Maiden Tribute Hungary II. rész: Chemical Wedding, The Iron Inside

Végéhez ért Maiden-maratonunk: már csak pár óra, és beindul a Maiden legújabb monstre show-ja a Sportarénában – előtte persze még az Anthrax is bezúz pár nyakat –, de az év további részében sem fogunk élőzene és Maiden nélkül maradni, ugyanis hazánkban az Iron Maidnem mellett további tribute bandák is üzemelnek. Maratonzáró cikkünkben a Dickinson szólómunkásságát éltető Chemical Weddinget és a Maiden tribute zenekarosdit egyre látványosabb színpadi show-val feldobó The Iron Inside-ot mutatjuk be.

Az Iron Maiden sikereiről nem hiszem, hogy külön szót kéne még ejtenem, a mellett viszont semmiképp sem szabad némán elmenni, hogy az isteni garattal megáldott Bruce Dickinson szólókarrierje zeneileg milyen üde színfoltja is a Maiden-történetnek. Ez a budapesti Chemical Wedding csapat tagjainak is feltűnt, így Maiden-maratonunk remek alkalmat kínált, hogy kifaggassuk a Dickinson munkásságát feldolgozó zenekar vezetőjét, azaz Szabó Dánielt.

Hard Rock Magazin: Hogy jött az ötlet, hogy Iron Maiden garatának szólókarrierjéből tribute zenekart alakítsatok?

Szabó Dániel: A zenekar megalakításának ötlete részemről valamikor 2012 nyarán jött, amikor kiszálltam a Keeper of Dreamsből, és nem sokkal korábban az Archaic révén megismertem Jósa Tamást, akivel rögtön kiderült, hogy közös a nevező abból a szempontból, hogy imádjuk Bruce Dickinson szólómunkásságát. Akkor arról volt szó, hogy csinálunk valamikor egy olyan bulit, ahol az elejétől a végéig lenyomjuk a ’98-as ’Scream For Me Brazil!’ koncertlemez anyagát. Ebből akkor főleg nekem köszönhetően nem lett semmi, mert időközben elvesztettem minden motivációt az aktív zenekarozás iránt, szóval úgy látszott, hogy füstbe megy ez a jó ötlet. Ez az egyik történetszál. A másik pedig, hogy pár hónappal később Dombovári Marci, aki elég sokat járt be a hangszerboltba, ahol dolgoztam, és mondta, hogy csinálna Nachladal Istvánnal, közismertebb formában Nahival egy Bruce Dickinson tribute zenekart, és nem lenne-e kedvem csatlakozni hozzájuk, ugyanis Roy Z szerepére nem volt emberük. Akkor úgy voltam vele, hogy egy próbát megér mégis a dolog, hátha sikerül egy ütőképes csapatot összeverbuválni, és bevállaltam a dolgot. Ez volt 2012 októberében. Mivel a dobos, akit Marci először akart hívni a zenekarba, annyira megbízhatatlan volt, hogy az első két leszervezett próbán rögtön elfelejtett megjelenni, így szóltam az ezeréves cimborámnak, k, Vaczó Gabinak, hogy lenne egy ilyen dolog, és örülnék, ha ő lenne a dobos, mivel a Reasonben és az akkor már nem létező City Of Moon – Opeth tribute zenekarban már bizonyította, hogy gond nélkül tudja hozni a fifikásabb témákat is. A ritmusszekció pedig Purnhauser Pállal lett teljes, akivel több projektben zenéltem/zenélek együtt 2006 óta, igazából meg sem fordult a fejemben, hogy mást hívjak bőgőzni a bandába.

Így állt össze az első felállás, amiről aztán pár koncert után 2013 elején kiderült, hogy abban a formában nem működőképes, így az eredeti elképzeléshez visszanyúlva szóltam Yoshának, hogy örülnék neki, ha ő jönne énekelni Nahi helyére. Szerencsére ez óriási húzásnak bizonyult, mert az ő személyében egy igazi fanatikus került a csapatba, aki ráadásul megdöbbentően hitelesen hozza a dickinsoni karaktert. Így összeállt az a formáció, akikkel a bulik javarészét vittük 2013-ban. Egy tagcsere történt még az év folyamán, a szeptemberi Club 202-es buli előtt Dombovári Marcit a Keeper of Dreamsből ismerős Kiss Marci váltotta, mert Dombovári Marcinak az időközben beütött munkahelyi elfoglaltságai miatt nem maradt elegendő ideje a zenekarra, így a másik Marci érkezett a helyére, de ettől függetlenül a „régi Marcink” is felbukkan időről időre a koncertjeinken pár dalban, a jó barátság megmaradt.

És hogy miért is gondoltuk azt, hogy Dickinson szólódolgaihoz nyúlunk? Nagyon szeretjük azt a Maidenhez képest igencsak modern és előremutató zenei világot, amit a második szólólemezétől kezdve képviselt az úriember, főleg a 90-es évek közepén-végén megjelent két albuma, az ’Accident of Birth’ és a ’Chemical Wedding’ albumok mutatták meg, hogy hogyan is kell heavy metalt úgy játszani, hogy ne legyen poros, ne legyen önismétlő. És a korabeli koncertfelvételeken látszik, hogy a közönség is igen jól vette ezt akkoriban, és mivel Bruce szólópályája gyakorlatilag teljesen a partvonalra került a Maidenbe történt visszatérését követően, úgy gondoltuk, rajtunk kívül is akadhatnak olyan fanatikusok – főleg a hazai népes Maiden-rajongótábort tekintve –, akik szívesen hallanák ezeket a remek dalokat élőben. Ez mondjuk az eddigi tapasztalatok alapján nem annyira jött be, mint ahogy előzetesen vártuk, sajnos a maidenesek ritkán figyelik a tagok anyazenekaron túli mutatványait, így az érdeklődés felkorbácsolásán még dolgoznunk kell. De mivel a világon jelenleg mi vagyunk az egyetlen zenekar, akik játsszák ezeket a dalokat, előbb-utóbb bízunk benne, hogy felfigyelnek a bandára itthon, de remélhetőleg külföldön is, ahol szintén jól pörögnek ezek a tribute dolgok.

HRM: Milyen szempontok szerint válogatjátok ki azokat a dalokat, melyeket élőben kívántok megszólaltatni?

SZD: Figyeljük a korábbi Dickinson-turnék programját, és persze a személyes kedvenceknek is igyekszünk helyet találni a műsorban. Ezekből elég sok van, és szerencsére a Dickinson-lemezek telis-tele vannak jobbnál jobb koncertnótákkal, úgyhogy leginkább az a nehéz, hogy mit hagyjunk ki egy-egy buli programjából. Igyekszünk minden lemezről játszani, és bár ezen a téren még van hová fejlődni ugyan, de dolgozunk az ügyön. Jelenleg a ’89-es ’Tattooed Millionaire’ lemeztől kezdve a ’98-as ’Chemical Wedding’ albumig ér a repertoárunk, de a mostohagyereknek számító ’Skunkworks’ lemezt leszámítva minden lemezről szerepel legalább egy dal a repertoárban, nyilván a hangsúly a közönség által leginkább kedvelt ’Accident of Birth’ és ’Chemical Wedding’ lemezeken van. De volt olyan speciális koncertünk is a Dürer Kert kistermében, az egyik Kovács Peti által szervezett tribute fesztiválon, ahol majdnem a komplett ’Chemical Wedding’ lemezt elnyomtuk a megjelenés 15. évfordulóját megünneplendő (sajnos a Machine Men kimaradt), és a zenekar korai szakaszában a két lemezes ’Best Of’ lemez egyik csak ott megjelent bónuszdalát, az erős Aces High-áthallásokkal bíró Silver Wingst is hallhatta tőlünk a közönség. Szeretjük az olyan egyszerű, de húzós dalokat játszani, mint a Road To Hell, a Starchildren vagy az Accident of Birth, de az olyan komolyabb, progresszívebb darabokat is, mint a Darkside of Aquarius (a dobosunk kedvence), a Book of Thel vagy a Jerusalem. Illetve létezik a zenekarnak egy unplugged inkarnációja is, amit azért csináltunk meg, hogy akkor is tudjunk játszani, ha a dobosunk éppen Németországban dolgozik. Ezeken a bulikon Harsányi Péter barátunk ugrik be perkázni, illetve Adorján Balázs szokott gitáron kisegíteni, és ebben a formában olyan exkluzív dolgokat is meg tudtunk valósítani, mint az eredetileg Ian Andersonnal, a Jethro Tull frontemberével közösen a Canterbury székesegyházban előadott akusztikus-fuvolás verziója a Jerusalemnek, aminek fényét a tavalyi Club 202-es bulin a Niburtában is zenélő Gerényi Dóra emelte fuvolajátékával. És persze örömmel játsszuk az olyan formabontó, a maguk korában iszonyatosan előremutató dalokat is, mint a Trumpets of Jericho vagy a King In Crimson, illetve célunk az is, hogy olyan dalok is előkerüljenek, amiket az eredeti zenekar nem vállalt be élőben sosem, ilyen például az ’Accident of Birth’ nyitószáma, a Freak. Persze azt is figyelembe kell venni, hogy egy-egy koncert programja hogyan lehet gördülékeny, mivel viszonylag sok hangolást-hangszercserét igényelnek a dalok (általában minimum két gitárra és négy különböző hangolásra van szükség egy 60 perces műsor lejátszásához).

HRM: Ti is mentek a júniusi Maiden koncertre? Ha igen, milyen dalokat hallanátok szívesen élőben tőlük?

SZD: Mivel nekem ez a turné tavaly Zágrábban már „megvolt”, így én most ezt az idei pesti bulit kihagyom, talán ha több változtatást eszközöltek volna a programban, akkor meggondoltam volna, hogy elmegyek. Nagyon örülnék egy olyan Maiden-turnénak, ahol olyan, ritkábban játszott dalokat is elővesznek, mint a Be Quick Or Be Dead, a From Here To Eternity vagy a Wasting Love a ’Fear Of The Dark’ lemezről, a Caught Somewhere In Time és a Stranger In A Strange Land a ’Somewhere In Time’-ról, de pl. hatalmas élmény volt látni a tavalyi koncerten a ’Seventh Son’ lemez címadóját vagy a The Prisonert élőben. Az újabb kori dolgaik közül pedig a Paschendale-t látnám újra szívesen a műsorban, mert a 2003-as debreceni buliról a mai napig előttem van, annyira hidegrázós élmény volt élőben hallani a dalt azokkal a színpadi díszletekkel. Viszont Paul, Yosha és Dombovári Marci biztosan ott lesznek a koncerten.

HRM: Milyen tervei vannak a zenekarnak a jövőre nézve?

SZD: Mindenképp jó lenne jobban aktivizálni a zenekart, ami kicsit nehézkes amiatt, hogy tavaly június óta Vacz kétlaki életet folytat, és folyamatosan ingázik Németország és Budapest között, így elég nehézkessé vált a koncertek szervezése. Persze nagyon örülnénk annak, ha a hazai Maiden-tábor érdeklődését fel tudnánk kelteni Bruce szólómunkássága felé is, mert nyilván sok embernek jó játszani, ebben pedig nagyon sokat segítenek az olyan Maiden-specifikus bulik, mint a tavalyi Iron Maidnemmel közös koncertünk a 202-ben, amiért óriási hálával tartozunk Bevíz Miskáéknak.. Emellett ha végre sikerül összerakni a 202-es bulin készült profi koncertfelvétel anyagát egy DVD-re, akkor bízunk benne, hogy az külföld felé is sok kaput kinyithat, és esetleg kijuthatunk nagyobb tribute fesztiválokra játszani. Nyugat-Európában talán többen ismerik ezeket a dalokat, mint itthon.

HRM: Találkoztatok már korábban a Maiden tagjaival?

Jósa Tamás: Nekem csak Blaze Bayleyvel sikerült összefutnom, idén mi nyitottunk nekik a Club 202-ben az Invaderrel, és a teljes bemelegítő idejét arra szánta, hogy velem beszélgessen. Ijesztően egyenes és jópofa ember, szinte mindenhez van önálló gondolata, és látszik rajta, hogy imádja azokat, akik támogatják. Zenésztársainál viszont nagy rosszpont, hogy a klub konyhájára mentek be az angolul nem tudó szakácsnőhöz, és nyomtatót kerestek rajta. (nevet)

Up the Irons néven találkoztam először ezekkel a kedves muzsikusokkal még pár évvel ezelőtt, az azóta The Iron Inside-ra átkeresztelt csapatról bizonyára sokan tudják, hogy szintén az Iron Maiden feldolgozászenekarok táborát erősíti. Maiden-maratonunk keretein belül a népszerű tribute csapat tagjait sikerült kifaggatnunk.

Hard Rock Magazin: Hogyan jött, hogy Iron Maiden tribute zenekart alakítsatok?

Jósa Tamás: A zenekarunk Up The Irons néven indult 2008 környékén, rengeteg tagcsere és vegyes minőségű koncert után alakult ki egy sokáig stabil felállás, melyben az alapító Dombovári Márton mellett Ház Tamás és Kaczvinszky Zsolt vállalta a gitározási feladatokat, az örökmozgó Csatlós Gábor lett a basszusgitáros, a dobon Zsolt testvére, Kaczvinszky Totó villantotta ki Nicko-fanatizmusát, az éneket pedig rengeteg keresés után Jósa Tamás vállalta el, miután kapcsolata teljesen megszakadt korábbi Maiden-tribute-jával, a fehérvári Mr. Eddie Krügerrel. A Maiden-fanatizmus mindegyikünkben benne volt, az alapításban a legtöbbünk még nem volt benne, de a jelenlegi felállást teljesen összekovácsolta ez a fajta rajongás – nagyon sok szép emléket köszönhetünk ezeknek a daloknak, amiket a sírig magunkkal hordunk majd.

2010 végén komoly nézeteltérések miatt a teljes zenekar megvált Dombovári Marcitól, vagy ő vált meg a többektől, ezt már senki sem tudja. A néha billentyűn kisegítő Szabó „Szög” Gergellyel ők továbbvitték az Up The Irons nevet, ám a koncepció és a Zsolt által kigondolt műsortervet egy sajátos, cirkuszi felfogással bővítettük, amit a mai napig nem hagytunk el. Kitaláltuk a saját porondmester Eddie-nket, és a nevünk mellett sem az látható, hogy tribute, hanem Monster Maiden Show, mutatva, hogy bizony szeretnénk különböző látvány- és showelemekkel is dúsítani a jól ismert dalok előadását – például a Trooperhez megvarrt krími háborús egyenruhát mi sem hagyhattuk ki. Gitáron az Adrian-szerepet a Tűzmadárból és Alhanából ismert Pihokker Péter vette át, aki egy végtelenül kedves figura, és bár volt rá példa, hogy majdnem otthagyta a csapatot, annyira megszerettük, hogy inkább mi vettük le a lábunk a gázpedálról, csak hogy tartani tudja a ritmust. Ritkán a billentyűs feladatokat Várfi István vállalta, de ő nemrég elhagyta a bandát. És meg ne feledkezzek a kellékesünkről, Eddie-nkről, Jeckel Dánielről, aki a kezdetek óta ölti magára szorgosan a maszkot minden koncerten. Nélküle teljesen meg lennénk lőve. Nagyon összeforrt a csapat ez alatt a pár év alatt, egyelőre úgy érezzük, sose fogjuk megunni a közös játékot: olyanok vagyunk, mint hét összeverbuvált bratyó. Legutóbbi szegedi kiruccanásunk lecsapódásaként is sörhabban vicceket meséltünk egymásnak hazafelé, persze páran a bandából ezt nem méltányolták, de összeverekedni sosem fogunk, az már biztos. Mondjuk részegen volt már birkózás Yosha és Ház között, aminek egy wrestlingemelés lett a vége, meg sok felröppent porszem, de semmi vészes nem történt, egyelőre imádjuk egymást. Yosha és Zsolt például együtt dolgozik a Heckenast nyomdánál, és a saját projektes zenekarokban is rengeteg az áthúzás, Totó és Zsolt a Follow The Swallow-ban valósítják meg elképzeléseiket, Ház és Yosha a Lost In Time felélesztésén fáradoznak, tehát nem, egyszerűen nem tudunk unatkozni. Sosem.

HRM: Milyen szempontok szerint válogatjátok ki a dalokat, melyeket élőben kívántok megszólaltatni?

JT: Ebben nagyon nagy szerepe van a háromgitáros felállásnak, amely a banda 1999 utáni felállása szerint van kiosztva. Mindenki ki van nevezve valaki alteregójának, így Zsolt pl. Janick, Pihe lett Adrian, Ház pedig Murray, és ez alapján bizony nemcsak a gitárjáték és az adott személy szólói reprodukálása a feladat, hanem a mozdulatai, mimikája is a műsor része. Általában olyan dalokra fekszünk rá, melyek eleve három gitárra lettek írva, esetleg a háromgitáros koncertverziójuk tartalmaz olyan újításokat, melyektől izgalmasabbá válik az előadása. Ilyen pl. a Revelations, amit idén vettünk elő nagyon hosszú idő után, továbbá a múltban a Judas Be My Guide-ot is imádtuk játszani, sajnos a közönségnek valamiért ez a dal nem tetszett, ellenben azóta is kérik tőlünk (ki érti).

Régebben – az Up The Irons időszakban – mindig egy adott régi koncert szerint játszottuk el annak a dallistáját, volt nekünk is ’Maiden England’-ünk, és az egész koncepció a 2010-es Rockmaraton zárókoncertjében kulminálódott, amikor a teljes ’Rock In Rio’ szettet lenyomtuk, pirotechnikával, jelmezekkel és egy ijesztően harapós közönséggel, akiknek a két órás koncert sem volt elég a több napnyi metalorgia legvégén… Hihetetlen volt, életem egyik legkedvesebb koncertemléke.

Minden műsorunkba igyekszünk legalább egy Blaze-es dalt is beiktatni, ez sokáig a Clansman volt, amiről stúdiódemót is csináltunk, mely megtekinthető a Youtube-on, de ezt az éráját is folyamatosan frissítjük a zenekarnak, így most például egy jó ideje a Futureal a kezdődalunk, ami Totó dobosunk hirtelen ötletéből az egyik legpőrébb koncertkezdő koreográfiánkká vált.

Az idei nyári El Grande tribute fesztiválra már kitaláltunk egy igen egyedi kezdést, egy merész tizenpercest, és a dalokat a fentiek alapján válogatjuk ki. Legyen jó arányban a klasszikus és az új éra, a gyors slágerek és az olyan elgondolkodtató darabok, mint a Paschendale vagy Dream of Mirrors. A vidéki koncertekre általában egy adott slágergerincű műsorral megyünk, és nem hagyjuk figyelmen kívül a személyes kívánságokat sem, legutóbb Szegeden úgy rémlik három dalt játszottunk úgy, hogy előtte kérték tőlünk, hogy toljuk már el. A műsor eleje tehát két-három dalig fix, onnan változtatás az első nagy lélegzetvételű darabig, és utána a zárás megint fix a Fear-Maiden kettősig. A ráadások ismét trükkösen alakulnak, hirtelen ötletekből, volt már Blood Brothers, Aces High, jelenleg Running Free, de zártunk már Dance of Death-szel is. Többnyire Run to the Hills vagy Hallowed Be Thy Name volt a múltban a záródarab, ezt a fajta variációt tavaly év vége felé kezdtük el és még nem találtuk meg a rendszert, teljesen jólesik kutyulgatni a ráadásdalokat.

HRM: Miért változtattátok a neveteket Up The Irons-ról The Iron Inside-ra?

JT: Ennek jó hosszú története van. Ugye az első kérdésnél meséltem róla, hogy Dombovári Marci vitte tovább az Up The Irons nevet 2010-ben, akkor legyintettünk, hogy hadd vigye, legyen vele boldog (bizonyos levédésekről is hallottunk, amitől mosolyoghatnékunk támadt), aztán már meggondoltuk volna a dolgot, hisz mi mindent nulláról kellett kezdjünk, új névvel, senki sem tudta, hogy mi már évek óta együtt zenélünk. Egy internetes szavaztatáson nyert az Iron Inside név, ami egy bizonyos álomhoz kötődik, amiben egy nagyváradi szórakozóhelyen kőkorszaki viszonyok uralkodtak, a Winamp is pár faragott kőtábla volt, amiket egymásra pakolgatott a DJ, és mikor az emberek Maiden-dalt kértek, mondta, hogy igen, az Iron Inside megvan neki, és picit más szöveggel felcsendült a 2 Minutes To Midnight. Furcsa álom volt, akárcsak az álmodója, de ez mindenképp megért egy próbát, annyira egyértelmű tribute név, és mit ad Isten, ezt szavazták meg az emberek. És itt nem öt-tíz Facebookon kattintgató emberről beszélünk, hanem ötven-százakról, akik nem sajnáltak szavazni. A névhez ugye hozzájött a Monster Maiden Show, amivel már találkoztam úgy, hogy ezzel nevezték a bandát, nem a főnevével. Egyre több helyen emlegetnek fel minket jó példaként, sok másik zenekarommal (Yosha) gyakran hallom megemlítve a nevünket, és ez így évek után rettentő jól tud esni. Szóba jöhetett volna még a Welcome to Madness név is, ami egy gyerekkori barátom agymenése volt, amikor nem tudta megjegyezni a 2 Minutes to Midnight refrénjét (igen, ismét ez a dal), és ez biza a mai napig visszatérő sztori. Poénkodni is szoktunk dalszövegekkel, hátha kijön belőle valami érdekes, amit fel tudunk használni, ilyen az örökzöld The Evil Batman Who Is John Lennon, a Can I Play With Mad Max, He Is The Boy With The Basketball, az indiai Can I Play In The Ganges, a Cleansman, no de nagyon kezdek itt elszaladni a hülyeségekkel, igazából csak az olvasók arcára akartam csalni egy kis mosolyt, remélem sikerült. (nevet) Néha véletlenül megkapjuk az Ironside becenevet, amit már lassan hivatalosíthatnánk is, páran már így ismernek. Az angol lovasságot is így hívták, tehát már ha csak a Troopert nézzük, azonnal hozzánk illik ez a becenév.

HRM: Ti is mentek a júniusi Maiden koncertre? Ha igen, milyen dalokat hallanátok szívesen élőben tőlük?

JT: Igen, páran a zenekarból jelen lesznek, nekem (Yosha) személy szerint a kedvenc érám a ’Seventh Son’ lemez körüli hangzásvilág, és a ’Maiden England’ VHS-t is kajáltam kamaszként (köszönöm Pisti!), olyan őskedvenceim szólalnak meg rajta, mint a Still Life, a Prisoner vagy az Infinite Dreams. Nos, a legtökéletesebb az lenne, ha AZT a műsort tolnák el egy az egyben, ugyanaz a szett, semmi variálás, akkor lenne elcsöppenés. No, meg azzal a steril, hideg, ’Seventh Son’-os hangzással, a mai cuccaikon, hát az főnyeremény lenne. Számomra vannak még olyan dalok, amiket nagyon szívesen hallanék tőlük élőben, főleg Dickinsonnal, ilyen az Another Life, a Caught, a Deja Vu, Alexander, Only the Good Die Young, Hooks in You, de akár egy Man on the Edge is jöhet, vagy a Debrecenben már játszott Lord of the Flies, ami a Paschendale mellett a megvariált énektémájával hi-deg-rá-zós volt. Na igen, azt el tudnám újra viselni.

HRM: Találkoztatok már korábban a Maiden tagjaival? Ha igen, kikkel, esetleg valami érdekesebb sztori köthető hozzájuk, vagy a találkozásotokhoz?

JT: Sajnos személyesen a főbb tagokkal még egyikünknek sem sikerült beszélnie, annak idején én Debrecenben szinte hajtóvadászatot indítottam, de sajnos csak egy pengetőt sikerült szereznem egy roadtól, ami elvileg Janické. A Rockmaratonos Blaze-koncert után Ház és Totó írattak alá közös pólót a főhőssel, én (Yosha) pedig az Invaderrel nyitottam az öregnek az idei turnéja pesti állomásán, ahol a teljes bemelegítő idejét arra szentelte, hogy beszélgessünk. Rengeteg érdekes témát körbejártunk, imádnivaló ember és látszik rajta, hogy amíg ha két ember is eljön a koncertjére, ő ugyanazzal az elánnal fogja csinálni. Persze, mikor az intro felcsendült, már meg se hallotta az utolsó szavaimat, úgy indult meg a színpad felé, mint egy „sherman tank”. (nevet) Rendkívül pozitív tapasztalat volt szóba elegyedni vele. Főleg, hogy az első Maiden-lemezem a ’Virtual XI’ volt (a Carmageddon soundtrack után ugye), csak sajnos ukrán hamisítványt szerzett be a fater, és féltem elhozni aláíratni vele.

HRM: Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

JT: Egyelőre ezt az idei évet szeretnénk jobban meghúzni, mivel a tavalyi évben akármennyire is úgy tűnik, aktívak voltunk, szerintünk erős leszállóágat követtünk. Ezt szeretnénk most bepótolni, és egyelőre az idei évvel teljesen elégedettek vagyunk. Eleve a színpadon töltöttük a szilvesztert, megoldottuk a vidéki fellépések vállalását, meghívást kaptunk a német Expand zenekar elé, sikerült több jól sikerült koncertet összehoznunk a Dürer kertben a Powerground Managementtel, aminek lesz folytatása is július 18-án a II. El Grande Tribute feszten, továbbá ott leszünk Tokajban a Black Dragon motoros találkozón, és igyekszünk majd még több stúdió videót készíteni a Youtube-ra az eddigiek mellé. Szeretnénk minél többet játszani, akár külföldön, akár itthon, nem feltétlenül koncert jelleget adni a dolognak, hanem inkább olyan Maiden-fan találkozókat szervezni, ahol rengeteget tudunk beszélgetni olyan fanatikusokkal, mint mi, és az egész happening egy Iron Inside koncerttel éri el csúcspontját. Hisz mi mind ugyanolyan Maiden-fanok vagyunk, mint a közönség, csak rászenteltük az időt, hogy játszhassuk is ezeket a dalokat. Az anyazenekar szeretete mindenkit összeköt egy ilyen esten.

Készítette: RemedyLane666