Hogy késtem le a Tabán koncert első felét? - Tátrai Band, Skorpió, Nagyferó és a Beatrice - Tabán, 2014. május 1.

Május elseje az ünneplés napja. Van, aki a munkát ünnepli a Városligetben, van, aki a nemzetiségét ünnepli a Hajógyári-szigeten és van, aki mindenféle politikától mentesen „csak” a zenét ünnepli a Tabánban. Persze a zene mindenütt ott van, és nem is akármilyen a felhozatal, de a Tabán az Tabán. Mióta Török Ádám új életet lehelt belé (ott is van minden évben, és milyen szerényen, nem főműsoridőben erőlteti a népre magát), nagyjából ugyanaz a felhozatal minden évben: Török Ádám és a Mini, Nagyferó és a Beatrice, Skorpió, és még aki ráér. Roppant lekezelőnek tűnik, amit írok, de ha nem tetszene, nem állnék ott a domboldalon minden évben. Sajnos az idei program első felét lekéstem, ez önti idei szkepticizmusom olaját a tűzre.

A dolog úgy kezdődött, hogy a Clark Ádám téri drifting bemutató miatt lezárták a Lánchidat, én meg tudatlanul beleszaladtam a Deák téren egy munkaszüneti napokra nem jellemző, elképesztő dugóba. Aztán amikor próbáltam infóhoz jutni, olyan félreinformációk köszöntek rám, hogy „az összes híd le van zárva, nem lehet Pestről Budára átjutni”, és az utakon torlódó sok hétvégi alkalmi sofőr tömegtől megriadt pánikszerű viselkedése valóban háborús állapotokat sejtetett. Inkább hittem volna Balázs Fecónak, aki már régen megénekelte, hogy „átjutunk a túlsó partra”! Ott viszont megint a fontolva haladókba botlottam (az alsó rakpart sétáló utcává alakítása következtében csak lépésben lehetett haladni), majd a parkoló helyek korlátozott volta miatt kellett kóvályognom, mint ama bizonyos gólyaürüléknek a levegőben. Amikor mégis sikerült megszabadulnom négykerekűmtől, rám várt még az alagút, melyet szintén lezártak a forgalom elől. Kedvenc feleségem inkább meg akarta mászni a Várhegyet, minthogy bemenjen a mindig benzingőztől bűzlő alagútba, de megnyugtattam, hogy most csak annyira gázos az átkelés, amennyire a szembejövő gyalogosok telefingták.

Ennyi megpróbáltatás után persze elgyengültem, és amikor a belga sörözőben utamat állta egy félméter sör (félméteres fa pohártartóban öt pohár különböző sör a pilzenitől a barnán át a meggyes búzasörig), nem tudtam tovább menni. Aztán amikor mégis erőt gyűjtöttem a Sátán italából (Satan Gold), egy 8 fokos aranyszínű habzó nedűből, már úgy felgyorsult az idő, hogy a Mini koncertnek csak a záró hangjait hallottam, mire a Tabánba értem. Ezúton is elnézést kérek a korai fellépőktől, amiért nem tudom méltatni műsorukat, biztosan mindenki odatette magát rendesen, nem csak a sörsátrak kínálatától volt jókedvű a domboldal füvét eltakaró embersereg. Így történt, hogy idén csak 6 órakor kapcsolódtam be a Tabán programjába.

Nagyferó és a Beatrice fellépése előtt magnóról a Blitzkrieg Bop alapozta meg a hangulatot. Feró régi nagy kedvence a The Ramones, de én jobban örültem volna, ha inkább leporolja régi Ramones-egyvelegét és azzal emlékezik kedvenceire (Üss a kölökre egy kerítésléccel, Oh yeeah!). Mintha A Pál utcai fiúkból léptek volna elő a vörösingesek, úgy jött színpadra a csapat, vörös ingben, fekete nyakkendőben, egységesen. És rögtön el is kezdték utálni a XX. századot. De aztán úgy döntöttek, komolyságból ennyi elég, és a következő percben már boldogan és büntetlenül énekelhette mindenki a mellette álló párjának, hogy „Azok a boldog szép napok, ég veled! Te nem tudod, milyen jó nélküled.” Magasvári Viktor percei következtek, aki a rock and roll egyvelegben kiélhette nemcsak gitárosi (foggal pengetés, fej mögött gitározás), de énekesi ambícióit is. És Nagy Hunor Attila (akit én következetesen csak Kisferónak hívok, lévén Nagyferó fia) is bemutatott egy rövid, de annál dinamikusabb dobszólót babospöttyös dobszerkóján. Majd körülülték a mikrofonállványt, mint egy tábortüzet, és elhangzott az utolsó lemez ('Vidámság és rock & roll') legnagyobb poéndala, ahogy Magasvári felkonferálta, A balfuck fiú balladája. Én elsziszegtem volna inkább a végét, de mindegy!

Ha még a hangulat nem lett volna a tetőponton, rögtön utána elhangzott a címével ellenpontozó Ronda lány, amely azonban ugyanarról a balfaßról szól („Jöjjön hozzám minden ronda lány, a jó csajokat úgyis lenyúlják”). És nem hiányoztak az erotikus utalások a Bikininek írt Fagyiból sem („A tejszínhabos mogyoró, az jó dolog, a puncs is nagyon kell, lassan olvad a nyelvemen”), és itt Laczik Fecó vokálozása is hallható volt végre. Cipőre is sikerült úgy emlékeznünk, hogy nem fakadt könnyre senki (Repül a bálna), majd némi közönséges úttörődal-énekeltetés után nosztalgiáztunk egy ötvenöt éves kislánnyal, aki még mindig pancsol. Feró másodszor fogott akusztikus gitárt a kezébe, amikor a korábbi szocialista, ma már szociáldemokrata szlogen megéneklésébe kezdett („8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás”), és mielőtt elmentek, még előadták a Mielőtt elmegyek című dalt. Jó hangulatú koncert volt, Feró józanul állt a dolgokhoz, nem úgy, mint két éve, amikor a közönség soraiban felbukkanó kolléganőjének lekiáltott: „Téged is megcsinálnálak!” Idén trágárságok nélkül sikerült lenyomni a koncertet, az alkoholt ezúttal a közönségre hagyta. Sokkal jobb volt!

Setlist:

Blitzkrieg Bop  / XX. század / Azok a boldog szép napok / Johnny B. Goode-Shake Baby Shake egyveleg / A balfék fiú balladája / Ronda lány / Fagyi / Repül a bálna / Pancsoló kislány / 8 óra / Mielőtt elmegyek

A Skorpió is egyre sűrűbben tűnik fel mostanában, és Feróhoz hasonlóan Frenreisz is nagy show-t tud csinálni. Örömmel konstatáltam, hogy tavalyról „náluk ragadt” Papp Gyuszi is, így két billentyűssel nyomták le a koncertet. Annál fájóbb volt, hogy a főzenekar vezetőjeként amúgy is jelen lévő Tátrai Tibusz viszont idén nem csatlakozott a csapathoz. Pedig zenekarának billentyűse és fő zeneszerzője nem átallt odaülni a színpad közepére, frissen növesztett szakállával és sötét napszemüvegével szinte tökéletes illusztrációt nyújtva a Vén koldus című dalhoz. Ahogy minden évben, a nemcsak szövegében bugyuta, de zeneileg is harmatos Mi vagyunk a Skorpióval kezdtek, és amíg le nem veszik a műsorról, addig én minden alkalommal el fogom mondani, erről a témáról ott van az Azt beszéli már az egész város, amit egyébként a koncert végén el is nyomtak, sokkal nagyobb sláger, bár szövegileg éppoly magasröptű, de ezt ki róná fel annak az embernek, aki már a hatvanas években a Citromízű banánnal hívta fel magára a figyelmet. Koncertkezdésnek ott az Elindulunk vagy Az új generáció, annak sem jobb a szövege („Nektek szól, csak nektek szól, mindenki együtt dalol”), de mennyivel hallgathatóbb.

Ám a tavalyi ráadásban látott reakciókat figyelve azért sem haragudna meg senki, ha A rohanással szaladnának neki a bulinak rögtön a legelején. Az még jobban is passzolna a szinte kronologikus műsorhoz, amit eljátszottak, hiszen az utolsó előtti lemez teljesen fölösleges lassú dala (a közönséget hirtelen elkezdte jobban érdekelni, hogy hányan vannak még körben a domboldalon), a Ha érinted a két kezem és a kvázi ráadásnóta, a Dédapám kivételével a megjelenés sorrendjében hangzottak el a nagy slágerek, kezdve az első kislemezzel, a Szevasz haverrel, az „építőtáboros ébresztőn” (Kelj fel jóember) át az „annyira rossz, hogy már jó” szövegű láblógatós dalig (A folyóparton ülve). Remekül szórakoztam a Frenreisz Károly, Szűcs Antal Gábor, Pálvölgyi Géza, Papp Gyula, Németh Gábor, Demeter Tamás felállású csapat koncertjén, s ha az említett lassút (mely egyébként is csak azért kerülhetett a repertoárba, mert Karesz szájában már rég volt szaxofon) kidobnák a programból, és választanának végre egy igazán ütős nyitó nótát a 40 éves termésből, akkor maradéktalan lenne a boldogságom.

Setlist:

Mi vagyunk a Skorpió / Szevasz haver / Jöjj, vezess át az éjszakán / Rongylábkirály / Ha érinted a két kezem / Kelj fel jóember / Vén koldus / De jó lenne haver, ha leszállnál a csajomról / Így szólt hozzám a dédapám / A folyóparton ülve / Azt beszéli már az egész város

A Skorpió nem tartotta be a műsoridőt, így a Tátrai Band csak fél kilenc körül kezdett, de addigra legalább teljesen besötétedett és érvényesülhetett a világosítók munkája. Igazi sejtelmes atmoszférával, amúgy Dire Straits-esen indult a koncert: monumentális szintiszőnyeg alól kibújik az elektromos gitár, torzítók nélkül, tisztán és egyszerűen, ahogy csak Mark Knopfler tudja csinálni. Meg Tátrai Tibor. Itt és most véget ért a Tabánban a felhőtlen szórakozás, a tízfős zenekar nyomatékosította, hogy ezt követően színtiszta rockzene lesz, semmi sampler, nyicsevó sútka, s akinek még volt illúziója a korábbi hangulat folytatását illetően, azokat rögtön letaglózták a nem könnyen emészthető Illúziók nélkül című nyitással. A fiatalabb generáció csak tátotta a száját, aztán kidőltek, mint az utolsó dominó a sorban. Volt, aki ásítozott (Charlie jegyezte meg) az egymást követő komoly mondanivalójú, ugyanakkor nem túl tempós dalok sokaságát hallgatva, egyesek elindultak haza, de szerencsére az idősebb generáció is szép számmal képviseltette magát, ők tudták, hogy mire jöttek! Tényleg nem volt könnyű anyag, amit lenyomtak a torkunkon, az első nagylemezükről, az ’Illúziók nélkül’-ről mindjárt öt dal. A koca-Tátraisok (a kocadohányos után szabadon), akik csak a rádióból ismerték slágereiket, bámultak, mint az egyszeri koncertlátogató, aki a To Be With You-t ismerve tévedt véletlenül a Mr. Big koncertjére.

Charlie színpadi mozgásával nem tudok kibékülni, de ez legyen az én bajom. Kb. olyan érzésem volt, mintha egy kábító injekcióval lelassított velociraptor lenne a showman helyén. De bőven hatvanon felül ezt nem lehet felróni neki. Azt már sokkal inkább, hogy az erőteljesen megritkult Tátrai Band koncertek okán sokszor lapozott bele az elé helyezett kottaállványon a szövegekbe. Az elején még majdnem be is lépett egy szóló közepén rossz helyen. De aztán belejött. És a hangjával nem volt probléma. Bár abból a kocsmafüstös hangból túl sokat veszíteni nem lehet, de ez az ő karaktere. Így szeretjük, ezért szeretjük. Tátrai Tibusz viszont nagyokat gitározott, mint mindig. Az más kérdés, hogy nem mindig hallottuk. Egy sajnálatos büfékitérő után a sötétben már nem sikerült visszakeverednünk az eredeti helyünkre, és a színpad jobb oldalán nem mindig lehetett hallani a gitárját. A keverőtechnikus biztos nagyon büszke volt, hogy milyen ügyesen kikeverte sztereóban a gitár-szaxofon párbajt (bal csatorna – gitár, jobb csatorna – szaxofon), de ennek igazán csak a hozzá hasonlóan középen állók örülhettek.

Aztán este háromnegyed tízkor elért minket a Hajnali szél és vége lett a koncertnek. A zenészek egy vonalba felsorakozva betöltötték a Tabán deszkáit és Charlie bemutatta őket (nem gázsinagyság szerint, mert mindenki magas gázsit kap – mondta): Jamie Winchester, Vincze-Fekete Vera, Horváth Kornél, Czerovszky Heni, Glaser Péter, Csiszár Péter, Solti János, Pálvölgyi Géza, Tátrai Tibor és Horváth Charlie. Az ’57-ben született 57 éves Pálvölgyit a bemutatása után egy össznépi Happy Birthday To You-val fel is köszöntötték születésnapja alkalmából, zenésztársai és a közönség közösen. A Tátrai koncerten Men In Black-es napszemüvegét már normál lencsékre cserélte, így egész emberi ábrázata lett, mely mélyen emberien meg is hatódott a köszöntéstől. A ráadást követelő tömeg persze nem csalódott, nem mehet úgy haza senki egy Tátrai Band koncertről, hogy nem hallotta a New Yorkot, sőt még bónuszként A küszöbön túlt is megkaptuk, úgyhogy ha csak öt perccel is, de Tátraiék is eltértek a tervezett 10 órás befejezéstől. Hogy rövidebb lett-e a koncertjük a csúszás miatt, vagy eredetileg ennyivel számoltak, már sohasem tudjuk meg. Nekem kerek egésznek tűnt, bár mindig lehet találni olyat, ami kimaradt. A fekete madárnak biztos sokan örültek volna, én a Mexicano-t is imádom, és a Repüljünk el messzire is nagy kedvencem, de a későbbi lemezeket erősen hanyagolták ezen a koncerten. Talán majd legközelebb! A szetlistába beírtam a lemezcímeket is, amelyek az adott dalt tartalmazzák, hogy látni lehessen, mennyire a korai munkásságukra volt kihegyezve a tegnapi buli.

Setlist:

Illúziók nélkül (’Illúziók nélkül’) / Ördögi szimpátia (’Utazás az ismeretlenbe I.’) / Utazás az ismeretlenbe (’Utazás az ismeretlenbe I.’) / Várlak még (’Illúziók nélkül’) / Titkos szerelem (’Kísértés’) / Valahol, valamikor (’Utazás az ismeretlenbe I.’) / Nincs menedék (’Illúziók nélkül’) / Helló barátom (’Illúziók nélkül’) / Az utolsó dominó (’Kísértés’) / A bulinak vége (’Illúziók nélkül’) / Hajnali szél (’Hajnali szél’) / Ráadás: New York (’A küszöbön túl’) / A küszöbön túl (’A küszöbön túl’)

Szerző: CsiGabiGa
Képek: Mernyó Ferenc
További képek ITT és ITT.