Akik nélkül nincs Tankcsapda-koncert: Interjú a Csapda technikusaival

írta Hard Rock Magazin | 2014.12.22.

Tiszta sor: ha nincs Lukács, nincs Tankcsapda. Ám ahhoz, hogy egy Tankcsapda-koncert gond nélkül lemenjen, nem csak Lukács, Fejes és Sidi kell. Hanem egy olajozottan működő háttérstáb is. A jó technikus elengedhetetlen csavarja a gépezetnek, de pont azért, mert „csak” egy csavar a gépezetben, kevés szó esik a munkájáról. Mi most a Tankcsapda technikusi stábját – Zoltánt, a dobtechnikust, Attilát, a basszusgitár-technikust és Mókust, a gitártechnikust –, valamint a hangmérnököt, Krisztiánt és a sofőrt/mindenest, Sittest kérdeztük ki arról, mi zajlik egy-egy koncert háttérdíszletei között. Interjúnkból kiderül, hogyan lehet bekerülni a Csapda technikusi stábjába, mit kell csinálni, ha Fejes a koncert felénél rád szól: ugorj be helyette, és az is, miben jobb a Lovarda, mint az A38.

Hard Rock Magazin: Hogyan kerültetek a zenekarhoz?

Sittes: Én véletlenül. A Pecsába mentünk Dream Theater koncertre, és jött velünk Fejes Tamás is, meg Sóder, aki Tamás korábbi technikusa volt, illetve az Imu, a Tankcsapda sofőrje. Tamás ott megkérdezte, hogy tudnám-e csinálni a sofőrködést a melóhelyem mellett. Utána összeszerveztek két bulit egy napra, mentek a Harley Davidson Fesztiválra is, mi pedig Győrszentivánban építettünk egy másik színpadot, és én oda már sofőrként érkeztem. Ez 2007-ben történt.

Zolika: Az én viszonyom a Tankcsapdával elég régre nyúlik vissza. Már a 2004-es, 15 éves jubileumi Főnix-koncerten is programoztam fényeket az előkészületek alatt. Aztán 2008-ban kezdtem el dobtechnikusként dolgozni, mert az elődöm, Sóder a Kowalsky meg a Vega dobosa lett. Úgyhogy Sóder rocksztár lett, én pedig megkaptam a lehetőséget, hogy ne csak a mezeket küldjem ki a pályára, hanem a kispadra is odaülhessek. Aztán kiengedtem a csápjaimat, és behoztam a technikai stábba azokat a barátaimat, akik ebben a szakmában dolgoztak. Így került ide Krisztián is, a hangmérnök és Attila is, a basszusgitár-technikus.

Mókus: Én a P.Box zenekarnál kezdtem gitártechnikusként, Günthernek voltam a roadja. Utána átkerültem a Kerozinba, ott is gitártechnikus voltam. Majd megkerestek, hogy a Tankcsapdánál megüresedett a gitártechnikusi pozíció, és végül rám esett a választás. Ez egy fél éve történt, a legelső bulim július 28-án volt az Agárdi Popstrandon.

HRM: Hogyan választottak ki, volt valami vizsga, amin át kellett menned?

Attila: Adtam neki egy gitárt, fel tudta emelni, jöhetett. (nevet)

Mókus: A P.Boxnál és a Kerozinnál láttam már gitárt, így a potenciális jelöltek közé kerültem.

Zolika: Mókus egyébként gitáros, és ez sokat számít. Ő inkább a zenészlét felől jön, mint a technikusiból, még új ebben a szakmában.

HRM: Mi az, amit a technikus tud és a zenész nem?

Zolika: Teljesen más szemléletet kíván a két szakma. A zenész áll a színpadon, játszik egy hangszeren és kommunikál az emberekkel. A technikus viszont nem az emberekkel kommunikál, hanem a zenésszel, ami sokkal nehezebb műfaj, mivel tulajdonképpen csak sztárokkal dolgozik. Ha valaki fellép a színpadra, akkor leveti a hétköznapi énjét. Onnantól kezdve róla szól a történet, és ezzel tisztában is van. A technikus-zenész viszály örök, alapvetően olyan ez, mint a kutya-macska kapcsolat: a technikus utálja a zenészeket, mert mindegyik hisztizik, a zenésznek pedig jó kifogás, hogy azért volt szar a buli, mert a technikus rosszul hangosította, a fényes pedig rosszul állította be a lámpákat.

HRM: Mi kell ahhoz, hogy technikus legyél?

Zolika: Óriási rutin abban, hogyan kell megpakolni egy teherautót konténerekkel. Valamint ismerni kell a színpadi kellékeket, és tudni, hogyan épül fel egy színpad. Tehát sok olyan tudás kell hozzá, amit egy zenész soha a büdös életben nem fog elsajátítani, mert nincs is rá szüksége, meg vannak emberek, akik ezt megcsinálják.

A Tankcsapdánál egyébként egy nagyon jó technikus csapat jött össze. Régóta dolgozunk együtt, ezért igazi csapatszellem uralkodik a technikusok között. A magánéletben is baráti viszonyt ápolunk, gyakorlatilag mindent tudunk egymásról, együtt megyünk nyaralni is. A zenekarnak ez nagyon kényelmes, mert ezáltal szavak nélkül is értjük egymást.

Mókus: Szerintem nincs még egy ilyen technikus csapat itthon, a miénk minden tekintetben összeszokott. Én vagyok a legfrissebb, de abszolút beleszerelmesedtem ebbe a csapatba.

Attila: Nagyon helyes vagy... (nevet)

Zolika: Majd este megbeszéljük. (nevet)

HRM: A zenekar tagjaival is ilyen jó viszonyban vagytok?

Zolika: Abszolút. A turnékra két busszal megyünk, és most már szerencsére megoldották azt is, hogy a technikusok egy buszban üljenek. Elöl vannak a zenészek, hátul pedig mi. A színpadon is ez a felállás, ők állnak a rivaldafényben, mi meg dolgozunk a csendben és a sötétben. A sötétben haldoklunk, míg ők a fényben élnek. (nevet)

HRM: Számotokra hogyan néz ki egy koncertnap?

Zolika: Van egy belső emailezésünk, ott beszéljük meg előre a dolgokat. Reggel megérkezünk a helyszínre, ahol meg van adva, hogy mettől meddig tart a felpakolás és a soundcheck. Gyakorlatilag nulláról felépítjük a színpadot, majd a hangbeállás végéig tart az aktív munkánk. Utána egy elég hosszas várakozás következik a koncert kezdetéig. Ezalatt nincs sok dolgunk, csak járulékos teendők, mint...

Mókus: ...gitárhúrozás vagy gitártakarítás.

HRM: A dobot egyedül rakod össze?

Zolika: Változó. Amíg Imu itt dolgozott, rengeteget segített, mert ő is dobos volt. Most Sittes segít sokat, de előfordul az is, hogy ő a zenekari ügyeket intézi, és én csinálom az egészet. Azért vagyunk hárman a színpadon, hogy mind a hárman összerakjuk a saját cuccunkat.

HRM: Ha kiesne valaki ebből az ötösből, a másik négy meg tudná csinálni helyette a dolgát?

Zolika: Volt már rá példa, hogy kiesett, és akkor megoldottuk. De elég rossz volt az a helyzet. Azért van mindenkinek saját embere, hogy tudja, mire kell figyelni nála. Attila becsukott szemmel is tudja, hogy ha füstöl a színpad, Laci nem lát semmit, és hátranéz, akkor azonnal szereznie kell egy fél liter vizet. Vagy pedig hoznia kell neki...

Attila: ...rosét. (nevet)

HRM: Akkor meg kell tanulnotok szájról olvasni is.

Attila: Inkább gondolatot, mert mire hátrafordul és megszólal, már oda is kell azt adni. (nevetés)

HRM: Zoli, te Fejest is „helyettesítetted”, amikor beugrottál dobolni az egyik koncerten a tavaszi Európa-turnén.

Zolika: A kölni koncert után megérkeztünk Luxemburgba, és Tamásra nagyon durván rájött a hasmenés. A délutáni beállás után ők elmentek a szállásra pihenni, és már akkor jelezték, hogy mi a helyzet. Előfordult korábban is, például a debreceni Campus Fesztiválon, hogy azt mondták, nekem kell majd dobolnom. Én meg mondtam, hogy „ne szívassatok már”, mire ők, hogy egyáltalán nem szívatnak, tényleg nekem kell dobolnom. Akkor belementem, de estére megoldódott a dolog. A campusos buli előtt nagy készültség volt, a luxemburgi koncert előtt viszont egyáltalán nem. Tudtam, hogy mi a helyzet, de a koncert feléig szóba sem került, hogy én fogok dobolni. Akkor viszont Tamás szólt, hogy már nem bírja tovább, és mondta, hogy doboljak én. Még egy óra volt hátra a műsorból, és azt velem játszották le.

Attila: Ez még a szerencsésebbik eset, gondold el, hogy én parókában hogyan énekelnék... (nevet)

HRM: Ezek szerint te tudod a teljes koncertrepertoárt?

Zolika: Egyáltalán nem. Soha nem játszottam és nem is akartam Tankcsapda-dalokat játszani. (nevetés) Ez alapvetően egy baráti társaság, és ahol tudunk, segítünk egymásnak. Akkor ez volt a feladat és meg kellett oldani. A menedzsertől a zenészekig mindenki azt mondja nekünk mindenre, hogy „meg kell oldani”. Nincs alternatíva. Hál’ istennek van már rutinom, én is jó pár éve dobolok, illetve többször hallottam már ezeket a számokat, mint amennyiszer szerettem volna.

Sittes: Egy másodperc alatt történt az egész döntés. Sidi meg Laci összenéztek, és mondták, hogy mehet.

Zolika: Bemondták, hogy itt van az új dobos és kész, jöjjön a következő dal. Zökkenőmentes volt. Mondhatnám, hogy milyen hihetetlen koncentráció kellett hozzá... (nevetés) ...de az az igazság, hogy rohadtul nem voltam rá felkészülve. Se a fülmonitor, se a dobszerkó nem rám van beállítva, Tamás és köztem van vagy 10 centi magasságkülönbség, a saját dobomon máshogy áll minden. Nagyon kényelmetlen volt, de nem volt idő hisztizni. Megcsináltuk, ahogy tudtuk, és végül a közönség is jól fogadta. Sőt, másnap ugyanúgy feljött a nap... (nevetés)

Attila: És a koncert után ugyanúgy Zoli pakolta el a dobot.

Zolika: Nem kell túlmisztifikálni a dolgot. A többiek ugyanúgy megcsinálnák ezt, ha valami történne. Azt azért hozzátenném, hogy régen láttam ennyire boldog brigádot, mint a koncert után. Még a sajtósunk is ivott egy pálinkát, pedig nem szokott.


Balról jobbra: Mókus, Attila, Zolika, Krisztián, Sittes

HRM: A tagoknak volt már olyan különleges kérésük egy-egy koncert közben, amivel nem tudtatok mit kezdeni?

Attila: Olyan nem, de az például előfordult, hogy Laci hátrajött a koncert felénél, hogy tudjam már meg, mit játszott a DVSC. Szlovákiában voltunk, és borzasztó szerencsém volt, mert kiszúrtam egy biztonsági őrt, aki a kordonnak támaszkodva a telefonjával szórakozott. Beszélt magyarul, és megkértem, hogy nézze meg, mennyit játszott a DVSC. A következő számnál jött hátra Laci, és mondtam neki, hogy „2:0-ra nyertetek”. Ha nem oldom meg, akkor sincsen semmi baj, de szerencsére sikerült megtudni az eredményt.

Zolika: Tamásnál örök heroikus küzdelem a fény és a füst kérdése. Miért nincs rajta fény és miért van annyi füst?

Sittes: A turnémenedzser fényel, és ő azt szokta mondani, hogy ha nincs füst, akkor nem tud fényezni a színpadon, mert nem látszik.

Zolika: Ő mást lát kintről, Tamás mást lát bentről, és a kettő között kéne igazságot tenni, vagy úgy megoldani, hogy egyiknek se sérüljön az igaza. Általában Feri veszít, és Tamáson nagyon sok fény lesz és minimális füst. Amúgy nagyon furcsa dolgokat nem szoktak kérni tőlünk.

HRM: Volt még az említettekhez hasonló necces helyzetetek koncerten?

Zolika: A nyári turnén Tusnádfürdőn voltunk, és a harmadik számban az első ütésre beszakadt a pergődob. Felraktam a másik pergőt, Tamás játszott rajta, majd nézett hátra, hogy már megint beszakadt, pedig teljesen új bőr volt. Ha húrszakadás van, az azért nehéz Attiláéknak, mert Laciék más zenekarokkal ellentétben ilyenkor nem állnak meg, hanem játszanak tovább, és arra várnak, hogy kivedd a nyakából a basszusgitárt, miközben ő énekel, és add is oda a másikat behangolva. Ezek necces helyzetek, nem is azért, hogy mit szól hozzá a közönség, mert az emberek leszarják, hanem azért, mert nekik az az elvárásuk velünk szemben, hogy megoldjuk ezeket a helyzeteket.

HRM: Koncert után kaptok visszajelzést, vagy lecseszést, ha szerintük nem jól csináltatok valamit?

Zolika: Mi csesszük le őket. (nevetés) Nem, amúgy nem, ha van valami, azt megbeszéljük. Krisztián a hangmérnök, ő hall és lát mindent. Mi alapvetően nem hallgatjuk a koncertet, csak a saját hősünk monitorját. Attila hallja a legtöbbet a zenekarból, mert Laci hallgat komplett zenekart, de az se ugyanaz, mint amit a közönség hall.

Krisztián: A legjobban én tudom, hogy szólt a koncert. Az úgy szól, ahogy én akarom. Általában jók a visszajelzések is.

HRM: A hangmérnöki szakma tanulható, vagy inkább érzék kell hozzá?

Zolika: Érzék kell hozzá, és utána tanulható.

Krisztián: A technikai részét tudni kell. Kell hozzá fül, viszont én nem vagyok zenész...

Zolika: ...és ez a jó...

Krisztián: ...nem hallgatok zenét és utálom a hangerőt. Örülök, ha csend van. (nevetés)

Zolika: Magyarországon rengeteg zenészből lett hangmérnök dolgozik, és ez érződik is a koncertek hangosításán. Aki dobos volt, az nyomja a dobot, mint az állat, a gitárosnál meg csak a gitár szól. Krisztián viszont azzal foglalkozik, hogy hogyan szól az egész zenekar.

Sittes: Mondják néha, hogy rosszul szólt a koncert, mert olyan sportcsarnokban voltunk, amiben körben végig üveg van. Azzal Krisztián se tud mit kezdeni...

Zolika: A magyar hangmérnökök a világ elitjébe tartoznak, a roadok között is a magyarok a legjobbak. A hangmérnökeinket imádják külföldön, jelenleg hárman-négyen is dolgoznak világkörüli turnékon.

HRM: Akkor miért szól rosszul sok magyar rock/metal koncert?

Zolika: A 40 év kommunizmus és házilag épített cuccok miatt. Nem mindenhol van olyan jó felszerelés, mint a Budapest Sportcsarnokban, mert egyszerűen nincs rá pénz. A új technikai fejlesztések gyorsan jönnek, és a régebbiek bizony hamar elévülnek.

Attila: Nagyon sok fiatal van, aki kinevezte magát hangmérnöknek. Régen mindenki kamionpakolással kezdte, végigjárta a létra minden lépcsőfokát, és szép lassan kiderült, van-e érzéke például a hangmérnöki munkához. Most viszont jönnek a fiatalok, akik kitalálják magukról, hogy hangmérnökök, mert megcsináltak egy OKJ-s tanfolyamot. Ők könnyen el tudják rontani a koncerteket, főleg ha nincs meg bennük az alázat a szakma iránt.

HRM: Ezek szerint sok évnyi rutin is szükséges a hangmérnöki szakmához.

Attila: Bármikor előállhat olyan helyzet, hogy fizikálisan minden a helyén van, megjelenik a jel a keverőpulton, de mégsem úgy szól az egész, ahogy kellene. És akkor ki kell találni, hogyan lehetne megoldani. Krisztián általában ki szokta.

Sittes: Vannak nagyon jó szakemberek, akik tényleg értenek hozzá, és kifelé mégsem úgy szól a zenekar, ahogy kellene.

Zolika: Van, aki stúdióban dolgozik, van, aki tévében, tehát steril körülmények között. A koncerthangosítás a legnehezebb műfaj. Krisztiánnak nagyon nehéz dolga van, mert a helyszín akusztikájával és a felszereléssel is meg kell küzdenie, és a maximumot kell kihozni belőle valós időben. Nem tud három hetet gondolkozni egy lábdobhangon, mint a stúdióban. Ütnek kettőt-hármat, és köszi, jöhet a pergő.

Attila: Attól függ, mire van idő. Fesztiválon 30 percünk van arra, hogy az előző zenekar lepakolja a cuccát, mi meg fel, és Lukács és Sidi nyakába adjuk a gitárt, mert már kezdődik is a koncert.

HRM: A Tankcsapda a legalapabb rockfelállásban játszik: gitár-basszusgitár-dob. Emiatt nehéz, vagy éppen könnyű hangosítani a zenekart?

Krisztián: Számomra már nem jelent nehézséget. De találkoztam olyan véleménnyel, hogy „ez csak egy trió, ezt megcsinálja bárki”, aztán ezek az emberek megfőttek a „csak egy trióban”.

Attila: Kevés hangszer van a színpadon, ezért ha bármi gebasz történik, az sokkal jobban hallatszódik. Nincs még egy ritmusgitáros, aki egy kis szőnyeget tenne alá.

Zolika: Ami szól, az szól. Ha szarul játszanak, akkor szarul szól. A hangmérnökök álma egy olyan zenekar, amelyik nem hibázik és tökéletesen játssza a dalokat. Mert azt jól ki lehet hangosítani. Ha viszont valaki nem üti meg a dobot, vagy bénázik, akkor a hangmérnök hiába áll a több millió forintos keverő mögött, nem tud vele mit csinálni.

Attila: Ha Laci meg van fázva, és nincsen hangja, akkor nézhetnek az emberek Krisztiánra, de abból nem tud jó énekhangot csinálni. (nevetés)

HRM: Ha Lukács rosszul énekel, tudsz rajta segíteni valahogy a hangzással?

Krisztián: Azon Attila segít pálinkával. (nevetés) Lehet picit csalni, de azon nem lehet nagyon segíteni.

HRM: Koncert alatt is szoktál változtatni a beállításokon attól függően, hogy ki hogyan játszik aznap?

Krisztián: Nem nagyon, maximum az első három szám alatt. Annyi idő alatt össze kell állnia a hangzásnak. Ha nem áll össze, akkor...

Zolika: ...bemegy Krisztián az öltözőbe és lebassza őket. (nevetés)

Krisztián: ...nem is fog.

HRM: Ahhoz, hogy jól tudd hangosítani a Tankcsapdát, ismerned kell a számaikat?

Krisztián: Azokon nőttem fel. De ahol dolgozom, ott számomra ismeretlen zenekarokat is szoktam hangosítani, és nem okoz problémát, hogy nem ismerem a számokat. Én a hangokat hallgatom.

HRM: Balázs, te folyamatosan hangolod Sidi gitárjait a koncertek alatt.

Mókus: A Tankcsapdának kétfajta hangolása van: egy sima Standard E és egy Drop D hangolás. Mindkét hangolásban kell lennie egy tartalékgitárnak. A műsorban vannak blokkok – sima hangolás, ill. D hangolás –, azok végén gitárt cserélünk. De ugyanabban a hangolásban is cserélünk gitárt négy számonként, és akkor megnézem, hogy minden rendben van-e, stimmel-e a hangolás, majd visszaadom neki a gitárt.

HRM: Sidi setlistjén mire utalnak az olyan feliratok, mint pl. a Kacsa és a Zoli? Ezek a gitárok nevei?

Zolika: Igen. A Kacsa A rút kiskacsából jött, mert rettenetesen néz ki. (nevetés)

Mókus: A Spit pedig a Scheckter Spitfire rövidítése. És van a „Zolika”, a Zoli kedvenc gitárja.

Zolika: Egy Gibson Les Paul. Azt egyszer haza fogom vinni. (nevetés)

Mókus: Illetve van még a Flying V, a Gary Holt signature.

HRM: Szakmai tanácsokat elfogadnak tőletek Laciék?

Sittes: Abszolút. Nem főnökösködnek, és nem mondják azt, hogy „ezt kell csinálni”. Át szokták gondolni a javaslatainkat.

Zolika: Tamás például ki szokta kérni a véleményemet technikai kérdésekben. Múltkor felraktam egy új bőrt, mert épp tesztelünk egy új rendszert, és megkérdezte Krisztiánt, hogy jó-e, de se ő, se én nem voltam tőle elájulva. Krisztián kimondta az áment, hogy jó, cseréljünk vissza a régire. Szóval rugalmasan működnek a dolgok, teljesen partneri a viszonyunk.

Attila: A szaggatott farmerre például mi beszéltük rá Lacit. Felvette, de utána minden áron vissza akarta venni az előzőt, mert ebbe beleakad a gitárja. Mi mondtuk neki, hogy ne cserélje vissza, mert tök jól néz ki.

HRM: A Tankcsapda technikusának lenni olyan főállás, amiből meg tudtok élni?

Zolika: Nem, mindenkinek van másik állása. Ahhoz, hogy meg tudjunk élni, muszáj több dolgot csinálni. Visszatérő téma, hogy jó lenne ebből megélni, de ez képtelenség.

HRM: Egy hónapban mennyi elfoglaltságot jelent számotokra a Csapda?

Zolika: Nagyon sokat. De attól függ, hány koncert van. Például négy koncert egy Európa-turnén azt jelenti, hogy másfél hétig távol vagyunk. Az nagyon sok idő, mert ezt le kell egyeztetni a melóhelyen, és ez komoly szervezőmunkát igényel. De munka miatt még nem kellett lemondani a Tankcsapdát. Ha a prioritásokat nézzük, akkor a Tankcsapda az első, és ehhez szervezzük a többi munkát.

HRM: Azok is technikusi munkák?

Sittes: Én a Tamás hangszerboltjában dolgozok, a raktárban. Meg közben intézem azt, amit a zenekarnak kell, lemez- és könyvkiosztást, ilyesmiket.

Zolika: Ő a problémamegoldó, a rock and roll elosztó. A Jolly Joker.

Krisztián: Én hangmérnökként dolgozom egy klubban, illetve vállalkozóknak dolgozom.

Zolika: Én egy rádióban dolgozom Debrecenben, ill. Krisztiánnal és Attilával együtt a Lovardában.

Mókus: Én korábban pultos voltam, amellett csináltam a P.Boxot és a Kerozint 16 éves korom óta. Más munkahelyem nem is volt, csak zenekarok körül forgolódtam.

HRM: Mennyire számított abban, hogy bekerültetek a Tankcsapda csapatába, hogy ti is debreceniek vagytok?

Zolika: Számít. És büszkeséggel tölt el, hogy debreceniek vagyunk, mert meg tudjuk mutatni, hogy egy lesajnált vidéki város is nagy dolgokat tud elérni, ha összefogunk.

HRM: Számotokra van különbség egy saját buli és egy fesztiválfellépés között?

Krisztián: Ugyanazt építjük fel egy kis színpadon, mint egy nagyon.

Attila: Üres színpadot kérünk fesztiválon is. Csak egy dobdobogó van rajta, de a kettőhúszas kábelektől kezdve mindent mi viszünk magunkkal. A saját cuccunkról tudjuk, hogy működik. A színpadmesterekkel és a fesztiválok embereivel nincs semmiféle viszályunk, sőt ők is örülnek, ha hamarabb tudnak végezni azért, mert mi jól csináljuk a dolgunkat.

Krisztián: El tudnak menni kávézni, pihenni...

Attila: ...a felelősség pedig a miénk.

HRM: A kisebb vagy a nagyobb színpadokat szeretitek jobban?

Attila: Kisebb színpadokon jobb a hangulat, és a zenekar is jobban szeret ezeken játszani. A nagyobb színpadon viszont nekünk van több helyünk, és nem kell kifacsarodva ácsorogni, miközben Tamás a füled mellett csapkodja a cintányérját. Még jó, hogy be van dugva a fülem...

Zolika: Az olyan klubokat szeretjük, ahol hely is van, viszont nem túl nagy, és mindenki kényelmesen elfér. Például nemrég jártunk a veszprémi Expresszó Klubban, ami jelenleg az ország egyik legjobb klubja. Nemrég felújították és zseniális lett a hely. Pici klub, de mindenki elfér és jó a színpad.

HRM: Technikusoknak van kedvenc koncerthelyszínük?

Zolika: Van: a Lovarda Debrecenben. (nevetés) Az az ország legjobb helye. Akadálymentes a pakolás, nem kell semmit megemelni, miután kivetted a buszból, simán beguríthatod egyenesen a színpadra. Az A38 is nagyon jó hely, de ott rettenetes pakolni. A művházas rendszer egyébként jól működik, szeretjük azokat a helyeket. Külföldön jártunk olyan klubokban, ahonnan simán kifordulnátok. Ha hazajövünk, értékeljük, hogy itthon vagyunk.

Krisztián: A technika mondjuk jobb külföldön, mert több pénzük van.

HRM: A december 27-ei jubileumi koncert a Főnix csarnokban számotokra is különleges lesz, vagy ugyanolyan, mint bármelyik másik?

Krisztián: Hamarabb hazaérünk, az lesz a különbség. (nevetés)

Zolika: Alapvetően ugyanolyan lesz. A zenekar elmondja, hogy mit szeretne, és mi kitaláljuk, hogyan lehetne azt megvalósítani. Annyi rutinunk van már – és ezt nagyképűség nélkül mondom –, hogy nem szoktunk ezen aggódni. Engem jobban frusztrál az, hogy Debrecenben lesz a koncert, mert nem szeretek ott játszani. Sok a stressz a hazai pálya miatt, és ez általában rajtunk csapódik le.

Attila: De nagyon megtisztelő Debrecenben játszani, nagyon büszke vagyok rá. Ha egyszer abbahagyom ezt, biztos nem fogok más zenekarhoz elmenni technikusnak.

HRM: A technikusi szakmában az a csúcs, ahol most vagytok?

Mindenki: Igen.

HRM: Vannak irigyeitek?

Attila: A többi zenekarral keveset kommunikálunk, de nem szoktak olyat mondani, hogy „bárcsak én csinálhatnám ezt”. Csak rajongóktól hallottam még, hogy mennyire jó lehet Laci gitárját fogdosni nap mint nap. (nevetés) „Szagoltad már a hevederét?” Húsz nyári koncert után olyan kellemes szaga van... (nevet)

Zolika: Meg egyáltalán a dolgok súlya... Ha 100 kilós konténereket pakolászol, akkor hamar elveszti a varázsát, hogy az Lukács Lacié. A közönségnek viszont ezt nem kell látnia.

Attila: Az a lényeg, hogy ha bármilyen dráma van, abból a közönség ne vegyen észre semmit.

HRM: Ti lényegében a zenekar asszisztensei vagytok.

Zolika: A ritmusdoktornak én vagyok az asszisztense. (nevetés) Mindenki szinte szimbiózisban él a saját emberével. Több időt töltünk ebben a mikroközösségben, mint a családunkkal. Nélkülünk nincs Tankcsapda-koncert. Múltkor Abonyban a zenekar inkább lefeküdt aludni beállás helyett, de...

Attila: ...már megvan köztünk az a bizalom, hogy mi megoldjuk a hangbeállást, és ha feljönnek a színpadra, akkor előfordulhat, hogy az első szám alatt még igazítani kell rajta, de...

Zolika: ...koncertre alkalmasan kapják meg a színpadot.

Készítette: Savafan, Tomka
Képek: Savafan