István, a király!: Vörös István - PeCsa Sörkert, 2014.09.13.

írta CsiGabiGa | 2014.09.17.

István a király! Vörös István a soft rock magyarországi koronázatlan királya. Bő 30 éve elindult karrierje során megtalálta a maga útját az őszinte kőkemény rockzene (Hajsza közben) és az újhullám (Előjelek) között valahol félúton, kimondva vagy kimondatlanul Bruce Springsteen munkásságán nevelkedve és nyomdokain haladva (nem lehet véletlen, hogy a sorsolás számomra kevésbé izgalmas pillanatai alatt egy előttem álló pólójának hátulján a ’Wrecking Ball’ turné állomásait böngészhettem). Elvetemült metálosok ne is olvassanak tovább, mert ahogy Ganxsta Zolee lemezén szokás, itt én is kiteszem a figyelmeztetést: a cikkben csúnya szavak hangzanak el (úgymint: dallam, érzelmes szövegek).

A keserves időben nem sok kedvem volt kimozdulni a lakásból, a másnapi futóverseny miatt még a Közlekedési Múzeum mögötti parkolót is lezárták, így a Hermina úttól szakadó esőben, felgyorsított léptekkel, farmeremet fejemre húzva értem el a PeCsa Sörkert kapuját. A Skorpió slágere jutott eszembe, kicsit elferdítve: „Farmerdzsekim vége belelóg a vízbe." Ilyen előzmények után úgy éreztem, egy nagyon jó koncert kell ahhoz, hogy hangulatba jöjjek. (Mivel a világvége után a sarkon balra lakom, mindenhová kocsival járok, így a mesterséges hangulatba hozó szerek, mint a fű, fa, meg egyéb növények nedve szóba sem jöhet.) A Prognózis borzasztó hangzású első lemezét csak a gyűjtői kényszer vetette meg velem, a 'Tele van a város szerelemmel'-t már imádtam. Kár, hogy nem volt folytatás! Vörös Pisti szólópályafutásából az első és utolsó lemezek a kedvenceim, az 'Ez egy kutya világ' és a 'Magaslesen'. Ezt azért volt fontos elmondanom, mert a koncert 8 óra 5 perckor mindjárt ez utóbbi egyik dalával, egy költői kérdéssel kezdődött (Mi legyen a dalban?), és a műsorban további 10 nóta hangzott el az említett 3 albumról, úgyhogy nem lehetett okom panaszra, ismeretlenül is – csúnya magyartalansággal – „ki lettem szolgálva".

Az első, ami feltűnt, az a hangzás: iszonyú erős dob-basszus alapok remegtették meg belső szerveinket, hozzájuk képest a gitár és a billentyű szinte vékonyka volt. De talán csak az első dalban. Aztán azok is kaptak némi kakaót, és az egyensúly helyreállt. A dögös sound jót tett a daloknak, a Háromszögek is egészen másképp szólt ebben a környezetben. A koncertet nem lángnyelvekkel és robbantásokkal dobták fel, hanem vízfüggönyt alkalmaztak speciális effektként. (A beázott tetőszerkezet éppen a színpad elején, a közönség orra előtt csöpögött, ezért látszik a képeken, hogy Vörös Pisti nem hónaljból, hanem vállból izzad!)

Elvileg lemezbemutató koncert volt, de mivel a ’Hallgass, ha jót akarsz! A legjobb Vörös István-dalok 3.’ újravett és újrakevert dalok gyűjteménye, a műsorból erre nem lehetett következtetni, hiszen a számok többsége egyébként is az állandó koncertprogram része. Ami biztosan az új lemezről szólt, az az egyetlen új szerzemény, az Életművész, illetve a ráadásban elnyomott A siker titka a család (strand-metál verzió). A műfaji meghatározás számomra kicsit homályos, az biztos, hogy a Dáridóba is beférnének ezzel a hangszereléssel. De poénnak mindenképpen jó, és a szomorú idő ellenpontozására is kitűnő volt.

Nagy volt a kísértés, hogy feliratkozzak a 10 CD-ért versengő nézők közé, de újságírói akkreditációval pofátlanság lett volna! Ezért a Nagy a kísértés után kezdődött sorsolás számomra tét nélküli volt, ekkor mélyedtem az előttem álló hátába és fedeztem fel a Bruce Springsteen turné állomásait. Vörös Pisti a nyertes lányoknak kiosztott egy-egy potya puszit, mire én – mint ügyeletes vicces fiú – megjegyeztem, hogy kicsit „okosabb" szervezéssel a telefonszámukat is ráírathatta volna a cetlikre. A sorsolás végén a kalapot egy elegáns mozdulattal – és a megmaradt cédulákkal – a fejére tette, hogy aztán egy kalapemeléssel konfettiesőt varázsoljon a színpadra.

Addigra az eső is elállt, és a hangulat is emelkedett, nemcsak a nyerteseké, de a többieké is, hiszen a műsor a 'Magaslesen' legjobb dalával, a Tele van a város szerelemmel XXI. századi reinkarnációjával, a Legalább egyszerrel folytatódott. Rögtön utána pedig a Prognózis legnagyobb slágere is elhangzott, hogy aztán a Szállj el szabadon az általam összeállított mesterhármas harmadik lemezét is megszólaltassa. Mondhatnám, hogy ez volt a koncert csúcspontja. De számomra nem. Még a Hajsza közben tombolása közben is elszorult gyomorral vártam, hogy mi van, ha a sorsolás miatt megcsúszott program és a 10 órás befejezéshez való ragaszkodás miatt legnagyobb kedvencem kimarad a műsorból. Nos, 10 óra előtt 5 perccel meghajlás (jézusom, nem lesz ráadás!), majd Pisti hanyag eleganciával („Legalább addig tapsoljatok, amíg felveszem a gitárt!") úgy folytatta, hogy le sem ment a színpadról, csak egy dal erejéig átváltott akusztikus „one-man-show" koncertjeinek hangulatába, és egy szál gitárral adta elő a Piknik Club dalát, az Egy reggeli kinn a szabadbant. De aztán visszajött a csapat is, és a ’Magaslesen’ másik nagy slágerével, az Alkoholba mártott hajnalonnal zsibbasztotta a közönséget. És eljött végre, amire egész este vártam: a megannyi komoly vagy vicces szöveg az élet dolgairól, a szerelemről, a csajozásról, a bulikról, az élet szeretetéről, mind eltörpül emellett, mert ez az, amelyik leginkább szíven talált, amelyik leginkább rólam szólt. A suli, a katonaság, az amatőr rockzenész éveim egymás után törtek elő a versszakokból, mint utólag megszépült emlékképek. Mintha én írtam volna ezt a dalt. Vagy mintha rólam írták volna. Csakhogy Végre elrepülhetünk! A katarzis bekövetkezett, az annak idején állami megrendelésre készült dal poénos feldolgozása jó levezetés volt utána. És még a Napszerelmeseket is együtt énekeltem az összebújt párokkal, pedig lemezen ezt általában skippelni szoktam.

Az utolsó dal előtt Pisti feltette a nagy kérdést: lenni vagy nem lenni?, ööö, akarom mondani: Ajtók előtt vagy Nyári éjszakák? Belőlem megint kibújt a vicces fiú, és mondtam, hogy legyen a „Nyári ajtók"! De a többség azért mégis az Ajtók előttre szavazott, ami nem is volt baj, mert így legalább még egyszer hallhattam szólózni Vörös Pistit. Aki az egész koncerten nagy lelkesedéssel játszott egyébként, gitáron ugyan most is keveset (két igazán "nagy" szólót jegyeztem fel tőle mindösszesen, a Kutya világ és az Ajtók előtt részeként), szájharmonikán annál többet, bár sokat volt kezében a gitár, a szólózást meghagyta Knizner Tamásnak. Ellenben showmanként még a nézők közé is leereszkedett, hogy egy kis közös éneklésre buzdítsa közönségét. A Vörös Pisti Band évek óta biztos hátteret adó tagjai remekül tették a dolgukat: Tót Attila billentyűs hangszereken, Szitás Zoltán basszusgitáron (basszus, hogy szólt!) és Horváth Róbert a doboknál. A zenekar vendége volt a tizennyolc éves hegedűvirtuóz, Nedbál Álmos („Cincogjál, cincogjál!").

A koncert után társaságunk átment a Backstage Pubba afterpartyzni, ahol a Prognózis „másik fele", Jankai Béla és az ő ötvenkettedik születésnapjára alakult B52 játszott, az énekes Kálmán Gyuri hangjához igazodóan szinte a teljes Vikidál Gyula-repertoárt felölelve a P. Mobiltól a Dinamiton és P. Boxon át az MHV-ig, még a Szállj fel szabad madár is elhangzott az ’István, a király’ rockoperából. Talán csak a ’Nyomorultak’-ból nem játszottak részletet. A koncert és az este kuriózuma mégis az volt, amikor aznap másodszor hallhattuk a Hajsza közbent, ezúttal Jankai Jon Lord-stílusú Hammond intrójával, és egy sokkal hard rockosabb megszólalásban. Szűcs Janó, akit Keresztes Ildikó mellett csupán látványgitárosnak gondoltam, most megmutatta, milyen, ha hagyják kibontakozni. Hajnali kettő volt, mire hazaértem és az előző esti esőnek, meg a rosszkedvemnek már híre-hamva se volt.

Setlist:

Mi legyen a dalban? / Félúton / Háromszögek / Együtt is egyedül / Add ki magadból a feszültséget / Életművész / Kutya világ / Kietlen hajnalon / Szorul a hurok / Hagyd, hogyha menni akar / Várjuk ki a végét / Kifogyott a puszizsák / Nagy a kísértés / Legalább egyszer / Tele van a város szerelemmel / Szállj el szabadon / Ne zavarjon senki / A dal még most is a régi / Agglegény-dal / Hajsza közben /// Egy reggeli kinn a szabadban / Alkoholba mártott hajnalon / Végre elrepülhetünk / A siker titka a család (strand-metál verzió) / Napszerelmesek / Ajtók előtt

Szöveg: CsiGabiGa
Képek: Perczel Adrienn