Mars a MÜPÁba! - Solaris, Művészetek Palotája, 2014.10.26.

írta CsiGabiGa | 2014.10.29.

Művészetek Palotája, Solaris koncert. Deja vu-m van. Eltelt egy év, de mintha tegnap lett volna. Egy hangulatos kis sztorizgatós-zenélgetős koncertet láttunk akkor a korai éveikről, az első nagylemez előtti időszakról, meg is írtam a Dionysosrisingon. Akkor megígérték, hogy egy év múlva ugyanitt folytatják. Ki hitte el? Hiszen előtte is 2006-ban játszottak itt utoljára. De egy év után tényleg itt vannak a 'Marsbéli krónikák'-kal! És még a 'Marsbéli krónikák II' is napra pontosan megjelent, Tereh Öcsi kisebb duzzanatot is okozott a MűPa folyosóin a helyük felé araszoló nézők áradatában, amikor kipakolta az új portékát a kezdés előtt negyed órával. Talán ennek is köszönhető, hogy a „színházi kezdés” ezúttal negyed órás csúszást jelentett, így fél óra állt a rajongók rendelkezésére, hogy magukévá tegyék az új lemezt. Bár a koncert utáni dedikáláson is megtehették volna, de a gyűjtők már csak ilyenek: „Csak minél előbb a markomban tarthassam!”

A hangversenyterem berendezése most más volt, mint tavaly, akkor „csupán” egy üres színházterem volt, ahol összegyűltek a zenészek, mint rég látott cimborák, sztorizgattak, és közben zenéltek is a régi szép idők emlékére. Most a színpad fölé belógatott két hangfal és három kivetítő ígért egy más típusú estet. Erről Erdész Robi mindjárt az elején biztosított is, hogy a tavalyi reakciók alapján a hallgatóság szerint „túldumálták” az előző koncertet, úgyhogy most nem lesz más, csak zene. És sok vendég. És természetesen a 'Marsbéli krónikák'. Az utóbbi években divatos „játsszunk el egy albumot teljes egészében” koncepcióhoz képest azért itt volt némi módosulás. Nem egyben játszották el, hanem részletekben.

De kezdjük az elején. A Marsbéli krónikák szvit. (Hogy most 6 tételes, vagy 3 részes, ki tudja? A lemezen még 6 tételesként szerepelt, de 3 különálló egységben. A 'Live in Los Angeles' lemezen már csak Part III-ként jelölték az eredetileg IV-VI. tételként jegyzett opuszt.) Szóval a Marsbéli krónikák szvit 30 percesre duzzasztott változatával rögtön a lényegre tértek a fiúk. Ez kissé kibővített verzió volt a lemezoldalnyi hosszúságú eredetihez képest. Akinek még bakeliten van meg az album (és a hallgatóság nagyobb részének biztosan megvan, azt láttam), az érti, miről beszélek. Elsősorban a második tétel zongoraverseny-szerű bevezetése volt az a többlet, amivel több lett ez a mű, s így a régiben is volt valami újdonság. A zene komplexitása nem nagyon enged teret az improvizációknak, hacsak így nem, önálló szólók formájában. Egy bajom volt vele: vagy a hangfalak zizegtek erősen, ami a halk részeknél, így az önálló zongorabetétnél is különösen zavaró volt, vagy a pergő rugói berezonáltak a zongorahúrokkal, önálló műsort kreálva a nagyérdeműnek. Ami meglepett, hogy az Erdész-Kollár-Gömör hármas mellett két „idegen lény” is feltűnt, akiket előre nem, csak a szvit végén mutatott be Robi, nevezetesen fiát, Erdész Tamást szólógitáron, és Szendőfi Balázst a mélyebb húrokon. Kicsit meg is ijedtem, hogy nemcsak Kisszabó Gábor mondta le a bulit, hanem Bogdán Csabi is. Csak nem Első Emelet koncert van valahol? De nem! Csaba megjelent az utolsó tételnél, megnyugtatva háborgó lelkemet. Erdész Tamás ki is vonult a szvit végén, de Szendőfi végignyomta a bulit mint állandó helyettes.

Robi pedig bekonferálta a következő dalt, úgy, hogy csak a „bakelitesek” értsék: „Most pedig következzen a lemez B oldala!” Erről az a szőke nős vicc jutott eszembe, hogy: „Beraktam a CD-t fordítva, de a másik oldalán nem volt semmi!” Szerencsére a hallgatóságban nem voltak szőke nők. Aki mégis, az sem volt agyban szőke. A műsor pedig folytatódott a zenekar minden stílusjegyét felvonultató, így zenei hitvallásnak kitűnő M'ars poeticával. Itt azonban megtorpant a lemezbemutató. Váratlan, de érdekes fordulattal Gömör László 3/4-ben induló, de menet közben 4/4-be váltó dobszólója szakította meg a dalok áradatát. Nagyon élveztem. Ügyes volt, frappáns, nem volt túlnyújtva. Ez már a második önálló szóló volt a koncerten és még csak háromnegyed óra telt el! Ám ha már félbeszakították a lemezbemutatót, akkor azt csinálják rendesen.

Egy újabb fordulattal a megemlékezés hosszú perceire tértünk át. Először a zenekar örökös tagjára, Cziglán Istvánra, majd a tavaly elhunyt Tóth Vilmosra emlékeztünk közösen két-két dal erejéig. A Duo című kompozíciót Kollár Attilával ketten írták és adták elő annak idején, most Attila segítőtársa Gerendás Péter volt, aki fergetegeset alakított akusztikus gitáron. A második dal playbackről szólt, Czigi Beyond című szerzeménye a ’Live in Los Angeles’ koncertalbum bónusz stúdiónótája volt, erre készített megrázó koreográfiát M. Kecskés András. És végre megelevenedtek a kivetítők is! Az eddig szinte funkciótalanul a zenészek fölött lebegő, néhány unalmas fényeffekten kívül mást nem közvetítő óriás vásznak végre értelmet kaptak, a remekül megkomponált pantomimnak szerves részévé váltak.

Aztán következett a megrázó megemlékezés arra a Tóth Vilmosra, aki a zenekar alapító dobosa volt, s akinek a tavalyi koncerten is ott lett volna a helye, de még a zenekar tagjai sem tudták, hogy miért nem válaszolt a meghívásukra. Csak hetekkel később tudatta Erdész Robi egy Pofakönyv-bejegyzésben, hogy Tóth Vili „igazoltan volt távol” a koncerttől. Ennek a megemlékezésnek is fontos eleme volt a kivetítő, melyen a 2006-os MűPa koncert felvételén elevenedett meg a dobos játéka, kiemelve az ő hangsávját (szerencse, hogy készül a DVD arról a koncertről), hogy a zenekar élőben kísérje őt az Ellenpont és a Solaris dalokban. Nem ők találták fel a spanyolviaszt, hasonlót láttunk már a Mobilmániától Tunyogi Péterre emlékezve, de mindenesetre szép és megható gesztus volt, és igazi kihívást jelentett így eljátszani a dalokat. S fájdalmas volt látni Tóth Vilit, ezt az emberileg és zenészként is példamutató dobost ereje teljében, vidáman játszani a hangszerén, miközben tudtuk, hogy ez már örökre múlt idő marad.

 

Az elérzékenyülés percei után jött a beharangozott „második napirendi pont”: a koncert napjára megjelent 'Marsbéli krónikák II' első és utolsó tétele ősbemutató gyanánt, igazi hangszerorgiával, hiszen mindenki a színpadra lépett, aki eddig szerepelt, Gerendás Péter is, Erdész Tamás is, sőt még Muck Ferenc is bevonult szaxofonjával, kicsit már inkább Erdész Robi szólólemezére illő hangulatot teremtve. Az első tételben Ullmann Zsuzsa, az utolsóban Krasznai Tünde növelte (a férfiak nagy örömére megjelenésével az est fényét, és) hangjával a „hangszerek” számát. Előbbi kicsit Napoleon Boulevard-os színezetet adott a tételnek, utóbbi erőteljesebb hangja inkább Anastaciára emlékeztetetett. Mike Oldfield 'Tubular Bells III' lemeze jutott eszembe, ott használta hasonlóképpen az énekhangot önálló hangszerként a multi-instrumentalista.

A tízpercnyi vadonatúj muzsika után végre visszakanyarodtunk az éppen 30 éves első részhez, s mivel a Solaris című dal időközben elhangzott a Tóth Vili emlékblokkban, három dal maradt, melyeket a lemezen is közreműködő dobos, Raus Ferenc segédletével mutattak be. Talán még az új nóta hatása alatt volt, talán csak megzavarta a nagy jövés-menés a színpadon, hihetetlen dolgot láttunk: Erdész Robi belebakizott az Apokalipszisbe! Szerintem álmából felébresztve is el tudná játszani, de most egy pillanatnyi kihagyás és egy esetleges bootleg felvétel értékesebb lehet, mint egy félrenyomott bélyeg. Kb. mintha Ritchie Blackmore eltévesztette volna a Smoke On The Water riffjét (egyébként erre is volt már példa). De ez az élőzene varázsa. Az E-moll concerto bár készen volt, már nem fért rá arra a lemezre, az akkori technikai feltételek mellett (csak 1990 körül jelentek meg a 60 perces bakelitek), csupán egy 30 másodperces intró erejéig hallgathattunk bele, csak később, az 1990-es „fekete lemezen” szerepelt teljes hosszában ez a dal, mely rendre záróakkordja a Solaris koncerteknek, Kollár karmester úr vezényletével. Ahogy most is. Ezzel vált teljessé a 'Marsbéli krónikák I' (most már nevezhetjük így) lemez bemutatása. Újabb megható pillanat volt, amikor a zenekar és közreműködők bemutatása közben Erdész Robi megpillantotta a közönség soraiban Kálmán Sándort, a 'Marsbéli krónikák' hangmérnökét, s „hirtelen felindulásból” őt is bemutatta a publikumnak. A ráadásban olyan dalok szóltak, melyek már a 80-as évek elején is megvoltak rádiófelvételen, de lemezre csak 1990-ben kerültek. Seres Attila, mint régi-új basszer kicsit háttérbe lett szorítva. Megjelent itt-ott a koncerten, mint Som Lajos a Piramisnál, de szinte csak jelenlétével emelte az est fényét, sokkal több játékot vártam tőle, ha már a zenekar az ő képével (is) reklámozta a programot.

A negyed nyolcas kezdésért bőségesen kárpótolt a fél tízes befejezés, a bő kétórás műsoridő. A zenekar előtt le a kalappal, a szervezők viszont nem kapnak piros pontot. A koncert nagy részében kihasználatlan volt a három kivetítő, pedig több kamera is vette a műsort, legalább a felsőre kitehettek volna néhány élőképet, ahogy M. Kecskés pantomimja alatt ezt meg is tették. A másik gondom a hanggal volt. A Művészetek Palotájához képest nagyon gyatra volt a hangminőség. A már említett berezonálástól eltekintve is túl volt hangosítva a dob és a többi hangszer már csak futott a szekér után, így nem lehetett tökéletes hangzást produkálni, pedig ez a zene és ez a zenekar megérdemelte volna. A tízezres belépőt fizető közönségről nem is beszélve! Az egyik kereskedelmi csatorna aznap este tűzte műsorára a ’Solaris’ remake-jét George Clooney-val, pikáns lett volna a koncert után megnézni a filmet, de a fél tízes kezdés eleve kizárta ennek lehetőségét. Úgyhogy választani kellett: vagy a koncert, vagy a film. Szerintem mi, akik ott voltunk, jól választottunk! De azért nekem hiányoztak azok a jó sztorik.

Setlist:

Marsbéli krónikák szvit / M'ars poetica / Dobszóló / Duo / Beyond / Ellenpont / Solaris / Marsbéli krónikák II szvit 1. tétel / Marsbéli krónikák II szvit 7. tétel / Apokalipszis / Ha felszáll a köd / Legyőzhetetlen / E-moll concerto /// Magyar tánc / Mickey Mouse /// A viking visszatér

Szerző: CsiGabiGa
Képek: Solaris (Bosnyák László)
Köszönet a Művészetek Palotájának!