"A zenei fejlődésben hiszek": Interjú Richie Kotzennel

írta TAZ | 2014.09.13.

Richie már közel 25 éve ontja magából a jobbnál jobb zenéket, sokan mégis csak a The Winery Dogs feltűnésekor hallottak róla először. Pedig van egy rakás szólólemeze, melyek szinte egytől egyig kifogástalanok, ráadásul gitárjátéka és hangja félreismerhetetlen, egy igazi egyéniség. Gondoltad volna, hogy ez a lágy, kifejező énekhang valaha veszélyben volt? Interjúnkban többek között erről is beszélgettünk vele, valamint a hamarosan hazánkba is elérő turnéjáról, a kezdetekről és természetesen a The Winery Dogsról is kifaggattuk.

Hard Rock Magazin: Miért pont egy válogatásalbummal indulsz turnéra? Egyáltalán miért döntöttél úgy, hogy válogatáslemezt jelentetsz meg?

Richie Kotzen: Hogy teljesen őszinte legyek, ezt elsősorban a kiadó javasolta. 1989 óta jelennek meg szólólemezeim, amiket természetesen számon tartok, ráadásul van egy bizonyos rajongói bázisom is, akik ismerik ezeket. Ennek ellenére sokan nincsenek tisztában azzal, amit a The Winery Dogs előtt csináltam. Rengetegszer felmerült a kérdés: "Richie, imádom, ahogy játszol, de van vagy húsz szólólemezed, melyiket vegyem meg?" Ezt a kérdést pedig rettenetesen nehéz megválaszolni, hiszen a lemezek nagyon hosszú korszakot fednek le, ezért úgy döntöttünk, hogy visszapillantunk a múltba és a legfontosabb dalaimat belepakoljuk egy csomagba. Ha valaki fölteszi az előbb emlegetett kérdést, akkor nem kell többet gondolkodnom azon, hogy mit válaszoljak.

HRM: Mi a helyzet a két új daloddal, mesélnél ezekről valamit?

RK: Az 'Essential' lemezen a War Paint és a Walk With Me is helyet kapott, amiket egyébként turné közben írtam két különböző hotelszobában. Amikor hazaértem, rögtön az volt az első dolgom, hogy felvettem őket. Normális esetben a következő szólólemezemre raktam volna fel őket, de mivel lehetőségem nyílt egy válogatásalbum kiadására, ezért úgy döntöttem, inkább ezen kapjanak helyet.

HRM: Ezek szerint tervben van egy új szólóalbum is?

RK: Olyannyira vannak új dalok, hogy már be is fejeztem a következő szólólemez felvételeit, amely jövőre fog megjelenni. Nagyon izgatott vagyok miatta, mert érdekes anyagot sikerült összedobni. Rengeteg olyan dolog található rajta, ami az eddigi albumaimra nem jellemző, szóval alig várom, hogy megoszthassam a rajongókkal.

HRM: És ezúttal melyik műfajt toltad előtérbe? Bluesosabb lett vagy inkább a hard rock felé kacsintasz ki ezúttal?

RK: A Richie Kotzen-stílust helyeztem előtérbe. (nevet) Annak a folytatása lesz, amit mindeddig felépítettem, nem akarok ennyire határok között mozogni. Mindenképpen a rám jellemző módon szólal majd meg a lemez.

HRM: Van annak valami különleges oka, hogy először Japánban jelent meg az Essential album?

RK: Elsősorban azért döntöttünk úgy, hogy ott adjuk ki elsőként, mert a Winery Dogs anyagai is itt jelentek meg elsőként, így a folytonosság kedvéért, és mivel a Winery Dogs népszerűsítése ott már befejeződött, ez volt a megfelelő időszak az album kiadására.

HRM: Ugorjunk vissza egy kicsit az időben: hogyan indult a karriered és mi inspirált a kezdeteknél?

RK: Már nagyon korán kapcsolatba kerültem a zenével, hiszen az a fajta gyerek voltam, aki mindig szórakoztatni akarta a családját, így rengeteg időt töltöttem azzal, hogy azt tettetem, zenélek. Ekkor javasolták, hogy valamilyen formában tanuljak a zenéről, de a gitárórákat hamar befejeztem, körülbelül hétéves koromban. Pedig nagyon élveztem őket, soha nem kellett noszogatni, hogy gyakoroljak. Később találtam a suliban nálam idősebb srácokat, akikkel együtt zenélhettem bandákban, a többi dolog meg csak úgy jött magától.

HRM: Ebben az időben mely bandák, előadók voltak rád a legnagyobb hatással?

RK: Rengetegen. Igazából nem tudok csak egy zenészt említeni, akinek a munkássága inspirált, mert az ízlésem elég szerteágazó. De akiket sokat hallgattam, az Eddie Van Halen, Alan Holdsworth, néha Al Di Meola is becsúszott, szóval nagyon széles spektrumú az inspirációs forrásom. Nem az a srác voltam, aki hangról hangra betanulta a dolgokat. Ha valami megtetszett, akkor azt elsajátítottam, majd mentem tovább.

HRM: És mikor döntöttél úgy, hogy a gitározás mellett megpróbálsz énekelni is?

RK: Nos, annak idején a feldolgozásbandáimban pár dalban én is bevállaltam az éneklést, de általában olyan társaim voltak ezekben a zenekarokban, akik nálam jobb hangi adottsággal rendelkeztek. Szóval 18-19 éves koromig nagyjából ez volt helyzet, majd eldöntöttem, hogy a saját lemezemen én fogok énekelni, úgyhogy 1990-ben a 'Fever Dream' album volt az első, ahol énekeltem is. A hatásaim miatt a korai anyagaimon felbukkan a brit rock hangulatvilág, amit többek között Rod Stewart és Paul Rodgers ihletett. De rengeteg soul és R'n'B énekest is kedvelek, ilyen például Stevie Wonder vagy Sam & Dave, szóval az éneklésem egyfajta vegyülete a rock és az R'n'B stílusnak.

HRM: A hangod magad képezted vagy vettél énekórákat is valamikor?

RK: Amikor 1991-ben Los Angelesbe költöztem, a kiadó javaslatára vettem pár énekórát egy tanártól, aki rengeteg jó tanáccsal látott el. A kilencvenes évek közepén, olyan ’94 és ’95 környékén sajnos volt egy műtétem egy csomó miatt a torkomban. Amikor ez a csomó visszatért és újból kés alá kellett feküdnöm, akkor tudatosult bennem, hogy valamit iszonyatosan rosszul csinálok. Úgyhogy megint felkerestem egy tanárt, aki segített abban, hogyan énekeljek helyesen. Ennek köszönhetően szerencsére nincs semmi problémám azóta. Szóval azt tudom javasolni azoknak, akik énekelnek, hogy ha valami problémába ütköznek, mindenképpen keressenek fel egy hozzáértőt, aki segít a tanácsaival.

HRM: Hogyan kerültél be a The Winery Dogsba? Mike eredetileg John Sykesszal képzelte el a bandát.

RK: Igazából nem kerültem be a Winery Dogsba, ugyanis én alapítottam a bandát. Mike és Billy valóban szeretett volna egy zenekart összehozni Johnnal, de abból nem lett semmi, nem születtek dalok és nem is vettek fel semmit. Ettől függetlenül szerettek volna együtt muzsikálni. Egy közös ismerősön keresztül léptünk kapcsolatba egymással, majd amikor nálam összedobtuk az ötleteinket, akkor eldöntöttük, hogy készítünk egy felvételt. Szóval ez a banda teljesen a nulláról indult és senki sem lépett be a The Winery Dogsba, hármunk szüleménye az egész.

HRM: Hogyan zajlik nálatok a dalszerzés, ki a főkolompos?

RK: Nos, az első lemezen többféleképpen születtek dalok. Volt, hogy jammelgettünk és közösen alakítottunk a dalok szerkezetén, Billy például remek ötleteket adott ritmizálásban. Majd amikor megszülettek a dalok szerkezetei, akkor bementem a stúdióba és feljátszottam a demókat, megírtam az énektémákat és a szövegeket. A lemezen hallható végső változatokat pedig közösen állítottuk össze, így lettek ezek vérbeli Winery Dogs dalok. Az album második fele viszont azokból a dalokból áll, amiket korábban, még a zenekar megalakulása előtt írtam. Ilyen például a Regret, az I'm No Angel, a Damaged, és az Elevate. Arra számítok, hogy a következő lemezhez a többiek majd többet hozzá tudnak tenni, akár Billy, akár Mike, ezért úgy gondolom, a következő anyag különbözni fog az elsőtől.

HRM: Pár napja olvastam a Facebookon, hogy száz bulit nyomtatok le összesen a Winery Dogs-zal. Hogy lehet ennyi koncerten át frissen tartani a dalokat?

RK: Őrületes belegondolni abba, hogy már száz koncertet adtunk.  Azt hiszem, hogy akár még ennél is többet játszhattunk, de biztos úgy van, ahogy mondod, én nem láttam a bejegyzést a neten. Amit biztos, hogy megteszünk egy öt hetes, koncertekkel teli periódus után az az, hogy hazamegyünk és pihenünk két-három hetet. Ez a leglényegesebb dolog ahhoz, hogy meglegyen az egyensúly, hiszen ha ugyanazt a dolgot csinálod napról napra, abba könnyen beleőrülhetsz.

HRM: Billy Sheehannel a Mr. Bigben már játszottál együtt korábban. Jelentett ez valamiféle előnyt a Winery Dogs kezdetekor?

RK: Igazából az egyetlen dolog, ami előnyt jelentett a közös munkában az az, hogy ismertük egymást. A tény, hogy korábban már zenéltünk közösen, nagyon kényelmes helyzetet teremtett, ráadásul régóta ismerem Billyt, barátként tekintek rá, ami szintén nagyon jó hatással van a közös munkára.

HRM: Miért döntöttél úgy, hogy a pengető helyett ezentúl az ujjaiddal szólaltatod meg a hangszert?

RK: Ez egyszerűen magamtól jött, csak azért, hogy kiterjesszem a képességeimet. A stúdióban egyébként még használok pengetőt, de szerettem volna egy másféle hangzást is, hiszen az ujjakkal való pengetés új dimenziót nyit meg a játéktechnika terén. Mindig van egy olyan dolog, amit elsajátíthatsz, amit később be tudsz építeni a technikai repertoárodba.

HRM: A dalaid hemzsegnek többek között a rock, a soul, az R'n'B és a blues stílusjegyektől. Ezen műfajok közül melyik áll hozzád a legközelebb?

RK: Nem szoktam úgy elkülöníteni a stílusokat egymástól, mint ahogyan azt sokan teszik. A zenei fejlődésben hiszek, vannak hatásaim, ilyen például a klasszikus rock, a soul meg az R'n'B, szóval ha a zenémet hallgatod, akkor ebből fakadóan megismerheted a hatásaim is. Sosem ültem le és választottam szét a műfajokat. Csak írom, amit írok és játszom, amit játszom, az eredmény pedig az, ami én vagyok. Vannak dolgok, amik inspirálnak, ezeket szeretném egybeolvasztani.

HRM: Honnan merítesz ihletet a dalokhoz?

RK: Onnan, hogy egyszerűen szeretem az élményeket. Először is kell, hogy legyen egy perspektívád. Amikor dalokat írsz, akkor rengeteg dolog kiáramlik belőled, kimerülsz, ilyenkor vissza kell térni a régi kerékvágásba, a hétköznapi életbe. Beszélgess az emberekkel, ne tarts az idegenektől, kötelezd el magad a párbeszédek és a közösségi tevékenységek mellett és élj úgy, mint egy ember. Ha erre képes vagy, akkor láthatod az életed más szemszögből és gyarapodhatsz, ez pedig megad mindent, amire szükséged van.

HRM: A karriered során rengeteg kiváló zenésszel dolgoztál együtt. Ki az, aki a legnagyobb hatással volt rád?

RK: Nagyon szerencsés srác vagyok, hiszen számos remek zenésszel játszhattam már együtt. A legemlékezetesebb mind közül a Stanley Clarke-kal való együttműködés volt. Egyszerűen ő a legjobb muzsikus, akivel valaha együtt dolgoztam, a tudása, a képességei és a szemlélete lenyűgözött. Nagyon érdekes, hogy amikor együtt játszottunk, egyszerűen úgy éreztem magam, mint egy hal a szárazföldön. Viszont mire befejeztük a felvételeket, addigra újból jól éreztem magam a bőrömben, ráadásul a turné befejeztével rengeteg dolgot tanultam művészi szempontból.

HRM: Mesélnél egy kicsit arról, hogy kik alkotják a jelenlegi szólóbandád?

RK: Már évek óta Mike Bennett dobos és Dylan Wilson basszusgitáros alkotják a szólózenekarom, most is ők jönnek velem turnéra. Szeretek velük együtt zenélni, mert rengeteget adnak hozzá a zenémhez. Van egy nagyon komoly jazz hátterük, ami iszonyat nagy segítséget jelent a kidolgozási szakaszokban.

HRM: A hamarosan induló európai turnéd Magyarországot is érinti. Mit várhatnak a hazai rajongók a koncerttől?

RK: Az biztos, hogy a triómmal rengeteg dalt játszunk majd az Essential gyűjteményről. Ahogy említettem, imádok a társaimmal zenélni, olyan, mintha lenne közöttünk valami kapocs, az ikrekhez hasonlóan. Nem kell megölnöm az összhangot, hiszen bármit is játsszunk, képesek vagyunk egymásra figyelni és követni a másikat, ez a fúzió pedig biztos, hogy nagyon izgalmas lesz a közönségnek.

HRM: Végezetül van valami különleges üzeneted a magyar rajongók számára?

RK: Szeretném megköszönni nektek a rengeteg szeretetet és támogatást, valamint a remek fogadtatást, amit a szólómunkáim és a Winery Dogs iránt mutattatok. Hamarosan találkozunk Budapesten!

Készítette: TAZ