"Egy új, a '80-as éveket idéző dallamos rock hullámot indí­tottunk el Svédországban": Interjú a H.E.A.T dobosával, Crashsel

Szinte üstökösként robbant be a svéd rockzenei életbe a 2007-ben megalakuló H.E.A.T, akik rövid időn belül nemzetközi szinten is hatalmas elismerést vívtak ki jobbnál-jobb lemezeikkel. A nagy áttörést kétségkívül a Swedish Idol győztesével, Erik Grönwall-lal felvett ’Adress The Nation’ jelentette, mely után megállíthatatlanul lódult előre a H.E.A.T gépezete. Az idén megjelent ’Tearing Down The Walls’ pedig azt jelzi, hogy a srácok egyre jobbak lesznek és méltó utódai a ’80-as évek kultikus hard rock bandáinak. Ha azt mondanám, hogy egyszerű volt leszervezni az interjút, akkor nagyot hazudnék, a rengeteg időpont és technikai probléma megkeserítette az elmúlt hónapokat, de végül sikerült elérnünk a banda dobosát, akivel beszélgettünk az új lemezről, a valódi nevéről, példaképeiről, de a lemezkritikámban beígért Britney Spears áthallásra is rákérdeztem.

Hard Rock Magazin: Be kell vallanom, hogy az interjú előtt elég sokat keresgéltem a neten abban reménykedve, hogy rátalálok az igazi nevedre, azonban nem jártam sikerrel. Ha nem titok, akkor elárulnád, hogy hívnak? Egyáltalán miért választottad magadnak a Crash nevet?

Crash: Nos, ez nem titok, csak eddig nem sokan kérdeztek rá. (nevet) Amúgy Lars Jarkellnek hívnak. Már az elején ráébredtünk a többiekkel, hogy az unalmas svéd nevek helyett használhatnánk sokkal királyabb, nemzetközi szinten is működő színpadi neveket, úgyhogy innen ered ez a dolog.

HRM: Egy koncertekkel teli, elég masszív két-három hónap van mögöttetek. Hogy sikerült a koncertkörút és hogyan fogadták a rajongók az új lemezt?

Crash: Most sokkal nagyobb helyszíneken játszottunk, mint ezelőtt, mégis rengetegen voltak kíváncsiak a koncertjeinkre. Összességében remekül sikerült a turné, jól éreztük magunkat, az új anyagunk pedig látszólag nagyon bejött a közönségnek.

HRM: Nekem sokkal színesebbnek és keményebbnek tűnik az új albumotok, te hogy látod? Ez volt a terv?

Crash: Valójában a célunk ezúttal az volt, hogy terv nélkül dolgozzunk, és azt csináljuk, amit tudunk, szeretünk. Nem akartuk előre eldönteni, hogy milyen albumot hozzunk össze, csak spontán nekiálltunk dalokat írni azokból az ötletekből, melyek az őrült elménkből pattantak ki.

HRM: A végeredmény szerinted miben különbözik az eddigi lemezeiteken hallottaktól?

Crash: A legfőbb különbség az, hogy ez az album sokkal H.E.A.T-esebb. A korábbi lemezeinken elég erősen érezhetőek voltak példaképeink hatása, így azok másról, nem pedig rólunk szóltak. Most viszont szerintem találtunk valami olyasmit, ami valóban a sajátunk.

HRM: Miért éppen ’Tearing Down The Walls’ lett a lemez címe? Van esetleg valami mögöttes jelentése?

Crash: Mivel van egy Tearing Down The Walls című számunk is, ezért úgy gondoltuk, hogy nagyon jó téma lehetne az albumhoz. Kicsit belefáradtunk abba, hogy az emberek különböző skatulyákba tesznek minket, mint például: „ezek ’80-as évekbeli rockot játszanak”, és még sorolhatnám. Nem akartuk tovább mások zenéit játszani, hanem a saját történetünket szeretnénk írni a saját zenénkkel. Szóval erről szól, menj a saját utadon és ne hagyd, hogy letérítsenek róla.

HRM: Azon kívül, amit most említettél, történt egy másik lényeges változás is, méghozzá az, hogy a gitárosotok, Dave kiszállt a zenekarból. Mesélnél erről egy kicsit?

Crash: Egyszerűen Dave szeretett volna egy kis pihenőt tartani, mivel az elmúlt években elég sokat turnéztunk, valamint ki akart próbálni új dolgokat is.

HRM: Az új dolgok alatt azt érted, hogy más stílusú zenét akart játszani?

Crash: Nem, csak több időt szeretett volna saját magára fordítani, azonban még mindig a rockzenéért él és hal, de ahogy én tudom, nem egy másik zenekar tagjaként.

HRM: Úgy vettem észre, hogy a Mannequin Show című számotokba Britney Spears-es fordulatokat is belecsempésztetek. Tudod, az Oops I Did It Againre gondolok.

Crash: Eredetileg ehhez a számhoz az ABBA-tól merítettünk ihletet. Ha jól tudom, akkor Britney slágerét egy svéd zeneszerző, Max Martin írta, akit szintén az ABBA inspirált, tehát mindkét dal az ABBA-nak köszönhető. (nevet) Hogy ők honnan merítettek ötleteket, azt nem tudom, a lényeg viszont az, hogy semmi szándékosság sincs abban, hogy a miénk hasonlít a Britney-féle dalra. Egyébként a Mannequin Show inkább egy Barbra Streisand nótára hajaz… (rövid csend) azonban most nem jut eszembe a címe. Valamilyen szinten szerintem minden dal hasonlít egy másikra.

HRM: Ha már így elkanyarodtunk műfajilag, akkor elárulnád, hogy állsz a popzenével?

Crash: Szeretem. A zenekarban mindenki értékeli a jó zenét, a jó dallamokat és a jó ritmusokat is, hiszen a zene valamilyen módon megérint stílustól függetlenül. Egyébként klasszikus zenét is hallgatok, Beethoven a nagy kedvencem. A ’Tearing Down The Walls’ pedig az első album, amin vonós hangszerek is szerepelnek.

HRM: Az ’Adress The Nation’-höz hasonlóan ezúttal is Tobias Lindell volt a lemez producere. Milyen vele dolgozni, hogyan jellemeznéd az együttműködéseteket?

Crash: Tobias egy fantasztikus ember és nagyszerű producer, akivel hihetetlenül könnyű együtt dolgozni. Ő az a fajta producer, aki nem irányít a stúdióban, hanem csak arra ügyel, hogy kihozza a maximumot a bandából. Szereti a zenénket, néha pedig rámutat arra, hogy milyen irányba haladjunk a dolgainkkal.

HRM: Mesélnél arról, hogyan születik meg egy dal a H.E.A.T műhelyében?

Crash: A folyamat kezdődhet egy szóval, egy hanggal vagy akár egy dallammal is, amit bemutatunk a bandában annak, akivel úgy gondoljuk, hogy össze tudjuk rakni a dalt. Ezután ketten dolgozunk az anyagon, majd ha elakadnánk, akkor felhívjuk a harmadik tagot, nagyjából így megy ez nálunk. A csapatban mindenki ír dalokat, de ezeken általában csak két-három ember dolgozik egyszerre.

HRM: És mi a helyzet a szövegekkel és az énektémákkal, azokkal Erik foglalatoskodik?

Crash: Nem egészen. Azokat is a kis két-három fős csoportok alkotják meg, ők ilyenkor egyszerre mindent megírnak az elejétől a végéig.

HRM: 2007-ben alakultatok, tehát nem vagytok egy túl öreg banda. Mesélnél a kezdetekről, hogyan jött össze a zenekar?

Crash: A H.E.A.T két zenekar egyesüléséből jött létre. Eric Rivers, Jimmy Jay, Kenny Leckremo és én a Trading Fate nevű bandában nyomultunk, míg Jona Tee és Dave Dalone egy másik együttesben játszott, ahol az énekesi szerepkört szintén Kenny töltötte be, tehát ő volt a kapocs a két banda között. Mivel a Trading Fate heavy metalja helyett inkább dallamos hard rockot szerettünk volna játszani, ezért egyesítettük erőinket, így alakult meg a H.E.A.T.

HRM: A Swedish Idol után hogyan került be a zenekarba Erik Grönwall? Miért pont őrá esett a választásotok?

Crash: Mivel Kenny 2010 elején elhagyta a zenekart, szükségünk volt egy új énekesre, Erik pedig akkortájt elég sokat szerepelt a svéd TV-ben a Swedish Idol miatt. Mi rögtön rá gondoltunk, úgyhogy felvettük vele a kapcsolatot, majd volt egy találkozónk is, ahol elmondta, hogy bejön neki a banda. Összességében elég egyszerű volt az egész.

HRM: Erik egyébként ismerte a zenekart?

Crash: Csak egyetlen dalt hallott korábban tőlünk, mégpedig a 1000 Milest, amit akkoriban a rádiók is előszeretettel játszottak. Egyébként a teljes svéd zenei biznisz arról beszélt ebben az időszakban, hogy a H.E.A.T énekest keres és Erik lenne a legjobb választás erre a posztra. Ezt ő is hallotta, ráadásul bárki, aki találkozott vele, azt javasolta, hogy fogadja el az ajánlatunkat.

HRM: Kennyvel mi volt a probléma, miért lépett ki a bandából?

Crash: Szinte ugyanazon dolgok miatt távozott, mint legutóbb Dave. Kicsit több időhöz szeretett volna jutni, ráadásul Kennynek volt egy barátnője Angliában, ezért ott élt évekig és csak néha ugrott át Svédországba. A turné-életmód nem egyszerű, egy kis szünetet akart tartani. Az a helyzet, hogy nagy móka egy bandában játszani, de emellett rengeteg munkával és utazással is jár. Jelenleg a banda minden tagja remekül érzi magát ebben a helyzetben, imádunk zenélni, turnézni.

HRM: Honnan jön ez a hatalmas lelkesedés a ’80-as évek zenéje iránt?

Crash: Erre a kérdésre leginkább a korunkkal tudok válaszolni, hiszen mire mi 17-18 évesek lettünk, addigra a ’80-as évekbeli glam, dallamos rock zene letűnt, gyakorlatilag elhalt, szinte senki sem játszott ilyen zenéket. Mi viszont ekkor fedeztük fel, hatalmas móka volt, olyan, mintha egy kincsekkel teli ládát nyitottunk volna ki. Új bandákat fedeztünk fel, megpróbáltunk hasonlítani rájuk kinézetben és hangzásban, ahogy az első és talán a második albumunkon is csináltuk. Úgy gondolom, hogy mi egy új, ’80-as éveket idéző dallamos rock hullámot indítottunk el Svédországban, hiszen rengeteg banda alakult az első H.E.A.T album megjelenése után.

HRM: Abból a rengeteg zenekarból, akiket megismertetek ebből a korszakból, melyek voltak rád a legnagyobb hatással?

Crash: Több száz zenekart tudnék felsorolni így nagy hirtelen, de az abszolút első helyen nálam a Whitesnake áll, nagyon szeretem a zenéjüket.

HRM: Szerinted ki lesz a csapat új gitárosa Doug Aldrich távozása után?

Crash: Most megleptél, nem is tudtam, hogy Doug kilépett. Pedig nem is olyan rég, talán májusban láttam őket Svédországban, akkor még David Coverdale boldogan mutatta be a színpadon Doug-ot. De úgy látszik akkor ez az egyik utolsó közös koncertjük volt.

HRM: Ha már a kedvenc bandáidról beszéltünk, akkor most térjünk át a dobosokhoz. Ki az, aki a legnagyobb hatással volt rád a dobosok közül?

Crash: Egyértelműen Mike Portnoy, hiszen egy remek dobos. Ő inspirált annak idején a legjobban.

HRM: És mit szólsz az új bandájához, a The Winery Dogshoz?

Crash: Szerintem nagyon király, bár az, amit az Avenged Sevenfolddal csinált, sokkal jobban bejött, nagyon szomorú, hogy nem tudták folytatni a közös munkát. Egyébként az egyik kedvenc dalom tőlük a Nightmare.

HRM: Sajnos a közép- és kelet-európai országokba eddig még nem jutottatok el. Terveztek a jövőben egy nagyobb európai turnét, ami akár Magyarországig is elérhet?

Crash: Ebben a pillanatban semmi konkrét tervünk nincs azon kívül, hogy lenyomunk pár bulit augusztusban, de természetesen szeretnénk felétek is eljutni. Remélhetőleg egy éven belül mindez összejön.

Készítette: TAZ