A klasszikus rock and roll reneszánsza - Interjú az Ozone Mamával

írta Tomka | 2014.01.28.

Aki azt hiszi, hogy Magyarországon nem játszanak nyugati színvonalú rockzenét, az nyugodtan csekkolja le az Ozone Mamát. Náluk a nemzetközi minőséghez nyugati hatások is társulnak: a budapesti fiatalok anyatej helyett is a 60-as és a 70-es évek Amerikájának szabadságszagú, blues-zal és ködös pszichedéliával fertőzött zenéjét szívták magukba. Na meg persze a profizmust, ami a 2010-es debütlemez (’The Starship Has Landed’) mellett még jobban érződik a tavaly kiadott ötszámos EP-n, a ’Freedom’-on. A Classic Rock Magazine mellékletén szereplő, amerikai és magyar rádiókba is bekerült Ozone Mama egyik legfontosabb koncertjét adja január 29-én, ugyanis a space/stoner rock alapcsapata, a Monster Magnet előtt játszanak. Amerikáról, Fonogram-díjról, klasszikus rockról és modernebb hatásokról a gitáros Gábor Andrást és az énekes Székely Mártont kérdeztük.

Hard Rock Magazin: Január 29-én a Monster Magnet előtt játszotok. Milyen hatással volt a zenétekre Dave Wyndorf bandája?

Gábor Andris: Erőteljes zenei hatással voltak ránk. A Monster Magnet az egyik legkedvesebb zenekarom a pszichedelikus/space/stoner rock zsánerből. Dave Wyndorf a 70-es évek New Jersey-jében, a pszichedelikus mozgalom emlékein nőtt fel, ahol megmaradt ez a régi amerikai életérzés – a képregények, a fű meg az LSD. De nem csak autentikus, hanem befogadható és fülbemászó is a zenéjük ahhoz képest, hogy elég elborult. Reklámokban és filmzenékben is felhasználták már a dalaikat. Nagyon szeretjük őket, úgyhogy megtiszteltetés, hogy előttük játszhatunk.

HRM: A koncerten játszik veletek egy billentyűs is, Horváth Gergely Ambrus. Ő hogyan került a képbe?

Székely Marci: Ősszel volt egy közös turnénk a Mocsok 1 Kölykökkel, ott találkoztunk vele. Mindenképpen szerettük volna, ha a Monster Magnet előtti koncertünknek legalább a felében lenne (zaj)billentyű. Már jó pár hete gyűrjük egymást, úgyhogy baromi jó lesz a végkimenetel.

Andris: Játszhattunk volna a megszokott felállásban, négyen is. De ha már egy space rock zenekar előtt lépünk fel, akkor szeretnénk hozzájárulni az este hangulatához azzal, hogy erre az alkalomra kiegészülünk egy billentyűssel. Az alapkoncepció szerint egy klasszikus értelemben vett billentyűs zenélt volna velünk, de aztán meggondoltuk magunkat, és inkább az analóg szintis elszállós oszcillálásokat, kütyüzéseket, kattogásokat szerettük volna kipróbálni. Nem kell félni, nem megyünk át elektróba, csak hozzátesszük a magunkét a sci-fi hangulathoz.

HRM: Egyre több dalotokban van szintetizátor-színezés. Nem gondoltatok rá, hogy a koncertekre bevegyetek állandó tagnak egy billentyűst?

Marci: Állandó tagként nem. Sokszor lehetőség sem lenne rá a kisebb klubokban. Meg jó az, ha élőben megmarad a pőreség. De nagyobb eseményeken, amikor lehetőség van rá, törekszünk arra, hogy színesítsük billentyűvel a dalokat.

Andris: A ’Freedom EP'-n is csak színezőként használtuk a billentyűket az alap – gitár-dob-basszus-ének – mellé. Ha valaki figyelmesen hallgatja a lemezt, akkor feltűnhet, hogy nem túl bonyolultak a témák. Konkrétan én játszottam fel őket, pedig nem vagyok billentyűs. Addig nyomkodtam a hangszert, amíg azt nem hallottam, amit szerettem volna. Ezek elég egyszerű dallamok, nálunk nincs kifejezetten billentyűs rész – se szólók, se kiállások –, sokkal inkább olyan, mintha egy effektet használnánk a zene mögött. Ebből a szempontból nehéz lenne együtt dolgozni egy billentyűssel, mert nem biztos, hogy megelégedne azzal, hogy ilyen egyszerű dolgokat játsszon. Billentyűsből kevés van, az a kevés pedig nagyon jó, és ha valaki jó, akkor szeretné is ezt a tudását megvillantani. Nekünk egyelőre nincs szükségünk arra, hogy progresszív formában legyen mellettünk billentyűs, és bonyolult szólókat játsszon.

HRM: Az MR2-Petőfi Rádió akusztikus koncertjén játszott veletek egy billentyűs, Lázár Zsigmond. Nagyobb idő távlatából hogyan értékelitek ezt a fellépést?

Marci: Nagyon jó élmény volt. Izgultunk, mert szokatlan volt, hogy akusztikus hangszerelésben halljuk vissza a számainkat. De a visszajelzések azt mutatják – és mi is úgy éreztük –, hogy mindent összevetve nagyon jól sikerült az előadás.

Andris: Nem zárkózunk el a további akusztikus fellépésektől. Az MR2-Petőfi Rádió Akusztik felvételén elég nagy volt a tét, hiszen ebbe a műsorba nem kerülhet be akárki. Kellő alázattal mentünk oda, és ennek köszönhetően izgultunk is. Az egész műsort meg kellett komponálni, át kellett tenni egy teljesen más hangulatba és hangszerelésbe. Annyit változtattunk a számokon, amennyit ez a műfaj megkövetelt. A koncert végül olyan jól sikerült, hogy rövid időn belül szerveztünk még három akusztikus koncertet. Az MR2-Petőfi Rádióban volt egy kiegészítő gitárosunk is, Tátrai Sanyi, illetve Lázár Zsigmond is csatlakozott hozzánk. Zsigmond egyébként a Zsinagógában karnagy, ha valaki arra jár, ott megtalálja. (nevet) Egyébként nagyon együttműködő és képzett zenész.

HRM: Sokszor megkapjátok, hogy a zenétek alapján nem lehet megmondani, hogy magyarok vagytok, és az egész produkciótok „nyugati”.

Marci: Ezt abszolút pozitív kritikaként értékeljük. Angolul énekelek, és csak ritkán kapok megjegyzéseket a kiejtésem miatt, azt is leginkább Andristól. Ő jól seggberúg, ha nem úgy jönnek ki belőlem a szavak, ahogy kéne. (nevet)

Andris: Kérdezik, hogy miért énekelünk angolul, és a válasz nagyon egyszerű: mert nem szeretnénk kihagyni a lehetőséget, hogy a jövőben külföldön is játszhassunk. Ráadásul könnyebben megírjuk a szövegeket angolul, mint magyarul. Az angol szerintem kifejezőbb, mert több jelentéssel bírhat ennek az angolszász műfajnak a szöveg-kontextusában, és jobban is hangzik.

Marci: Egy magyar dalszöveg megírása teljesen más gondolkodásmódot kíván. Biztosan tanulható, és lehet gyakorolni is, de mi Andrissal egymástól függetlenül is angol nyelvű zenéket hallgattunk világéletünkben, ez volt ránk a legnagyobb hatással, ez ivódott belénk. A rockzene nyelve az angol, és ezen a nyelven könnyebben tudunk fogalmazni.

HRM: Nagyon odafigyeltek a megjelenésetekre, mind a színpadi külsőségekben, mind például a Facebookon, vagy a koncertfotóitok kapcsán.

Andris: Ez ösztönösen jön. Mindannyian úgy gondoljuk, hogy a jó színpadi megjelenés hozzátartozik az előadáshoz és az élményhez. A Facebookon próbálunk figyelni, hogy a közzétett információ figyelemfelkeltő és pozitív tartalmú legyen, és felesleges dolgokat lehetőleg ne rakjunk ki. Hogy a fotók ilyen jól sikerülnek a zenekarról, az elsősorban Barta Imre barátunk érdeme. (nevet)

HRM: A zenétekből kiérződik, hogy mely zenekarok voltak rátok nagy hatással...

Andris: Most akkor mi kérdezünk tőled. Szerinted kik voltak ránk hatással? Nagyon kíváncsi vagyok, hogy kinek mi jut eszébe a zenénkről.

HRM: Az első zenekar, ami eszembe jutott, az a Led Zeppelin volt, bár lehet, már unjátok ezt az összehasonlítást. Meg a bluesosabb 60-70-es évekbeli bandák, mint az Allman Brothers vagy a Free.

Andris: Abszolút. De azért akadnak modern elemek is a zenénkben. A klasszikus americana rockot akarjuk ötvözni a pszichedelikus, stoner zenékkel. Igazából feleslegesek ezek a skatulyák: klasszikus rock and roll ez, mai hangzásvilággal. De mondjál még légy szíves két zenekart, nagyon kíváncsi vagyok!

HRM: A névválasztás miatt mindenképpen a Black Crowes, illetve a zenétek nyers direktsége miatt az AC/DC ugrik be hirtelen. A Red Hot Lovin’-ba bele is fűztétek a Back In Black riffjét.

Andris: Ez tiszteletadás volt a részünkről, mert nagyon szeretjük az AC/DC-t.

Marci: Élőben mindig szoktunk egy kicsit variálni, hogy éppen milyen hangzást vagy hangulatot teszünk ebbe a részbe.

HRM: Van-e olyan zenei utalás a számaitokban, amit szerintetek még senki nem vett észre?

Marci: Szerintem nincsen. Legalábbis tudatosan biztos, hogy nem került be. Ha valaki valamit felfedez, az nyugodtan szóljon! (nevet)

HRM: Több olyan fiatal rockzenekar is működik Magyarországon, akik ezt a tradicionális vonalat képviselik, pl. a Trousers vagy a Grand Mexican Warlock.

Andris: Olyan zenekart nehéz találni, amelyik pontosan azt a klasszikus vonalat képviseli, mint mi. Szeretnénk, hogy a zenénk egyrészt befogadható, fülbemászó legyen, másrészt hogy olyan hangzás- és hangulatvilággal bírjon, amely egy adott zenei korszakból ered. Úgy érzem, hogy ebben különbözünk a többiektől. Vannak olyan bandák, akik nem túl modern és bizonyos korszakhoz – akár a 60-as, 70-es, akár a 80-as, 90-es évekhez – köthető rockzenét nyomnak ugyan, de mind a The Trousers, mind a Grand Mexican Warlock, illetve az Ivan & The Parazol is más zenét játszik, mint mi. Mi összegyúrjuk azt, amit nagyon szeretünk, és mindezt igyekszünk a saját interpretációnkban előadni.

HRM: De azért mégis csak megkülönböztet titeket a többi magyar rockzenekartól az, hogy mindannyian a 60-as, 70-es évek rockzenéjéhez nyúltok vissza.

Marci: Igen. Ha a nemzetközi trendeket figyeled, valamiért 20 évente jön egy ilyen revival. A 70-es évek rockzenéje a 90-es évek elején komolyan visszaköszönt, legalább utalások szintjén, illetve az együttesek zenei gyökereiben. Azóta újabb 20 év telt el, és megint itt egy revival – ez valószínűleg generációs öröklődés.

Andris: Nem hasonlítani szeretnénk az általunk kedvelt zenekarokhoz, hanem egy bizonyos életérzést szeretnénk közvetíteni. Azt, ahogy mi érezzük, ahogy mi látjuk a 60-as, 70-es éveket. Nem úgy állunk hozzá, hogy például ebben a dalban legyen olyan a dobhangzás, mint valamelyik másik zenekar dalaiban. Nyilvánvalóan különböző hatások érnek minket, és mi ezekből összegyúrunk egy egészet, ami végül az Ozone Mama lesz.

HRM: Amire rögtön felfigyelnek veletek kapcsolatban az az, hogy női dobosotok van. Hozott ez valami változást a zenétekbe? Hogy került a csapatba Vivien?

Andris: Vivit Dobos Gergő ex-basszerunk hozta. Nagyon sok vidámság érkezett vele a zenekarba. Zeneileg pedig nem érzünk különbséget fiú és lány között, tökös a csaj, és el tudja játszani, amit kell.

HRM: Tavaly basszusgitárost cseréltetek. Gergő miért lépett ki a bandából?

Andris: Gergő már régebben elhagyta a hajót, mert külföldre költözött. Őt követte Takács Józsi, aki menet közben a Deák Bill Blues Band-ben kapott lehetőséget, így nem tudtuk összeegyeztetni a két zenekart. A mostani basszusgitárosunkat, Szamosközi Zolit Józsi ajánlotta, de párhuzamosan szóba került a neve máshonnan is, úgyhogy végül rá esett a választásunk.

HRM: 2012-ben a Fonogram-díj-átadón ti lettetek az év hazai felfedezettje. Szerintetek számítanak valamit ezek a díjak, vagy csak annyit ér ez, hogy a zenekar neve elé odabiggyeszthetitek, hogy „a Fonogram-díjas Ozone Mama”?

Andris: Mindkettő. (nevet)

Marci: Ez egy hivatkozási alap lehet. A 2012-es Fonogram-díj elsősorban szakmai visszaigazolás volt, ami megerősített bennünket abban, hogy jó az, amit csinálunk. A díj által talán ismertebbek is lettünk, de ezt nem igazán tudjuk megítélni, mert szerencsére előtte is sokan voltak kíváncsiak ránk.

Andris: Az igazi löketet viszont az adta az utóbbi időben, hogy van mögöttünk egy szervező, Borbola Katalin. Tavaly tavasszal Vivi meghívta egy koncertünkre, ahol megtetszett neki a zenénk, és azonnal mellénk állt. Ez egy pici ország, ahol a lehetőségek száma korlátozott, ezért nagyon fontos egy zenekar életében, hogy legyen egy hozzáértő ember, aki segít a promócióban és a népszerűsítésben.

Marci: Egy-két lépcsőfokkal biztosan feljebb léptünk azáltal, hogy a koncertszervezés és a menedzsment terhei lekerültek a vállunkról. Kati ezt teljes erőbedobással csinálja.

HRM: Tavaly felkerültetek a júniusi Classic Rock Magazine melléklet cédéjére. Ez hogy jött össze?

Andris: 2012-ben voltam kint a Rival Sons egyik buliján, és összeismerkedtem egy promóterrel, aki sürög-forog a zenekarok között, ír róluk stb. Tartottam vele Facebookon a kapcsolatot, és egyszer csak írt egy emailt, hogy azonnal küldjünk egy számot, mert beajánlott bennünket a Classic Rock Magazine-nál, és elfogadták. A nyári különkiadás (Summer Issue) mellett megjelent egy CD, erre került fel az I Really Care című számunk az első lemezről. Nagyon örültünk ennek, hiszen nem sok hazai zenekar mondhatja el magáról, hogy megjelent a Classic Rock Magazine-ban. Írtak rólunk egy hangyafarknyi cikket is, ami egy nagyon megkapó mondattal indult. „Hány magyar zenekart ismertek? Egyet se? Akkor itt van az Ozone Mama.” Szóval ez véletlen volt, de úgy látszik, működik a kommunikáció a külföldi ismeretségekkel is, ha tartod velük a kapcsolatot. Persze ehhez azért az is kell, hogy tetszen nekik a zenéd.

HRM: A ’Freedom EP’ Juggernaut című dalával bekerültetek egy amerikai internetes rádióba, a WMMT-be. Ők a Classic Rock melléklet kapcsán hallottak rólatok?

Andris: Nem. Van egy New York-i műsorszerkesztő ismerősöm, akinek elküldtem a lemezt. Nagyon tetszett neki, és beajánlott minket, így került rotációba a Juggernaut a WMMT internetes rádióban, ami csak rockzenét játszik. Beszéltek is rólunk az adásban: nagyon tetszett nekik, hogy a tengerentúlon is vannak olyan zenekarok, akik értik ezt a műfajt.

HRM: A Juggernaut elején hallható egy részlet az Orson Welles-féle Világok harca rádiójátékból. Ez honnan jött?

Andris: Egy pszichedelikus space rock nótát akartunk csinálni. A szám címe egy képregényhősre utal, aki világokat romboló erőkkel rendelkezik. Gondolkodtunk egy régi rádiós bejátszáson az intróhoz, és Orson Welles rádiójátéka tűnt a leginkább ideillőnek.

HRM: Indultatok a Hard Rock Rising versenyen is, aminek megnyertétek a magyar fordulóját.

Marci: Ezen a versenyen több mint 12 000 zenekar indult nemzetközi szinten. Azzal, hogy megnyertük a magyar fordulót, bekerültünk az 500 zenekar közé, akik részt vettek az online szavazáson. Ebből az első 25-nek biztosítottak lehetőséget arra, hogy külföldön is játsszon. Mi a 27. helyen végeztünk, szóval tényleg nem sokon múlott, hogy bekerüljünk az áhított első ligába. Ezt is nagyon szép eredményként könyvelhetjük el, mivel többek közt moszkvai, tokiói és indiai zenekarok előztek meg minket – ezek pedig értelemszerűen sokkal több szavazatot fognak bezsebelni, mint egy budapesti banda.

HRM: A lemezeitek megvásárolhatóak a legnagyobb online áruházakban, az Amazonon, az iTuneson, a Deezeren. Kaptatok visszajelzéseket, hogy mennyire fogynak a lemezeitek? Arra tippelnék, hogy a rockzenét hallgató emberek itthon még nem álltak át az online zenevásárlásra.

Andris: Ez abszolút jó tipp. Több mint egy éve vagyunk jelen az online zenei áruházakban, és eddig egy olyan kimutatást kaptunk, hogy egy év alatt hány lemezt adtunk el. Az ebből befolyt összeg nem túl nagy, de azért jól jött. Bízunk benne, hogy a közeljövőben Magyarországon is jobban beindul majd a netes értékesítés.

Marci: Nem sok, nem is kevés, pontosan annyi fogyott nemzetközi szinten, amennyinek már örültünk. Az online eladások csak úgy tudnának nőni, ha nemzetközi szinten is egyre többet hallanának rólunk. Folyamatosan ezen vagyunk, és a Classic Rock Magazine megjelenés, illetve az amerikai rádiójátszás is segített ebben.

HRM: Figyeltek arra, hogy illegálisan ne legyenek letölthetőek a lemezeitek?

Marci: Mi biztosan nem fogjuk feltölteni a lemezeinket egy torrent oldalra, de amúgy nem foglalkozunk ezzel. Persze utánanéztünk, és láttuk, hogy megtalálhatóak a lemezeink a neten. Az első például fent van egy orosz torrent oldalon, ahol súlyos pénzeket kérnek el érte.

Andris: Majd szerződtetünk egy japán boxcsapatot, akik jól megvesézik azokat, akik felteszik a netre a lemezeinket. (nevet)

HRM: A ’Freedom EP'-t egy IndieGoGo kampányból finanszíroztátok.

Marci: Közösségi finanszírozásból tudtuk egyáltalán elkezdeni a lemez felvételeit. Az IndieGoGo-n kértük meg a nemzetközi nagyközönséget – vagyis bárkit, aki belefutott a felhívásba –, hogy járuljanak hozzá a lemezkészítés költségeihez. Ajánlgattuk az ismerősöknek is...

Andris: ...és tetszett nekik és finanszírozták. Kicsit tartottunk attól, hogy nem lesz elegendő számú támogatónk, mégis működött a dolog. A teljes stúdióköltséget ugyan nem termelte ki a kampány, de segítettek bennünket annyian, hogy simán el tudtuk kezdeni a lemezfelvételt.

HRM: Miért EP-t és nem nagylemezt csináltatok?

Andris: Ez is egy lemez. Lényegében azért csináltunk EP-t, mert ki akartuk próbálni, hogyan fogadják azt, ha kevesebb dallal jövünk elő. Valami extrát szerettünk volna, nem pedig kiadni egy újabb sorlemezt. Természetesen lesz majd az is megint, de most ragaszkodtunk ehhez a formátumhoz.

HRM: Jobban bejött, mintha nagylemezt csináltatok volna?

Andris: Ugyanúgy kezelték, mintha nagylemez lett volna, mert egy Ozone Mama kiadvány volt. Örültek neki, hogy van. Ezzel szerintem kicsit hergeltük is a rajongókat, mert folyamatosan kérdezik, hogy „És nagylemez lesz?” „Persze, de most vedd meg az EP-t!” (nevet) Ez egy tudatos marketingfogás volt. Azt mégse mondhatjuk, hogy kifogytunk a számokból. (nevet)

HRM: Végezetül: mik a terveitek az idei évre?

Marci: Hazai fesztivál fellépéseket, illetve budapesti és vidéki klubkoncerteket is tervezünk. Most, hogy az MR2-Petőfi Rádióban is rotációba került a Go, talán jobban megnyílnak előttünk a lehetőségek. Az lesz a non plus ultra, amikor külföldre is eljutunk. Jelenleg nagy erőkkel dolgozunk ezen, úgyhogy egy éven belül biztos, hogy lesznek külföldi koncertjeink.

Andris: 2014 az Ozone Mama éve lesz!

Készítette: Tomka
Képek: Barta Imre