"A profizmus önmagában még kevés a sikerhez": Interjú Mirkovics "Zserbó" Gáborral a 10 éves HARD jubileum kapcsán

írta Hard Rock Magazin | 2015.01.04.

Hogyan jutott el a Hard kétszer is a nyugati áttörésig, és hogyan maradt az el? Mit mondott nekik Gene Simmons, amikor találkoztak vele a 2010-es BS-koncert során a backstage-ben? Vagy 1987-ben Ritchie Blackmore Csillag Endre gitárjátékáról? Mirkovics „Zserbó” Gábort, a Hard és a Kard motorját és basszusgitárosát kérdeztük ki a hard rock supergroup(ok) történetéről, a Björn Lodin-os angol, valamint a Kalapács Józsis és énekesnős magyar formációk helyzetéről. Zserbó exkluzív betekintést nyújt a Lodin-időszak kulisszái mögé, aminek köszönhetően sok minden világossá válik a zenekar történetéből.

Hard Rock Magazin: 2005-ben alakult meg a Hard igen impozáns névsorral. Hogyan született meg a zenekar ötlete?

Mirkovics „Zserbó” Gábor: Józsival mi ’93 óta működtetünk egy céget. Gyakorlatilag reggeltől estig együtt voltunk. Mivel mindketten zenészek vagyunk, szinte mindennapos téma volt a zenélés is. 1996-ban együtt csináltuk a Kalapács szólólemezt a Csillag Bandival karöltve. Régi vágyam volt, hogy hozzunk létre egy olyan zenekart, amiben olyan dalokat játsszunk, amiket szeretünk és amihez amúgy is értünk. Szóval addig nyüstöltem Józsit, hogy próbáljuk meg, míg megjött hozzá neki is a kedve. Ő is nagyon szerette és szereti ezt a stílust, annak ellenére, hogy nem igazán énekelt előtte ebben a műfajban. A társkeresés igazán könnyen ment, hiszen első lépcsőben a régi haveroknak és harcostársaknak szóltunk. Csillik Zsolti „Brumi” volt az első, akit felhívtam, mint régi cimborámat. Vele már dolgoztam ’90 körül, és volt egy kiadatlan anyagunk, amit még Blue Fox néven csináltunk, és Takáts Tomi énekelt rajta. Ő egyből rábólintott. Innen már vezetett is az út Váry Marcihoz, aki szintén régi cimbora és nagyon jó arc, ő is imádja ezt a fajta zenét, és nagyon otthonosan mozog benne. Vele még sohasem zenéltem előtte, de ismertük egymást, haverok voltunk és rögtön tudtam, hogy tökéletes lenne a zenekarba. Felugrottunk hozzá Brumival, és ő azonnal igent mondott.

Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy ez egy baráti társaság volt: igazából leginkább örömzenélni akartunk, és úgy voltunk vele, hogy majd meglátjuk, mi sül ki belőle. A dalok zöme már megvolt a Blue Fox-os időkből. Bevetettük magunkat Marciék próbatermébe, és már jöttek is az új ötletek. Itt született mindjárt az Égni kell című dalunk, amihez a Blue Fox-os anyagról hozzáraktunk két dalt magyar szöveggel, amiket a Józsi írt meg. Ez az Ahogyan élsz és az Én vagyok a rock című dalok voltak,  valamint az előzőleg már a Kalapács szólólemezén megjelent Ott a mindenen túl, amit anno Csillag Endre és Paksi Endre jegyzett, és egy feldolgozás Rázd meg jól címmel, ami a Twisted Sister We’re Not Gonna Take It számát takarta. Az Égni kell és a Rázd meg jól szövegét Barbaró Attila írta nekünk. Ebből lett az első kislemezünk ’Égni kell’ címmel, ami 2005 tavaszán jelent meg ezzel az 5 dallal és az Égni kell videóklipjével. Innen datálódik hivatalosan a Hard zenekar létrejötte. Itt még Makovics Dénes billentyűzött mint vendég. Később szóltam Free-nek, azaz Béres Ferencnek, aki szintén gyerekkori haverom, vele már nyomtam az Eddában és a Fixben is. Így lett teljes a tagság.

HRM: A 2005-ös ’Égi jel’-t és a 2007-es ’100% Hard’-ot is jól fogadta a szakma és a közönség is.

Zserbó: A 2005-ös ’Égni kell’ kislemezt meglepően jól fogadta a közönség, és szerencsére a klipet is sokat játszotta a Viva TV, és innen már egyenes út vezetett a 2005 év végén megjelenő ’Égi jel’ albumunkhoz. Ezen 13 dal található, és egy nagyon jó lemez lett. Köszönhetően annak is, hogy a lemez gerince már nagyjából kész volt. A Blue Fox-os nóták magyar szöveget kaptak és egy kicsit újabb köntösben lettek tálalva. Készült jó pár új dal a régiek mellé, amik zseniálisan passzoltak a képbe. A szövegeket itt már Józsi, Ambrus Gábor és Barbaró Attila írták. A lemez nagyon sok dala azóta is műsoron van, és a mai napig szereti a közönség. Imádom ezt a lemezt, nagyon sok munka és kreativitás volt benne.

A 2007-es albumon már Donászy Tipcsi dobol, mivel az akkor már komolyabban beindult zenekar egyre több koncertjét Marci nem tudta vállalni Kiss Forever-ös elfoglaltságai miatt. Úgy beszéltük meg vele, hogy a zenekar örökös tagja marad, és később is fellépett velünk, amikor ráért. Mivel gitározik és remekül énekel, nem volt probléma sohasem abból, ha éppen nem dobolt. Azóta is többször jön, legutóbb a Zártosztály bulin is vendég volt. Imádom Marcit, nagyon jó zenész, és nagyon jó ember.

A ’100% Hard’ című album már a donászys felállással készült el. Rengeteget próbáltunk, és a dalokat közösen dolgoztuk ki a próbateremben. Képzeljétek el, akkor még ilyenek is voltak, nem csak számítógépen készültek az albumok. Mivel három szerző volt a bandában, nagyon kreatívak voltunk. Nagyon jó dalok születtek itt is. A lemez egyik csúcspontja azonban egy lassú dal lett, ami azóta szinte rockhimnusszá nőtte ki magát. Ez az Igaz lesz még című dal. Emlékszem, amikor levittem a dal ötletét a próbára, először csak hümmögtek, hogy jaj, mi lesz, mert ez olyan tingli-tanglinak tűnt a többi között. Barbaró Attila nagyon jó szöveget írt rá, és innentől már biztos voltam benne, hogy sikeres lesz a dal, főleg miután első szóra elvállalta a közös éneklést a rockszakma elitje. Attila nagyon jól megfogalmazta ezt az életérzést és az összetartozást, amire nagyon nagy szükség van, és amiért érdemes csinálni a dolgunkat. A mostani időkben ez a dal talán még aktuálisabb, mint 2007-ben.

A lemez dual disc formátumban jelent meg, ami akkor újdonság volt. Így két legyet ütöttünk egy csapásra. A lemez másik oldala a II. HARD találkozón készült koncert DVD-t tartalmazta.

HRM: 2007-ben ti léphettetek fel a Deep Purple előtt a Sportarénában. Sikerült találkozni a Purple-tagokkal a backstage-ben?

Zserbó: Egymás után kétszer, 2006-ban és 2007-ben is mi voltunk a bemelegítő banda. Így én már ötször játszhattam velük. 1987-ben, az akkor újra a régi tagokkal felálló Purple előtt mindhárom nap mi léptünk fel az Eddával még a régi Sportcsarnokban. Akkor sokat dumálgattunk és buliztunk együtt velük a backstage-ben. Emlékszem, a harmadik napon a fotósárokból nézték végig a koncertünket. A buli után odajött a Blackmore, és azt mondta szó szerint Csillagnak: „Te nagyon jól gitározol. Szemtelenül jól.” Ők akkor kezdték a turnét, ezek a magyar bulik voltak a bemelegítő állomások. Ott próbáltak a Sportcsarnokban napközben, mi meg tátott szájjal néztük őket. Az utóbbi koncerteken a beállásnál váltottunk pár szót Gloverrel és Don Airey-vel. Mindkettő nagyon szimpatikus, szerény és közvetlen figura.

HRM: 2008-ban már H.A.R.D. néven és Bátky Zoltánnal jött ki a zenekar első angol nyelvű albuma, és ezzel megkezdődött a Hard kétlaki élete.

Zserbó: Az angol nyelvű dolog az én ötletem volt. Voltak kint még régről kapcsolataim, ezért gondoltam próbáljuk meg, az időnkbe belefér. BZ a ’100% Hard’ lemezen végig vokálozott, és őt kértem meg, hogy írjon angol szövegeket egy-két dalra. Miután megírta, fel is énekelte, kvázi hogy mutassa, hogyan kellene szólniuk kiejtésileg. Eredetileg egy-két dalt szerettem volna Józsival felénekeltetni, neki viszont nem igazán volt ehhez kedve, így hát ha már megvolt a szöveg,  megkértem BZ-t, hogy nyomja fel a dalokat. Először pár dalnak indult, később azonban rájöttem, hogy megérne egy egész lemezt kidobni belőle. Ebből lett a ’Traveler’ című albumunk, ami a két magyar nyelvű Hard-album angol nyelvű válogatáslemeze. A H.A.R.D. névvel kívántuk megkülönböztetni az angolul megjelenő lemezt a többi magyar nyelvű anyagtól. Akkor éppen a MySpace futott, ahova felkerült pár dal, és láss csodát, rögtön megkeresett egy angol promóciós iroda, hogy szívesen tolná a promónkat külföldön, nyilván díjazás ellenében.

Leszerződtünk velük. Rengeteg lemezkritika és angol nyelvű interjú készült velünk a sajtóban. A lemez néhány dala rotációban ment angol, francia, német, spanyol, japán stb. országok rockrádióiban. A Fireworks magazin és egyéb újságok CD-mellékletén is megjelent pár dalunk. Mi csak kapkodtuk a fejünket, mikor jöttek a megrendelések kintről. Sokat postáztak akkor a Hammeresek külföldre.

HRM: Ekkor kerültetek kapcsolatba Beau Hill producerrel is.

Zserbó: Igen, megkeresett minket, hogy egy angol haverja hívta fel ránk a figyelmét, és szívesen újrakeverné pár dalunkat. Ezt üzenetben írta a Myspace-en. Először azt hittük, hogy valaki szórakozik. Teljesen hihetetlen volt, hogy a Winger, Ratt, Alice Cooper és csomó régebbi banda lemezeinek producere felajánlja nekünk a segítségét. A Stay című dalunk tetszett neki nagyon. Végül is három számot csináltunk meg vele újra. A Stay, a Rock Is My Name és a Dreamworld dalokat újra felvettük, és ő keverte és masterelte a számokat.

HRM: Mit adott hozzá Hill a lemezhez, amit egy magyar producer nem tudott volna?

Zserbó: Nem gondolom, hogy a magyar producerek rosszabbak lennének. Viszont a neve már alapból garancia volt, és valóban minőségi munkát végzett. Rengeteg új ajtó nyílt meg előttünk. Az ARFM angol rockrádióban élő egyenes adásban interjú volt BZ-vel és Beau Hill-lel együtt. Még több kiadó keresett meg minket a lemez további terjesztése végett. Szóbeli ajánlatokat kaptunk a következő lemez kiadására az AOR Heaventől, az Escape Music-tól. Meghívtak minket a Z-Rock fesztiválra, szóval felgyorsultak az események.

HRM: Akkoriban úgy tűnt, bármi megtörténhet, hiszen nem minden nap ajánlja fel szolgálatait egy világhírű producer egy magyar csapatnak. A ’Traveler’ BZ énekével tényleg nemzetközi szintű anyag lett, az a történet mégsem tartott sokáig. Mi történt?

Zserbó: Elkezdtük csinálni az új dalokat, és kiderült, hogy BZ-nek és nekünk más zenei elképzelésünk van egy jövőbeni lemezzel kapcsolatban. Az egók ütközése egyre nagyobb konfliktusokat okozott. A Z-Rock fesztivál után elváltak az útjaink. Néhány interjújában olvastam pár keserű sort velünk kapcsolatban. Én viszont úgy gondolom, hogy nem érdemes ezen rágódni, hogy ki hol rontotta el. Ahhoz a sikerhez éppúgy kelletek a dalok, BZ éneke és szövegei. Ez így volt egységes. Mikor szóltam neki a jubileumi koncert miatt, egyből igent mondott. Sajnálom, hogy akkor az abbamaradt, valószínűleg sokkal sikeresebbek lehettünk volna, ha folytatjuk. De az élet már csak ilyen.


A H.A.R.D. Nottinghamben

HRM: Björn Lodinnal aztán megint új fejezet kezdődött a zenekar életében. Nem gondolod, hogy már ekkor inkább ártott, mint segített a zenekarnak a sok énekescsere és a névvel való variálás?

Zserbó: Lodin érkezésével valóban egy új fejezet kezdődött. Őt az angol promóterünk ajánlotta, miután hallotta, hogy énekest keresünk. A cserék sohasem tesznek jót egy zenekar életében. Ha rajtam múlna, én törekednék az állandóságra. Björn viszont egy végtelenül profi énekes, zenész és producer volt egy személyben. Szakmai szempontból még sohasem dolgoztam ilyen profi énekessel. Ő világszínvonalon tolta, és ezt tudta is magáról. A ’Time Is Waiting For No One’ album baromi jó lett vele. Miután elkészült a lemez, azonnal szerződést ajánlott az Escape Music. Ez a lemez náluk jött ki egész Európában, és szerződésünk volt velük a következőre is.

Színvonalban, megszólalásban óriásit léptünk előre, a zenei arculata viszont erősen megváltozott a bandának Björnnel és a két gitárral. Keményebb, karcosabb lett a hangzás, viszont megvoltak rajta a slágerdalok is. Keresztes Ildikó például két dalt is megcsinált magyarul erről a lemezről. A Love Goes With Anything Csak a miénk címmel jelent meg az ő előadásában, és rotációban ment a magyar rádiókban. Akik vele ismerték meg, nem is tudták, hogy ez egy Hard dal. Nagyon szeretem ezt e lemezt, és külföldön is rengeteg pozitív kritika jelent meg róla.


A Björn Lodinnal felálló Hard

HRM: Csillag Endre hogyan került a képbe és meddig volt a zenekar tagja? Tagként ugyan egyetlen lemezen sem szerepel, de az első kettőn közreműködött, a ’Time Is Waiting For No One’-on pedig az összes dalnak a társszerzője volt.

Zserbó: Csillaggal a mi pályánk mindig kereszteződik az életben: olyanok vagyunk, mint a Toxic Twins. Vele már a magyar Hardban is szerettem volna dolgozni. Jött is volna, viszont ő nem volt hajlandó kétgitáros felállásban játszani. Viszont mikor felhívtam és mutattam, hogy ki lenne az énekes, azonnal igent mondott. Egy érdekesség: 1991-ben a Krokusban Björn lett volna az énekes. El is kezdtek vele számokat csinálni, de valamiért abbamaradt a dolog. Abban az időben hívta Chris von Rohr Csillagot is a Krokusba játszani. Ezt nálunk kevesen tudják, pedig így volt. Szóval ők már akkor is játszhattak volna együtt. Ilyen kicsi a világ. Valamiért akkor Csuka ezt nem vállalta, ezt tőle kell megkérdezni, hogy miért.

Szóval itt kezdődött a közös munka. Into the Fire, Black Clouds és egy csomó dal Csuka szerzeménye. Fantasztikus dolgokat tudott volna ez a páros csinálni. Rengeteg jó dalötlet készült, Csukának konkrét énekdallam elképzelései is voltak, viszont ezeket Björn nem volt hajlandó úgy elénekelni. Még ez sem lett volna baj, mivel a Főhős – mi így hívtuk – tök jó énektémákat csinált. Viszont azt már nem nyelte be Csuka, hogy Björn a gitárszólóit is mind át akarta variálni. Rengeteg riffet és ritmusgitárt is kicseréltetett, szóval nem hagyta érvényesülni gitárosként. Erre a Bandi berágott, jogosan. Csuka világszínvonalon játszik, jazz tanszakot végzett, és van egy sajátos hangzása, ami csak rá jellemző, nehogy már Lodin mondja meg, hogy mit szólózzon. Az egók azonnal ütköztek, így a szólókat a végén Thomas Larsson, Björn egyik haverja játszotta fel. Csuka még a lemezmegjelenés előtt közölte, hogy nem kíván Björnnel együtt dolgozni, ha nem engedi neki megvalósítani a saját zenei elképzeléseit. A barátság és az egymás iránti tisztelet azonban megmaradt. A sors fintora, hogy nemrég írt Csukának a Björn, hogy mi lenne, ha írna neki számokat.

HRM: Csillik Zsolt miért ment el? Alapítóként és az első két lemez zeneszerzőjeként meghatározó szerepe volt abban, hogy megszerettük a zenekart.

Zserbó: Brumi egy végtelenül jó arc. Ha rajtam múlt volna, ő még mindig velünk játszana. Sajnos a lodinos időszakban kicsúszott a kezemből az irányítás, nem kicsit. Björn gyakorlatilag teljesen átvette a zenekar vezetését, és csak a saját elképzeléseit akarta átvinni rajtunk. Ez még az első albumnál kevésbé sikerült. Brumit gyakorlatilag teljesen hibernálta a munkából, ami nagyon rosszul esett neki, és kezdte magát nem jól érezni már a bandában. Végül Björn addig kombinált, míg valahogy csak megbeszélte Brumival, hogy neki is jobb, ha nem játszik velünk. Elvileg barátságban váltunk el, de szerintem Bruminak nagyon rosszul esett a dolog. Björnnel az volt a probléma, hogy a végtelen profizmusra való törekvésével egyet ért el: kiölte belőlünk a szívet, pont azt, amitől idáig ez a dolog működött. Brumi távozása számomra nagyon fájdalmas volt, mivel én nagyon szerettem őt, és ő is alapítója volt a bandának.

HRM: Csillik Zsolt, illetve Vámos Zsolt gitárjátéka mennyiben formálta a Hard arculatát?

Zserbó: Brumi gitárjátéka és az alapfelállás formálta az első három lemez arculatát. A ’Time Is Waiting For No One’ albumon már inkább Csillag és Björn dominál, de ott még Brumi meg én is írtunk számokat. Az talán picit közelebb állt a Hard eredeti hangzásához, mint a később kijött ’Even Keel’ album. Vámos Zsolti érkezése szintén egy picit másabb arculatot adott a következő lemeznek. Ő egy végtelenül profi gitáros, saját elképzelésekkel. Neki is meg kellett vívnia a harcát az ’Even Keel’ albumon Björnnel. Mivel ő harcművész is, talán könnyebben kezelte ezeket a dolgokat, mint Csuka. Az ’Even Keel’ album, ha lehet mondani még keményebb, progresszívebb és kevésbé melodikusabb lett, mint az elődje. Sok dalt kompletten Björn írt. Zsolti is baromi jó riffeket hozott, Björn meg a saját szájízére formálta ezeket a dalokat is. A végeredmény alapján akár lehetett volna egy Baltimoore album is. Iszonyat profi „szakmunka”. Világszínvonalú gitározás, megszólalás, dobsound, éneklés stb. A külföldi kritikák itt is elismerően szóltak az albumról, kihangsúlyozva Vámos Zsolti gitárjátékát. Készült viszont egy dal a lemezre, amit Björn magyarul is elénekelt. Ez a Várj úgy című szerzemény, amire Horváth Attila írta a magyar szöveget. Ez Björn Lodin-szerzemény, és itt bizonyosodik be, hogy a Főhős nagyon jó szerző. Ha ezt a vonalat erőltette volna a többi dalban is, akkor érzésem szerint előrébb tartanánk most. Szerette ugyanis túlkomplikálni a dalokat. Minél több rész, rengeteg ritmusváltás stb. Sokat vitatkoztam vele ezzel kapcsolatban, de ilyenkor ő megmakacsolta magát és csak úgy lehetett minden, ahogy ő akarta. Én inkább a melodikusabb énekdallamok híve voltam, és inkább abban az irányban mentem volna tovább. Ennek ellenére egy nagyon jó album ez is. Koncerten nagyon megszólalnak a nóták: húzós riffek, feszes tempók, szóval baromi jó játszani ezeket a dalokat élőben.

HRM: A Björn Lodin-os Harddal is volt egy nagy lehetőségetek előzenekarként: a KISS előtt játszottatok a Sportarénában.

Zserbó: Mindig óriási élmény a BS-ben játszani. Amikor lenézel és látod azt a rengeteg embert, az óriási adrenalinlöketet ad. Fél órát kaptunk, próbáltuk kihozni belőle a maximumot. Sokan azt hitték, mivel angolul toltunk, hogy ez valami külföldi banda. Hallottam véleményeket, hogy szarul szóltunk kifelé. Ez ott fent a színpadon nem érződött. Van fent pár Youtube-os klip is erről a buliról. Ezúton is köszönjük a Kiss stábjának, hogy engedték felvenni a bulit és a hangot a keverőről.

A backstage-ben találkoztunk Paul Stanleyvel és Gene Simmonsszal is. Gene-nek adott egy CD-t Björn, és megköszönte a lehetőséget, hogy játszhattunk előttük. Ez óriási volt. Björn ugyanis angolul mondta el a köszönetet, erre Gene odaszól neki magyarul, hogy „Beszélj magyarul, értem, amit mondasz.” Na itt volt a svédcsavar. Egy magyar banda, amiben svéd énekes van, aki nem beszél magyarul. Ez még neki is sok volt. Elmagyaráztam Gene-nek, mire ránézett a Hard-borítóra, majd közölte, hogy „Oh, hard”, és csóválta a fejét. „Better than soft.” Na, itt leborultunk a röhögéstől.

HRM: Úgy érzem, az angol nyelvű és Lodinnal felálló Hardot soha nem fogadta el a magyar közönség, ezért is indítottátok újra 2012-ben a Kalapács-féle Hardot. Hogy látod, csak magyar nyelvű rockzenével és csak Kalapáccsal lehetsz itthon sikeres?

Zserbó: Igen, ez valóban érdekes. Adott egy végtelenül profi énekes, producer, zenész, és a magyar nagy közönség erre kevésbé vevő. Nem mondanám, hogy nem fogadták el, mert nagyon sokan szeretik Björnt a mai napig itthon. A Várj úgy dallal meg kifejezetten megkedveltette magát. Szerintem nálunk angol nyelvű műsorral próbálkozni alapból kockázatos. Nagyon kicsi erre a befogadó réteg. Nem is gondoltuk, hogy ez itthon működni tudna. Nyilván jó lett volna, de be kellett látni, hogy a szervezőket nem igazán érdekelte a dolog. Játszottunk pár nagy fesztiválon, és amikor ott voltunk, akkor imádták. Főleg mikor megtudták, hogy magyarok vagyunk. Élőben hengerelt a program.

A magyar nyelvű Hardot, ami egy darabig párhuzamosan futott az angol nyelvűvel, Jóska leállította a IV. Hard találkozó után [a találkozó 2009. január 24-én volt – a szerk.]. Akkor én nem voltam a bandában, mert alkoholproblémák miatt nem tudtam fellépni velük. Józsi próbálkozott más tagokkal, de belátta, hogy velük már nem ugyanaz a dolog, és mint mondta, hiányzott belőlük a kreativitás. Szóval leállította a dolgot, és megbeszéltük, hogy én viszem a Hard nevet, de később még összerántjuk újra a magyar Hardot. Mire megküzdöttem a démonaimmal, addigra meg beindult az angol dolog, és akkor én már erre fókuszáltam. Józsival mi folyamatos kontaktban vagyunk más dolgok miatt is, szóval elkezdtük tervezni a visszatérést. Erre remek alkalom volt a Kalapács 50 koncert. Itt már kész is volt a banda a folytatásra. Nagyon jó volt látni, hogy mennyien ismerték még a dalokat és együtt énekelték velünk.


A Hard Kalapáccsal 2005-ben

A lodinos Hard éppen vegetált. Én azt szerettem volna, hogy itthon is újra Hard néven nyomuljunk Jóskával. Így is indult a dolog. Elkezdtük csinálni vele az új lemezt, Björn meg addig csinált egy Baltimoore albumot. Közben teljesen váratlanul megkeresett minket egy francia booking agent a Bogdanon, azaz a Livesoundon keresztül, hogy szerződni szeretne a Harddal külföldi bulikra, mert neki nagyon tetszik a banda. Mindjárt hozott is egy nagy bulit Franciaországban. Mi voltunk a főbanda az egyik legnagyobb motoros találkozón. Gyakorlatilag itt végre be tudott volna indulni a koncertezés megfelelő körülmények között. Gázsi, repjegy, hotel stb. A koncert után leszerződtünk vele, pontosabban a Hard nevében Björn Lodin szerződött vele. Ők tartották a kontaktot, mert Björn itt sem engedte, hogy más csinálja. Mivel ez úgy tűnt, hogy működni fog, Józsi úgy döntött, hogy legyen a banda neve itthon Kard. Ebben egyáltalán nem értettem vele egyet, mert szerintem teljesen külön lehetett volna választani a dolgot, mivel Björnnel csak kint játszottuk volna az angol nyelvű programot, Józsival meg itthon a magyar nyelvűt. Hiába mondtam, hogy nem lesz annyi buli kint, hogy ez zavarná az itthoni dolgokat, Józsi úgy döntött, hogy válasszuk szét a kettőt. Így született meg a következő lemez Kard néven. A visszajelzések alapján úgy tűnik, hogy nagyon szeretik az emberek.

A kérdésedre visszatérve, hogy csak Józsival és csak magyarul lehet sikeres valami? Ezt nem tudom megmondani. Erre nincs recept. Tapasztalatból tudom, hogy azok a dolgok sikeresek, amik szívből jönnek, és nem törekednek arra, hogy feltétlen sikeresek legyenek. Az emberek ösztönösen megérzik az ilyet. Ha azt látják, hogy a színpadról öröm jön le, akkor azonosulnak vele. A profizmus önmagában még kevés a sikerhez.

HRM: Miért szakadt meg Björn Lodin és a Hard együttműködése tavaly?

Zserbó: Björn visszautazott Svédországba, és azt beszéltük meg, hogy amikor buli lesz, próbálunk és megyünk. Ő tartotta a kapcsolatot a franciával, akitől szép lassan jöttek a koncertajánlatok. Egyszer aztán – mivel velem is kommunikált a szervező – váratlanul felhívott és közölte, hogy nem hajlandó Björnnel tovább dolgozni. Végre beérett volna a gyümölcse a munkánknak, ők meg azonnal összevesztek. Mint később megtudtam, Björn elkezdte tolni neki a saját zenekarát, meg egy pár svéd bandát. Van, amelyik azóta is dolgozik a szervezővel. Beszéltem a Főhőssel, hogy valahogy egyezzenek ki, de ő is meg volt sértődve a manusra, én meg kettőjük között vergődtem. Próbáltam valahogy elsimítani a dolgot, de nem sikerült. Rám is megsértődött, hogy egyáltalán hogy merek a háta mögött beszélgetni a franciával. Itt már nekem is sok volt a dolog. Először az Escape Music-kal bontotta fel a szerződésünket önhatalmúlag, a Hammerrel is nézeteltérései voltak, különböző tagok hagyták el a bandát, mert nem akartak dolgozni vele, összeveszett a booking agenttel. Bármennyire tiszteltem a profizmusát és a maximalizmusra való törekvését, de itt már szembesítettem vele a dolgokat, és feltettem a kérdést, hogy nem lehet, hogy esetleg benne van a hiba? Erre ő azonnal berágott és megszakított velem minden kapcsolatot.

Azóta enyhültek a dolgok, a francia is hozott volna koncerteket, de ő most már olyan számokat mond, és olyan feltételekhez kötné a dolgokat, amit gyakorlatilag senki sem fizetne ki. Annyit azért el kell mondanom, hogy én személyesen és szerintem a többiek sem haragszanak Björnre. Ő egy ilyen figura, szuper tehetséges énekes, hangmérnök és dalszerző, de valahogy képtelen a csapatmunkára. Nem hibáztathatom csak őt azért, hogy így alakultak a dolgok. Én ugyanannyira hibás vagyok benne, mert hagytam, hogy idáig fajuljanak az események. Jóval előbb tisztába kellett volna rakni mindent. Ezúton is üzenem Björnnek, hogy részünkről semmi harag és várjuk a bulira! Ő is beírta magát a Hard történelmébe.


Megmaradt a kölcsönös tisztelet (balról jobbra): Csillag Endre, Björn Lodin, Mirkovics Gábor

HRM: Elmondásod alapján a Hard kétszer állt a külföldi siker kapujában és mindkétszer az egók harca miatt fordult vissza onnan. Hogyan dolgoztad fel, hogy a számos siker ellenére elmaradt a nagy áttörés?

Zserbó: Ennyi év után és ennyi tapasztalattal már könnyebben túlteszi magát ezeken az ember. Ha egyszer elmesélném, hogy már ’87-ben is közel álltunk, talán még közelebb a nemzetközi sikerekhez. Akkor még aréna rock volt ez a műfaj. Gondolhatod... Ilyenkor persze rágódunk egy kicsit, hogy mi lett volna ha...Van pár barátom, akivel kártyázni szoktunk. Ultizunk. Ott is megy utána a duma, hogy inkább így vagy úgy kellett volna megjátszani a betlit, ultit stb. Erre mondja ilyenkor az egyik haverom, hogy igen, így, de a „ha” sajnos nem játszik. Így van ez a rock and rollban is. Szóval megrázzuk magunkat és megyünk tovább. Szerencsére a Hard név valamennyire már ismert kint, ezért úgy gondolom, hogy nem teljesen elölről fog kezdődni a dolog. Sok zenekar eltűnik évekre, majd előjön egy új anyaggal. Meglátjuk, mit hoz a jövő!

HRM: Miért döntöttetek úgy, hogy énekesnővel folytatjátok a Hardot? Ha jól értem, ezentúl két formáció lesz: a Hard női énekessel és a Kard Kalapács Józsival, de alapvetően ugyanaz a repertoár? Angol nyelvű Hard már nincs?

Zserbó: Igen, jól értetted. Így valóban két formáció lett. A Hard nevet megörököltem. Ha meglesz az énekes vagy énekesnő, akkor remélhetőleg újraindítjuk a bandát, ami nem lesz könnyű dolog. Az énekesnős variáció picit izgalmasabbnak tűnik most. Nyilván játszanánk a régi björnös számokat is, és új dalok is kijönnének. Ez a terv, de egyelőre alvó állapotban van a banda. A jövőt meg majd meglátjuk. Nem erőltetem a dolgot. A Kard Kalapács Józsival pedig ott folytatja, ahol 2008-ban abbahagytuk, az ős-Hard nyomdokain megy tovább. A koncertprogramban játsszuk az első két lemez dalait és a Kard számokat egyaránt.

HRM: Készül már az új Kard anyag?

Zserbó: Tervek vannak, de meglátjuk, mit hoz a jövő. Józsi és a többiek is játszanak számos más formációban. Remélem lesz folytatása mindkét zenekarnak. Most a 10 év Hard buli a legfontosabb. Nagyon készülünk rá és mindenkit szeretettel várunk!

HRM: Ez a 10 éves jubileumi koncertetek január 9-én lesz a Barba Negrában. Milyen vendégekre számíthatunk?

Zserbó: Már az meglepetés lesz, hogy ennyi embert színpadra tudunk állítani együtt. Egy olyan átfogó jubileumi koncertet kap a közönség, ami felöleli a zenekar 10 évét a Hardtól a Kardig. Igazi best of program lesz, egy kétórás nagykoncert. Fellép velünk két fiatal tehetség, Talán Attila és Morvai Szilvia. A két vendégzenekar az Avatar és a Cherokee lesz.

HRM: Terveztek felvételt a jubileumi koncertről? Legutóbb a 2007-esről készült DVD, de koncertlemezetek még nem készült.

Zserbó: Nem terveztünk, de nem rossz ötlet. Most hogy mondod, fel is vetem a kiadónak.

HRM: Mi volt a Hard eddigi pályafutásának legemlékezetesebb pillanata számodra?

Zserbó: Több ilyen is volt. Az első talán a III. Hard találkozó, ahol szinte teljesen teltházas bulit nyomtunk a Wigwamban. Ott éreztem először, hogy beérett a munkánk gyümölcse. Aztán amikor Beau Hill megkeresett minket, meg az Escape-es lemezszerződés szintén egy óriási dolog volt számomra. A ’80-as évek óta álmodoztam róla, hogy egyszer egy külföldi nagy kiadónál jelenhessen meg lemezünk. Végre valóra vált, viszont a sors fintora, hogy ekkorra már a lemezkiadás éppen a földbe állt, és már nem bírt akkora jelentőséggel egy európai megjelenés. A sportcsarnokos bulik is a Deep Purple-lel és a Kiss-szel, és persze a legutóbbi Showbike-os francia koncert is emlékezetes pillanatok. A svéd turnét is imádtam. Van sok dolog, ami emlékezetes, és szerencsére az ember hajlamos inkább a szép dolgokra visszaemlékezni.

Készítette: Tomka, CsiGabiGa