A harmadik évezred regösei: Dalriada, Fajkusz Banda - Dürer Kert, 2014.01.18.

írta Csemény | 2014.02.01.

„Fergeteg havának” tizennyolcadik napján újra felkerekedett a Dalriada legénysége a hűség városából, hogy bevegye Budapestet, és a Dudás klipje után újra tartson egy komolyabb tivornyát.

 

 

Volt is mit ünnepelni. Bár a frontember, Ficzek András (első és) utolsó mohikánként még az előző évezredből ragadt a bandában, nagyon szerényen „csak” 10 évesnek titulálta a Dalriadát, a ’98-tól eltelt 5 évet inkább útkeresésnek tartván. „A kor nem érdem, csak állapot” – tartja a bölcselet. Azonban az első X-en túl ott van hét remek album, amit már tényleg érdemes megünnepelni, hiszen ritkaságszámba megy, hogy valaki ennyi időn keresztül tartsa a színvonalat. Ünneplésre ad okot, hogy végre-valahára kijön a zenekar első koncert-, egyben DVD-anyaga számos vendégzenész közreműködésével. De ne feledkezzünk el Ungár Barnabásról sem, akinek ez az est búcsúbuli is volt egyben.

A koncertre – na meg fél hatkor az Ajtósi Dürer sorra – áttérve méretes sor fogadott. Gondoltam is lehet, hogy nem csak a produkciótól lesz emlékezetes az este, de csak bejutott mindenki a két és fél áramszünet után. A harmadik negatív értelemben emlékezetes dolog pedig a hangosítás volt, de erről később. Nemcsak kint, hanem a terem bejáratánál is nagy sor volt, kapunyitásnál pedig a Black Fridayre emlékeztető módon csörtetett be az ifjúság az első sorokba. Szerencsére nem lett egy „Black Sabbath” ebből a január 18-ából, de csak néztem, mi van itt. Na meg jót röhögtem, ahogy pattogtak le rólam az emberek, amikor sétáltam befelé. Két, a flyerekről ismerős rovástízessel ellátott motívum került fel a színpad két oldalán, hátul pedig a csillagos ég, fehér Dalriada-logó, valamint piros és zöld növényi ornamentika volt látható. A színpadi látvány tehát kimondottan igényesre sikerült, amihez hozzájárult egy odakészített ütőgardon is. Egy bő negyed órás késéssel el is kezdte nyúzni a Fajkusz Banda a négyhúrosokat. Kiváló felvezetőnek bizonyult ez a rövidke blokk, és a közönség sem bánta, hogy Fajkuszék önálló részt kaptak. Akárcsak a ’Napisten havá’-n, ezúttal is felcsíki dallamokkal indult a mulatság, amiket kimondottan autentikus ivós dalok követtek. Szólt a talpalávaló, páran táncra perdültek, de vonatozás is volt a Megy a gőzös kezdetű dalra. A felvezető vége felé pedig Laura tűnt fel a színpadon, hogy a rajongókkal együtt ropja a blokk utolsó perceiben. Nem is akárhogy, nagyobb szögsebességgel pörgött, mint egy kerengő dervis.

Fajkusz Banda:

Felcsíki lassú és friss csárdás / Rábaközi boros nóták / Maros menti („Megy a gőzös…”) / Küküllő menti csárdás és szöktető

És akkor „Arma virumque cano…” azt est főszereplőire került a sor tapsvihar közepette. Én pedig óriási dilemmába estem, hogy most melyik számot is hallom. És nem az volt a probléma, hogy a Védj meg láng című őskövülettel nyitottak a ’Fergeteg’-ről, hanem a hangosítás. A halk éneken, a basszuson és a dobokon kívül nem sok mindent lehetett hallani. Sőt Tadeusz sem fogta vissza a géppuska lábait, így végül is csak 15 másodperc után (ez rám nézve elég nagy szégyen), a dobról sikerült felismerni a számot. Az ének pedig nagyon vékonyan hallatszott, Andris hangja olyan volt, mintha héliumot szívott volna. Szóval a technikusok már neki is láthattak egy jó háromórás modellezőszakkörnek, mert ez így elég nagy büntetés volt, hiszen rég nem hallott klasszikusok szóltak újra. Ahogy telt az idő, azért javult a helyzet, meg mászkáltam is a teremben, mint a bolygó hollandi, hogy több helyen meghallgassam, hogyan szól a dolog. Négy-öt részletben végül is sikerült nagyjából mindenről képet kapnom. A duplázástól és a zúzástól viszont rögtön az elején úgy beindult a pogó elöl, hogy másfél szám után már levegőt sem lehetett kapni. Mondom marhajó, már az elején elbukunk szén-dioxid mérgezésben! Szóval a hangulat olyan volt, mint amilyen egy születésnaposnak kijár: az intenzitását tekintve világszínvonalú moshpit, bodysurfing, a számok között tapsvihar és hangorkán.

Az első vendég Mikus Tamás „Tass” zseniális választásnak bizonyult. Az Agregator frontemberének énekével elhangzott Galamb óriásit ütött. Meg merem kockáztatni, hogy a dal valaha volt legjobb verzióját hallhattuk. Jó érzékkel történt a vendégek választása, hiszen Schrott Péter hangja kiválóan passzolt volna a Búcsúzóhoz. azonban sajnos nem tudott jelen lenni, a hangszálpolip meg rohadjon meg! A Sűrű-Magyaros Blokkban viszont már gyümölcsöző kooperációknak lehettünk szem- és fültanúi. Visszatérve az első blokkra, nem maradhatott el a Téli ének sem. Ezúttal nem a Dudás, Csete Ádám ment a pokolra, hanem Lucifer emelkedett fel a technika ördöge képében. Komolyan mintha Murphy passzusait vésték volna az Alaptörvénybe 2014.01.18.-ra szóló hatállyal. Elszálltak a gitárok, azonban mindenki feltalálta magát, és egy orbitális közönségénekeltetés kerekedett a dalból. Majd a lassú Vérző ima után a Walesi bárdokkal zárult a blokk. De senki sem kísérelt meg rituális öngyilkosságot ettől a pár gebasztól. A zenekaron látszott, hogy nagyon odateszi magát, és ezt persze a közönség is értékelte. Laura jól tolta, néha csúszkált ugyan, de ha a kontrollból is ez a maszatos izé szólt, akkor nem is csodálkozom rajta. Andris teli torokból üvöltött, miközben jellegzetes módon szemlélte a tetőszerkezetet. Jó érzés volt látni azt is, hogy viszonylag sokan jelesre vizsgáztunk a memoriterekből, hangosan énekelve azokat. Na meg ezeknek az antik, erőtől duzzadó, dinamikus daloknak a hiánya már-már elvonási tünetekhez vezetett. Meg valószínűleg az elmúlt időszakban szándékosan is éheztették kicsit a népet a jubileumi koncertre készülvén. Úgyhogy szinte már euforikus élmény volt újra hallani a régi tételeket, gondolhatunk akár a ’Fergeteg’-re, akár a ’Jégbontó’-ra, akár a szintén sokat mellőzött ’Kikelet’-re.

„Korai évek” Blokk:

Védj meg láng / Védj meg láng 1. rész / Galamb / Búcsúzó / Tűzhozó / Népdal / Téli ének / Vérző ima / A Walesi Bárdok I.-II.

Az est legegzotikusabb dala azonban mindenképpen az „össz-népi” blokkot nyitó Szabad madár volt. Egyrészt, mert ez a nóta is még az idők kezdete előtt írodott a ’Fergeteg’-re, másrészt, mert egy különleges áthangszerelt verziót hallhattunk. Úgyhogy egy metalbarlangból visszatértünk a fonóba. Andrisék átvedlették a Darkest Era-pólókat meg a farmercuccokat parasztingre, és visszatértek Fajkuszék is. A művészek átmentek akusztikba és jött a folytatás síppal-dobbal-nádihegedűvel: Tad lebaktatott az ütőgardonhoz, előkerültek a hegedűk, a bőgő és egy koboz is. Mintha a Néprajzi Múzeumba tévedt volna az ember. Így újragondolva és áthangszerelve egy nem mindennapi dalcsokor került színpadra. A legnagyobb baj az volt (soha nagyobb ne legyen), hogy nem tartott sokáig. Mert ezt az igazán élő zenét még elhallgattam volna egy darabig. Az Ágnes Asszony átdolgozása is nagyon adta magát, a Zách Kláránál pedig reménykedtem, hogy az immár sokkal vállalhatóbb hangosításnak köszönhetően hallani fogom Tad hörgését. Ez mégsem következett be, mert ezúttal a dalt végig énekelték. Érdekes, hogy a legkeményebb számok is meg tudnak szólalni ilyen zúzástalanított hangon is. De azért továbbra is várom a napot, amikor Tadeuszt élőben hallhatom hörögni.

Össz-Népi Blokk:

Szabad Madár / Hej, Virágom! / Ágnes Asszony I.-II. / Zách Klára

A sűrű-magyaros blokk kezdéseként a Hunyadi és Kapisztrán nándorfehérvári viadaláról hívott harcba mindenkit, megszakítván a szünetet. Az utolsó, egyben leghosszabb részben a tavalyi turnén megszokott műsor hangzott el egy-két régebbi dallal felturbózva. Gyakorlatilag az utolsó négy lemez esszenciája került műsorra. A vendégzenészekkel (mint már említettem) jól fűszerezett dalok kifejezetten tetszetősek voltak. Kun Anita (Ideas) a lengyelországi turnén segítette ki a zenekart, így jó priusza volt a koncert előtt. Az énekével pedig a Leszek a Holdba is került egy kis újdonság, ugyanis a „táltosmetál” résznél károgás helyett szép tiszta ének szólt. Aztán az Égi madárra beszállt a volt hangmérnök Kohlmann Péter, valamint Kemenczei Balázs (Wall of Sleep, Stonedirt) is. Utóbbi pedig a Hírhozóban is játszott. A dal stoneres része az egyik legnagyobb meglepetés volt számomra a ’Napisten havá’-n, és a koncerten is marha jól szólt.

A blokkban egyébként inkább a tavalyi koncerteken megszokottak szerint alakultak a dolgok, kivéve a hőmérsékletet, ami még a nyári előadásokét is meghaladta. Még az Össz-népi blokkban a Szabad madárnál el is kezdett mindenki sóvárogni azok után a „hideg szelek” után, hozzanak akármit is. De volt mire tombolni, hiszen az egész est nagyon dinamikus és mozgalmas volt. Szinte végig 8-10 ember volt a színpadon, állandóan tetőponton tartva a produkciót. Mivel a Dalriada egy kiegyensúlyozott banda – még az is szenzációnak számított, hogy Laura szabadsága alatt Andris egyedül énekelt végig egy debreceni és egy soproni bulit –, minden meglepetés hatványozottan ütött.  Az utolsó öt dalnál pedig mindenki kifordult magából a fáradtság ellenére is. A tivornya a Borivók énekével folytatódott. Andris megint bővítette a szinonimaszótárát a szajha szó egy újabb változatával, Laura pedig egy olyan nazgûlosat visított-hörgött-károgott (?) a szám végén, hogy csak néztem a szememmel. Majd az epikus Szondi Két apródját ráadásként, az utóbbi évek két sikerszerzeménye, a Dudás és a Hajdútánc zárta. Nem is akárhogy: szinte mindenki a színpadon, középen a húsdarálóban ment a fogyókúra, Pisti bodysurfingelt és hasonló finomságok.

Sűrű-Magyaros Blokk:

Hunyadi és Kapisztrán Nándorfehérvári Diadaláról / Napom, Fényes Napom / Bor Vitéz / Ígéret / Égi Madár / Hírhozó / Kinizsi Mulatsága / Szent László I. / A Nap és Szél Háza / Leszek a Hold / Hazatérés / Borivók Éneke / Szondi Két Apródja I. /// A Dudás / Hajdútánc

Az utolsó blokkal azonban még nem ért véget az est, kezdődött a ceremóniák sora. A hosszas konferálások. valamint meghajlások után szerepcsere következett, és a közönség fakadt a Boldog, boldog, boldog születésnapot kezdetű dalra. Ezt követően Barna búcsúztatása következett, aki egy gigantikus, 3 köbméteres plüssmackót kapott a harcostársaktól. De sor került egy beszélgetéssel egybekötött dedikálásra/fotózkodásra is, melynek végén a rajongók egy tortával lepték meg a tagokat. A koncert nem utolsósorban felért egy közönségtalálkozóval is, amire nem csak Magyarországról, hanem külföldről is sokan érkeztek. Jött egy srác Franciaországból, egy lengyel különítmény végig az első sorban lobogtatta a piros-fehér zászlót, de tiszteletét tette egy igazi Walesi Bárd is. Hadd emeljem ki név szerint Lawrence Huxhamet, aki Walesből utazott el a koncertre. De ez még hagyján, tudja a legtöbb szöveget, ismer olyan zenéket, mint a Virrasztók, a Tales of Evening, a Muzsikás, a Kalapács, az Örökség, az East, a Kard, az Ossian vagy a P.Mobil (a számaikat egyébként sok mással együtt játssza is mandolinon). Ja és nem mellesleg ismeri a magyar történelmet Szent Istvántól, Szent Lászlón, a Hunyadiakon, Rákóczin és ’48-on keresztül Nagy Imréig, mindezt magyarul! És miért? Mert hallotta Youtube-on a Walesi Bárdokat. Na mármost, ha a Dalriada ezen a három dalon kívül mást nem csinál, már akkor is megérte. Úgyhogy ezúton kívánok nekik még sokszor tíz ilyen tartalmas évet!

Szerző: Csemény

Képek: Szöllősi Mátyás
Dalriada Facebook

Külön köszönet Horváth Lászlónak!

Legutóbbi hozzászólások