"Sosem leszünk mainstream banda": Az Apey and the Pea jövőjósló-évösszegző interjú

Milyen helyszín passzolna jobban egy metal zenekar főhadiszállásának, mint egy vágóhíd? Az Apey and the Pea fotósorozatai, lemezei és videóklipjei is magukon viselik a hústelep kézjegyét. Kézenfekvő volt, hogy a zenekart természetes lelőhelyükön, a próbatermükben faggassuk ki, Áron „Apey” Andris (ének, gitár) és Makkai László (dob) meséltek jövőbeli terveikről, illetve arról, hogyan vált egy grunge zenekar az ország talán legfajsúlyosabb stoner/doom bandájává.

Hard Rock Magazin: A Facebook fotóitok arról árulkodnak, hogy nemrég új videoklipet rögzítettetek. Mesélnétek kicsit a forgatásról?

Áron „Apey” András: A ’Hellish’ című második lemezünkön található Leprechaun Skin című dalunkhoz forgattuk az anyagot. Egy része zenélős image-klip fekete-fehérben, aminek az anyagát itt készítettük a próbatermünkben, a másik fele egy jelmezes, sötét, görbe tükröt mutató sztoris cucc. Ha pontosan meg akarnánk fogalmazni a mondanivalóját, leginkább annak a bőrnek a letépéséről szól, amit ez a gyönyörű civilizáció ránk adott.

HRM: A werkfotók alapján családi vállalkozásként készült.

Apey: Így van, a faterom [Áron László színész – a szerk.] játssza Lucifert egy bulldoggal az oldalán, míg Wenczel Peti barátunk egy hullazsákot húz maga után, amelyben ő maga van. Én csak mellékszereplőként tűnök fel egy baptista szerzetes alakjában, aki megpróbálja valamilyen módon lekenni az ördögöt, kevés sikerrel.

HRM: A 2014-es évben megjelent a ’Hellish’ című második albumotok, az országot pedig a Leander Rising társaságában turnéztátok végig. Mik a tapasztalatok?

Makkai László: Mi nem az a zenekar vagyunk, akiket a média bármilyen módon is reklámozna, ezért külön ki kell emeljük a rajongók támogatását, amiért rendkívül hálásak vagyunk. Alapjában véve rétegzenét játszunk, amivel itthon nem valószínű, hogy megtöltenénk a Sportarénát, de bármennyire is áldás vagy átok, hogy mi itt vagyunk, azokat a körülményeket kell használni, amik adottak. Sajnos ezek a körülmények siralmasak. Azon az ember túlteszi magát, hogy abba a klubba, ahova közönséget viszünk le, egy vacsorát nem kapunk, de nehezen lehet alkalmazkodni, ha egy normális backstage-t sem biztosít a hely, ahol átöltözhetnénk.

Apey: Mentes víz is ritkán van koncert előtt, annak ellenére, hogy ránk szinte mindenhol kíváncsiak az emberek, de tetszik, ahogy reklám nélkül, szinte szájról-szájra terjed a hírünk.

HRM: Tehát sokat köszönhettek a rajongóknak?

ML: Nekem minden egyes buli után az első dolgom, hogy kimenjek és dumáljak a rajongókkal, nem a formalitás miatt, hanem mert kíváncsi vagyok rájuk. Fontos, hogy érezzék, mi is csak átlagos emberek vagyunk, akik végigszenvedik a hétköznapokat, ebbe a fanok nagyon bele tudnak kapaszkodni. Ugyanakkor a hitelesség megtartása is nagyon fontos, mi egy metal zenekar vagyunk és az is maradunk, és ezt a közönség is érzi. Tudjuk, hogy hova kellene nyúlni ahhoz, hogy népszerűség tekintetében előbbre lépjünk, de azzal hitelt vesztenénk.

Apey: Mindenesetre nekem nagy tanulság a Leander Rising társaságában turnézni, akiket népszerűségben nem hülyeség a Subscribe-bal vagy a Depresszióval egy szinten emlegetni. Nyilván ezen a fronton sok lépéssel előttünk járnak, ugyanakkor úgy gondolom, nekem nem éri meg egy fokkal inkább a rádiószínvonal irányba elmenni, azért, hogy vidéken elmenjen hússzal több póló vagy pár százzal több koncertjegy.

HRM: Ha visszamegyünk kicsit a kezdeti időkre, azt tapasztaljuk, hogy az első, ’The Day Ends’ című EP-tek után profilt váltottatok, és az erős grunge hatásokat elhagyva teljes érvényű metal zenekarrá vedlettetek. Hogyan történt ez?

ML: Nem gondolom, hogy ez egy tudatos profilváltás lett volna. Inkább egy fejlődésen mentünk keresztül, de nem tűztük ki célnak, hogy lemenjünk úgymond a „sátán kutyájába”. (nevet) Kevesen tudják, hogy mi egy Pantera tribute zenekarban, a Reinventing the Steelben játszottunk először együtt. A kezdeti grunge-os „bohóckodás” egyfajta útkeresésnek számított, amit persze nagyon is élveztünk.

Apey: Ha arra vagy kíváncsi, írok-e még hasonló témákat, mint ez [Apey a kezében lévő gitárján a Better pop-rockos riffjét kezdi el pengetni, Laci visítva röhög], akkor biztosan mondhatom: nem.

HRM: A váltást megelőzte egy majdnem egyéves szünet, ami után megjelent a bemutatkozó ’Devil’s Nectar’ nagylemez. Ugyanakkor zenei berkekben is pont ekkor kezdett híretek menni. Mi történt ezalatt?

ML: Arról, hogy rövid időre széthullott a zenekarunk, mindannyian egyformán tehettünk. Mi a Zolival [Prepelicza Zoltán basszusgitár] a Superbutt ritmusszekciója voltunk akkoriban, Apey nyomta a Neck Spraint és a szólóprojektjét, aztán jött az elköltözés…

Apey: Én kissé besokalltam a semmitől, amit itthon éreztem, a barátnőm pedig pont akkor készült kiköltözni Londonba, úgyhogy vele mentem. Óriási tapasztalat volt, pláne ami a zenét illeti. Előtte nem igazán láttam olyat, hogy egy előzenekar a headliner minőségével vetekszik. Egyrészt nagyon inspiráló volt, másrészt rémisztő a tömegmérete. Mindenesetre jót tett a külföldön való tartózkodás. Mikor visszatértem, azonnal folytattuk az Apey and the Pea-t, és az idő emberileg is sokkal jobban összekovácsolt minket.

HRM: Kiforrott lett a zenekar?

Apey: Kiforrottabb, de ez még mindig nem tudatos. Amikor elkezdtük ezt a bandát csinálni, még gitározni is alig tudtam, és nem fogalmazódott meg bennem, mit is akarok én pontosan ezen a szaron játszani. Persze a közös előéletünk nagyban segített abban, hogy gyorsan fejlődjünk. Akkorra már mindenki tudta mindenkiről, hogy mit szeret, milyen a színpadon, mindenkit ezerszer láttunk már beégni... (nevet)

HRM: Mi a legutóbbi sztori?

ML: Egy közös italozós éjszaka után játszottunk vidéken, amikor is Apey a fináléban, headbangelés közben elborult a színpadon és persze a borulással együtt a gitár is megszűnt. Mikor a dob mögül megláttam őt kiakadt szemekkel, azt hittem megrázta az áram, úgyhogy azonnal abbahagytam a csépelést, a zene megállt, a teremben pedig háromszáz ember jéggé dermedve bámult ránk… Végül jól jöttünk ki belőle, miután magához tért, gyorsan összedugta újra a cuccot és belekezdett a Judas középtémájába. (nevet)

HRM: A folyamatos turnézás mellett mik a tervek a 2015-ös évre?

Apey: Lemezt most biztosan nem készítünk egy ideig. Tervben vannak vidéki koncertek, de most még semmilyen konkrétummal nem szeretnénk szolgálni, csak ha már minden részlet a helyére került.

A zenekart következő alkalommal március 7-én a Barba Negrában lehet megnézni élőben a Leander Rising és a Blind Myself zenekar társaságában.

Készítette: Bunkó úr