"Egyre kevesebben tudják elképzelni a jövőjüket a saját hazájukban": Interjú Rieckmann Tadeusszal (Dalriada, Sunwharf)

írta Vica | 2015.03.02.

Tavaly év végén debutált első EP-jével a sludge/stoner vonalon mozgó Sunwharf. Azt azonban fontos megemlíteni, hogy olyan zenészekből verbuválódott a csapat, akik nem ma kezdték a zenélést. A 'Budapessimism'-re keresztelt korong mellett a csapat új, jelenlegi felállása által írt dalokat is meghallgathatjuk a március 6-ai bulin a Roham Bárban. Ebből az új felállásból kaptuk mikrofon-, azaz e-mailvégre a csapat jelenlegi énekesét, a Dalriadában elhíresült Rieckmann Tadeuszt.

Hard Rock Magazin: Miért ’Budapessimism’ lett a nemrég megjelent EP-tek címe?

Rieckmann Tadeusz: Mert a négy szám szövege többek között arról az elvágyódásról és helyenként megfigyelhető kilátástalan frusztrációról szól, ami itthon sok fiatalban jelen van. Úgy érzik, nincs stabil jövőkép és a legrosszabb abban az, hogy egyre kevesebben tudják elképzelni a jövőjüket a saját hazájukban. Budapesten pedig hatványozottan érzékelhető, hiszen a fővárosnak mindene megvan ahhoz, hogy (újra) európai város legyen, csak éppen a mentalitás nem fejlődött ugyanabba az irányba. Mielőtt bárki is felháborodottan kikérné magának az állítást, ez természetesen nem igaz minden egyes magyarra, de a tendencia sajnos ott van.

HRM: Te hogyan töltődsz fel, ha elkap a „budapesszimizmus”?

RT: Elmegyek az erdőbe, olvasok, iszom néhány whisky-t, vagy zenélgetek.

HRM: Fontolóra vetted már komolyabban, hogy akár zenészként, akár a civil szakmádban külföldre menj? Mi tartott itt?

RT: Többször is megfordult a fejemben, de az a vicces, hogy végül mindig a zene tartott Magyarországon. Már csak azért is foglalkoztat a dolog, mert eredetileg nem Magyarországról származom, mondhatni, igazi gazdasági bevándorló vagyok.

HRM: Nem ma kezdtétek a zenélést – ehhez képest mégis optimistának tűntök, hogy a mai zenei helyzetben megpróbáltok érvényesülni, sőt koncertezni...

RT: Nem kell ezt túlgondolni, egyszerűen csak zenélni akarunk. Ha közben meg is néznek páran, illetve néha visszajelzést kapunk arról, amit szabadidőnkben elkövetünk, akkor legalább még bele is lehet magyarázni, hogy van értelme a zajongásunknak.

HRM: Elég más stílusú formációkban fordultak meg a tagok (Dalriada, Belga, Locust On The Saddle, Kaldera). A hátteretek mennyiben befolyásolja a Sunwharf zenéjét? Akár olyan értelemben is, hogy más zenei világban akartok mozogni, mint az anyabandátokban?

RT: Én mindenképpen szerettem volna valami mást is csinálni a Dalriada mellett, és mivel az énekléssel is már egy ideje komolyabban akartam foglalkozni, egész kapóra jött a tavalyi meghívás a Sunwharf elődjébe. Tominál [Szabó Tamás gitáros] ez a fajta zene elég alap, szerintem sztónerriffekben is álmodik. Sanyi [Szőllősi Sándor basszusgitáros] alapvetően HC-s, de amúgy minden lében kanál, Norbit [Sára Norbert dobos] tudtommal elsősorban nem a műfaj vitt rá arra, hogy csatlakozzon, hanem inkább a zenélés lehetősége, Bencéhez [Kovács Bence gitáros] pedig alapvetően a grunge áll közelebb, de ez meg egészen kiválóan ellensúlyozza Tomi riff-centrikus ötleteit. A jelenlegi felállás közös munkája az új, eddig még meg sem jelent számokban fog látszódni, ami azért kicsit eltér majd az EP dalaitól. Ez viszont annak köszönhető, hogy mindannyian más zenei háttérrel, tapasztalattal rendelkezünk.

HRM: Soha nem voltál a folk metal legnagyobb rajongója. A Sunwharfban jobban megtalálod a saját hangod (főleg ha már ugye énekelsz)?

RT: Ezt már régebben is kifejtettem, hogy bár nem hallgatok folk metalt, attól még saját zenekaromnak, családomnak érzem a Dalriadát és imádom csinálni. Ezzel a csapattal nőttem fel, vált belőlem dobos, szó szerint és elég sok mindent hozzáraktam a saját stílusomból, mármint ami a dobolást illeti. Persze a Sunwharfban teljesen más a munkafolyamat, hiszen ott én írom a szöveget, az énekdallamot, sőt, a számok összerakása is másképp zajlik. Számomra nem a két csapaton belüli érvényesülés különbségén van a hangsúly, hanem azon, hogy a két banda együtt mennyit tesz hozzá a zenei tudásomhoz.


Fotó: Kovács Bence

HRM: Hogy-hogy te lettél a zenekar énekese? A többiek tudták, hogy van affinitásod az éneklésre?

RT: Süle Tomi, a Sunwharf elődjének, a Wedge-nek a gitárosa közös ismerősökön keresztül értesült néhány felvételről, ami még a méltán világhírű VASHËNGER utórezgéseiből alakult akusztikus megmozdulásról készült, amin én énekelek ilyen-olyan feldolgozásokat (amúgy többek közt már a jelenlegi gitárosunkkal, Bencével), és valahogy az is kiderült, hogy a Dalriadában vokálozom. Megkérdezték, hogy nem akarnék-e elnézni egy próbára. Hát, valahogy így.

HRM: Készülsz valahogy arra, hogy a Sunwharfban nem dobosként, hanem frontemberként kell majd helytállnod?

RT: Technikailag nem az első bulim énekesként, de azért persze másképp állok hozzá, mint mondjuk egy olyan fellépéshez, ahol hátul kényemre-kedvemre burogathatom a krumplit. Amúgy nincs bennem ilyen elképzelés, hogy ennél a csürhénél másképp kéne viselkednem. Csak a pozícióm változik meg az eddigiekhez képest. Nyilván lesznek, akik savazni fognak engem, vagy akár a bandát, de azok eddig is voltak, mindig is lesznek.

HRM: A bemutatkozó koncertetek Facebook-oldalán ez olvasható: „Jelenleg 4 számos bemutatkozó EP-vel, videoklippel rendelkező zkr. idén szeretné megjelentetni első nagylemezét, számos vizuális megjelenéssel együtt.” Mit takar a vizuális megjelenés?

RT: Elsősorban klipeket, werkfilmeket a zenekar mindennapjairól, próbáiról, valamint egy a Sanyi fenséges szakálláról készített olajfestményt.

HRM: A nagylemez mennyiben fog meglepetéseket tartogatni az EP-hez képest? Az EP egy ízelítő volt a teljes vállalt zenei világból, vagy inkább csak egy korábbi korszak lenyomata?

RT: Jól látod, inkább egy korábbi korszak lenyomata az EP, a nagylemezen nem fognak szerepelni ezek a dalok. Megváltozott a felállás, a számírás folyamata, ezáltal a zenei hatás és a végeredmény is, szóval valamennyit biztos, hogy változni fog a stílus, de az irány megmarad.

HRM: A stoner.blog.hu portálja azt rótta fel nektek az írásában, hogy a Down nyomdokain haladó zenekarokkal itthon Dunát, Amerikában Mississippit lehetne rekeszteni. Hogy érzed, keresitek még a saját hangotokat?

RT: Igen, változni fog még a stílus, de vannak olyan befolyások is, amiken nem akarunk változtatni. Mi ezt toljuk, tudjuk, hogy nem épp az egyediség netovábbja, viszont húzása van és ez jelenleg pont elég nekünk.

HRM: Mindenkinek van beleszólása a zenébe és a szövegekbe, vagy komoly diktatúra van nálatok?

RT: A zenét közösen dobjuk össze a próbateremben, mindenki a saját részét adja hozzá. A szövegekért én felelek. Bár mindig megmutatom a többieknek, hogy mire gondoltam, általában nem bolygatják.

HRM: A felvételeknél mennyire tudtál elvonatkoztatni attól, hogy most nem dobos vagy – bele akartál szólni Norbert témáiba?

RT: Az EP hangszeres felvételei még az én időm előtt zajlottak, tehát abba egyáltalán nem volt beleszólásom, másrészt azt még Tonya, Apró Antal nyomta fel, hiszen akkoriban még ő ült a dobok mögött. Próbán viszont előfordul, hogy megkérem Norbit, próbáljuk ki ezt vagy azt a tempót, de alapvetően erre nincs szükség, hiszen pontosan tudja, hogy melyik témába milyen dob kell.

HRM: Rendes, főállású zenekar számotokra a Sunwharf vagy mellékprojekt?

RT: Van, akinek jelenleg ez az egyetlen bandája, de mindenképpen több egy meló utáni hobbicsapatnál.

HRM: Mi várható a március 6-i bemutatkozó koncerteteken? Játszotok majd feldolgozásokat is, vagy szigorúan csak saját számokat?

RT: Csak saját számot fogunk játszani, az EP dalait természetesen, valamint néhány újat, amit idén írtunk.

Készítette: Vica