"Ti, magyarok nem vagytok normálisak": Sabaton, Delain, Battle Beast - Pecsa Music Hall, 2015.01.25.

írta Adamwarlock | 2015.02.03.

Egy dolgozó ember vasárnaponként elég nehéz szívvel mozdul ki. Jobb egy kényelmes melegítőben a kanapén hesszelni, megfőzni a másnapi ebédet, kivasalni a ruhákat. Ez pláne igaz januárban, amikor odakint még hideg is van. Úgy érzem, hogy akit az tartott vissza ezen a napon, hogy másnap munkanap van, nos, az lemaradt egy fergeteges buliról. Egy rendszeres koncertlátogatót persze nem lehet meglepni már jószerivel semmivel, viszont én életemben először jártam Sabaton-koncerten, s bár nem egy tágra nyílt szemű tini ártatlanságával szemléltem az eseményeket, mégis magával tudott ragadni egy olyan hangulat, amit csak jó pár évvel ezelőtt éreztem utoljára, amikor még letaglózott egy igazi heavy metal koncert volumene.

Az este számomra a Battle Beast produkciójával indult. Tökéletes hangzással álltak színpadra, sajnos épp az éneket leszámítva. Főleg a koncertjük elején meglehetősen víz alól szólt és bizony a hangerő is le lehetett csavarva. Immáron másodjára láttam őket élőben, mindkétszer előzenekari státuszban. A meglehetősen rövid koncert egy kellemes bemelegítésnek vagy ráhangolódásnak elment, de számomra kérdéses, hogy megfelelő számú ember elmenne és fizetne-e egy önálló Battle Beast koncertért. Erős középkategóriás stílusban előadott, átlagos heavy metal számokat hallhattam tőlük, ami szerintem elég kevés lenne arra, hogy másfél-két órára lekösse az ember figyelmét.

Ehhez még azt is hozzá kell fűznöm, hogy Noora Louhimót nem sorolnám igazán előkelő helyre a női rock- és metalénekesek panteonjában. Értem én, hogy nagyon erős hangja van, de az ének nem egyszer ment át ordibálásba, pedig stúdióban egészen jól tud rekeszteni. Most ez nem mindig sikerült. Ez a teljesítmény soha sem fogja őt eljuttatni az igazán klasszis énekesnők táborába, ezáltal az együttese sem hivatott többre egy jó nevű előzenekari pozíciónál. Pedig nemrég jelent meg a harmadik, ‘Unholy Savior’ című lemezük, amiről rögtön három számot el is nyomtak. Ezek közül nálam egyedül a Touch in the Night működött, mert olyan pofátlanul beletolta az arcunkba a szintipopot egy Madonna/Alphaville micsurinosított eleggyel, hogy én lehidaltam. Ezt leszámítva, még keresem bennük az extrát, az egész csatafenevad számomra még nem az igazi (bár tény, hogy minőségileg megütik a mércét), élőben pedig egynek elmegy a dolog, sőt, amikor kicsit a saját határaikat feszegetik, akkor egészen szórakoztató a produkciójuk.

Setlist:

Far Far Away / Black Ninja / Touch in the Night / Madness / Iron Hand / Out of Control

Mondjuk én a Delainről sem voltam olyan nagy véleménnyel, viszont azt állítom, hogy jóval kiforrottabb előadásmóddal és stílussal bírnak, mint az előttük játszó formáció. Itt azért már profi produkcióról volt szó, ennek megfelelően a koncertjük is tovább tartott. Bevallom őszintén, az ilyen pop-szimfonikus-metalos-rockos-női énekes elegy sohasem volt a szívem csücske, és e holland felállást hallva sem változott a véleményem. Nekem kissé disszonáns volt a Charlotte Wessels jelenlétével megfűszerezett metalkodás, ugyanis az énekesnő – bár valóban szép hangja van, és hallatszik, hogy megfelelően kitanulta a szakmát – éteri lebegése és önmagában is a „nagyon kedves szomszédlány” feelinget árasztó kisugárzása kicsit csöpögősnek tűnt ebben a stílusban. Ráadásul én annyira az ő alapvetően nazális éneklését sem tartom épp koherensnek a metalzenével, mondjuk ez meg már végképp legyen az én bajom. Ettől függetlenül, ha e műfaj rajongója lennék, ezt az előadást azért bekajáltam volna, mert a holland együttes csuklóból rázott ki egy viszonylag hosszú koncertet. Amit nagyon pozitívnak tartok náluk, hogy a dalaik élőben egyértelműen változatosak maradnak, így az elég nagyszámú közönség figyelmét is simán lekötötték. Ha egy napon kiállnak egy igazán „big hit”-tel, akkor még a köztudatba is berobbanhatnának.

Természetesen nem kell az egyszeri Delain-fanoknak elkeseredniük, nem lehordani akarom a csapatot. A színpadon egy dinamikus együttest láttam, akik száz százalékig egymásra vannak hangolódva. Mondjuk a színpadkép nem a megszokott volt, hiszen egy adaggal megnövelték az ösztrogén szintet Merel Bechtold személyében, aki az igazoltan távol lévő Timo Somerst helyettesítette gitáros poszton. Ahhoz képest, hogy a hölgy meglehetősen kistermetű, madárcsontú jelenség, akinél kb. a gitár is nagyobb volt, nagydarab szőrős metalvikingeket megszégyenítve csavarta le a riffeket és szólókat.

Ha átfogóan nézem a csapatot, hiányoltam belőlük némi lazaságot, amit nem feltétlenül néhány kedves mosoly fog pótolni. Látom azonban a potenciált, mert a tavalyi albumukon elkövetett Army of Dolls-t teljesen hitelesen és hatásosan adnak elő. Mondjuk, annyi eszük volt, hogy ne kockáztassanak nagyot, mert a koncert dalainak nagy részét a 2012-es lemezükről válogatták össze, ami ezidáig a legerősebb kiadványuk. A sláger Get the Devil Out of Me hallatán egyből az jutott eszembe, hogy ezt a kissé rockosabb vonalat kéne erőltetni, mert ez csempész némi frissességet az összképbe, sőt, amikor a ‘We are the Others’ címadó nótáját eltolták utolsónak, akkor még az én szőrös szívem is megenyhült. Ennél a pontnál tudtam lelkesedni a Delain-jelenségért, de még mindig az a véleményem, hogy ott állnak egy nagy kitörési lehetőség kapujában, de képtelenek belépni.

Setlist:

Mother Machine / Get the Devil Out of Me / Army of Dolls / Go Away / Pristine / Sleepwalkers Dream / The Gathering / Not Enough / We Are the Others

Na, de a főfogás! Igazából alátolhattak akárhány előzenekart, akkor is mindenki maximum arra használta fel ezeket, hogy a generátorokat beindító üzemanyag (értsd: sör) betankolása mellett valamivel elüsse az időt. Itt basszus mindenkin Sabaton-póló volt! Én már sohasem leszek az a heavy metalt heavy metallal hallgató ember, de lenyűgözőnek tartom, hogy ma Magyarországon egy ilyen piszok jó és a Pecsát csurig megtelítő közönséget egy januári vasárnap estére el lehetett csábítani metalkoncertre. Szerintem ez óriási dolog, és bizony a svéd heavy metal banda eljutott arra a szintre az évek során, hogy már nehezen lehetne őket “B” kategóriásként besorolni.

Minden szinten kinőtték magukat. Eleve adott egy karizmatikus frontember Joakim Brodén személyében, akit szerintem már senkinek sem kell bemutatni. Azért az milyen már, hogy nem egy tagot láttam a közönségben, aki konkrétan Joakimnak volt beöltözve… Így kell a frontemberi pozíciót megoldani: energikusan, humorosan, a közönséggel kommunikálva. Aztán kell egy hasonló dinamikával megáldott csapat, ami szerintem adott. Nem mennék bele a Civil War vs. Sabaton történetbe, mert ugye Joakimon és Pär Sundströmön kívül pár éve mindenki repült a csapatból, de szerintem a jelenlegi felállás is nagyon ütős. Én nem láttam őket a nagy skizma előtt, de a mostani tagok között érzek egy erős kémiát és koherenciát, ami egyértelműen a performansz javára válik.

Ez az este egyértelműen a közönségről szólt. A Ghost Divisonre már felrobbant a koncerttér, és ez a lelkesedés egy percre sem hagyott alább. Próbálj meg nem őrjöngeni egy Gott mit Uns-ra, egy Primo Victoriára vagy egy Swedish Pagans-ra. De mondom a lényeget. A kulcsszó: pálinka! A kedves publikum ugyanis minden dal között a nevezett szeszesital nevét kezdte ütemesen skandálni a zenekaré helyett. Ez egy kis intermezzót eredményezett, ugyanis ezt Joakim szóvá tette, hozzátéve, hogy ő bizony a pálesztől már rendesen be volt készülve legutóbbi ittlétekor. A színpadra természetesen felkerült egy jófajta szittyó, amit a zenekar tagjai közül hárman is meghúztak. Chris Rörland gitáros olyat kortyolt bele, hogy én már a látványtól is berúgtam. Joakimtól megkaptuk, hogy mi, magyarok nem vagyunk teljesen normálisak, de így szeretnek minket. Ott helyben ezen a jeleneten jót derültem, bár utólag megtudtam, hogy a helyi italkülönlegességek lemeózása sabatonos hagyomány, és jól ismert eleme a koncertjeiknek. Mondjuk én jobban örültem, hogy nem tudtam, mert így legalább őszintén jól mulattam a dolgon. Kell a show, na!

A dalok közötti hülyülések csak fokozták a hangulatot. Egyszer Joakim bejött egy Les Paullal Metallicát, Iron Maident meg Michael Jacksont játszani, és az istennek sem lehetett a gitárt kiimádkozni a kezéből, de végül az egyik road egy erővágóval jobb belátásra bírta az énekest, hogy maradjon a kaptafájánal. Aztán egy 9 éves kisfiút is felhívtak a színpadra, aki az ég egy adta világon semmilyen megilletődöttséget nem mutatott, és simán felvilágosította Joakimet, hogy ez neki már a sokadik metal koncertje, és most egy életreszóló élménnyel gazdagodhatott, na meg a frontember napszemüvegével.

Azt el kell még mondanom, hogy életem első Sabaton-koncertjén milyen benyomások értek a csapat összességét és jövőjét illetően. Tény, hogy láthatóan elértek a karrierjük egy elég magas szintjére. Adott már a karizma, adott a közönség, adott a hírnév. Egyes bandák megírnak egy-két jó lemezt az életművük korai időszakában, amelynek slágereit a közönség újra és újra követeli, és ezért az együttes nem meri bolygatni a kánont, és csak a tutiba mer belenyúlni (láthattuk, hogy a Delain is összesen egy nótát mert eltolni a legújabb lemezükről). Szerencsére a Sabaton nem ez az együttes. Ezen a turnén az volt az elvük, hogy minden egyes albumukról el kell hangoznia egy számnak. Szerintem ez nagyon jól működik, ráadásul úgy, hogy a setlist legnagyobb részét a 2014-es ‘Heroes’ dalai tették ki. Szerintem ez a jó irány. A közönség fanatizmusàt maguk mögött tudhatják, ami a 'Heroes' dalainak fogadtatàsàn is meglàtszott. A To Hell and Back már most a koncert egyik legjobb száma volt, és emellett a Soldier of 3 Armies vagy a Night Wiches szövege is fejből ment a közönség jó részének. Nem tudom, hogy mekkorára fog duzzadni a Sabaton birodalma, de biztos, hogy nem fognak nyom nélkül eltűnni a metalzene szemétdombján. Ahhoz túl sok első osztályú sláger és koncert van mögöttük.

Valóban igaza volt tehát Brodén úrnak, amikor elmondta, hogy vasárnap lévén valami unottabb és punnyadtabb közönségre számított, amire a magyarok csattanós választ adtak. A Pecsában hatalmas hangulat uralkodott, ami nem alakulhatott volna ki egy ennyire fanatikus és jó hangulatban lévő közönség nélkül. Ilyenkor azért a sok koncertet látott rockújságíró is újra bizadalommal van: talán mégis jó irányba haladunk.

Setlist:

Ghost Division / To Hell and Back / Carolus Rex / Soldier of 3 Armies / Gott Mit Uns / The Art of War / 7734 / Resist and Bite / 40:1 / A Lifetime of War / Far from the Fame / Swedish Pagans / Uprising /// Night Witches / Primo Victoria / Metal Crüe

Szerző: Adamwarlock
Képek: Savafan
Köszönet a Hammer Concertsnek!