"Gary Moore az én hősöm": Beszélgetés Henrik Freischladerrel

A kiváló német gitáros Európa egyik legjobb bluesjátékosa a harmincas hangszerbűvészek között. Tavaly év végén jelent legutóbbi albuma ’Night Train To Budapest’ címmel, de emellett számtalan más előadóval dolgozik együtt. Turnézik is, ennek keretében április harmadikán az A38 Hajón mutatja be új dalait a Gary Moore Emlékest keretein belül. Bár Henrik nagyon elfoglalt, azért szentelt egy kis időt, hogy megválaszolja kérdéseinket.

Hard Rock Magazin: A billentyűs részektől eltekintve valamennyi valamennyi hangszert te játszottál szalagra az új lemezen. Bár nem először tetted ezt, megkérdezném, miért döntöttél így?

Henrik Freischlader: Szeretek így dolgozni, nem szorít az idő, nem kell senkinek semmit elmagyaráznom.

HRM: Hogy dolgozol a stúdióban? A felvételek mely részei készülnek el először?

HF: Először összegyűjtöm az ötleteket, aztán az apró darabokat egymáshoz illesztem. Aztán a dobrészekkel elkezdődik a valódi alkotófolyamat. A következő a basszus, aztán a gitár, pár ütős hangszer, végül az énekkel teljessé válik a folyamat.

HRM: Hosszú improvizációkat játszol koncertjeiden. Sok muzsikus, beleértve az idősebbeket is, ma már nem meri megtenni, mert attól tartanak, elunja magát a közönség. Mik a tapasztalataid ezzel kapcsolatban?

HF: Ez az, amit nagyon gyorsan észreveszel a közönség reakcióiból. Ha hanyatlik a publikum figyelme, alkalmazkodom hozzájuk. De ha a buli kezdetétől hanyagoljuk a hosszabb hangszeres részeket, akkor kicsi mozgásteret adunk a hallgatóságnak, ilyenkor nem adsz esélyt nekik a kibontakozásra. Valójában fantasztikusak azok az esték, amikor a közönség minden egyes hangra vevő. Ezt az inspirációt nem lehet kihagyni!

HRM: Az Egyesült Államokban nem egy kiváló gitáros vált híressé (Joe Bonamassa, Derek Trucks, Kenny Wayne Shepherd) a generációdból. Nézetem szerint Európában nem nagyon akad vetélytársad. Hogy látod ezt?

HF: Oh, nem hiszem, hogy megérdemlem ezt a státuszt, hiszen az öreg kontinensen sok nagyszerű gitáros játszik, férfiak és nők egyaránt! Az Egyesült Királyságban ott van Joanne Shaw Taylor, Scott McKeon, Ben Poole, Jon Amor vagy Jesse Davy a Hoaxból. Dániából olyanokat említhetnék, mint Mike Anderson, Chris Gray, a honfitársaim közül pedig Jan Laacks, Jens Filser és Dennis Hormes kiváló hangszeresek. Ez csak pár név, akik hirtelen eszembe jutottak, de még nagyon sokat tudnék említeni.

HRM: ’Night Train To Budapest’ címmel jelent meg a legújabb albumod. Miért fontos számodra a magyar főváros? Hogyan inspirált Budapest?

HF: Más országban vagy városban nemigen tapasztaltam ilyen meleg fogadtatást. Amikor valóban éjszaki vonattal utaztam Budapestre, közben dalokon dolgoztam, és adta magát ez a nagyszerű cím.

HRM: Nincs olyan bluesgitáros, aki figyelmen kívül hagyja Jimi Hendrixet. A te játékodban is hallható a hatása. Mit tanultál tőle?

HF: A nyersességet! Teljesen lenyűgöz a gitárhangzásából jövő erő. Ilyen hangerővel, magabiztossággal játszani valóban különleges, ráadásul megelőzte korát, állandó megújulásban élt.

HRM: Hol szeretsz leginkább játszani, klubokban, koncerttermekben vagy fesztiválokon nagyobb közönség előtt? Nézeted szerint melyik hely a legjobb a rockzene számára?

HF: Talán pár éve mondtam, hogy bárhol jó játszani, ahol jó a légkör. Ma másképp gondolom, mert egy klubban, ahol a közönség soraiban mindenkinek megvan a maga kis sarka, bárki észrevétlenül élvezheti a műsort. Közvetlen a kapcsolat és ilyen helyekre bármikor szívesen visszatérek.

HRM: Gyakran játszol Fender Stratocasteren, de más gitármárkákat is szívesen használsz. Van kedvenced?

HF: Nincs, de nagyon szeretem a régi klasszikus gitárokat, és bízom is bennük. Az új gitárok, melyek úgy néznek ki, mint egy festékszóró, és a pickupok minden kombinációjával felszereltek, semmit nem jelentenek számomra. Jobban szeretem, ha én magam váltom a hangzásokat.

HRM: Egy ideje már együtt dolgozol a kiváló kanadai énekesnővel, Layla Zoe-val. A jövőben is folytatjátok az együttműködést?

HF: Igen, most is együtt dolgozunk, és nagyszerű anyagot hoztunk össze, de a jövő teljesen nyitott. Nem akarom, hogy bárki lekötelezve érezze magát felém, és fordítva se legyen így. Layla szabadon élhet lehetőségeivel, és ha valami adódik, én kéznél vagyok, de nem ragaszkodom hozzá minden áron.

HRM: Érvényes manapság még a gitárhős kategória?

HF: Ez attól függ, egy gitáros mennyire fontos a rajongó számára, és mit jelent nekik hosszú távon. Az én gitárhősöm Gary Moore volt, és ez a jövőben is így marad. Ha csak rá gondolok, már az is ösztönzőleg hat gyermekkorom óta, és egyszer, amikor találkoztam vele, eufórikus érzés volt. Nincs olyan nap, hogy ne jusson eszembe. Óriási zenei örökséget hagyott ránk, és a lelkemben ő most is él. De nagyon hiányzik.

Készítette: Bigfoot