Pain Of Salvation: "...a XXII. század King Crimsonja" !

írta Hard Rock Magazin | 2007.02.25.

"Ez a zenekar a XXII. század King Crimsonja!" -mondta Laci barátom (Hard Rock Magazin-os nevén Pearl69) a Pain Of Salvation koncert közepe táján. -Miért nem a XXI.-é? -néztem rá bután. -"Azért, mert a King Crimson még ma is alkot, de száz év múlva már nem fog. A Pain sem, de ők most játsszák azt a Crimson muzsikát, ami sejtésem szerint akkor lenne aktuális!"-jött a válasz! Azóta sokat gondolkodtam, hogy én hogyan tudnám az azon az estén hallottakat tömören összefoglalni. A sok-sok töprengés után arra jutottam, hogy valahogy í­gy: "A Pain Of Salvation a XXII. század King Crimsonja!!!" Eredeti vagyok, ugye? A Boráros téren található, éjjel-nappal működő búfelejtő kategóriában előkelő helyet elfoglaló műintézményben ültünk és az este várható történéseit próbáltuk meg előrevetí­teni. Mindketten megegyezünk abban, hogy A POS előző magyarországi bulijának tapasztalatai alapján PPP, azaz "pazar progresszí­v parádé" várható. Laci még nem hallotta "Scarsick"-et, ezért engem faggatott, hogy mire is számí­that? Ekkor kerültem először nehéz helyzetbe az este folyamán. Mit is mondjak róla? Ugyanis amennyire könnyen sikerült az elsőre nehezen emészthető "Be" albumot néhány nap alatt szinte tökéletesen befogadnom, annyira nehezen boldogultam az új művel. Ennek okát nem tudom megmagyarázni. Természetesen már az első hallgatáskor éreztem, hogy itt ismét "nem akármiről" van szó, és néhány részlet kifejezetten tetszett, mégsem tudtam túljutni értetlenségemen. Ilyen formán cseppet sem kielégí­tve barátom kí­váncsiságát elindultunk a hajó felé... ...melynek gyomrába érve igazán örömteli kép tárult elénk. Amint azt már az előzetes információkból sejteni lehetett, teltházas koncert lett a POS fellépése. Ennek már fél nyolckor is erősen látható jelei voltak. A póló árus standnál is szép volt a forgalom, persze ehhez az is kellett, hogy igen szépre sikerültek a turné trikók. Miután a fotózás kedvéért sikerült a negyedik-ötödik sorba kerülni megkezdődött a feszült várakozás... Kialudtak a fények és szí­npadra lépett a Pain Of Salvation. Az első dal legelején kiderült számomra, hogy mennyire nem könnyű rockernek lenni manapság. Történt ugyanis, hogy az indí­tó "Scarsick" fokozódó felvezetése után berobbanó kőkemény riffre, az egy perce magam elé engedett, kissé már kapatos fiatalember hátra dobta a fejét, minek következtében én egy tapasztalattal gazdagabb, egy porcelán "fog-hí­d" borí­tással viszont azonnal szegényebb lettem. Ezért a néhány kép elkészí­tése után hátra indultunk, hogy biztonságosabb környezetben és jobb akusztika mellett élvezhessük a bulit. Az első dal tehát az új album cí­madó szerzeménye volt, a második pedig az "America" cí­mű, szintén friss darab. Mondhatjuk úgy is, hogy kőkeményen, parádésan kezdődött az előadás. Rögtön feltűnt, hogy a turnéra szerződtetett basszusgitáros, Simon Andersson igen jó választásnak bizonyult. Tökéletes hangszeres játéka mellett remekül vokálozik és egyébként nagyon jó fazon is. Szegény hamarosan egy kis viccelődés céltáblája is lett, de láthatóan nem viselte meg nagyon a társak élcelődése. Ahogy haladt tovább a program, úgy bizonyosodtunk meg a magyar közönség lelkesedésének határtalanságáról. Daniel már az első dal után széles mosollyal konstatálta, hogy "már megint igen jó a zsűri ezen a hajón". A közönség az első pillanattól óriási hévvel vett részt a nóták előadásában, hatalmas dalszöveg tudásával, tulajdonképpen a zenekar hatodik tagja volt. A zenekar teljesí­tményéről egyszerre nehéz és könnyű szólnom. Nehéz, mert szeretném elkerülni a már sokszor elpuffogtatott közhelyeket és könnyű, mert csak jót í­rhatok. Ez a zenekar CSODÁLATOS! Döbbenetes precizitás, 100%-os hangszer ismeret, hihetetlen összeszokottság, (még az új bőgőssel is) jellemezte a játékukat. Érezni, hogy ebben a cseppet sem egyszerű zenében is tökéletesen meghallják egymás finomságait, és azonnal reagálni is tudnak rá. A koncert elején kissé hiányoltuk a billentyűs hangszerek hangját, de azután az is megérkezett szépen. A gitárok sí­rtak, rí­ttak, a riffek dörögtek, és az énekhang szárnyalt... No, itt meg is kell állnom egy pillanatra. DANIEL GILDENLÖW. Így csupa nagybetűvel í­rom be ezt a nevet a Hard Rock Magazin nagykönyvébe. Zseni. Sajnos ettől kifejezőbb szót nem tudok használni ennek az embernek (ha egyáltalán az) jellemzésére. Amellett, hogy káprázatosan gitározik, olyan hangok jönnek ki a torkán, amelyekről eddig az volt a véleményem, hogy élőben lehetetlen produkálni őket. A mai progresszí­v rockzene egyik, ha nem a legnagyobb művésze ő. Apropó progresszí­v rockzene. Egy vallomással tartozom. Ebben a műfajban a Pain Of Salvation nem a kedvencem, de elismerem, hogy az egyik legnagyobb! Illetve, kissé abszurd módon úgy is fogalmazhatnék hogy a Pain Of Salvation veretes, igazi, "klasszikusan progresszí­v" muzsikát játszik. Nem olyan túlvilágian tisztán és csilingelően, mint a Yes, nem olyan klasszikusan és virtuózan, mint ahogy tette azt az Emerson, Lake & Palmer, nem olyan rafináltan, mint a Marillion, hanem olyan, folytonosan új utakat kereső, pusztán csak a muzsikával érzelmi földrengéseket kiváltó, megdöbbentő és letaglózó témákat felvonultató vonalat követ, mely csak a King Crimson által megteremtett világhoz hasonlí­tható. ...a koncerten egyébként az előző "Be" albumról mindössze egy dal, a "Diffidentia" hangzott el. Az új album 5 dallal is képviseltette magát, de ugye lemezbemutató buliról lévén szó, ez nem nagy csoda. A hangulat végig emelkedett volt, számomra a koncert középső része kissé leült, de amit a fiúk az utolsó harmadban műveltek, az maga volt a csoda. Itt annyi káprázatos zenei megoldást és hangszerelési finomságot vezettek elő, amely tényleg a párját ritkí­tja, az új album Disco Queen-je pedig igazi szellemes retro-fricska volt. Számomra meglepetésként hatott a ráadás Leonard Cohen nótája, a "Hallelujah", amely hangulatában jól illeszkedett a programba, csak előadása tűnt egy kicsit elnyújtottnak. A "Used" hangjaival ért véget a koncert, mely után teljesen zavarba jöttem. A Petőfi Hí­don átsétálva már éreztem, hogy bajban leszek ezzel a zenekarral és ezzel az estével is. A Pain Of Salvation ma a progesszí­v rock-metal zene zászlós hajója! Eredeti, utánozhatatlan, megdöbbentő. Tökéletes....de engem valamiért mégsem érint meg igazán. Ámulok, bámulok a szövegeken, a zenén, az előadás profizmusán, de... Még nem tudom, hogy fejeződhetne be ez a mondat, de azon leszek, hogy rájöjjek. Talán ha sokat hallgatom a "Scarsick"-et, talán ha elmegyek majd a következő POS előadásra, rájövök. De lehet, hogy egyszerűen csak nem az én világom. Ezt nagyon sajnálnám, mert szeretem a kiemelkedő, egyéni, perfekt művészi teljesí­tményeket. A Pain Of Salvation zenéje és előadása pedig ilyen! A koncert programja: Scarsick America ! Nightmist Handful of Nothing New Year's Eve Ashes Undertow This Heart Of Mine (I Plage)/ Second Love Chain Sling Diffidentia Flame to the Moth Disco Queen Hallelujah Cribcaged Used Köszönet a Livesound-nak! Brinyó