"Nem tudok úgy játszani, hogy ne figyeljenek az emberek!": Interjú Csillag Endrével

írta CsiGabiGa | 2015.03.09.

Csillag Endre a magyar rockzene egyik kiemelkedő gitáros egyénisége. Mostanában Zártosztály nevű zenekarával eleveníti fel az Edda-éveket, az 1985-88-as időszakot. És januárban megjelent első szólólemeze is, ennek kapcsán merültünk beszélgetésbe Eddáról, Bikiniről, Blackmore-ról, Gary Moore-ról és a lemezkészítés kulisszatitkairól.

Hard Rock Magazin: Én még Miskolcon a Zsarnai piacon cserélgettem a bakelit lemezeket gimnazistaként, amikor te már javában zenéltél.

Csillag Endre: Miskolci gyerek voltál? Netán ős-Eddás? Akkor neked mi vagyunk a rossz fiúk! (nevet)

HRM: Igen, a Slamó-korszak után kicsit eltávolodtam az Eddától, de ennek ellenére láttalak titeket, mert a sorkatonai szolgálatom alatt két koncertre sikerült kijutnom, a '86-os Scorpionsra (igaz, oda Michael Schenker miatt mentem) és a '87-es Deep Purple koncertek közül a harmadik napra, ahol ti voltatok az előzenekar.

CSE: Az egy hatalmas élmény volt nekünk, amíg élek, nem felejtem el. Képzeld el, amikor később Ausztriában tanítottam, jött egy ember, aki nálam tanult, és mondta, hogy neki van egy magyarországi élménye, Budapesten látta a Deep Purple-t '87-ben. Mondom, akkor engem is láttál, mert mi voltunk az előzenekar. Leesett az álla, mert beugrott neki, hogy tényleg, és most hozzám jár gitározni. Akkoriban azért jöttek át Ausztriából, hogy megnézzék a Deep Purple-t sokkal olcsóbban, mint náluk.

HRM: Milyen volt egy színpadon állni a Deep Purple-lel?

CSE: Az egy csoda volt. Főleg az tetszett nagyon, hogy meghallgattak minket, ott voltak mellettünk, és oldalról nézték a bulit. Az embernek kicsit lámpaláza is lett tőle. A legjobban – azt hiszem – a második koncerten játszottunk. A harmadik nap már nem is szóltunk úgy, mert az a Deep Purple-nek sem tetszett, hogy nagyon jó az előzenekar… (nevet)

HRM: Zserbó mesélte, hogy Blackmore oda is jött hozzátok...

CSE: Igen, az egy életre szóló élmény volt. A koncertünk után odajött Ritchie Blackmore egyenesen hozzám, és azt mondta: „Te egy nagyon jó gitáros vagy és ez engem idegesít!” „That makes me nervous!” – erre a mai napig emlékszem. Aztán az az elképesztő dolog történt, hogy elkezdte nézegetni a gitáromat, tapogatta a gitárnyakat, fogdosta a húrokat... Akkor egy Melodia húrkészlet volt a gitáromon, az A húrt az E helyére húztam, és E-re hangoltam, a többit is mind ugyanígy eggyel lejjebb raktam, a felső E húr helyére pedig egy vékony citerahúrt tettem, hogy jobban lehessen a nyújtásokat csinálni. Ő meg rácsodálkozott, hogy lehet ezen játszani. Mondta, hogy a koncert után menjek be az öltözőjébe és majd ad egy tisztességes húrkészletet a sajátjából. Persze nem lett belőle semmi, amikor koncert után odamentem, a testőrök nem engedtek be hozzá, hiába mondtam, hogy Blackmore hívott engem. A többiekkel együtt söröztünk, ott volt Lord, Paice, Glover és Gillan is, de Blackmore akkor is éppen haragban volt Gillannel, és nem csatlakozott hozzánk. Ha összejött volna ez a Blackmore húrkészlet dolog, úgysem a gitáromra tettem volna fel, hanem a polcra ereklyeként.


Edda, 1986

HRM: Hol kezdted a zenélést? Nem az iskolákra gondolok, hanem a rockzenére.

CSE: Balla Endrével, a Tompox billentyűsével kezdtem valamikor ’78-ban vagy ’79-ben a Dózisban. Ő a fogorvosom is. Tudod, milyen régóta ismerem? Együtt jártam vele a konziba. A Dózisban Zsoldos Tomi volt a basszusgitáros, a dobos volt a Baltazár, a Csepregi Péter, az énekes meg Vasadi Gábor. Ő sajnos már meghalt. Ja, és a Csiga Sanyi írta a szövegeinket. A P. Box előtt mindig mi voltunk az előzenekar. Így került ő velük kapcsolatba, és írta meg nekik A zöld, a bíbor és a fekete szövegét. Endrének már akkor volt Hammond-orgonája! Kis összerakható kompakt, hordozható Hammond. Most a Tompox zeneszerzője és billentyűse. Nagyon tehetséges. Egyszer felléptem velük vendéggitárosként egy Tompox koncerten.

HRM: Aztán jött a Hobo Blues Band, ahol Kőrös Józsi helyére kerültél. Majd mielőtt még sikerült volna „megmelegedned” legalább egy lemezfelvételnyi időre a zenekarban, továbbálltál a Kormoránba. Ne haragudj, hogy ezt mondom, bár kiemelkedő technikai tudásod és átütő erejű színpadi jelenléted a hazai rockzene meghatározó egyéniségévé tesz, valahogy mégis alig találkozunk a neveddel lemezeken, esetleg egy-egy számban közreműködőként. Számomra, aki gyűjtőként azt lesem, hogy ki milyen lemezt készített, egy kicsit periférián maradtál. Mintha mindig két szék közül a pad alá estél volna, szinte mindig két lemez között játszottál zenekarokban. Elmentél az egyik zenekarból, aztán megcsinálták a lemezt, a másik zenekarba meg nem értél időben oda, hogy lemezre kerülhess. Mint például a Kormoránnál a '85-ös 'Live in Holland'-en már nem te játszottál, de még a '85-ös Edda koncert is nélküled készült el. Ezekről a nüansznyi lecsúszásokról beszélek. Hogy sikerült mindig „lemaradnod” a lemezekről?

CSE: Ezt nagyon megtaláltad. Látod, erre mások így még nem is jöttek rá. Ez pont az Edda-történet. Amikor ’84-ben az általad ismert miskolci Edda felbomlott, utána megkeresett engem [Pataky] Attila, hogy újra szeretné alakítani az Eddát. Annak idején látott engem a Hobo Blues Bandben a Csanyik-völgyben (ezt neked miskolciként ismerned kell) egy rockfesztiválon 1982-ben, és nagyon tetszett neki a játékom. Amikor a Talfi [Barta Alfonz] elment, akkor felvetették, hogy legyen kétgitáros felállás. Akkoriban én már a Kormoránban játszottam és elhívtak, hogy próbáljuk meg, hogy szólnak a dalok két gitárral. Zsöcinél [Zselencz László] laktam egy hétig, amíg próbáltunk. Aztán a Slamó [Slamovits István] úgy döntött, hogy mégsem kell két gitáros, és igaza is volt. Jött aztán a búcsúkoncert, azon játszott a Kegye, a szaxofonos, ő nevezett el engem Csukának, azóta ragadt rám ez a becenév. Azt mondta, mikor gitározom, úgy kitátom a számat, mint a horgászújság elején a csuka. (nevet) Én ezt nem a show kedvéért csinálom, sőt, észre sem veszem, mert ilyen habitusú ember vagyok. Amikor aztán ’84-ben játszottunk Attilával Norvégiában, (ott Top40-es dalokat kellett játszani, Michael Jacksont, meg ilyeneket, de játszottunk Highway To Hellt meg Rolling Stonest is) volt egy hely, amit bevállaltunk a pénz miatt, de délután kellett játszani, miközben ettek az emberek. Sose felejtem el, Attila rám szólt: „Ne így játszd! Próbálj úgy játszani, hogy ne vegyék észre az emberek!” Az volt a probléma, hogy kezdtek odafigyelni a zenére és abbahagyták az evést. Mondtam neki: „Attila, én nem tudok úgy játszani, hogy ne figyeljenek az emberek, úgy tudok játszani, ahogy játszom. Átéléssel.”


Csuka, Edda, 1985

Visszatérve az eredeti történetre: amikor felbomlott az Edda, akkor Attila küldött nekem egy táviratot (hol volt akkor még az sms, vezetékes telefon is csak az utcában volt), hogy találkozzunk az ORI-ban, oda hozta magával a Tüsit [Fortuna László], és mondta, hogy így lennénk hárman az Edda, meg hozzak a jazzkonzervatóriumból fiatal tehetségeket, akiket jónak tartok. Ez a norvégiai turné is úgy jött össze, hogy ott volt az ORI büfében Csomós Péter, aki a régi Hungáriában játszott még a hetvenes évek elején (most halt meg ő is nemrég), és azon panaszkodott, hogy van egy féléves szerződése Norvégiába, de nincs hozzá zenekara. Mondtam neki, hogy itt van egy zenekar, mi meg mennénk külföldre, a Pataky Attila is benne van. „Az a Pataky Attila, az Eddából?” És így történt, hogy a Csomós szerződésével mi kimentünk Norvégiába egy fél évre, Csomós lett a basszusgitáros. Kint az Attila elkezdett főnökösködni, én meg fiatal, heves gyerek voltam, akivel nem lehet akárhogy beszélni, így aztán hol összevesztünk, hol kibékültünk, hol együtt csajoztunk, hol külön csajoztunk, és közben szépen lassan megszülettek azok a dalok, amiket ismersz az ötös lemezről. A kört például Attila egyedül írta, egy akusztikus gitárral, olyan volt, mint egy tábortűzi dal. Bige István, aki kint a billentyűsünk volt, tette alá a harmóniákat, én meg akkoriban hol lejártam próbákra, hol nem, attól függően, hogy éppen jóban voltunk-e Attilával. Szóval így készülgettek ott kint a dalok a fellépések között. Tüsi, a dobos is sokat hangszerelgetett, és elvitte egy kicsit poposabb irányba, ami nekem, rockgitárosnak nagyon nem tetszett, de Tüsi is nagyon domináns volt, hiszen már az ’Edda 3’ dalainak jó részét is ő írta-hangszerelte. És két dudás egy csárdában nem fért meg. Én kiszálltam a zenekarból, ők hazajöttek, én meg kinn maradtam egy norvég csajnál. Aztán később persze én is hazajöttem, de addigra Gellért Tibi volt a gitáros, ő csinálta azt a jellegzetes riffet A körbe, amitől végre rockosabbá vált a dal. A mai napig az egyik legnagyobb sláger. A kör nélkül nincs buli. És kiadták a koncertlemezt Gellért Tibivel, aki pár hónap múlva kilépett, én akkortól lettem a gitáros, és jött az ’Edda 6’, ami gyémántlemez lett. (Ez akkoriban 400.000 eladott példányt jelentett. Csak az Edda első lemeze kelt el hasonló példányszámban.) Az ’Edda 7’-ről (’Változó idők’) meg megint lemaradtam. Megírtuk a dalokat, de aztán kimentem Ausztriába, mert megnősültem, és a kész anyagot már Alapival vették fel, szerzőként meg az Eddát jelölték meg, aminek én már akkor nem voltam tagja. Csak a Fohászon és a Megmondtam című dalon van ott a nevem, mert azok még az én időmben kijöttek kislemezen. A Változó idők is az én riffemre épült, és a Lisztomániát is együtt csináltuk. Amikor volt egy svájci turné, akkor találtuk ki, hogy a sok németajkú úgysem érti a magyar szövegeket, de Liszt Ferencet mindenki ismeri, tudják, hogy magyar, és így született a Lisztománia. De szerzőként az albumon a legtöbb dalnál az akkori Edda tagság szerepel, amiben a lemez felvételekor én már nem voltam benne. Ezzel a mostani, „barátságból” felvett szólólemezzel kimondatlanul is kompenzálták ezt a félresikerült helyzetet.


Csuka a Tunyogi Rock Bandben

HRM: Mikor jöttél vissza? Mikortól indult újra a magyarországi karriered?

CSE: Amikor kimentem Ausztriába 11 évre, utána mindent újra kellett kezdenem elölről. Először a Tunyogi Rock Bandben játszottam, de az nem volt sok idő, és pont akkor, amikor Tunyó lebetegedett és Zeffer vette át az éneket. Azt is Lojzi találta ki, hogy Zeffer énekeljen. „Miért nem jössz előre a Hammond mögül és énekelsz te?” – kérdezte. Aztán Zefi kipróbálta és így maradt a dolog.

Az igazi visszatérés tulajdonképpen csak a Bikini miatt sikerült, annak a közönsége egy annyira új generáció, hogy nem is tudta, hogy én az Eddában játszottam korábban. Nagyon sok fiatal volt a koncerteken, 18-20-22 éves emberek. A mai napig meg tudják tartani a régi rajongókat, miközben vonzzák az új generációt is, mert a szövegek nagyon jók. Ne felejtsük el, hogy vers szintű szövegeik vannak!

HRM: Szóval Daczi Zsolt halála után bekerültél a Bikinibe, de ott is sikerült kifognod egy „lemezmentes” időszakot. De legalább a ’Valahol valamikor’ DVD-n láthattunk téged.

CSE: A Bikinibe 2004-ben kerültem, de nem Daczi Zsolt halála után, hanem amikor szegény Zsoltot kirakták a bandából, mert elaludt egy koncerten, és azt hitték, annyira részeg volt. Pedig – ahogy utólag kiderült – akkor már nagyon beteg volt és az volt az oka. Szóval még élt, amikor én a helyére kerültem. Az egy daráló volt, nagyon kemény két év! Volt olyan augusztus huszadika, amikor egy nap 4 fellépésünk volt. Ezt nem lehetett kibírni, csak ha toltad a whiskyt befelé. Aztán én is lebetegedtem, és mondtam Lojzinak, hogy ennyi volt. Kicsit össze is kaptunk akkor. Persze azóta kibékültünk.

Deák Bill Gyula két szólólemezére is írtam 3-3 dalt, a 2008-as 'Hatvan csapás'-ra és a 2009-es 'A király meséi'-re, de a koncertcsapatába egy fiatalabb gitárost választott. Gondolom, úgy jobban kijött anyagilag is. 'A király meséi'-t Koltay Gergely készítette Billnek, ott csak elküldtem neki a gitársávokat, amiket felvettem, hogy aztán majd együtt kiválogatjuk, melyik passzol legjobban a dalokhoz. Aztán vártam, vártam, egy idő után rátelefonáltam, hogy „Mi lesz már a keveréssel?” Azt mondta: „Ne izgulj, kisapám! Már sínen van a dolog.” Kiderült, hogy az összes sávot rárakta a lemezre, ezért aztán azok a dalok nem úgy szólnak, ahogy én szerettem volna.


Csuka a Bikiniben

HRM: Ennyi éven át nem csináltál szólólemezt, éppen most jutott eszedbe, amikor – azt mondják – haldoklik a zeneipar, hogy megcsináld az elsőt. Az igaz, hogy én gyűjtőként kb. 600-nál hagytam abba a bakelit lemezeket, most meg CD-ből kb. 2000-nél tartok, úgyhogy a zeneipar válságát nem lehet az én nyakamba varrni, de sokan ma már csak letöltik a lemezeket, és legtöbbször nem is legális forrásból.

CSE: Én jazzgitárosként kezdtem, és a kedvencem egy Pat Martino nevű gitáros volt. Megvettem a lemezét, de ki se bontottam, mert nem volt még bakelit lejátszóm sem, csak azért vettem meg, hogy meglegyen a Pat Martino lemeze. Ez egy szenvedély. Ma már sajnos egyre kevesebbeké.

Ja, a lemez. Ez egy gitáros-dalszerző szólólemeze. Ott a nyitó Tedd, amit akarsz az AC/DC jellegű riffekkel, vagy a Led Zeppelin hatású Dörömbölnek, amik jól demonstrálják ezt. De az az érdekes, hogy van egy pár olyan dal, pl. a Nagy szerelem, ami abszolút billentyűs nóta, próbáltam egy picit tudatosan lágyítani a dolgon, mert az volt a célja a lemeznek, hogy olyan embereknek szóljon, azzal a hangzással, amiért régen engem szerettek. Nem akartam én nagy, virtuóz instrumentális dolgokat csinálni, ez sokkal inkább olyan embereknek szól, akik akkoriban jártak a koncertjeinkre, most meg már családjuk van és gyerekeik, és ha meghallják ezeket a dalokat, visszaemlékeznek, hogy „Jaj, a Csuka de jó volt! Emlékszel, amikor úgy berúgtunk?” (nevet) Szándékoltan nem modern. Azért lett ilyen a hangzás, és azért akartam, hogy Attila mögött a Göme [Gömöry Zsolt] énekeljen, hogy azt hallják vissza az emberek, amit akkor szerettek. A Europe-nál sokan azt kifogásolják, hogy nem az a hangzás, ami a 80-as években volt, nálam meg azt, hogy miért nem mai? Soha nem tudod a közönséget 100%-osan kiszolgálni.

A daloknak kb. kétharmada új, de pl. a Bill lassú blues alapjai már 19-20 éves korom óta megvoltak. Csak eddig nem tudtam soha lemezre tenni, mert igazán ezt csak Bill tudja interpretálni. Hála Istennek, elvállalta. És mint a többiek, puszira eljött! Lojzival most fogjuk forgatni a következő klipet éppen ebből a dalból.

HRM: Ez az, amire azt mondtam, hogy kőbányai kocsmaszagú blues, nagyon jól illik Bill életművéhez...

CSE: Nem fogod elhinni, de nem Gyuláról szól a dal, hanem rólam. Olyan utalások vannak benne, ami a mi közös élményeinkről szól: egyszer összevesztünk Lojzival és kiborult a pohár, a bor meg rácsöppent („...és az se zavar, ha a pohárból a bor most kidől”), volt, hogy nem szólt a gitárom a színpadon és nem voltak sehol a technikusok („Ha nem szól a gitár”). Nemrég halt meg az édesanyám, és Lojzi őt is beleírta a dalba („Mindig azt mondta az anyám, legyek jó és becsületes”). Ezt annyira megkönnyeztem. Vagy a D. Nagy Lajos nótában az „Engem Isten őriz, őrizzen mától Téged is” sor arról szól, amikor összevesztünk, és kiléptem a Bikiniből. Mert annak ellenére, hogy én jelentettem be, hogy el fogok menni, utólag úgy kommentálták, hogy kirúgtak, mert „a Csukában nem lehet megbízni”.

Pedig én mindenhol bejelentettem előre, hogy el fogok menni. Ugyanígy voltam az Eddával is, az utolsó turnét közösen játszottuk Alapival. Nem hagytam soha senkit a pácban, úgy nem jöttem el, hogy nem mentem el a bulira. Csak az a baj, hogyha valaki elmegy egy zenekarból, akkor úgy forrnak a szenvedélyek, próbálják a másikat lenyomni, ha már nincs ott, akkor nem is volt, nem is csinált semmit. Olvastam valamilyen rocklexikonban vagy hasonlóban az Eddáról olyat, hogy volt a Slamó, aztán jöttek-mentek a gitárosok és végül jött Alapi. Egy mozdulattal kiradíroztak engem is, meg Kunost (Kun Péter) is, egy egész korszakot az Edda történetéből. Ez nekem nagyon fáj, mert Attila tudja, hogy együtt alakítottuk ki azt a stílust, ami a mai napig is tart, és Alapi se tudja, hogy miért áll azon az oldalon? Azt én találtam ki a Deep Purple koncert után, mert a Ritchie Blackmore azon az oldalon állt, és mi akkor fordultunk meg. Azt mondtam, hogy én azon az oldalon akarok állni, mert jobban hallom a lábcint. Akkoriban Donászy volt a dobosunk, és igazán akkor lett jó az új Edda, mert onnantól lett nagyon profi a tempó, mint egy metronóm, és akkor kezdett jól szólni a zenekar. Előtte csak csapkodtunk, mint hal a szatyorban, és elvitte a lendület a koncerteket.

Azért így utólag sajnálom, hogy így alakult, és amikor vettük fel a lemezemet, Attila is elszólta magát a stúdióban: „Basszus Csuka, milyen hülye vagy, mennyi slágert írtunk volna!” Érdekes, hogy négyszemközt mennyire másképp beszél velem Attila, mint kifelé. Mert megpróbál ő főnökösködni, csak nem mindig sikerül neki, mert kifelé ő a főnök, de befelé meg inkább barát. És mond olyan dolgokat is, amit az ember nem oszt meg, csak egy baráttal, nem mond el még munkatársaknak sem. Előfordult, hogy össze is vesztünk a felvételek alatt, mert kivettem egy sort a Nagy szerelemből. Amikor azt énekli, hogy „Hisz annyira szerettünk, és szerettelek”, Ő még beírta, hogy „És te is szerettél”. Mondom: „Attila, már annyi szeretet van itt, én megértem, hogy túlcsordul benned a szeretet...” „De megölted a nőt, kivetted, hogy ő is szeret!” – kiabált rám. „Attila, érti mindenki, csak legyen már egy kis zenei szünet!” Mert a zenében a szünet is ugyanúgy zene, funkciója van. Szóval ezen összevesztünk és hajnali fél 9-kor (nekem az hajnal) felhívott, hogy „Miért vetted ki azt az egy mondatot? Ilyen még velem nem fordult elő!” Persze aztán megnyugodott, kibékültünk, és én örülök annak, hogy veszekedett velem, mert ez is azt jelenti, hogy közel áll a szívéhez ez a dolog.

HRM: A bookletben egyébként benne maradt ez a sor is, úgyhogy Attilának is megmaradt az igaza. (nevet)

CSE: Eredetileg Attila csak három dalt énekelt volna, de mutattam neki az általam Go go girl munkacímű nótát – amit egyébként Billnek szántam –, meghallotta és azt mondta: „Ez nekem kell!” Ebből lett a Dörömbölnek. Ami ma a Mire készülsz? című nóta, azt eredetileg D. Nagynak írtam. Ezt is megmutattam Attilának és egyből azt mondta: „Ez nem D. Nagy! Ez az én dalom!” Még alig értem haza, amikor hívott és beénekelte a telefonba a szöveget, amit a dalra írt. A Nagy szerelem is teljesen más volt az első verzióban. De miután Attila felénekelte, teljesen átírtam a zenét úgy, hogy az énekdallam megmaradt, de a harmóniákat totálisan megváltoztattam, és lassabbra is vettem az egészet.

HRM: És mi a helyzet a Zártosztállyal? Hogy-hogy nem azokkal akartál lemezt csinálni, akikkel együtt zenélsz? Vagy egy tribute zenekar ne csináljon lemezt?

Cs.E.: Sokan mondják, hogy a Zártosztály egy tribute band. Azt azért szeretném tisztázni, hogy ez nem egy tribute zenekar, hiszen mi hárman (Mirkovics Zserbó Gábor, Donászy Tipcsi és én) akkori eredeti tagok vagyunk, csak más énekessel lépünk fel. A saját számainkat játsszuk, nem lehetünk a saját magunk tribute-ja! És Sipi (Sipos Péter) mondta nagyon jól az egyik interjúban, hogy az Edda nem tudja az egész műsorát lejátszani, mert annyi lemez után, ha csak egy dalt játszanak minden lemezről, már akkor is kifutnak az időből. Mi kitöltünk egy űrt, elővéve a Gyere őrült korszakát és csak annak a pár évnek a dalait játsszuk, nem tervezzük, hogy terjeszkedünk az Edda idősíkján belül, mint egy tribute band. Tervezünk viszont egy Zártosztály-lemezt. Sipi ugyan nem szorgalmazza, mert azt mondja, hogy a mai világban már senki sem vesz lemezt, csináljunk csak néhány felvételt, hozzá videóklipet és töltsük fel a Youtube-ra. Lehet, hogy a végén az lesz, hogy csinálunk 3-4 dalt, hozzáteszünk bónuszként némi koncertről felvett anyagot, és kiadjuk az egészet EP árban.

HRM: Mikor léptek fel legközelebb?

CSE: Zártosztály-koncert legközelebb augusztusban lesz, mert Sipinek elég sok fellépése van az Irigy Hónaljmiriggyel és a Triásszal, ő kizárólag ebből él. Nekem szerencsére itt van a videóklip-készítés. Nem kell elmennem mindenhova játszani, csak azt vállalom el, amit szeretnék csinálni. A Gary Moore emlékdalom miatt a névrokonom, Csillag Zoltán meghívott a Gary Moore Emlékkoncertre, ahol úgy néz ki, április 3-án élőben fogom eljátszani azt a dalt. Hirleman Bercit szeretném magammal vinni, hogy úgy szólaljon meg, ahogy a lemezen volt. Egyébként teljesen véletlen, hogy felkerült ez a dal a lemezre, mert igazából nem illik a koncepcióba. Ezért is lett bónusz track. Nagy Feróval lett volna még egy nóta, de olyan mértékben lekéste a felvételt, hogy nem tudtuk tovább fenntartani a stúdiót. A stúdióidőt ugyanis órára ki kell fizetni. Így is, amikor megcsúsztunk a felvételekkel, Attila saját zsebből pótolta ki a pénzt, hogy felénekelhesse az utolsó két dalt is. A mai világban ez igazán ritka.

HRM: Lesz-e lemezbemutató koncert a CD énekeseivel, zenészeivel? Vagy csak beépítitek a dalokat a Zártosztály repertoárjába?

CSE: A „hivatalos lemezbemutató koncert” egy nagy álmom, de a lemezen szereplő énekesek és zenészek közös színpadra állításához valamilyen szponzort kellene találnom, mert nem olcsó dolog ennyi embert egy programban szerepeltetni. A Zártosztály viszont már a januári koncerten is játszott 3 dalt a megjelenés napján, és tervezzük, hogy esetleg más számokat is beépítünk a műsorba.

HRM: Hogy fogadták a lemezt? Milyen médiavisszhangja van?

CSE: A lemezem a megjelenés utáni hetekben felkúszott a MAHASZ lista hetedik helyéig, szépen fogyott az első időkben. Most már visszaesett, de így is nagyon örülök, hogy ennyi fogyott mindenféle hátszél nélkül. A Hammer adta ki, de még az ő újságjukban sem írtak róla semmit. Nálatok volt az első cikk a lemezről, meg még egy internetes rockmagazinban írtak róla, hétfőn volt egy riport a Rockvilág.hu internetes rádió Rockpanoráma című műsorában, és a Juventus Rádió, amely mostanában kezdi átvenni a Sláger Rádió helyét a zenei kínálat terén, csinált velem egy interjút, amit a hétvégén leadtak, a lemez dalaival körítve. Az az egyetlen hagyományos média, ahol legalább megjelenést biztosítanak.


Csillag Endre egy Bikini klipforgatáson

HRM: Mesélj a „civil” foglalkozásodról. Hogyan lettél „videóklipes”?

CSE: 2001 óta videovágással foglalkozom. Véletlenül alakult így, mert amikor 11 év után hazaköltöztem Ausztriából, bekerültem a PremierArt nevezetű céghez mint stúdiós. Minden zenész azt kezdi el, aztán megkérdezték, hogy meg tudok-e csinálni egy videót. És rögtön rám bíztak egy Varga Miki videóklipet. Később az Edda első DVD-jét, az 'Amíg él, el nem felejti' címűt is én vágtam össze, és a Bikini Lukács Petás koncertjét is. Tehát a volt zenekaraimmal megmaradt a jó kapcsolat. Az Eddának a Duna TV készítette a felvételt, de Attila nem volt elégedett az anyaggal, elhozta hozzám és én újravágtam gyakorlatilag az egészet, abból lett a DVD. A mai napig csinálok ilyen videóklipeket.

Zefferék Tunyó halála óta úgy játszanak egy számot a koncerten, hogy kivetítőn énekel Tunyó, és ők élőben kísérik. Azt a videóvágást is én csináltam. Aztán vártam, hogy fizet érte valamit, mert ez egy elég komoly munka volt, de egy meleg kézfogással elváltunk. Én nem vitatkoztam vele, mert ő is nagybeteg volt, szerencse, hogy egyáltalán meggyógyult, meg tartoztam ezzel Tunyó emlékének is, de mondtam, hogy még egyszer nem csinálom meg ingyen.

Saját magamnak is én csináltam mind a két videóklipet, csak úgy nehezebb, mert fenn vagy a színpadon, meg irányítasz is egyszerre, de úgy össze vagyunk forrva az operatőr barátommal, az Andrics Lacival, hogy már tudja, hogy én mit szeretnék. Az első klipet (Csak néhány perc) egyébként annak köszönhetem, hogy [Pataky] Attila elhozott mindent, motorokat, csajokat, az autóit. Az összes autó, ami a klipben szerepel, mind az Attiláé.

HRM: Köszönöm szépen az interjút. Nagyon hangulatos beszélgetés volt és bármikor folytatnám cikkírás nélkül is. Befejezésül álljon itt két rövid idézet, két ajánlás a bookletből azoknak, akik a letöltést kedvelik, így kimarad az életükből az az élmény, hogy egy lemezt foghatnak a kezükbe, egy füzetet olvashatnak, mely a lemez készítésével kapcsolatos információkat, dalszövegeket, a stúdióban és a forgatásokon készült képeket tartalmaz.

„A ’Csillagok és gyémántok’ című szólólemeze dalai már nagyjából elkészültek, amikor felkeresett, hogy írjak néhány dalra szöveget. Mikor átküldte a vázlatokat, éreztem, hogy ebből valami különleges, csodálatos dolog lesz, mire a végére ért, igazam lett. Ez az album lehetne akár a szeretet és a barátság albuma, hiszen a közreműködő zenészek tudásuk legjava mellett a szívüket és lelküket is beleadták a közös munkába.” Németh Alajos, 2015. január

„Ragyognod kellene a neved szerint! De ez a világ, ami most körbevesz, nem igazán kedvez a zenét szerető, csak annak élő embereknek. Pláne akkor nem, ha egy szenvedélyes zenészről van szó, akit tényleg csak a hangszere és a zene (na jó, elég nagy rendszerességgel a nők, lányok is) érdekel. Egy másik korban, időben, helyen világsztár lehettél volna, de ma ehhez a szólóalbumhoz is nagy erőfeszítésre és baráti összefogásra volt szükség, hogy megvalósuljon!” Pataky Attila, 2015. január

Készítette: CsiGabiGa