"Megyek a saját utamon": Interjú Uli Jon Roth-tal

írta Hard Rock Magazin | 2015.03.27.

Ha azt írom, Uli Jon Roth egy kiváló rockgitáros, az igazságnak csak egy töredékét bontom ki. Otthonosan mozog a klasszikus zenei palettán, a hagyományos gitár hangterjedelme számára nem bizonyult elégnek. A minap megjelent új albuma, amelyre kedvenc Scorpions dalait gondolta újra. Ennek apropóján telefonáltunk neki: könnyű dolgunk akadt vele, fel sem kellett tenni az első kérdést.

Uli Jon Roth: Nagyszerű, hogy Magyarországról hívsz. Hallottad az új lemezt?

HRM: Igen, elég más aspektusból közelíted meg a régi Scorpions dalokat.

UJR: Így van, pedig először nem láttam értelmét a dolognak, de aztán fontos lett számomra, hogy új életet adjak nekik.

HRM: Nemcsak a saját szerzeményeidből, de a Meine–Schenker duó terméséből is válogattál az albumra. Miért döntöttél így?

UJR: Tudod, amikor a zenekar tagja voltam, nem foglalkoztunk azzal, ki melyik nótát írta. Egyébként sokat hozzáadtam az ő dalaikhoz is, én írtam a gitárszólókat, és másban is közreműködtem, szóval ez is a történetem része. Amikor a lemez számára állítottam össze az anyagot, inkább azt néztem, melyek a kedvenceim, és ezek közt akadnak Schenker–Meine szülemények is.

HRM: A énekesi feladatokat megosztottad egy másik vokalistával, Nathan Jamesszel, aki nem igazán ismert név a szakmában.

UJR: Azért hat dalt én is énekelek. (nevet) Mind olyan, amit eredetileg is én énekeltem, egyet, a Fly To The Rainbow-t pedig Niklas Turrmann ad elő, aki a másodgitáros is a lemezen. Nathan hangja nagyszerűen passzolt ezekhez a dalokhoz, hangilag, megszólalásban és ritmikailag is. Nagyon meg voltam elégedve a munkájával. Úgy kellett megcsinálnunk ezeket a számokat, hogy valósak legyenek. Klaus Meinéből csak egy van, és ő egy különleges adottságú ember. Az elképzelésem az volt, hogy egy másik aspektusból közelítsük meg a dalokat, egy másfajta énekstílussal.

HRM: Egyes felvételeket hosszabb verzióban játszottál fel, mint eredetileg, noha manapság nem divat nagyobb lélegzetű dalokat kiadni. Nem tartasz attól, hogy a lemezvásárló réteg nem lesz erre vevő?

UJR: Teljesen igazad van, de én nem arra törekedtem, hogy egy kommersz albumot készítsek. A Scorpionsban sokat improvizáltunk, főleg a színpadon, a stúdióban kevesebbet. De most valami frissebbet, különlegeset, egy kicsit veszélyesebbet akartam. A lemez egyébként nagyon jól fogy világszerte, nemcsak Európában, hanem Amerikában és Japánban is. Úgy tűnik, a közönség megértette, amit csináltam.

HRM: A borítón úgy fest a cím, hogy Scorpions Revisited Volume 1. Ez nem azt jelenti, hogy még egy hasonló LP készül, hanem kiadásra kerül egy élő kiadvány is.

UJR: Méghozzá egy DVD, amit már felvettünk Tokióban, abban a Nakano Sun Plaza Hallban, ahol a Scorpionsszal a ’Tokyo Tapes’ albumot is rögzítettük 1978 áprilisában.

HRM: Micsoda történelmi helyszín!

UJR: Az. Tehát nem csak a koncertet tartalmazza, hanem más extra anyagokat különböző koncertekből. A tervek szerint ebben az évben elkészülünk vele.

HRM: Egykori társad a Scorpionsban, Hermann Rarebell szintén kiadott egy albumot Scorpions dalokkal. Mit szólsz hozzá?

UJR: Még nem hallottam, de nem is tudtam róla addig, amíg egy újságíró nem mondta nekem. Sok szerencsét kívánok neki. De arról sem tudtam, hogy a Scorpions is tervez egy évfordulós albumot.

HRM: Karrieredben jelentős szerepet játszik a klasszikus zene. Véleményem szerint a rockzenészek közül inkább a billentyűsök fordulnak ebbe az irányba, gitárosok kevésbé, bár sokat közülük megihlettek klasszikus dallamok. Te hogy látod ezt?

UJR: Ez valószínűleg így van. Engem gitárosként ismernek, de amikor otthon vagyok, inkább zongorázok. Az elmúlt harminc évben talán többet játszom rajta, mint gitáron. Sok szerzeményemet zongorára írom, és kezdettől fogva szerettem a klasszikus zenét. Fiatal koromban is arról ábrándoztam, hogy lehet a két zenei világot összegyúrni.

HRM: Arra nem gondoltál, hogy szimfonikus köntösben rögzítsd újra a Scorpions dalokat?

UJR: Nem, bár néhány nóta, mint a We’ll Burn The Sky vagy a Fly To The Rainbow tényleg jól hangzana vonósokkal, de a többségnél nem tudom elképzelni. Nem látom, hogy bármi érdekeset hozzá tudnék tenni.

HRM: Speciális hangszeren, a Sky gitáron játszol, melynek hét húrja, több bundja van. Nem volt elég a normál hathúros gitár?

UJR: Kezdetben jó volt rajta játszani. De már a Scorpions-időkben is sokszor magasabb hangnemben játszottam, mint amit egy normál hangolású gitár lehetővé tett, és a következő bandában, az Electric Sunban jött az ötlet, hogy kellene egy olyan hangszer, melyet úgy hangolok, mint egy hegedűt. Aztán a hetedik húrt is hozzáadtam, így még nagyobb hangterjedelemben tudtam játszani.

HRM: Mi a Sky Academy koncepciója?

UJR: Ez egy nemzetközi program. Azt akarom bemutatni, hogyan kötődök a zenéhez, valamint az életfilozófiámat. Ez többről szól, mint a gitározásról: hogyan használjuk a tudásunkat arra, hogy még jobb művészekké váljunk, hogyan találjuk meg az utunkat a zene segítségével. Talán egyszer Magyarországra is elhozom ezt a programot.

HRM: Várunk.

UJR: Szeretnék jönni, de eddig sajnos nem jött össze.

HRM: Mondhatjuk, hogy a Sky Academy egy misszió az életedben?

UJR: Igen, része az életemnek. Nagyon komolyan veszem, és szeretem. Jó tanítani, és írok egy könyvet is az akadémiáról.

HRM: Nem beszéltünk még Jimi Hendrixről, aki döntő hatást gyakorolt a játékodra.

UJR: Ő több volt, mint egy gitáros. Sok olyan játékos van, aki nagyon jól játszik, de semmi több, viszont Hendrix ennél több volt, nem egy a sok közül, játékában ott a „béke és szeretet” üzenete is. A hatvanas években jelentős szerepet játszott, nélküle az elektromos gitár ma nem így szólna.

HRM: Már a Scorpions-időkban is hallani lehetett játékodon Hendrix hatását, ez azonban az Electric Sun albumain csúcsosodott ki igazán…

UJR: Igen, így történt. Az Electric Sun albumai különböznek egymástól, azt gondolom, a legelső albumon hallani leginkább a hatását, azonban a második és harmadik albumon is érezhető az inspiráció. Aztán változott a koncepció, és egyre több klasszikus elemet vittem a rockzenébe.

HRM: Magyarországon van egy zongoraművész, Havasi Balázs, aki egy szintén magyar festő, Munkácsy Mihály műveinek hatására komponált egy klasszikus zeneművet. Nem gondoltál egy olyan merész húzásra, hogy Monika Dannemann festményeihez Hendrix dalokat játssz szimfonikus köntösben? [Monika német festő volt, nem mellesleg Jimi Hendrix utolsó barátnője és Uli Jon Roth későbbi felesége – a szerk.]

UJR: Még nem gondolkoztam ilyenről, de az ötlet nem rossz. Az viszont eszembe jutott, hogy mi lenne, ha Monika festményeit bevonnám egy Hendrix emlékkoncertbe. Tavaly Genfben részt vettem egy gitárfesztiválon, ahol együtt játszottam Steve Vai-jal, Steve Morse-szal és Erci Sardinasszal, és elnyomtunk egy Hendrix-blokkot, ugyanakkor a kivetítőn bemutattuk Monika sok festményét Jimiről. Nagyszerű pillanatok voltak.

HRM: Steve Morse-t említetted az előbb. Az utóbbi években nem egyszer játszottál vendégként a Deep Purple-lel koncerteken, legutóbb két éve Wackenben, de felléptél a Scorpionsszal vagy az UFO-val is. Mennyiben más vendégként játszani a színpadon?

UJR: Attól függ, kivel játszom együtt. Legtöbbször nagyon élvezem az ilyen jellegű fellépéseket, és kiváltságosnak érzem magam, hogy meghívtak. Az a buli Wackenben a Deep Purple-lel fenomenálisra sikeredett, azért is, mert ez nem egy megtervezett fellépés volt. Öt perccel a buli kezdete előtt szóltak, hogy volna-e kedvem felmenni, és a végén beszálltam a Smoke On The Waterbe. Hasonló történt a Smashing Pumpkinsszel is, a Glastonbury Fesztiválon, szintén két évvel ezelőtt. Velük egyébként már máskor is játszottam.

HRM: Az utolsó kérdésem kissé teoretikus: gitárhősnek tartod magad?

UJR: (nevet) Sokan annak tartanak…

HRM: Ezért is kérdezem…

UJR: …de én nem igazán agyalok ezen. Vagyok, aki vagyok, és megyek a saját utamon. Talán egyszer megtalálom a megfelelő választ erre a kérdésre.

Készítette: Bigfoot, CsiGabiGa