Akinek Mike Portnoy a rajongója: Interjú Casey McPhersonnal, a Flying Colors énekesével

írta karpatisz | 2014.09.30.

2012 márciusában, a Flying Colors debütálásakor hallottam először a kiváló énekest, és a hangja annyira megfogott, hogy gyorsan utánanéztem, ki is ez a Casey McPherson. A szuperprojekt mellett azon nyomban megismerkedtem az Alpha Revvel és még jobban elvarázsolt a srác. Két évvel később, a ’Second Nature’ megjelenésekor jött el az idő, hogy telefonbeszélgetésünk kapcsán a magyar rajongók is megismerjék őt.

 

 

Hard Rock Magazin: Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével?

Casey McPherson: Még beszélni sem tudtam, de már érdekelt a zene. Később zongoristaként klasszikus zenét tanultam, csak utána jött a gitár. Az első formációk, amikben részt vettem, iskolai és a templomi kórusok voltak. Ezek jól felkészítettek arra, hogy énekesként is tudjak boldogulni a későbbiekben.

HRM: Mesélnél nekünk az Endochineről és a mostani zenekarodról, az Alpha Revről? Utóbbival milyen sikereket értetek el?

CM: Az Endochine egy igazán különleges csapatom volt, progresszív és pop hatású dalokat írtunk. Egy albumot készítettünk el, amely ’Day Two’ címmel jelent meg 2004-ben, de ezután sajnos feloszlottunk. Ekkor kezdtem el az Alpha Revet, amellyel már három lemezt készítettünk, és ha minden jól megy, jövőre megjelenik a következő. Két dalunkat, a New Morningot és a Sing Loudot sokan szeretik Amerika-szerte; előbbi harmadik, utóbbi tizedik helyet ért el a rádiók játszási listáján.

HRM: Ki hívott meg, hogy csatlakozz a Flying Colorshoz?

CM: Mike Portnoy a rajongója volt az Endochinenek, így ő javasolt engem énekesnek. Igazán nagy megtiszteltetés volt számomra a felkérés, hogy csatlakozzak a projekthez. Azt sem tudtam, hogyan fogadnak majd, eleinte nagyon ideges voltam. Ez azonban pár perc alatt el is tűnt, hiszen a kezdetektől együtt írtuk a szerzeményeket, s engem is „feltüzeltek”, hogy egyenrangú partner legyek a bandában.

HRM: Az első lemez körül minden olyan gyorsan történt. A lemezírás, a bemutatkozás és a turné is. Miért volt szükséges ez a feszes tempó?

CM: Ennek egyszerű oka van: mindenki rettenetesen elfoglalt. Mindenkinek megvan az első számú zenekara, amivel megkeresi a pénzét. A Flying Colors egy olyan banda, amit a zene szeretete miatt csinálunk, amikor az időnk engedi. Szerintem ez a különlegessége a felállásunknak.

HRM: Milyen érzés volt számodra, amikor egy Endochine dalt játszottatok élőben?

CM: Különleges volt, az biztos. Mike (Portnoy) ötlete volt, hogy mindenkitől játsszunk egy dalt, amit a korábbi zenekaraival írt. Fura érzés volt, hogy működött ez a nóta, szerette a közönség. Már kíváncsian várom, hogy a mostani turnén mit fogunk csinálni.

HRM: Szeptember 30-án jelenik meg a ’Second Nature’. Hogyan készült el ez az album? Az első album munkálataihoz képest min változtattatok?

CM: Nem változtattunk semmin, de most Skype-on osztottuk meg egymással az ötleteinket. Ezután, amikor összeültünk mind az öten, egymásra támaszkodva felépítettük a dalokat. A korai ötletektől kezdve a kidolgozáson keresztül minden közös munka volt. Ettől szólnak úgy a dalok, ahogyan azt majd hallani fogjátok az új albumon.

HRM: A szövegek írásánál vagy a zeneszerzésnél tudtak érvényesülni az ötleteid?

CM: Valójában erős lenne kijelenteni, hogy ez meg ez az én ötletem volt. Én találtam ki a Mask Machine és a Bombs Away verzéit, az Open Up Your Eyes dallamát és néhány apróságot a Cosmic Symphony-ban. Ezek egytől egyik olyan dolgok, amik csak beindították a gondolatokat, és aztán közösen dolgoztuk ki azokat. Mindenkinek csodás ötletei voltak az album készítése során.

HRM: Sokféle stílus hallható a lemezen. Személy szerint melyik áll hozzád a legközelebb: a progresszív, a dallamos rock, vagy a populárisabb témák?

CM: Nem is tudom. A progresszív zene világát még csak most tanulom, de ebben a csapatban ez olyan természetes könnyedséggel megy… Mondhatjuk, hogy mindet szeretem.

HRM: Van esetleg személyes kedvenced az új dalokból?

CM: A Mask Machine és a Cosmic Symphony jelenleg a két kedvencem.

HRM: Melyik dal előadását várod a legjobban?

CM: A Mask Machine egy igazán jó kis rockos alkotás, nagyot fog ütni. A Peaceful Harbor is érdekes lesz, mert egy-két harmóniát át kellett alakítanunk, mivel Steve Morse és én is gitározni fogunk.

HRM: Énekesként hogyan készülsz a turnéra?

CM: Mostanság a szövegeket memorizálom, utána a dallamok már könnyebben mennek. A gitáros dolgokkal kell még törődnöm, hiszen Steve Morse szólamait is néhol meg kell tanulnom, és ez nem lesz könnyű.

HRM: Mennyi dalt kell a kétgitáros felállás miatt áthangszerelnetek?

CM: Néhány dal esetében csak apró változtatások lesznek, de lesz olyan is, amivel le kell ülnünk Steve-vel megbeszélni, hogy ki mit játsszon. A célunk, hogy azt a hangzást adjuk vissza, ami a lemezen hallható. Az akusztikus gitárszólamok esetén lesz a legkönnyebb, mivel az az én szólamom.

HRM: A koncertekre milyen programmal készültök? Csak saját muzsika, vagy újabb feldolgozások is lesznek?

CM: Mindenből szeretnénk egy picit. Az első lemezről is lesznek dalok, de az újat helyezzük előtérbe. A korábbi és jelenlegi zenekaraink dalaiból is előveszünk majd, de még nem döntöttünk a konkrétumokról. Összességében izgalmas listát állítottunk össze.

HRM: Az Endochine után most esetleg egy Alpha Rev dalt is elő fogsz adni?

CM: Igen, ezt szeretném, de még nem döntöttem el, hogy melyik legyen az.

HRM: A turné befejezése után mire készültök? Már tervezitek a harmadik albumot?

CM: Őszintén szólva fogalmam sincs. A jelenlegi dolgainkat tudjuk, hogy a jövőben mi lesz, az majd kiderül. A következő lemezről és turnéról majd akkor beszélünk, ha aktuális lesz. Hidd el, nem csak nektek lesz meglepetés a dolog.

HRM: Te mit tervezel a koncertek után? Az Alpha Revvel, ha jól tudom, készültök Európába is.

CM: Jelenleg egy európai kiadót is keresek a jövő évben megjelenő Alpha Rev anyagunkhoz és remélem, hogy vissza tudunk jönni koncertezni is. Amíg itthon leszek, új filmek után fogok nézni, hogy kipihenjem magam.

Készítette: karpatisz
Flying Colors kép: Jim Arbogast

Legutóbbi hozzászólások