"Ahol fiatalok vannak, annak a csapatnak van jövőképe" - Vallató: Mobilmánia

írta Hard Rock Magazin | 2014.12.29.

Megcsúsztunk Vallató rovatunk harmadik epizódjával, de most pótoljuk a mulasztást. Ebben a rovatunkban az olvasók és a rajongók tehetnek fel kérdéseket a zenekaroknak. De mivel időközben megjelent a Mobilmániaszerintünk felettébb jól sikerült – harmadik lemeze, a ’Fénypokol’, ezért kivételesen a saját – új lemezzel kapcsolatos – kérdéseinket is hozzácsaptuk a tiétekhez. Az interjú első felében az olvasók, második részében pedig a szerkesztőség által feltett kérdésekre adott válaszokat olvashatjátok. A zenekarvezető Zeffer András mellett az egész zenekar válaszolgatott, így a fiatalok – Csintalan Márk és Kispál Balázs gitárosok, valamint Molnár Péter „Stula” énekes – is kifejthették a véleményüket, de a dalszerzés és a szövegírás kapcsán Horváth Attila is megtisztelt minket a véleményével.

6 évvel ezelőtt nem hittem a szememnek, amikor megláttam, hogy kikkel alakult a banda. Kinek volt az ötlete, hogy a legjobb mobilosokat összeszedje?

Kékesi „Bajnok” László: Zefi óriási ötlete volt, hogy úgy alakítsunk zenekart Mobilmánia néven, hogy a 3 régi P.Mobil énekes legyen egyszerre a színpadon velünk.

Zefi: 2007-ben, amint túl voltam a leukémián, rettenetes vágyat éreztem, hogy eljátszhassam a régi Mobil-dalokat, melyeket több mint másfél évtizeden keresztül játszottam. A Főnix éjszakája vagy a Kétforintos dal hozzám nőtt, minden alkalommal, mikor játszom, örömet okoz. Akkor jeleztem ezt a Schuszter Lórántnak, aki azt válaszolta, hogy „nem, nem, nem, továbbra sem akarunk Hammondot”. Az éves agárdi Rock Band bulinkra készültünk, ahová meghívtam vendégnek Tunyót és Vikidál Gyuszit. Ekkor hallottam, hogy Joe-t kirúgták a Mobilból, gondoltam legyen ott velünk ő is… innen már valahogy adta magát. Elmondtam nekik, hogy létrehozom azt a zenekart, amely sok embernek szerezne örömöt, mivel mi így együtt vagy külön anno nekik zenéltünk. Mindnyájan azonnal, lelkesen igent mondtak.  Fanatikus tagokkal, az összes addigi P.Mobil énekessel, Bajnokkal és velem együtt kezdtük. Mivel mániákusan szeretem a régi Mobil-dalokat, dalaimat, így a név is betalált. Pillanatok alatt a legnépszerűbb koncertzenekarok közé sorolt minket a szakma és a közönség. Szeretem a nehéz kihívásokat, és ha elhatározok valamit, azt véghez is viszem. Azóta több mint háromszázszor játszottam el azt, amit el akartam játszani és évente 70-80 ezer ember lát minket a koncerteken.

Ha egyre több Mánia dal lesz, úgy a koncertekről lassan kiszorulnak majd a Mobil számok?

Kékesi „Bajnok” László: Nem, mert a néhány  alapvető P.Mobil dalt annyira igényli a közönségünk, hogy azokat okvetlen játszanunk kell.

Donászy Tibor: Ez a természet rendje. A nagy klasszikus slágereknek természetesen a műsor szerves részének kell lenniük, de haladnunk kell a korral, az új formációval.

Zefi: Nem gondolom, hogy kiszorulnak a régi dalok. A Mobilmánia nem támaszkodik már kizárólag a régi dalokra. Önálló élete van a bandának, és így a saját dalokat helyezzük előtérbe, de a klasszikusnak számító Mobil-dalok ott lesznek örökre, minden koncertünkön. Ezeket a közönség követeli is. Van, aki kizárólag tőlünk akarja ezeket hallani, mert egyébként több tucat zenekar is játszza ezeket a dalokat…

Hogyan készülnek az új dalok? Mi születik előbb, a zene vagy a szöveg? Zefi a fő zeneíró, tőle kérdezném, hogy mi inspirálja? Szomorúságból születik a szomorú dal, dühből a dühös?

Zefi: Minden esetben a zene születik meg előbb, és Attila „kamu” angollal megkapja tőlünk, utána önti emészthető formába. Sok dalt írtam már. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem számít a bennem rejlő pillanatnyi indulat vagy düh, vagy egyéb szubjektív érzés. De nem mindig ezek határozzák meg egy dal létrejöttét. Vannak egyéb motiváló dolgok is, melyek körülvesznek, például a körülöttem zajló világ eseményei, a mai emberek gondjai, örömei, vagy bánatai, a családomban történő jó vagy kevésbé jó dolgok, a gyerekeimmel történő események vagy problémák, és a szerelem, a szeretet, ami mindennél fontosabb a számomra. Ezek is összetevői egy-egy dal születésének. Vannak dalok, amik egy egyszerű zongorázgatásból születnek, de van olyan is (mint a Magdi utolsó dala), amit konkrét történés hoz ki belőlem.

Horváth Attila: Mindig a zene születik előbb, a szövegeket minden esetben az énekdallamra írom. Már a zene hangulata nagyban befolyásolja, milyen irányban indulnak el a gondolataim. Soha nem határozok el előre semmit, nem választok (vagy találok ki) előre egy témát, hogy majd arról fog szólni a dal, nem találok ki hangzatos címet vagy vezérsort, ami köré azután a többit illesztem. És legfőképp, sosem kezdem a refrénnel, hogy utána körbeírjam azt. Mindig az elején kezdem a szöveget írni, igyekszem érdekes, odafigyelésre méltó első sorokat írni, amik talán már kedvet csinálnak a hallgatónak, hogy szívesen hallgassa tovább a nótát. Szerintem talán ez a legfontosabb része a szövegírásnak, és ilyenkor még magam sem tudom, hogyan képzelem a folytatást. Az egyik gondolat hozza a másikat, egyik sorból bújik ki a másik, és szép lassan összeáll valami rendszerré, valamilyen egységgé. Tégláról téglára építkezem, és ahogy haladok előre, úgy bontakozik ki lassan a téma, és amikor eljutok a refrénig, akkor megszületik az is. Így valahogy szinte a szöveg szüli meg önmagát. Tudom, hogy a hallgatót elsősorban a refrén fogja meg, elsőre az marad meg – hiszen az sokszor ismétlődik –, így annak első hallásra jelentenie kell valamit, érthetőnek és megjegyezhetőnek kell lennie. Az a populáris rész, de a szöveg szempontjából nem feltétlenül a legfontosabb. A gondolatok inkább a verzékben vannak. Ezért az én dalaimnak az érzelmin kívül van egy logikai íve is, valamint igyekszem mindig úgy írni, hogy egy dalnak ne kizárólag egyetlen olvasata legyen. Más hangulatban, más élethelyzetben, más környezetben jelenthessen többet is, mást is, ébreszthessen a hallgatóban új gondolatokat vagy érzéseket, ha erre fogékony.

Horváth Attila a Mánia zenészeire írja a szövegeket, vagy „csak” magáról, és ez passzol hozzájuk?

Zefi: Attila olyanoknak ír dalszöveget, akiket ismer, akikkel baráti viszonyban van. És Attila ismeri, szereti a barátait. (nevet) Nyilván a saját szemével látja a világot, de rengeteget beszélgetünk, így tudja, hogy mi az, ami minket foglalkoztat. Sokszor különösen betalál!

Horváth Attila: Természetesen mindig a magam világát, az engem foglalkoztató dolgokat írom meg, de ezt úgy kell tennem, hogy az előadók  egyéniségén, személyiségén átszűrődve legyen minden egyes dal, minden egyes sor hiteles. Sosem Tunyót, Gyulát, Jokit fogalmaztam meg, most sem Stulát, de nem adhatok magamból semmit, ami tőlük idegen, vagy idegenül hatna. És ha azt el tudom érni, hogy ők a magukénak érezzék a dalt, akkor azzal valószínűleg a hallgatók is azonosulni tudnak majd.

A fikázós közönség kapcsán írta a Tankcsapda a Köpök rátok c. dalt. A Mobilmániánál is megjelennek azok az emberek, akik nem tudják belátni, hogy ez egy új és nagyon jó banda. Hogyan kezelitek ezt? Ti megírtatok volna egy ilyen számot?

Horváth Attila: Nem. Soha. Én úgy képzelem a zenét, a dalokat, hogy a szerző, az előadó azokon keresztül kommunikál, beszélget a közönség soraiban álló, vagy a felvételt néző-hallgató emberekkel. Nem fentről lefelé szóló kinyilatkoztatásokat teszünk, hanem elmesélünk, megosztunk történeteket, hangulatokat, gondolatokat.

Zefi: Én büszke vagyok a csapdásokra, hogy ezt így fel merték vállalni, és szembeszálltak nyíltan azokkal a gyökerekkel, akik ezt gerjesztették! Én is gondolkoztam ezen, hogy valamilyen módon oda kellene ba…ni a sok okostojásnak, de még nem találtam meg a módját. A mi dolgunk nem könnyű ott fenn a színpadon. A közönségnek egy dolga van: szeretni, amit mi csinálunk. Ha elhiszik azt, hogy mi ezt frankón tesszük, akkor oké. Ha nem hiszik el, és belemagyaráznak mindenbe mindent, akkor ez nem az ő zenekaruk! Ennyi!

Attila megírta ezt is már egyszer egy dalomban: „a jó a több, nem ami bánt…”.

Milyen rátok jellemző dolgot szoktatok csinálni, mielőtt színpadra léptek?

Zefi: Mint a sportolók, összeállunk a színpadra lépés előtt mind a hatan, és összerakjuk az ökölbe szorított kezeinket, és így összegezve energiáinkat együtt lépünk fel a színpadra, és kezdődik a csoda – mert számunkra minden koncert az. (nevet)

Csintalan Márk:  Minden koncert előtt lecserélem a húrokat. Átjátszom a dalok legnehezebb részeit és kibontom a hajamat. (nevet) És persze elmegyek pisilni, nagyon fontos.

Donászy Tibor: Koncert előtt gumilapon melegítek.

Molnár Péter „Stula”: Nagyokat ökölpacsizunk és biztatjuk egymást, hogy ma mindenki a legjobb formájában van. (nevet)

Kispál Balázs: Próbálok ráhangolódni a koncertre, ha nagyon feszült vagyok, csinálok egy-két fekvőtámaszt vagy megiszom valamit. Ha bizonytalan vagyok valamiben, átjátszom a dolgokat. Szeretek gyakorolni mást is, ami elveszi a figyelmem. Keresem az emberek baráti társaságát, ami ad egy löketet, ha a színpadra kerülök.

Nehéz összetartani a bandát? Nem jelent gondot a nagy korkülönbség?

Zefi: Olyan hihetetlen jó csapat gyűlt össze jelenleg a Mobilmániában, hogy a korkülönbség semmit nem jelent. Óriási a szerencsénk, hogy minket elfogadtak a fiatalok, hisznek bennünk, mi meg bennük, és javítottak a zenekar átlagéletkorán. (nevet) A bandát nem könnyű összetartani, de semmit nem könnyű, ahol már egynél több ember van. A Mobilmániának van programja, a fiatalok által jövőképe, és ezért összetartja önmagát. Nekem ezzel nem kell foglalkoznom, csak tenni a dolgomat zenekarvezetőként.

Kékesi „Bajnok” László: Nincs nehéz dolgunk, mert a kölcsönös tisztelet összekovácsolta a bandát.

Miért nem Vikidál az énekes?

Zefi: Vikidál Gyuszi régi barátom. Nagyon szeretjük egymást mint barátok, kollégák, zenekari társak. Mi annak idején 7 évvel ezelőtt 50 előadásra „szerződtünk”. Gyula ennél jóval többet teljesített. Színházi fellépései miatt fő foglalkozásként nem tudja vállalni a zenekart, de most is tiszteletbeli tagunk maradt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a legújabb lemezünkön Stulával közösen vállalta, hogy elénekli egy dalomat. Egyre több koncerten láthatjátok velünk a jövőben (szilveszterkor is velünk lesz a Club 202-ben), de ezt a mozgásteret meg kellett hagyjam neki, mert szeretem. Így a jó ez mindenkinek.

Miért lépett ki Rudán Joe?

Zefi: Rudán Joci nem lépett ki a zenekarból, hanem közösen úgy döntöttünk, hogy amit eddig csináltunk, annál jobbat így együtt már nem fogunk tudni csinálni. Én pedig jobbat akartam. Így elváltak útjaink közös megegyezéssel. A barátság megmaradt, mert nincs különösen miért haragudjunk egymásra. Őt a rockoperák, színházi szerepek kezdték vonzani, így egyre kevesebb ideje volt a Mobilmániára. Egyéni szólófellépései is egyre több helyre szólították. Mivel ő Budapesttől igen messze él, a távolság is okozott problémákat. A Mobilmániának stabil, önálló énekesre van szüksége, aki szívesen van velünk.

Hogyan találtátok meg az új énekest, Stulát?

Zefi: Jocival elég hirtelen döntöttünk, így túl sok időm nem volt keresgélni. Rengeteget kutakodtam az interneten, elmentem minden létező koncertre, sok énekest meghallgattam, sokukkal beszélgettem, míg végül a YouTube-on találtam rá Stulára. Miután terveimhez megfelelő partnernek gondoltam őt, megtudtam az elérhetőségét, telefonját, e-mail címét, és mindenhol hagytam magam után forró nyomot. Stula visszahívott és nagyon akarta, hogy őt válasszam! Még nem mondtam el neki, de már a találkozásunk első pillanatában éreztem, hogy ő lesz az, aki kell nekünk. Azóta rendkívül jó barátságban is vagyunk. Igazi jó srác és nagyon, de nagyon komoly hang lakozik benne. Persze rendkívül sokat próbáltam vele egy szál zongorával. Órákig nyúztam szegényt, hogy hogyan énekeljen, hogy képezze a hangját, és csak utána mutattam meg a banda tagjainak. „Gyerekek, íme a jövő legnagyobb rocktorka, Stula.” (nevet)

Donászy Tibor: Ez 100 %-ig Zefi érdeme. Ő halászta ki a szalmakazalból.

Az új tagoktól, Stulától, Balázstól és Márktól kérdezném, hogy ismerték-e a Mobil és a Mánia dalokat? Hogyan érzik magukat egy profi zenekarban? Zefi híres a munkamániájáról, valóban „hajcsár”, amikor melóról van szó?

Csintalan Márk: Mikor elkezdtem zenélni, talán a második dal, amit eljátszottam, rögtön a Kétforintos dal volt, tehát korán találkoztam a zenekarral. A zenekarban egyre otthonosabban érzem magam. Jó érzés, hogy egyenrangú zenekartagként bánnak velem a régi rocksztárok. Élmény volt a számírás is. Zefi, ha belelendül, tényleg nagyon komolyan tudja venni a munkát, de szerintem is csak így van értelme. Jól kijövünk. (nevet)

Molnár Péter „Stula”: Koromból fakadóan és az őseim rocker múltját nézve mondhatom, nem is volt más választásom. Beleszülettem és máig magaménak érzem a stílust és egy-egy dal szövegét. Már gyerekként faltam a mostani öreg rockerek muzsikáját, böngésztem az életrajzukat és példaképeket kerestem köztük magamnak. Profi zenekarban te is profivá érsz, nincs más lehetőség. Ez a „gépezet” ütemet oszt, aminek a ritmusa a Mobilmániában én is vagyok. Zefi pedig pont annyira hajcsár, mint én lennék. (nevet) Magától a szekér se gurul, azt bizony tolni kell.

Kispál Balázs: Én a P.Mobil számokat ismertem a leginkább. A közönség és a kaja nagyon adja, úgyhogy végül is nagyon jól érzem magam a zenekarban. (nevet) Hajcsárkodásról pedig szó sincs, mindenki a saját lelkiismeretéért, meg a saját sikeréért dolgozik. Zefi az, aki összetartja a csapatot, igyekszik mindenkinek kedvezni. Sok elképzelése van, amit segítünk neki megvalósítani, ha valami nem olyan, amire gondolt, akkor valóban nem hagyja a dolgot annyiban. Így kell csinálni. (nevet)

Végül: Zefi, teljesen meggyógyultál?

Zefi: Igen! Köszönöm a kérdést. Most december 11-én volt 8 éve, hogy leküzdöttem azt a rohadt leukémiát, azon a napon kaptam meg testvérem életmentő őssejtjeit. Teljesen meggyógyultam. Még maradt vissza egy kis autóimmun probléma, és az immunrendszerem már sohasem lesz a régi, de olyan remek orvosok, ápolók vesznek körül szeretetükkel és szaktudásukkal, hogy én nyugodtan koncentrálhatok a családomra és a munkámra. Tudok dolgozni a színpadon, dalokat írni és veletek lenni. Számomra ez a legfontosabb. (nevet)


HRM: Kezdjük a legfontosabbal: milyen volt a borítófotózás? â˜ş

Zefi: Azt gondolom, mind a magam, mind zenésztársaim nevében nyilatkozhatom erről: rettenetesen óriási és frenetikus, gigantikus élmény volt. Ez az egész banda összehangolt véleménye. Már mennénk a következő fotózásra... Balázsnak különösen tetszettek a csajok és viszont. (nevet) Próbáljuk a készülő klipünkbe továbbgondolni a történetet, így valószínűleg a csajok ott is feltűnnek majd!

HRM: A ’Fénypokol’ werkfilmjében már a stúdiózás közben gyakran emlegettétek, hogy ez egy különösen erős album lesz. És tényleg az lett. Mesélnétek arról, mikor éreztétek először, hogy most még jobban sikerült elkapni a fonalat? A zenészek általában a legutóbbi lemezüket tartják a legjobbnak – hogyan tudjátok megmondani, hogy ez most tényleg jobban sikerült, miközben ti teljesen benne vagytok az alkotófolyamatban, és nem halljátok „külső füllel” a dalokat?

Zefi: Stula hangja és lénye volt az, aki miatt ezt éreztük. Csak olyan előadónak, énekesnek lehet jó dalokat írni, aki azonosulni tud ezzel a szereppel. Neki ez sikerült. Van egy kis demóstúdiónk a próbatermünkben, ott le tudtuk modellezni az összes dalt. Csintalan Márk barátommal, kollégámmal éjszakákat töltöttünk azzal, hogy olyanok legyenek a dalok hangulatilag, szerkezetileg, ahogy szeretnénk majd a lemezen hallani. Így már sejtettük, hogy ez a lemez nagyon be fog ütni. A még nagyobb siker érdekében a kiadónkat nyúztam reggeltől estig, több héten keresztül, hogy a Supersize-ban vehessük föl a dalokat, ahol nemcsak a technika, de a személyzet is kiváló. Ezt a hangzást sehol máshol, csak külföldön lehetett volna elérni. Ez a plusz nagyon kell egy jó lemez elkészítéséhez.

Kékesi „Bajnok” László: Nagyon sokat dolgoztunk, hogy kiváló rock nótákat hozzunk létre, nagyon reméljük, hogy a közönségnek is elnyerje a tetszését. A visszajelzésekből azt állapítottuk meg, hogy nem volt hiába a fáradozásunk, a koncerteken nagy sikert aratnak az új lemezünk dalai. Csak remélni tudjuk, hogy tényleg a legjobban sikerült lemezünk.

Donászy Tibor: Már az első alkalommal, mikor megkaptam a demókat, éreztem, hogy jó pár sláger született. Természetesen mindig a közönség dönt, ezért jó visszajelzésként ért minket a december 5-ei soproni koncert, ahol nem is tudjuk, hogyan, de már énekelték az új dalokat.

Hogy érzitek, a fiatalok belépésével a Mobilmánia is megfiatalodott?

Zefi: Abszolúte. Én mindig azt mondtam, hogy ahol fiatalok vannak, annak a csapatnak van jövőképe. Így a Mobilmániának van és lett jövőképe. (nevet) 3-3 az arány. Ráadásul lelkesek a fiatalok is, ötletelnek, ami nagyon kell ahhoz, hogy folyamatosan meg tudjunk újulni. Fontos, hogy mi is jól érezzük magunkat a színpadon is, mert az átragad a közönségre: ez egy ilyen adok-kapok viszony kell legyen! „Varázsolj el, hogy varázslatot küldjek rád.”

Horváth Attila: Én mindenképpen, viszont kicsit nehezebb dolgom is van. Hiszen személyre szabott szövegeket írok, nagyon figyelnem kell, hogy a saját korosztályom tapasztalataiból, élményeiből, világlátásából mi az, ami a sokkal későbbi generációk számára is értékes, fontos, érdekes és időszerű. Persze, azért sem igazi hangnemváltásra, sem az alapokat érintő változásra nem volt szükség, hiszen azt mindig is figyelembe vettem, hogy a közönség több korosztályból összeverődve alakul át a zene, a dalok hatására egyfajta – jelképes – közösséggé.

Kékesi „Bajnok” László: Természetesen, s ezzel párhuzamosan a közönség soraiban is egyre több a fiatal, aminek nagyon örülünk.

Donászy Tibor: Egy biztos, nem öregedtünk. Rendkívül hasznosak a fiatalok ötletei. Új lendületet hoztak a zenekarba.

HRM: 6 év alatt több mint 6 személyi változás a zenekar életében – ez akárhogy is nézzük, nem kevés. Nyilván mindenkinek megvan a saját álláspontja, de Zefi, szerinted miért volt ennyi változás a Mobilmánia felállásában?

Zefi: Úgy gondolom, hogy akikkel együtt lehet dolgozni, azokkal feltétlenül együtt kell maradni. Akikkel nem lehet, azoknak mennie kell. Vagy maguktól mennek el, vagy felkérjük őket a távozásra. Nem kell ragaszkodni mindenáron senkihez. Az együtt eltöltött idő alatt kiválasztódnak azok az emberek, akik társakká válnak. Na, onnantól oké a balhé… Mehetünk tovább. Ez vagy bekövetkezik, vagy nem. Vagy feloszlik a zenekar és eltűnik a süllyesztőben, vagy fennmarad és továbblép. Én nem szeretem a sok-sok energiámat, munkámat elpazarolni, a szemétbe kidobni. Egy dolgot csinálok, de azt nagyon. Ha követnek, akkor jó, ha nem, akkor csinálom másokkal, akik jobban hisznek bennem. Senkiért sem zokogok, de lehet, hogy azok, akik elhamarkodottan döntöttek távozásukkal, már zokognak valahol… De ez az ő életük, ők teszik jobbá vagy rosszabbá. Én megyek a kijelölt utamon. Ettől függetlenül szeretem, ha vannak ötletei másoknak is, de a döntést legtöbbször nekem kell meghoznom.

HRM: Az albumon felbukkant egy modernebb, keményebb irányvonal, amelyet például a Nem vagyok szikla és a Tegnapi dal képvisel. Először azt hittem, „a fiatalok” jegyzik ezeket a dalokat, de csak részben, hiszen az első szám például Zefié. Hogyan születtek meg ezek a súlyosabb dalok, ez a kicsit modernebb irányvonal?

Zefi: Ahogy a világ változik, a stílusok változnak, a közönség ízlésvilága is változik. És természetesen a miénk, alkotó zenészeké is. Nem tudatosan változtattunk. Jobban odafigyeltem a hangszerelésre, a hangzásra, a hangszerek adta lehetőségre és a stúdiótechnika is sokat tett hozzá. Így készült el a Nem vagyok szikla c. dalom. Nagyon megtetszett ebben a dallam- és hangszerelési világban foglalkozni a dalaimmal. Ráadásul körülvettem magam fiatal, igen tehetséges társakkal. Ők is hozták az újat, mint ahogy mondtad, a Tegnapi dalban Csintalan Márk is kimutatta foga fehérjét. Nagyon kellett ez már enekem. (nevet)

HRM: Két szám is van, amit nem Stula énekel: a Kocsmasellő rockot Bajnok, a Bár az én fiam lennél-t pedig Zefi.

Zefi: Ez nálunk már hagyomány, minden lemezünkön mindig is énekeltünk egy-két dalt a fő énekes mellett. Bajnok is, és én is nagyon szeretünk énekelni. Minél több jó énekhang van egy bandában, annál érdekesebb a produkció is. A rock’n’roll dal adta magát, hogy Bajnok énekelje, a Bár az én fiam lennél c. balladát pedig Horváth Attila kérésére énekeltem én. Azt a szöveget nekem szánta, úgy gondolta, hogy az én múltammal jobb, ha én éneklem a közönség soraiban lévő fiataloknak.

Kékesi „Bajnok” László: Mivel van a zenekarban két másik karakterű hang, ezért támadt az az ötletünk, hogy ezzel is színesítjük a banda arculatát.

HRM: Számotokra mi a ’Fénypokol’ szövegvilágának központi témája, mondanivalója?

Horváth Attila: Nincs előre elhatározott központi téma. Inkább azt mondanám, jellemző, összefüggő gondolatrendszer, érzésvilág rajzolható körül. Zeneileg is változatos a lemez, mégis egységes hangzásvilág fogja össze az időnként nagyon is különböző nótákat, azt hiszem, ugyanez érvényes a szövegekre is. Ha ennél homogénebb lenne, akkor konceptlemezről kellene beszélnünk. Mégis, leginkább az emberi kapcsolatok foglalkoztatnak, az ember viszonya önmagával, közeli vagy távoli más emberekkel, Istennel, a környező szűkebb és tágabb világgal, zenész és alkotó kapcsolata a közönséggel.

HRM: 2013-ban 3D-s koncertfilmmel jelentkeztetek, aminek elkészítése nem volt zökkenőmentes. Utólag hogyan értékelitek azt a kiadványt?

Zefi: Én egy teljes évig repedtre dolgoztam magam ezzel a kiadvánnyal. Elmeséltem egy amerikai zenész ismerősnek, aki itt volt Magyarországon, hogy „most csinálunk éppen egy 3D-s Blu-Ray koncertkiadványt és egy 3D-s mozifilmet a Mobilmániával”. Azonnal hanyatt vágta magát székestől, és megkérdezte, honnan tudtatok erre ennyi pénzt szerezni? Amerikában ez több százezer dollárba kerül. Ott is nehéz ezt összehozni. És itt jön az, hogy ebben az országban csinálhatsz bármit, itt ez senkit nem érdekel. A világon a Mobilmánia együttes koncertje volt ez első zenei 3D-s kiadvány. Ehhez rengeteg segítséget kaptam. A Panasonic jóvoltából elkészültek a felvételek, a vágási munkák, ők segítettek ebben barátilag. A Hammer Records kiadta és honosította a terméket. Most ők az egyetlen kiadó, akik ilyet gyártathatnak itthon. A 3D-s technika még nagyon új dolog. A mi kiadványunk remekül sikerült. Még dobtam rajta egyet, mozifilmet is csináltunk ebből 3D-s kivitelben. Mivel azóta a tagság is kicserélődött, úgy gondoltam, nem abba tolom az energiát, hanem az új csapatba, pedig 70 országos mozi tűzte volna műsorára a filmet. Nem baj, majd legközelebb. Pedig nagyon jól is sikerült. Most itthon nézegetem néha a tévémen. Tetszik. (nevet) Ez egy rendkívüli teljesítmény volt a részünkről. Legalább ezt is elmondhatom, hogy ilyet is csináltam. Egyébként nem keveset adtunk el belőle – és még megvásárolható!

Kékesi „Bajnok” László: Ez valójában remek ötlet volt, egyetlen egy a hátulütője, hogy elég kevesen rendelkeznek otthon olyan technikai háttérrel, amin lejátszva magas minőségű élményt nyújt a koncert.

Donászy Tibor: Az ember sajnos nem szívesen beszél egy fiaskóról. Ahhoz képest, milyen jól sikerült a film, kicsit belebuktunk a kiadványba. Megyünk tovább, csináljuk a dolgunkat, reméljük a 4D-s majd sikeresebb lesz. (nevet)

HRM: ’Az út legyen veled’ lemezetekért Fonogram-díjat kaptatok. A megtiszteltetésen felül milyen értéke van manapság egy ilyen díjnak?

Kékesi „Bajnok” László: Ez a díj arról szól, hogy a szakma is elismeri a munkásságunkat.

Zefi: A Fonogram-díj a hazai szakma legrangosabb elismerése. Ez nekünk zenészeknek fémjelzi azt, hogy amit alkottunk, az jó, és erre onnantól kezdve nagyon sokan oda is figyeltek. Egy kicsit felénk fordította a díj a reflektor fényét, és a koncertjeink száma is megnövekedett. Nyilván egy Fonogram-díjas zenekart már csak kíváncsiságból is meg kell hallgatni. (nevet) Nagyon jó érzés, ha az embert szakmailag is elismerik, akkor biztosan jól csináltunk valamit. Az első lemezünket is jelölték a díjra, izgatottan várjuk, hogy a ’Fénypokol’ albumunkat is érdemesnek találják-e rá.

Horváth Attila: Minden művész számára fontos és értékes, ha a pályatársak is elismerik munkáját, tevékenységét. Én 2012-ben – szövegírók közül elsőként – Fonogram Életműdíjat vehettem át, azt hiszem, ennél rangosabb szakmai elismerés nem létezik, mégis, titokban nagyon szorítok, hogy a ’Fénypokol’ hasonló elismerést hozzon a Mobilmániának (ezáltal nekem is), mint ’Az út legyen veled’. Nagyon megdolgoztak érte, megérdemelnék a fiúk. SZEBA TIMBA!