott, és egyre terjedt. Ilyet még addig soha nem láttak és el sem tudtak képzelni. Rendkívüli erejű, magával ragadó tombolás és ünneplés volt ez, talán az első a maga nemében az akkori világban. Annyira szokatlannak és veszélyesnek tűnt, hogy egy szervező ijedtében úgy döntött, hogy kihúzza a zenekar erősítőinek vezetékeit a konnektorból. Vesztére. A Liversing dobosa komótosan felállt a dob mellől, odament hozzá, és leütötte. Ezen a koncerten született az a tomboló önkifejezés, amit sokáig test-akciónak neveztek, később pedig egyesek úgy emlegettek, hogy ez terjedt el világszerte és ebből született meg a pogó. Mindenesetre a 70-es években és még a 80-as évek elején is nagy ritkaságszámba ment az efféle teljesen szabad és tomboló erejű testmozgás. Persze a baráti körömmel gyakran leptük meg nyilvános helyeken a táncolókat az effajta testmozgással, váratlan húzásokkal tetézve, és nem egyszer verekedés lett a vége. A VHK-ban pedig persze már a színpadon is megjelent ez a tomboló tánc. 1981-ben Bódy Gábor egy Beatrice koncerten észrevette, hogy egy társaság ilyen különös, addig sehol nem látott felfogásban hasítja a levegőt, és megismerkedett a VHK-sokkal. Így ismerkedtem meg Bódy Gáborral, és sokat beszélgettünk a csillagászatról, az elméleti biológiáról, Bauer Ervinről, nagy terveink voltak, filmtervek, tudományos tervek, filozófiai tervek. Ezeknek a beszélgetéseknek a nyomán született meg benne a Kutya éji dala ötlete, és még sok más, amire már sajnos nem kerülhetett sor.

1982 szeptemberében az IKARUSZ Művelődési Központban adtunk koncertet. Meghívtuk az ETA, az Elhárítás és a Bizottság zenekarokat, és erre a koncertre szerveződtek Bódy Gábor híres filmrendező Kutya éji dala című filmjének koncertfelvételei. A filmesek felvetették, hogy a díszletekkel, a látványtervvel kapcsolatban minden kívánságunkat teljesítik. Én a lehető legnagyobb görögdinnyét kértem. Elmondtam a tervem. Középen kifúrom a dinnyét, beledugom a fejem, és így megyek majd ki a színpadra a mikrofonhoz, ott beleüvöltök a dinnyén keresztül egy hatalmasat, majd felugrok a levegőbe és egy hátrafejessel egyenesen fejjel a földbe fúródok. Persze a dinnye szétrobban, én meg ott fekszem majd. Mindent egyeztettünk, azt is, hogy öt kamera veszi a jelenetet. Kezdődött a koncert. Persze alig tudtam kicsámborogni a mikrofonhoz, semmit sem láttam a dinnye alól. De addig tapogatóztam vaktában, amíg csak megtaláltam a mikrofonállványt. Beleüvöltöttem tiszta erőből, persze csak tompán jött át valami másvilági hang. És akkor ugrottam fel a magasba. Ott pedig megfordultam a levegőben, és irány lefelé. Hatalmas reccsenés, a dinnye szétfröcsköl, minden csupa vörös a környéken, a fejem csupa piros maszat. Ott feküdtem két percig. Az öt kamerás egytől-egyig ledermedt, a hihetetlen jelenetet figyelve elfeledkeztek arról, hogy elindítsák a felvételt. De amikor már két perce ott feküdtem mozdulatlanul, és többen felszisszentek az első sorból, hogy a homlokomból folyik a vér, mert valóban felrepedt a fejbőröm, akkor elindult a felvétel, és látszik, ahogy egy ember visszatér szinte a másvilágról. Először a fejem mozdul meg, azt már látni a filmen, majd felpattantam, és a zenekar rázendített, égszakadás-földindulás, az ijedtségtől is mindenki teljes sebességgel, elképesztő hangvihar tört ki, és ez már a történelem, megörökítve a filmkockákon.

HRM: 2001-ben feloszlott a VHK, de különböző formációkban tovább zenéltetek. Mit jelent számotokra az alkotás, a zenélés?

GA: A zene az élet legmagasabb formája, az érzések törvényerejű, magasabb lélek és értelem által felismert, egyénekből álló, mégis közösségi világa. Amikor a zene belénk költözik, gyakran annyira felfokozódik az életigenlés, hogy az ember leveti, elhagyja a testet, és magasabb létmódba költözik, ott időzik, sütkérezik, teremt magasabb csillagzatok alatt. A zene égmagas titok, ha beleveted magad, mintha rád zuhanna az égbolt, titokzatos erők motoznak, égi energiák röpítenek, elképesztő létteljességben izzik fel egy varázslatos, mégis mindig és mindenki által ismert világ. Nehéz szavakat találni, csak kísérletezek, hogy visszaidézzem, elmondjam, mi történik ilyenkor, hiszen ez olyan magas adás, hogy többnyire csak ennek az állapotnak a közelébe kerülve idézhető fel. Egy biztos: ha igazán elkapjuk a pillanatot, a fonalat, ha tényleg megtörténik a varázslat és élni tudunk vele, akkor tudjuk, teljes bizonyossággal, hogy valami visszavonhatatlanul nagyszerű, örökké értékes élményt váltottunk valóra, amiért érdemes élni és cselekedni, ami hajt és visszahoz az emberek közé, amikor tudjuk, hogy valami többlet válik valóra, ami messze felülmúlja mindazt, amit ebben a világban a földi hatalmasságok rövidlátó „kaparj kurta neked is lesz” csőlátása mutat.

Furcsa egy valami ez a zene, az igazi. Valóban összefügg a matematikával. És a kétszer kettő egyenlő néggyel mindig igaz, csak éppen kissé száraz igazság. Csakhogy a zene ugyanilyen matematikai összefüggéseken alapszik. Hangmagasság függ össze hangmagassággal, szám a számmal, egyfajta létmódban, a rezgések létmódjában, a rezgések nyelvén elmondott matematikai összefüggés. Rezgés jön rezgés után, vagyis szám jön szám után, de amikor a rezgés-folyam zenévé áll össze, az olyan, mint amikor egy marék porból a szemed láttára egy élőlény áll össze és emelkedik fel a tenyeredben. És elkezd beszélni hozzád, sőt énekelni, sőt olyan éneket énekelni, ami benned is megelevenedik, ami belső világod mélyéről előhívja társait, hogy együtt ünnepeljenek, ünnepeljék a zenei létmód magasabb csillagzatainak ragyogását. Olyan, mint a kétszer kettő négy, csak éppen a zenében a matematikai örök összefüggések megelevenednek, egy világgá, személyes érzéssé állnak össze, kapcsolódnak ahhoz a világhoz, amelyen a csillagok is függnek, amelyből a csillagok előjöttek. Zenélni tehát a legmagasabb létmód titkainak faggatása. Zenélni a szó igazi értelmében annyit tesz, mint a legmélyebb, legemberibb együttérzéssel, legteljesebb emberi szabadságunkkal élni és fordulni a lét, az elme legteljesebb ragyogása felé, és belső átélő képességünkkel megzendíteni a lét alapjait. Zenélni olyan, mint amikor a kétszer kettő négyből egész világok bújnak elő, korallzátonyok, csillagfürtök, csillogó szemű gyerekek sorjáznak kifelé, és ahogy ezt átéled, tudod, hogy az Öröklétet érzed, az Örökkévalóság tájain jársz, ahol a szárazföldek matematikából, gondolatokból, logikai összefüggésekből, a tengerek-folyók-óceánok érzésekből, sejtésekből, zenékből állnak, érzed és látod és átéled a bizonyosságot, hogy képes vagy személyes kapcsolatba kerülni az Örökkévalóság végtelen, kimeríthetetlen, elmetisztító élőlényeivel, akik a személyes ismerőseiddé válnak, és megerősíted létedet az Örökkévalóságban azzal, amit most érzel, azáltal, hogy átéled, hogy öröklétre érdemes érzésekkel, gondolatokkal gazdagabbá teszed, azzal, hogy átérzed és átéled, varázslatot művelsz, megelevenítesz valamit, ami enélkül nem élne. Képesek vagyunk teljes emberi mivoltunkat mozgásba hozni és megnyitni a magasabb erők, az élet tágas, határtalan teljessége felé. Ha tudnám, ha át tudnám adni mindenkinek, amit ilyenkor érzek, megváltozna a világ. Amikor zenélünk, meg is változik. Ez a varázslat.

HRM: Atilla, nemcsak sikeres zenész, hanem elismert csillagász is vagy. Kevés ember képes két ennyire különböző mesterséget ilyen magas szinten űzni. Mi a titkod? Honnan van benned ennyi energia?

GA: Sokat köszönhetek Édesapámnak, Grandpierre K. Endrének. Ő mutatta ezt az irányt. Én csak követtem, és nyitott szemmel jártam és járom ezt az utat. Teljesen lenyűgözött, amit Tőle hallottam az élet, az emberiség, a csillagvilág titkairól. Nem véletlenül nevezték el Titokfejtőnek. Sok országban megfordultam, sok könyvet olvastam, húszezer kötetes könyvtáram van, négy nyelven olvasok, de azt gondolom, nincs olyan tudós, filozófus, gondolkodó, aki annyira ember lett volna, mint Grandpierre K. Endre. Kell ehhez ész, értelem, de még inkább az értelem, a logika iránti nyitottság és lelkesedés. Hiszen ha a Természettől kaptuk az emberi értelmet, és a Természet maga a Kozmosz, akkor az emberi értelem kozmikus erő. Ha a Kozmosz létteljesség, akkor az emberi értelem a létteljesség ereje. Pár alapgondolattól elragadtató élmények végtelen kútforrását találtam meg. Ha az életet igenled, ha a létteljesség vonzását megérzed, a többi már megy magától, pontosabban Tőled. Vonzani kezd az igazság, mint amikor nagy vad nyomát szimatolja meg a vadászkutya. És járni tanul az igazság, járni tanul az élet. Egy másfajta, teljesebb és emberibb élet. És ha elindulsz, elindul a teljesebb élet vérkeringése, és nap mint nap új erőkkel, új energiákkal, új lelkesedéssel tölt fel. A csillagászati munkámban, a könyvírásban éppúgy, mint a mindennapi életben. Tartozunk annyival, hogy a tőlünk telhető legcsodálatosabb életet éljük!

HRM: Van olyan koncert, amit a VHK történetének legemlékezetesebb előadásaként tartasz számon?

GA: Volt 5-10 testelhagyásos koncertem. Sokszor voltam életveszélyben. Volt, amikor 6 percig tartó ájulásban vettem részt a koncert alatt. Volt, hogy a mentő vitt el a kórházba, ahol azonnal meg kellett műteni. Többször előfordult, hogy egy liternél több vért vesztettem a koncert alatt. De ez nem zavart, a koncert teljes erőből zajlott, mint máskor. Volt, hogy ahogy a szálkás színpadon teljes sebességgel forogtam, hemperegtem, egyszer csak pár csepp, valami piros eső hullt a fejemre. A koncert végén kiderült, hogy a bokámból leszakadt egy 5-10 dekás húsdarab, és amikor ez átrepült a fejem fölött, akkor csöpögött belőle a vér a fejemre. De nem ezek voltak a legerősebb, legemlékezetesebb koncertjeim. Hanem a zenében, a zenével feltáruló világok, elképesztő élmények, az igazi valóságok. Ez volt a felfedezés a javából. Hogy létezik igazi világ, és a zene erről tud valamit. Ezektől az élményektől valósággal röpülni tudnék. Ezekért érdemes élni. És nemcsak számunkra, sokan mondták és mondják, hogy a VHK új ablakot nyitott egy szélesebb világra, és az életük legnagyobb élménye. Nem egyszer rákérdeztem, hogy komoly ez, hiszen ott a szerelem, és az élet számtalan hatalmas élménye, talán csak a koncert hatására elfogódottan mondják, hogy ez a legnagyobb élmény az egész életükben. De többen váltig állították, hogy így van. És sok embernek adott már életerőt, egy-egy esetben, bármilyen hihetetlenül hangzik, ténylegesen életmentő volt a zenénk. Most, hogy mégis mondjak valamit, az 1984-es koppenhágai Ungdosmhusetben adott koncertünk első fele, a 2009-es Fekete Zaj Fesztiválon adott koncertünk a Mátrában, vagy a 2012. május 26-ai koncertünk az A38 hajón számomra a mai napig a legkiemelkedőbb koncertek közé tartoznak.

HRM: Június 5-én különleges koncerttel ünneplitek fennállásotok 40. évfordulóját az Ébrenálmodók Rituális Színház szereplésével. Mire számíthatnak a nézők?

GA: Az Ébrenálmodók Rituális Színház alapítója Nagy Mihály barátom, akivel az 1990-es években, a Titokfejtő-VHK Körben ismerkedtünk meg. Az ősi magyar mitológiát elevenítik fel, ahogy a VHK legendás Rituális Színháza is. A VHK szellemiségétől inspirált 11 fős társulat a közönség soraiban is meglepő akciókkal, újszerű hatásokkal, a VHK tagjainak zenei kíséretével adja elő 15 perces műsorát.

HRM: Mik a további terveitek? Új lemezre lehet számítani a közeljövőben?

GA: Több koncert lesz az ősszel, és lesz még olyan meglepetéskoncert is, amilyen még nem volt. Tervezünk egy új lemezt is, ha összejön, az év végére megjelenne CD-n.

Készítette: Pálinkás András