Hazai pályán: Tankcsapda, Sex Action, Phoenix Rt. - Főnix Csarnok, Debrecen, 2014.12.27.

25 év. Kimondani is sok, nemhogy végig játszani. Pedig ezt tette Lukács Laci a Tankcsapda élén, megalkuvást nem tűrően, aminek meg is lett az eredménye. Mára az ország azon kevés előadója között találjuk őket, akik biztosan behozzák a közönséget, és akik – jó értelemben és szakmai szempontból – bármit megtehetnek. A novemberben adott dupla pesti buli már előrevetítette az évet lezáró, hazai pályán tartandó koncert programját, de a látványt és az extrákat csak és kizárólag Debrecenben láthatta a közönség – na meg majd a tavasszal megjelenő DVD-n.

A beengedés picit csúszott a kiírthoz képest, addig a szomszédos csarnok büféjében melegedtünk, mert nagyon csípős hideg lett, mire leértünk Debrecenbe. Valamilyen sportrendezvény lehetett a csarnokban, mert focis szerelésben rohangáló gyerekekkel volt tele az előtér. Kicsit olyan hangulatom lett, mintha egy hazai focimeccsre készülődnénk: sok sállal rendelkező rockert láttunk, persze nem „Loki” vagy „DVSC”, hanem Tankcsapda felirattal. Mégiscsak igazi helyi hősök Lukácsék, így adja magát, hogy aki csak picit is ismeri és/vagy kedveli a Csapda munkásságát, annak itt volt a helye. Ezen a koncerten „illett” megjelenni, mégiscsak ünnepre verődött össze a társaság.

De amíg Debrecen hősei a színpadra robbantak, volt még mit nézni az ország második legnagyobb csarnokában. Elsőként a több mint tíz éve megalakult Phoenix Rt-t, akik mondhatjuk a „saját” csarnokukban játszottak, hiszen mégiscsak mindkét esetben a Főnixről beszélünk. Az őszi turnén végig a Csapda előzenekarai voltak, ami azt gondolom, kellő tapasztalatot és ismertséget hozott a zenekarnak. Illetve rengeteg rutint, ami itt is látszott. A kezdésre már gyülekeztek az első sorokban az emberek, így nem az üres csarnoknak játszottak a felvidéki srácok. Zenéjükben sok fajta stílust megtalálni, a punk-rockos tételeket kellően látványos módon tolják, nekem az énekes-basszeros Puss Tamást elnézve a blink-182 frontembere ugrott be mind fizimiskában, mind mozgásban. Ritkán hagyhatta ott a helyét, így a nagy színpadot elsősorban Kálmán Ákos gitáros töltötte meg élettel. Talán egy picit túlságosan is: ez a fajta attitűd idegennek hatott a zenéhez képest. Látványos és kellően figyelemfelkeltő, ezzel nincs is baj, de azt gondolom, néha a kevesebb több. Összességében becsülettel helytálltak a srácok, kíváncsi leszek majd, mennyire tudják a saját hasznukra fordítani ezt a fél évet.

Majdnem 10 éve láttam utoljára a következő bandát: akkor a Szigeten játszottak az újjáalakulás apropóján, és akkor abban bíztam, hogy sokáig együtt marad az eredeti Sex Action. Aztán nem így lett, és én nem is követtem, hogy éppen mit csinál a zenekar és kik alkotják, de most nagyon jólesett a koncertjük. Sok mindenen ment keresztül a zenekar, de jövőre 25 évesek lesznek, így a csapdások után egy évvel ők is a jubileum jegyében fognak zenélni. Nagyon jó volt ezen az estén Szaszától hallani ezeket a sorokat. Bár az újabb dolgaikat nem ismerem, számomra ők maradnak azok, akik meghonosították hazánkban ezt a fajta muzsikát. Kellően mocskos banda volt anno a Sex Action: na ez az, ami megváltozott. Családapák lettek és a botrányok is már a múlté.

A kémia viszont még mindig nagyon működik a tagok között. Amikor még csak kevesen voltak a csarnokban, sok fiatal lányt láttunk: volt, akit az egész család elkísért, de volt, aki a fiatalos nagymamával jött. Ők egyből az első sorokban találták magukat, bár azt nem tudom, hogy a szülők tudták-e, hogy hova és mire jönnek. A lányaik még nem élhettek, amikor a banda már maga elé térdeltette a lánykákat egy kis kényeztetés céljából. Az is igaz, hogy akkor a dalszövegeik még nagyot ütöttek, manapság elég csak kinyitni az internetet, és ennél cifrábbakat lát és olvas még az is, aki nem akar.

Szasza talán egy picit meg volt fázva, ami nem is annyira az éneklésén érződött, hanem a poénos átkötő szövegeken, néha alig tudta kipréselni magából a szavakat. A koncert szinte teljes egészét a kifutón töltötte, pár centire a közönségtől, és így elég hamar be tudta indítani a rajongókat. Szasza amúgy is baromi jó frontember, mindig van miért nézni őt, csak egy gesztus vagy egy mozdulat kell és megtölti élettel a szövegeket. El Scorpio még mindig a kettőnégyek királya, magabiztosan támasztotta meg hátulról a bandát – bevallom, nekem jobban tetsző helyen van a dobok mögött. De változik a világ, nem lehet mindig a múltban élni, és a srácok sem teszik azt. A friss tételekre nem mozdultam be, de a régi klasszikusok most is ütöttek és nagyon örülök, hogy egy ekkora helyen, az eredeti tagokkal hallhattam ezeket a számokat.

Három óra tömény Tankológia jutott azoknak, akik ellátogattak Debrecenbe, a banda 25 éves jubileumát lezáró koncertre. Aki nem volt, majd megnézheti a hivatalos DVD-n, miről maradt le, és láthatja, miként működik egy szinte teljesen hibamentes, profi gépezet. Már sokan, sok helyen leírták, hogy a Tankcsapda muzsikáján kívül is profizmus veszi körbe a csapatot, így már az ünnepek előtt állt a színpad, hogy semmi hiba ne legyen a produkcióban. Nem is nagyon volt, de azért akadt pár apró baki. A legzavaróbbon essünk is túl gyorsan: a színpad mellett két oldalt kirakott kivetítő nem volt éppen táltos minőségű és nem volt nagy se. De ami még ennél is borzasztóbb volt, az a helyszínen kevert videókép. Ezt a képet tették ki a kivetítőkre és néhány számnál a színpad hátát beterítő ledfalon is ezeket mutatták. Homályos, gyakran élvezhetetlen képek és eltúlzott kameramozgást megörökítő felvételek kerültek a vásznakra, és a vágás is esetlegesre sikeredett. Remélem, ezeket a hibákat a DVD-re kiküszöbölik, és akkor egy nagyon is látványos koncertfilmet tudnak majd összerakni. Mert látványban nem volt hiány! Amit manapság fel lehet használni egy koncerten, azt itt mindent bedobtak. Ráadásul ezek a húzások jól is sültek el, hozzáadtak valamit a produkcióhoz, nem felesleges parasztvakítás volt, hogy megmutassák a tankok: „Nekünk ilyen is van, lássátok!”.

A koncertprogramban szinte mindegyik lemezből csemegéztek a srácok, az új lemezt is megemlítették pár tételben, ennél többet majd tavasszal, a lemezbemutató turnén kapunk belőle. Remélem, hogy a kedvencemet, az Olyan, mint rég-et akkor fogják játszani. Arra viszont nem számítottam, hogy a lemezt záró Sállállállá ennyire gyorsan megragad a közönség fülében és ilyen hamar közönségkedvenccé válik. Mondjuk könnyű Lacit követni a refrénnél, mint azt meg is jegyezte a felkonfban.

Azzal nem lehetett meggyanúsítani Lukácsékat, hogy csak egy slágercsokrot adnak át a közönségnek: az elmúlt 25 évből úgy szemezgettek, hogy a keménymagnak is jusson különlegesség. A nem túl gyakran játszott számok listáját erősítette a Hóesés, ami alatt havazott a közönség feje felett, de ez nem volt túl acélos látványfaktor. Szinte észre sem lehetett venni, pedig jó ötlet lehetett volna. A legnagyobb ovációt persze az olyan közönség kedvencek kapták, mint a Mennyország tourist és az Ez az a ház. Közben pedig folyamatosan lángolt vagy robbant valami a színpadon. A fotósárokban például alig lehetett elférni a sok petárdaindító szerkezettől.

A buli alatt bejártam szinte az egész csarnokot, és a hangzás sehol nem volt rossz. Elég jól szólt a koncert, persze a frekventált helyen volt bitangerős, de a távoli szegletekben is bőven bólogatásra késztető volt a minőség. Bólogattak is rendesen az emberek, fentről nézve a dühöngő néha egy emberként ugrált vagy tapsolt, de a magasabban ülők/állók is rendesen zúztak. Ez csak a modell alkatú, mai kornak megfelelő trendi ruhákba burkolózott lányoktól volt váratlan és meglepő. De mint tudjuk, a Csapda zenéjét mindenki szereti és szinte mindenki jól tud rá bulizni.

Az egyik Barba Negrás bulit záró tétel, a Nem kell semmi itt is a koncert egyik lezárását jelentette, ugyanis elhúzták a színpad elején a függönyöket, és a kifutóra akusztikus hangszereket pakoltak a technikusok. Az Egyszerű dalt Laci egyedül nyomta volna, ha lett volna pengetője. Poénosan meg is jegyezte, hogy ezt majd kivágják a DVD-ről és ott már úgy lesz, hogy nála van a pengető, ami nélkül nehezen tudott volna játszani. A közönség végig énekelte a dalt Lukáccsal, majd ezt követően Fejes és Sidi is akusztikus gitárt ragadott, és még 4 számot toltak így el. Több interjúban is kérdezték már a zenekart, hogy nem gondolkodtak-e el azon, hogy akusztikus koncerteket adjanak, és mindig kitérő, sejtelmes választ adtak, pedig ezt az öt számos blokkot hallgatva tuti siker lenne. Nekem azok a számok valamiért jobban tetszettek, ahol Fejes is gitározott, nem pedig a „puffot” verte maga alatt. Külön fényeket is kaptak a srácok, eddig fel sem tűnt, hogy a lámpa armadában volt egy olyan rész, ami direkt ezért kerülhetett fel a plafonra. És nemcsak olyan tételeket nyomtak el „csendesben”, amik alapból is simán adják magukat, hanem olyan zúzósabb tételeket, mint a Terrorista vagyok és a Legyen az ördögé. Az akusztikus rész végén Fejes a közönség közé dobta akusztikus gitárját, ment is érte a harc becsülettel.

A különleges blokkot követően egy harckocsis „Tankos” felvezető után már egy módosított színpadképpel rukkoltak elő: Fejes dobcucca mellé két Tankcsapda-logós tankot építettek be a roadok, ami látványnak egész pofás volt, bár nem szórt szikrákat vagy nem köpött lángokat, mint a Sabaton csatajárgánya. Az új lemez nyitótételével csaptak újra a húrok közé, addigra már Fejes is lecserélte trikóját. Amúgy hozta már megszokott ökörködéseit és grimaszait, amik a megemelt dobszerkónak köszönhetően még messziről is jól látszódtak. A kétemeletes színpadképet csak minimális mértékben használták ki, mert Sidi ritkán járt az emeleten, elsősorban a pedáljai környékén játszott és inkább a kifutót részesítette előnyben. De többször is összeálltak Lacival egy páros formáció erejéig, de ez a fajta zene nem engedi a frontembernek, hogy nagyon elmozduljon az állványától. Én az emeletre is tettem volna mikrofont, hogy megbontva a megszokott színpadi látványt, Lukács onnan is hirdethesse az igét. De majd legközelebb, nem kell mindent egyszerre ellőni.

A ráadás előtti blokk természetesen a pörgésről szólt, egymás után gyalultak le minket a számok. Úgy tűnt, mintha az a rész lett volna a „best of rész”, tele tuti slágerrel (Ez az a ház, Mitől legyen?, Egyedül a világ ellen, A legjobb méreg, Itt vannak a tankok). A ráadásra sem kellett sokat várni, a több mint hétezres tömeg hangorkánja gyorsan visszarángatta a tagokat a deszkákra, és egy meglepő húzással az Adjon az ég című számmal fejezték be a programot.

Setlist:

Magzat a méhben / Fiúk ölébe a lányok / Hatalom nélküli rend / Nincsen semmi / Dávid és Góliát / Irgalom nélkül / A Rock & Roll rugója / Ezen a Földön / Bíbor köd / Mindentől távol / Számolj vissza / Bárány / Kérdezz / Sállállállá / Köpök rátok / Bon / Mindig péntek / Mennyország Tourist / Hóesés / Nem kell semmi / Egyszerű dal (akusztikus) / Örökké tart (akusztikus) / Terrorista vagyok (akusztikus) / Csak lazán (akusztikus) / Legyen az ördögé (akusztikus) / A zene betemet / Ki csinál rendet? / Ez az a ház / Mitől legyen? / Egyedül a világ ellen / A legjobb méreg / Itt vannak a tankok /// Be vagyok rúgva / Adjon az ég

Kellően változatos program, szép fények, jó megszólalás, látványos színpadkép, csordultig telt csarnok: azt hiszem, többre nem vágyik a magamfajta rocker. A 2014-es év teljesen jogosan a Tankcsapdáról szólt, végre a királyi tévében is látható volt egy műsor a zenekarról, ez a koncert pedig bebizonyította, hogy nagyon magas minőséget is lehet prezentálni egy hazai koncerten, ha kellően erős a banda és teljesen profik a körülöttük dolgozók. Aki nem volt ott, az a tavasszal megjelenő DVD-n megtekintheti, milyen bulival zárta le a Tankcsapda a 25 éves jubileumi évet. Boldog születésnapot, Tankok!

Szöveg és képek: Savafan
Külön köszönet Bakó Csabának!