"A folk metalnál sokkal szélesebb spektrumon mozgunk": Életműinterjú a Dalriada gitáros-énekesével, Ficzek Andrással

írta Vica | 2014.01.17.


Fotó: Agnieszka JÄ™drzejewska

Melyik Manowar-dalt játszotta a fiatal Dalriada? Miért hanyagolják a mai napig a ’Kikelet’-et? Miért nem hallgat Ficzek András otthon zenét? Hogy jön a Dalriada a templomi zenéhez? A január 18-ai jubileumi koncertre készülő Dalriada zenekarvezetőjével, Ficzek Andrással a zenekar karrierjét tekintettük át.

Hard Rock Magazin: Mivel készültök a január 18-ai születésnapi koncertre?

Ficzek András: Egy átfogó, exkluzív jellegű programot csinálunk, amit nem fogunk eljátszani sehol máshol. Lesz egy háromórás program, harminckét dallal, játszunk áthangszerelt dalokat, egész régi tüneményeket, mindenféle érdekességeket. Egy egyszeri és megismételhetetlen alkalom lesz, már csak azért is, mert ugye Barnabás elhagyja a zenekar sorait, így továbbiakban ezt a felállást már nem lehet látni a színpadon. Nem mintha promócióként szeretném ezt a tényt felhasználni, csak megemlítem, hogy egy szintis kiszállással is készülünk a bulira.

HRM: A Fajkusz Banda természetesen most is veletek lesz.

FA: Igen, nagy erőkkel próbálunk a Fajkusz Bandával is. Tőlük várható egy önálló koncert 25-30 percben. Kiváló autentikus műsorral készülnek, szépen megadják az alaphangulatot és megpörgetik az embereket. Nem arról szól ez, hogy ott homlokráncolva mindenkinek a tökéletes lépéseket kell produkálnia, csak hallgatunk egy kis népzenét, mert azt is lehet. Egyáltalán nem sznobériának szánjuk, a Fajkusz Bandától is a lehető legtávolabb áll a sznobizmus. Játszanak egy önálló szettet, és megnézzük, hogy működik – remélem, jól fog.

HRM: A koncerten több vendégzenész is fellép. Hogy esett rájuk a választás, milyen szerepük lesz?

FA: Kezdeném Schrott Petivel, aki végül is nem tud eljönni, mert sajnos hangszálpolipja támadt. Ezt nagyon sajnálom, ő a Búcsúzót énekelte volna, ami egy érdekes kooperáció lett volna. Az egész korai időkben – úgy 2003 környékén, amikor aktívabbá váltunk – az ember megvette a MetalHammert és megnézte a Demonstráció rovatot, hogy kik azok a zenekarok, akik vele egy szinten vannak… tehát konkrétan nem tartanak sehol sem, de már demókat küldözgetnek mindenfelé. Ilyen csereüdültetéses alapon felhívtam többek között Schrotit a Tűzmadár kapcsán, az Alhanát, az Agregatort, a Salvust, és próbáltam megyeszékhelyenként kiválogatni egy-egy zenekart, amelyikkel el tudtam képzelni az együttműködést. Három-négy csapattal sikerült szorosabb együttműködést kialakítani, az Agregatorral például rendkívül sokat koncerteztünk – mi Tatabányán, ők Sopronban. Próbáltuk beszervezni egymást különböző fesztiválokra, felhasználni egymás kapcsolatrendszerét. Jellemzően akkor Tassék [Mikus Tamás, Agregator] előbbre voltak az Agregatorral, tehát inkább ők segítettek nekünk. Tass így jött képbe, Schroti szintén – ő annak idején még az Alhana körül sertepertélt, még a hajdanvolt Alhana táborokban is játszottunk 2004-2005 körül. Kun Anita pedig megtisztel minket jelenlétével 2-3 dalban is, az egyikben szólóénekesként. A vele adott komplett Európa-turné elég jó alap ahhoz, hogy részt vegyen egy tízéves szülinapi bulin. Itt lesz még Kemenczei Balázs is, aki most a Stonedirtben játszik panterás metalt, a Wall of Sleepben meg doomot/stonert. Balázzsal régebben többször összefutottunk fesztiválokon és rögtön barátságot kötöttünk – ugyanolyan büdös, szőrös troll, mint mi. (nevet) Fellép velünk egy dalban Kohlmann Péter, a volt hangmérnökünk is, aki eredeti szakmáját tekintve gitáros. Ebben a dalban nem is lesz Dalriada-gitáros, csak két vendég, így Matyival [Németh-Szabó Mátyás - szólógitár] kiváló alkalmat találhatunk majd a sörözésre. (nevet)


A Dalriada elődje 1998/99-ből

HRM: Ha már a tízéves bulitok előtt vagyunk, nosztalgiázzunk. 2003-at írunk, amikor megállapodik a Dalriada felállása, és kijön ’A Walesi Bárdok’ demó. Mi minden történt addig?

FA: Itt öt évet kéne összefoglalnom… Volt egy nagyon lelkes és nagyon közeli barátokból álló társaság, amivel együtt csináltuk ezt a zenekart, és akik aztán többféle ok miatt, személyi ellentétekből fakadóan szétszéledtek (ebben én is hibás voltam), és sajnos volt egy hirtelen haláleset is. Egy dolog tartotta össze az egészet, legalábbis az én fejemben: a többiekkel együtt hittünk abban, hogy amit csinálunk, az egy jó és fontos dolog. Ennek a hitnek kellett fennmaradni ahhoz, hogy a demó megjelenhessen, és kellett hozzá egy hihetetlen agilis, szervezési szinten és emberi kvalitásait tekintve is rendkívül jóarc tag, Varga Gyuri [a zenekar volt basszusgitárosa]. Amikor Gyuri csatlakozott, az addigi egy helyben toporgás helyett meglódult a csapat, mert ő sürgette a dolgokat, ügyesen szervezte és motiválta a háttérmunkát. Ilyen értelemben könnyítette a dolgom, mert a kreatív oldal egy részét is átvette. Csináltunk egy demót, méghozzá egy együttjátszós módszerrel: bevonultunk a soproni Hangárba még aznaposan vasárnap délelőtt, felcuccoltuk a színpadot, és a zenekar lejátszotta ott az üres klubban a 9-10 nótáját. Felvettük rendesen sávokra lekötve, és a nyers sávokkal elvonultunk utómunkázni. Olyan hihetetlen mennyiségű utómunka volt (énekelni kellett stb.), hogy csak három dalt tudtunk megcsinálni, és ez lett ’A Walesi Bárdok’ demó, 6-7 nóta pedig ment a levesbe.

HRM: Hogyan képzelted el 10 évvel ezelőtt a zenekar jövőjét?

FA: Mindig nagyon – talán túlságosan is – komolyan vettük és képzeltük el a dolgot, hogy majd így lesz, úgy lesz. Hittünk magunkban, hogy komoly dolgokat fogunk véghezvinni… Hogy ebből mi valósult meg? Egy jó része igen, egy csomó dolog pedig egyáltalán nem. Példának említhetném a tavaly októberi Metal Female Voices Festivalt Belgiumban. Női énekessel felálló zenekarral nem nagyon történhet meg annál nagyobb dolog a mi szintünkön, hogy ott játszik – ez nagy jelentőséggel bírt számunkra, irdatlan nagy buli és hatalmas élmény volt. 10 évvel ezelőtt azt gondoltam, hogy minden koncertünk ilyen lesz – ha ez így lenne, akkor most boldogan, mosolyogva ülnék itt.

HRM: Korábban említetted, hogy még az idők kezdete előtt játszottatok Manowart is. Melyik volt az a szám?

FA: Tudod mi a vicces? Ez a dal majdnem megszólalt a szülinapi bulin is, csak a zenekar egy általam meg nem nevezett tagja leszavazta. Ez a dal a ’Triumph of Steel’ albumról a Spirit of the Cherokee. Imádtuk játszani, én ezen nőttem fel. Ujjal tudnék mutogatni akár a ’Napisten Havá’-n lévő dalok között is olyan témákra, amit a Manowar ihletett tempó, megvalósítás területén. Például ha a Napom, Fényes Napomról leveszed az éneket, és meghallgatod, mit csinál a zenei alap, akkor érteni fogod. A Napisten Hava című dalban [Ungár] Barnabásnak középen van egy billentyűszólója, az azalatti téma szintén Manowar-tempó, teljesen tipikus megvalósítás. Csodálkozom egyébként, hogy az emberek ezeket nem fedezték fel, pedig tudatos zenészi poénok voltak részünkről, visszautalgatások a 15 évvel ezelőtti kedvenceinkre. Az ’Ígéret’-en is van ilyen: a Mennyei Harang végén a billentyűszóló alatt a zenei kíséret, ahol mindenki csak a szintiszólóra figyelt, de senki nem fedezte fel a manowaros megvalósítást.

A Dalriada 2003-ban

HRM: A legkorábbi időszakban rövid ideig hegedűsötök is volt. Ilyen korán elért titeket a folk metal hullám, vagy ő inkább poweres dallamokat játszott?

FA: Nem létezett akkoriban olyasmi, hogy folk metal hullám. 1996-ban jött ki az Amorphis-tól az ’Elegy’, én akkor hallottam először olyat, hogy a népzenét is lehet keverni a metallal, de ez akkoriban még nem volt hullám, nem volt minden országnak 17 folk metal zenekara. A népzene és a metal vegyítése egy nagyon új és nagyon érdekes dolognak tűnt. Lehet jönni azzal, hogy x zenekar még korábban kezdte, de kifejezetten power metalt kifejezetten magyar népzenei elemekkel mi kevertünk először. A hajdanvolt Black Leaves zenekar játszott magyar népzenével keresztezett gótikus beütésű metalt, és volt még a Sacra Arcana Pesten, ők hegedűt használtak, sőt ők korábban parasztingeztek, mint mi – a parasztinget ők találták fel a metalban Magyarországon. (nevet) Szóval rockolgattak itt az emberek a Barbarótól kezdve a Szvetteren át a Kormoránig, korábban meg ott voltak még a Szörényiék dolgai, de power metal zenére épülő dolgokat nem csinált senki. Ez a típusú folk metal Magyarországon a mi találmányunk volt, pontosan ennek a törekvésnek a jegyében vettük be anno Voloscsuk Petrát, hogy színesítsük a hangzásunkat. Volt két metalon szocializálódott gitárosunk és gondoltuk, milyen jó lenne, ha egy hegedűt is megszólaltatnánk. A Vérző Ima fődallama például eredetileg hegedűre íródott, úgy is játszottuk. Azért nem lett tartós az együttműködés, mert a hegedű akkoriban, ’98-99 körül nekünk közel kihangosíthatatlan volt. Egyetlen koncerten lépett fel velünk, viszont amikor néhanapján hallottuk, akkor nagyon-nagyon örültünk neki. Mindig is megvolt a szándék, hogy extra hangszerekkel színesítsük a zenét, aztán 2006-ban már [Fajkusz] Attilával beszéltem meg, hogy hegedüljön az albumon. De mi sosem játszottunk és nem is játszunk tisztán folk metalt, ami csak és kizárólag népi dallamokra épülő, síppal-dobbal-nádihegedűvel előadott mulatós zene. Ha végignézed az első lemeztől az utolsóig az összes dalunkat, a gótikustól a doomon és a stoneren át a black metalig mindent megtalálsz. Nem feltétlen egész dalokat, de a témák között nagyon-nagyon széles a szórás. Mi metalt játszunk folkos elemekkel: ha úgy tartja kedvünk, akkor megcsináljuk a Borivók Énekét, és akkor azt valóban végighegedüljük és végigtáncoljuk, ha pedig úgy tartja kedvünk, akkor megírjuk a gótikus Ötödik Napot. Bár egy időben tudatosan használtuk a folk metal jelzőt, de én nem szeretem a kategorizálást, mert ez egy leegyszerűsítő skatulya. A zenénk vállalt koncepciójába valóban ez illik a legjobban, de ennél sokkal szélesebb spektrumon mozgunk. Nem érezzük szükségét annak, hogy minden egyes nótában elkápráztassuk a hallgatókat, hogy mennyire ismerjük a moldvai csángó táncházas dallamot, netán a görög vagy román 5/7-es ütemű dalt. Ha kell, akkor egész egyszerűen középtempóban szögelünk, ha kell, akkor fát vágunk, ha kell, akkor meg 215-ben punkos témákat játszunk, vagy vérdoomot adunk elő.

HRM: Egy dal a ’Szelek’ albumra csak azért nem került fel, mert egy szintetizátor-szólóját lehetetlenség élőben eljátszani. Ez megjelent végül másik albumon?

FA: Igen, az ’Arany-album’-ra felkerült, az Ágnes Asszony 2 szólója, ami Ágnes asszony megőrülését szimbolizálja, nem szintetizátorral, hanem hegedűvel.

HRM: Ennek ellenére rengeteg olyan dal van, amit nem játszotok élőben.

FA: Általában azok a dalok, amelyeket nem játszunk élőben, nem is működnek, vagy személyes problémánk van vele. Van olyan régi dal, amit játszunk koncerten, mert egyszerűen kihagyhatatlan egy hosszabb programból, de annak sem tartjuk már vállalhatónak a közepét, de az emberek így szokták meg. Ha ilyen típusú problémánk adódik egy-egy dallal, és a nem annyira népszerű Dalriada-darabok közül való, akkor inkább mellőzzük.


Az első hivatalos Dalriada koncert flyere

HRM: Mi a helyzet a csaknem teljes egészében hanyagolt ’Kikelet’ albummal?

FA: Annak az albumnak a megírása pontosan akkor zajlott, amikor ezek az őrült utcai tüntetések és polgárháborús állapotok voltak Budapest utcáin. Akkoriban nem nagyon lehetett tudni, hogy mi lesz ennek a vége. A ’Kikelet’ megírására, illetve a megszülető dalok milyenségére nagyon erősen rányomta a bélyegét ez az általános közhangulat és az akkoriban érezhető aggodalom, mindazok az eszelős dolgok, amik az emberek szeme láttára zajlottak. Nem köteleződöm el egyik oldal mellett sem, nem akarok véleményt nyilvánítani, de kétségbeejtő volt látni, hogy pro és kontra mi történik a főváros utcáin. Nagyon sötét hangulatú időszak volt az számomra, és éppen ezért nem is nagyon szeretem ezt a lemezt. A daloknak egyébként jó hangulata van, annak ellenére, hogy hogyan születtek, időnként játszunk is párat.

HRM: A korábbi albumokon még Laura stúdiózta fel a dalokban megszólaló furulyát. Élőben miért nem hallhattuk soha ezen a hangszeren játszani?

FA: Mert túlságosan fiatalok vagytok. Majd tíz éve volt még olyan Pecsás buli, ahol Laura elfurulyázta a Drégelt. Ő játssza az első albumos Védj Meg Láng furulyatémáit és a Drégelt, sőt ezt gyakorlatilag Laura írta (amúgy eredetileg énekdallam lett volna), csakúgy, mint a ’Kikelet’-en a Tűzhozó fő témáját.

HRM: Régebben szóba jött egy Dalriadás könyv kiadása – mi lett ezzel az ötlettel?

FA: Nincs ezzel kapcsolatban semmi konkrétum, majd egyszer lehet, hogy lesz. Nem tudom, van-e ennek létjogosultsága. Valószínűleg a menedzserünk, barátunk magánakciójáról volt szó.

HRM: Az ’Ígéret’-en hogyan jött létre az együttműködés a korpiklaanis Jonne Järveläval?

FA: Jonne eleve egy koproduktív arc, elég sok banda lemezén megtalálható, szeret szerepelni. Ő egy igazi világcsavargó, jön-megy, mindenkivel jóban van, ismeretségeket köt, így nem volt nehéz megtalálni őt. Talán még a Facebookon írtunk neki, és teljes mértékben együttműködő volt, semmiféle feltételt nem szabott – mintha csak a szomszédot kértem volna meg egy szívességre. Amikor csináltam a Leszek a Hold azon részét, amelyben Jonne szerepel, eleve egy gyors humppatémát írtam, és általában a Korpiklaaninak is gyors humppatémái vannak. Adta magát, hogy Jonne megfelelő vendég lenne. A kérdéses részt én magyarul olvastam a Kanteletarban, és arra gondoltam, milyen jó lenne, ha mégis finnül szólalna meg. A neten utánanéztünk, hogy ez régies finn nyelven tök jól szól, és az volt a vicces, amikor elküldtük Jonnénak a szöveget, ő meg rákérdezett egy finn szóra, hogy az mit jelent.


Tadeusz és Jonne és az Ígéret

HRM: Egy-egy lemez megírásakor mennyi dalt vagy ötletet vetsz el végül, amiből végül nem lesz dal vagy nem kerül fel az albumra?

FA: Tegyünk különbséget dalok és ötletek között: teljes dalt még sosem szórtam ki, max. csúsztattuk a megjelenést 2-3 lemezzel. Például a Bárányosnak, azaz a Juhászlegény Balladájának alapjai már 2008 körül, az ’Arany-album’ előtt megvoltak, csak eleinte nem akart összeállni a dal, de végül is lemezre került. Jó érzékem van ahhoz, hogy megállapítsam, mi az, ami számunkra szigorúan szubjektíven jó – a szám „jóságát” majd persze a közönség eldönti. Amit rendesen kidolgozok, az meg is marad. Ötlet mindig rengeteg van, és jelentős szanáláson esnek keresztül, mire eljutnak a kidolgozásig. Nem vagyunk egy dalkiszórós zenekar egyáltalán – már. A zenekar korai szakaszában, úgy ’98-tól 2003-ig, amikor évente egy koncertünk volt, kb. három nagylemeznyi anyagot kiszórtunk. Komplett dalokat mindennel együtt, kétgitáros, „lauraénekes” és „andrisénekes” dolgokat is. Ezekből a dalokból egy-két téma azért átszivárgott a későbbi lemezekre. A korai időszakból van egy jó, erős nagylemezre való anyag, amit meg lehetne egyszer csinálni, de ezek soha, semmikor nem jelentek meg. Egy más korszaknak, más zenekarnak a dolgai, annyira nem is passzolnának…

HRM: Tadeusz és István dolgába, témáiba mennyire szólsz bele?

FA: Az első két albumnál még az volt a menet, hogy leültünk a próbaterembe, megnéztük egymás ötleteit, és addig játszottuk, ameddig nem kerekedett rá valami jó kis dobtéma stb. A harmadik lemeztől kezdve számítógépes zeneszerkesztő programokkal dolgozom itthon, ez az elmúlt időszakban már odáig fejlődött, hogy komplett demókat készítettem el. Dalírásnál mindig van egy alap, amit szeretnék megvalósítani, de ezen felül szinte teljes körű művészi szabadságot élvez akár Pisti [Molnár István – basszusgitár], akár Tadeusz [Rieckmann Tadeusz – dob], akár bárki más a zenekarban. Tadeusz extrém metalos dobstílusa pl. nagyon sokat hozzátesz a hangzásunkhoz és a zenénkhez. Meg ő egy dobos, én mint énekes-gitáros nem nagyon tudok elrugaszkodni a szokásos dobsémáktól, Tadeusz viszont olyan dolgokat tud beletenni a dalokba, amikre én sosem gondolnék. Pistivel ugyanez a helyzet, ő egy nagyon improvizatív basszusgitáros – én az életben nem fogok olyan témákat kitalálni, amiket Pisti csak úgy lejátszogat. Kár is lenne megfogni őket, nagyon buta lenne a zenénk nélkülük.

HRM: Hogy osztjátok el a gitártémákat Mátyással?

FA: Matyi technikailag sokkal képzettebb gitáros nálam. Sokkal ügyesebb, sokkal gyorsabb, többet is gyakorol. Egyértelmű, hogy a technikás, gyors dolgokat és szólókat ő játssza, sőt ő is írja meg. A ritmusgitár az enyém: amikor megcsináljuk a dalokat, akkor én már kész ritmusgitárokkal jövök. Ez a stúdióban is így oszlik meg, a ritmusgitár az én felelősségem, a szólók pedig Matyié.

HRM: Ki milyen zeneelméleti és egyéb zenei műveltséggel rendelkezik a zenekarban?

FA: Tadeusz tanult dobolni a Hoffer zenesuliban, Ádám  jól nyomja, a pontos képzettségi szintjét mondjuk még nem ismerem. Pisti elég képzett zeneileg, különböző egyházi zenekarokban is aktívkodott annak idején, rengetegféle stílusban játszott rengetegféle zenét. Ez a legjobb iskola egyébként. Barna abszolút képzett zeneileg, illetve Matyi is, legalábbis ami a technikai részeket és a gitárhoz szükséges zeneelméletet illeti. Én csak annyiban vagyok képzett, hogy képben vagyok azzal, ami a munkámhoz szükséges, magyarul a hangnemekkel és a skálákkal. Laura két évig járt énektanárhoz elég intenzíven, hogy karbantartsa a hangját és hogy amit csinál, azt erősebben tudja művelni. Én az életbe nem tanultam énekelni. Gyakorlatilag egész pici korom óta énekelek szervezett és szervezetlen formában, tanulni viszont sosem tanultam. A Fajkusz Bandában Attila zenepedagógus, de Ernő és Geri is hihetetlen elméleti tudással rendelkezik. Sokszor mintha kínaiul beszélnének…

HRM: A Bloody Rootsban is te lettél a dalszövegíró, ami azt jelenti hogy az egész albumra te írtad a szövegeket. Miben más a Dalriada-, mint Bloody Roots-dalszöveget írni?

FA: Össze sem lehet hasonlítani. Az első Bloody Roots lemeznél csak beszélgettünk Schmiedl Tamással, hogy megpróbálhatnék egy-két dalszöveget. Itt tudatosan törekedtem arra, hogy ezek Tamásra legyenek szabva. Ismerem őt és elég jóban vagyunk, körülbelül tudtam, hogy mit fog tudni hitelesen előadni. A Dalriadánál ilyesmin nem kell gondolkodnom, leírom azt, amit frappánsnak érzek, és ha jónak tartom, akkor megmarad. A Dalriadában igazából kötöttségek nélkül dolgozom, a Bloody Roots szövegeknél pedig ott van, hogy a szöveget majd másnak kell elénekelnie.

HRM: Mennyi kutatómunkát igényel egy-egy komolyabb témájú dalszöveg megírása?

FA: Általában rengeteget kell tanulni, olvasni, mert teljes történelmi hűségre törekszem. Sok krónikának és forrástöredéknek kell utánanézni, mire egy-egy dalszöveg megszületik. A történelmi dalszövegek célja egyben az is, hogy a zenén kívül legyen egy plusz téma, amit meg lehet vitatni.

HRM: A szövegeiteket többször támadták az utóbbi időben. Mennyire okoz gondot megtalálni az egyensúlyt, hogy át tudjátok adni a mondanivalót anélkül, hogy „magyarkodóknak” titulálnának titeket?

FA: Már túljutottam azon a szinten, hogy azzal foglalkozzak, mások mit magyaráznak bele, meg mit nem. Aki magyarkodást – egyáltalán mit jelent ez a szó?! – akar belelátni, az bele is fog. Én azért írom a szövegeinket, mert jónak és fontosak gondolom, hogy ad valamit. Az, hogy a kritikusok és firkászok hogy fogadják, már nem az én dolgom.

HRM: Érkeztek a ’Napisten Havá’-ra is olyan negatív és provokatív kritikák, mint amiket az ’Ígéret’ idején kaptatok?

FA: Nem.

A Dalriada és a Fajkusz Banda 2012-ben

HRM: Ami a népzenét illeti, szisztematikusan kutatsz felhasználható népzenei források után, vagy csak spontán módon pakoljátok őket a dalokba?

FA: Amikor 2002 körül elkezdtünk népzenés dolgokat használni, még nem volt ilyen könnyű fellelni a dolgokat. Nem annyiból állt, hogy beírod a Youtube keresőjébe, hogy „ördöngősfüzesi hajnali nóta”, és kijön négyszáz találat. Ezeket fel kellett kutatni, meg kellett venni kiadványon stb. Ha az embert továbbra is érdeklik a dolgok és beleássa magát, jön egy kis világzene, egy kis Ghymes stb. Nagyon sokan eljutnak a moldvaiig, aztán ott meg is akadnak…

HRM: Mióta a Fajkusz Banda csatlakozott hozzátok, több albumotokat és koncerteteket is színesítették már. Ők autentikus népzenészként ihletforrásnak számítanak a dalszerzésben?

FA: Igen, ők abszolút segítséget jelentenek ebben… Nem úgy, hogy legyűjtünk tőlük témákat, bár erre is volt példa: a Borivók énekének refrénje egy Fajkusz Banda téma, az István-napi köszöntő. Ha valami oltári nagy hülyeség eszembe jut, hogy mit mivel szeretnék párosítani, akkor fel tudom hívni valamelyiküket, és megkérdezhetem, mi hogy van, hol lehet utána nézni, miről szól. Ilyen szempontból rengeteget segítenek.

HRM: Elképzelhetőnek tartod, hogy más zenekarokkal is együttműködjetek egy-egy dalban?

FA: Semmi jónak nem vagyok az elrontója, ha bennem ötlik fel, hogy valakivel együtt szeretnék dolgozni, akkor meg fogom keresni az illetőt. Vagy ha valaki úgy érzi, hogy neki valamilyen szinten én, vagy mi kellünk a dalába vagy a lemezére, tessék szólni, itt vagyunk.

HRM: 2012-ben az Arkonával mentetek európai turnéra. Sikerült a résztvevő zenekarokkal jó kapcsolatot kialakítani és megtanulni oroszul?

FA: Én a koromnál fogva tanultam oroszul egészen az általános iskola 4. osztályáig: a bemutatkozás, az orosz himnusz, a kiváló káromkodások és a mindenféle orosz dalocskák jól mennek. Már másfél hete utazgattunk az Arkona jeles tagjaival ide-oda a világban, és eleinte teljesen ismeretlenek voltunk egymásnak, a menedzserükön keresztül kommunikáltunk. Ők egész végig azt hitték, hogy mi nem tudunk oroszul és teljesen gátlástalanul tárgyaltak egymás között. S mint ahogy az összezártság esetén előfordul, bizonyára illettek minket akár nem annyira szép megjegyzésekkel is, bár én ezt nem tételezem fel. Az utolsó turnéállomáson egy kevés pálinka után titokzatos módon elkezdtem fütyörészni az orosz himnuszt, majd szóba elegyedtem a menedzserrel oroszul. Látnod kellett volna az arcát! Ahogy végigfutott az agyán, hogy „Úristen, miket pofáztunk mi ezek előtt, lehet, hogy mindent értettek, Jézusmária!” Aztán utána persze mondtam, hogy csak hülyültem, nem beszélek oroszul, csak pár szót tudok. De azokat ügyesen tudom alkalmazni, ha el akarom hitetni, hogy milyen jól vagyok oroszból. (nevet)

A turné rohadt hosszú és rohadt fárasztó volt, de egyben óriási élmény és hatalmas lehetőség. Inkább a perifériákat érintette, Portugáliát, Spanyolországot, Szlovéniát stb. A belső, nyugat-európai, északi, skandináv és német területeket nem vagy alig, pedig a jelentősebb zenei piac ott található. Azért volt két francia buli is. Az Arkonát dicséri, hogy a perifériákon, a kevésbé gazdag országokban is tud működni, és ez azért már valami. Nem voltak hatalmas tömegek, és nem stadion-, hanem inkább klubturné volt, de eljöttek az emberek, működött a körút, ami egy szép eredmény, és sokat elmond az Arkona erejéről.

Az Arkona énekesnője, Mása és Pisti

HRM: A beugró énekesnővel, Kun Anitával hogyan sikerült kijönni, milyen volt a közös munka?

FA: Anitával teljesen jól tudtunk együttműködni, mivel korábban már turnézgattunk együtt. Több olyan körünk is volt, amikor a Dalriada előtt vendégeskedett az Ideas, így ismertük egymást, és tudtuk, hogy rutinos, profi, jó előadó. Nagyon jó hangja van, ami teljesen más, mint a Lauráé. Nem is akartunk Laura helyére egy másolatot beugrónak, nehogy az emberek azt higgyék, hogy az ott ő a színpadon. Anita kézenfekvő volt minden szempontból, mert a barátunk. Nem csak munkakapcsolat van köztünk, fel tudom hívni, és meg tudom kérdezni, hogy mi újság a családdal, és Laura is kimondottan jóban van Anitával. Úgyhogy konfliktusmentesen zajlott a dolog, a nehézségeket legfeljebb a hirtelen alkalmazkodás kényszere okozta. A felkészülést, a színpadi munkát, az alkalmazkodási készséget és az utazás tolerálását tekintve csak jót tudok mondani Anitáról.

HRM: Milyen érzés számodra színpadon állni és koncertezni? Más ez az érzés a külföldi koncerteken?

FA: Nagyon szeretek koncertezni, mert minden koncert más. Sőt egy koncert sem egységes, érdekes módon mindig vannak blokkok: az első két-három nóta nagyon jó, majd középen egy kicsit leülünk, és a végére megint felpörgünk. Ez egyébként nagyon általános sémája egy-egy koncertnek. A külföldi és a magyar közönség – a szemléletmód, a zenére adott reakciók – teljesen mások. A magyar közönség valami egészen speciális. Nem lehet ezt nagyon elmagyarázni, mindenesetre nagyon szeretek egyaránt Magyarországon és külföldön is koncertezni, viszont mindkét dolgot másért szeretem. A magyar közönség szeretete és támogatása nélkül mi sehol nem lennénk, nem tudnánk külföldre sem menni, sőt egyáltalán nem is léteznénk. Így az első és legfontosabb a hazai közönség, de a lassan beinduló, külföldi koncerteken is meg kell felelni a közönségnek, ami nem egy egyszerű kihívás.

HRM: Mi a helyzet a zenekar angoltudásával? Egyre több a külföldi koncertmeghívás, gondolom elengedhetetlen, hogy tudjatok kommunikálni az idegen nyelvű közönséggel.

FA: Tadeusz német-angol tolmácsképzésen vett részt, ő perfekt mindkét nyelvből. Pisti is vartyog valamit németül-angolul, talán még a Matyi is, és Barna is elég jó angolból. Ádám meg ugye angoltanár. Én egy nagyon alapszintű angollal rendelkezem, amivel meg tudom értetni magam beálláskor a színpadon. Laurával mindketten németül tudunk jobban, és ha Európa centrális részeit nézem, ott azért a némettel elboldogulunk. Bárhova mész Európában, senki sem az oxfordi angolt beszéli: ha töröm is az angolt, azért megértetem magam egy belga vagy egy holland jóemberrel.

HRM: Lassan egy éve csatlakozott hozzátok Csete Ádám, aki a fúvós hangszereket bűvöli. Mesélnél róla?

FA: Ádám egy összeszedett, szorgalmas, precíz és megbízható arc, akivel egyébként nagyon könnyű együtt dolgozni, és a különböző hangszerekkel szemben tanúsított kvalitása egészen páratlan. Elboldogul 87 féle furulyán, kobzol, ütőgardonozik, és úgy gitározik, ahogy én száz év múlva sem fogok. Hihetetlen tehetséges figura, akinek a népzenei műfajismerete is komoly, a híres pécsi Zengőben játszik. Sok tájegység zenéjében egészen kiválóan otthon van. Rendkívül jóarc és abszolút közénk való: fel tudja venni a tempót, amit a sörözésben diktálunk. (nevet) Ádám mindig mindenkinél sokkal részegebb. (nevet)

HRM: Végül is Ádám teljes zenekari tagnak számít, vagy mi a jogállása? Miért nem tartott veletek sok koncertre?

FA: Ez egy idő után elveszti a jelentőségét… Az a tényállás vele kapcsolatban, hogy ha a Zengővel épp halaszthatatlan dolga van, akkor oda megy. Nem korrekt eljárás vele szemben, ha kizárólagosságot kérünk tőle, így kötöttünk egy kompromisszumot, hogy ahova tud, jön. A jogokat és a kötelességeket tekintve teljes mértékben egyenjogú tag nálunk.


Csete Ádám

HRM: Ha már tagoknál tartunk, kommentálnád bővebben Barnabás távozását?

FA: Volt 5 közös évünk és 3 közös lemezünk, s ha jól számolom, Barnabás volt a zenekar leghosszabb ideig aktív billentyűse. A kiszállásának pontos okait én a mai napig nem ismerem.

HRM: Kerestek a helyére új embert a billentyűk mögé? Most, hogy a Fajkusz Banda mellett már Ádám is veletek van, van még szükség billentyűsre?

FA: Ez még nem eldöntött kérdés. Most mindannyian azon vagyunk, hogy a születésnapi koncert menjen le úgy, ahogy azt szeretnénk, és utána meglátjuk, hogyan tovább. Nem tudom pontosan, hogy mik az elképzelések ezzel kapcsolatban, még én sem vagyok teljesen határozott. Nem is biztos, hogy szeretnénk még egy új tagot, de ez még a jövő zenéje.

HRM: Az utóbbi években láthattuk, hogy nem riadtok vissza a kísérletezéstől. Bele mernétek vágni egy 20. századi történelmi témába? Zeneileg is várhatunk további kísérletezéseket?

FA: A ’Kikelet’ albumon szinte csak 20. századi téma van, a Néma Harangok a Trianon-témakört járja körbe, a Szentföld szintén. Sokan azt gondolták, hogy „a” szentföldről van benne szó, pedig nem. A ’Kikelet’ album Kikelet című dala és a Táltosének is bizonyos értelemben 20. századi téma, és egy-két utalásszintű dolog másik lemezeken is van. A továbbiakban nem hiszem, hogy fogunk még innen témát meríteni, úgy éreztem, elmondtam azt, amit el akartam ezzel kapcsolatban. Zenei kísérletezés szempontjából egyre rosszabbak leszünk, ezt meg tudom jósolni. Amikor az ember huszonéves és duzzad az életerőtől, nagyon jó ötletnek tűnik 215-ös BPM-en darálni, de egy idő után a higgadtabb, lazább, szellősebb – de határozottan nem lágyabb – dolgok zenészként nagyobb élvezetet tudnak nyújtani. Tehát jobb érzés például eljátszani egy Hírhozót, mint egy Tűzhozót.

HRM: Most, hogy már a nagyon sok hangszeren játszó Ádám is veletek van, még jobban kinyílt a felhasználható hangszerek tárháza…

FA: Ha nagyon akartuk volna, korábban is használhattunk volna bármilyen hangszert pluszban. Említhetem akár az ’Ígéret’-en hallható szájharmonika-szólót… hol a francba hallottál te ilyet metal zenekartól?! Szóval voltak ilyen böszmeségeink, és még bizonyára lesznek is. Ádám is jó lehetőséget nyújt arra, hogy több mindent bele tudjunk vinni a zenénkbe.


A Dalriada felállása 2009 és 2013 között, ami a január 18-ai koncerten búcsúzik

HRM: Szabadidődben mennyi népzenét és mennyi metalt hallgatsz? Magatokat milyen gyakran hallgatod?

FA: Magunkat rendszerint a lemezek elkészültekor hallgatom, mert szeretek szembesülni azzal, hogy milyen meglepő dolgokat és apró finomságokat találok Tadeusz, Matyi, Barna és Pisti játékában vagy Laura énekében. De kifejezetten zenehallgatás céljából nem teszek fel Dalriadát. Sőt továbbmegyek: zenehallgatás céljából nem hallgatok semmit. Pontosan ugyanannyira szenvedélyes zenehallgató voltam, mint amennyire szenvedélyesen olvasok, de ez egy idő után elmúlt. Ha aktív zenészi pályafutásod van és zenészéletet élsz, annyira eltelsz a különböző irányú zenei ingerekkel, hogy egyáltalán nem kívánod már ezt a civil életben. Ha egy csokoládégyárban dolgozol, és folyamatosan csokit zabálsz, akkor hazaérve nem csokit fogsz enni. Nem is undorod, csak valamilyen szintű csömöröd van tőle. Nem mondanám, hogy csömöröm van a zenétől, de nem tudok úgy meghallgatni egy dalt, hogy ne szakmai füllel hallgassam, és ne boncolgassam a hallható stúdióproduktumnak a különböző jeleit, mértékét, és ez nem jó. Nem tudnak ilyen értelemben magukkal ragadni a dalok, amit sajnálok és ez hiányzik is.

HRM: Van Trooper-sör, van Motörhead-bor – mikor lesz Dalriada-kumisz vagy Dalriada-pálinka?

FA: Nem gondolkodtunk még ilyenen, de jó az ötlet. Dalriada égetett szeszes italok… De valami borzalmas kisüstire gondolok. Kannás pálinka, az jó lenne! „Soproni Vakító” néven forgalmaznánk, és a reklámszöveg lehetne az, hogy a Dalriada több tagja is ettől tébolyodott meg. (nevet)

HRM: Ha a 19. században élnél, zeneszerzéssel vagy költészettel foglalkoznál inkább?

FA: Az akkori idők – nem feltétlen a 19. század – zeneszerzői olyan bődületes és hihetetlen dolgokat csináltak, amit mi, mai emberek nem tudunk ép ésszel felfogni. Bach, Mozart vagy Vivaldi hatalmas dolgokat művelt. Nagyon nagy szerénytelenség lenne részemről azt gondolni, hogy én bármilyen szinten is felérhetnék velük. Ezek az emberek ufók voltak: úgy írták meg a kottát, hogy mind a 4000 szólamát kottajegyek alapján hallották a fejükben. Hogy akkoriban írogattam-e volna verseket, nem tudom. Ma sem tartom költőnek magamat. Szerintem szántóvető lettem volna, vagy falusi gombagyűjtő és kistermelő.

Készítette: Vica
Képek: Dalriada Facebook