Anathema a katedrálisban - Leeds Minster, 2015.03.04.

írta P.A. | 2015.03.26.

Csak tisztelni tudom azokat a zenészeket és zenekarokat, melyek képesek hosszú évek múltán is megújulni, olyan utakon járni, melyeket a szívükkel választanak és nem üzleti megfontoltságból, még úgy is, ha közben így eltávolodnak attól a zenei iránytól, amit én kedvelek.

Az Anathema tipikusan ilyen banda, hiszen több mint 20 éves pályafutásuk során sötét fájdalommal és keserűséggel telt doom metal lemezektől indulva jutottak el egy mára teljesen letisztult és pozitív hangvételű, szépséges érzelmektől túlcsorduló rockzenéig, melyet én már képtelen vagyok maradéktalanul a magaménak érezni. Persze butaság lenne kizárni annak a lehetőségét, hogy egy napon az én ízlésem is ebbe az irányba fog változni, így egy olyan különleges élmény, mint egy akusztikus Anathema koncert a leedsi katedrálisban komoly vonzerőt jelentett, még úgy is, hogy ez a templom nem a legnagyobb és nem is a legszebb ilyen jellegű építmény a régióban.

A liverpooli zenekartól nem újdonság, hogy isten házában muzsikál, hiszen játszottak a londoni Union kápolnában és a gloucesteri katedrálisban is már korábban, így érthetetlen, miért pont erre a templomra esett az amúgy négyállomásos miniturné első koncertje. Ugyanis a leedsi katedrális méreteiben és kialakításában sem ideális egy ekkora nézőszámú esemény befogadására és a szemlélők kényelmes elhelyezésére. Az amúgy patinás és ízlésesen díszített épület keskeny főhajójában tömött széksorokba zsúfolták be a szépszámú közönséget nagy részét, míg a kisméretű és alacsony színpad az oltár előtt kapott helyet, így gyakorlatilag csak az a maréknyi szerencsés ember láthatta tökéletesen a zenészeket, akik az első sorok valamelyikében kaptak helyet. Oldalról sem volt jobb a helyzet, ott a roppant méreteket öltő támasztó pillérek takarták a kilátást. Tovább rontotta a helyzetet a szervezők ténykedése, akik annak ellenére elindították az előzenekar műsorát, hogy a közönség egy része még kint várakozott a lassú leültetési procedúra miatt.

Nagy kár érte, ugyanis Anna Phoebe – akinek neve ismerősen csenghet a rockzene rajongóinak, hiszen pályafutása során saját zenekara mellett olyan előadókkal és bandákkal muzsikált, mint a Jethro Tull és Ian Anderson, Jon Lord vagy a Trans-Siberian Orchestra – előadása teljes figyelmet érdemelt volna, ugyanis a londoni hegedűművésznő nem mindennapi módon szólaltja meg hangszerét. Mivel az Anathema lecsupaszított dalokkal készült, így Anna is állandó zenekara nélkül lépett fel, csupán Nicolas Rizzi gitáros kísérte, így a fél órás műsor teljes egészében egyedi virtuóz hegedűjátékára épült, melyet a gitár éppen csak kiegészített. A minimalistára vett felállás nem jelentett hátrányt, ugyanis Anna egy olyan jelenség a színpadon, akire nem lehet nem odafigyelni. Eleven, élettel teli előadása során tökéletes átéléssel prezentálta dalait, ha kellett, könnyeket fakasztott a hangszeréből, ha pedig arra volt szükség, akkor sivatagi vihar erejével nyűtte a húrokat. A rövidke műsor szépen felfedte a törékeny művésznő hatásait, ujjai alól latinos, észak-afrikai, arab és ír népzenei hatásokkal átitatott dalok is előtörtek. A koncert végén felzúgó tapsot pedig teljesen megérdemelten söpörte be.

Az Anathema műsorát Vincent, Danny Cavanagh és Lee Douglas kezdte meg, és mindjárt az elejétől egy bensőséges és emelkedett hangulatot igyekeztek kialakítani, így nem is készültek látványos színpadi kellékekkel. Néhány vertikális lámpatesttel, melyek távolról óriási gyertyáknak tűntek, és két diszkógömbbel egészen családias légkört teremtettek a deszkákon. Kár, hogy mindezt tönkretette az, hogy a kényelmetlen székeken nyújtózkodva, dülöngélve kellett az előttünk ülők mögül kandikálva szemlélni az eseményeket.

A műsorba bekerülő dalokat is ebben a szellemben válogatták, főként az 'A Natural Disaster' utáni éra lemezeire fókuszálva. A két gitárra és énekre kihegyezett dalok gyönyörűen szólaltak meg a templomi akusztikában, bár egy kissé uniformizáltnak hatott, hogy gyakorlatilag az összes szerzeményt Danny loop pedálja segítségével rétegről rétegre építették fel. Az ilyen „építkezés” már évek óta bevett szokás a zenekarnál, és Danny valami elképesztően ízlésesen és elegánsan játssza és veszi fel a dalok sávját egymás után. Ez a fajta előadás nagy koncentrációt és figyelmet követel a zenésztől, de a göndör gitáros annyira közvetlen figura, hogy még így is folyamatosan kommunikált a közönséggel, ahogy testvére is. Talán a templomi közeg, talán a többnyire lassú dalok miatt a szemlélők igencsak visszafogottan reagáltak. Pedig Vincent megpróbálta bevonni a nagyérdeműt, amennyire csak tudta, de hiába énekeltette az embereket és hiába kérte őket, hogy telefonjaikat feltartva világítsák be az ülőteret, a tömeg néhány kivételtől eltekintve makacsul hallgatott.

Valahogy ezen az estén jólesett csak ülni és behunyt szemmel élvezni a muzsikát (úgysem lehetett szinte semmit sem látni), és elmerülni az olyan gyönyörű dalokban, mint az Electricity, a Temporary Peace vagy a The Beginning And The End. A műsor közepén néhány dal erejéig csatlakozott John Douglas, Jamie Cavanagh és David Wesling csellista is Vincentékhez, amitől élettel telt meg a színpad. Úgy érzem, jobb lett volna, ha a koncert nagy részét a teljes zenekar prezentálja, és csak egy pár számos blokk jutott volna a trió felállásnak, hiszen a zenekar egészében teltebben, monumentálisabban szólalt meg. Azért zenei téren panaszra így sem volt ok, hiszen a ráadás hozta magával a katarzisélményt az A Natural Disiaster képében. Lee Douglas és Vincent borongós duóját a kupolát csillagos éggé varázsoló fényjáték tette felejthetetlen élménnyé, és a zárásként felcsendülő, kissé rövidre szabott Fragile Dreams még így akusztikus verzióban is maga a csoda hangokba foglalva.

Jó ötletnek tűnt a katedrálisturné és elemében volt a zenekar, mégis keserű szájízzel és fájós háttal sétáltunk ki a leedsi Minsterből. A körút többi állomásán készült képek és beszámolók alapján egyedül itt bizonyult a helyszín túl picinek, így összességében egy nagyon sikeres kiruccanás volt ez a zenekarnak és igazi ajándék a rajongóknak.

Setlist:

The Lost Song Pt.2 / Untouchable Pt1-Pt2 / Thin Air / Dreaming Light / Anathema / Ariel / Electricity / Temporary Peace / The Beginning And The End / Distant Satellites / Take Shelter / Internal Landscapes / A Natural Disaster / Fragile Dreams

Magyarországon április 8-án lép fel az Anathema egy életműkoncert keretében a Barbara Negra Music Clubban.

Szerző: Pálinkás András