Monster Magnet - Telefüstölik Budapestet (x)

írta Hard Rock Magazin | 2014.01.05.

Bár januárban karbantartási munkálatok miatt zárva lesz az A38 Hajó, ettől függetlenül nem áll meg az élet, ha minőségi programokról van szó. Ezért is jelenthetjük be örömmel, hogy hat évvel legutóbbi klubkoncertjét követően a Club 202-be tér vissza a múltidéző, pszichedelikus space rock legdögösebb és leghitelesebb zenekara, a Monster Magnet. Dave Wyndorfék a legutóbbi két fesztiválkoncert – a Sziget és a VOLT – után immáron új lemezükkel, a ’Last Patrol’ dalaival látogatnak majd január 29-én Budapestre: a New Jersey-i zenekar három év után adta ki október 15-én a kilencedik nagylemezét, amely a tagok elmondása szerint egyfajta visszatérés a gyökerekhez.

 

 

Az 1989 óta töretlenül működő stoner alapbanda ezúttal Joe Barresivel (Tool, Queens of the Stone Age) és a Slayer révén is ismerős Matt Hyde produceri közreműködésével rögzítette legújabb dalait, és a kilenc friss dal épp annyira bővelkedik a már megszokott, sokszínű hangzásban és delíriumos effektekben, mint a húzós riffekben és szólókban, amiket sosem kellett sajnálni a méltán nagyhatású formációtól. A jammelős, gazdagon hangszerelt, atmoszférateremtő dalok nagymesterei lényegében a kilencvenes évek megtestesítői is: bemutatkozó nagylemezük, a ’Spine of God’ máig megkerülhetetlen alapműve a stoner rocknak, ami nemcsak egy, a Soundgardennel közös amerikai turnéra, hanem az első nagykiadós szerződésre is elég volt, amivel már az egész világ figyelme Wyndorfékra irányulhatott. Az A&M-nél eltöltött évek pedig meg is hozták a sikert: az MTV-n napközben is leadott videoklipek, a turnék és a Billboard-listás eladások is méltán bizonyították, hogy a rockzenében megkerülhetetlen jelenséggé vált a Monster Magnet.

Ezt követően több tagcsere is bekövetkezett a zenekarban: noha a banda dalai idő közben a Mátrixban, a Viva La Bamban, egyes konzoljátékokban, pankrációban és később a Sons of Anarchy epizódjaiban is felcsendültek. Az ezredforduló új kiadót és felállást hozott, ám a lényeg így sem változott, és miután Dave saját magát szedte össze – legyőzve belső démonjait, a tudatmódosítókat –, úgy zenekara is visszatalált a legőszintébb ösvényre, sőt, a gitáros Phil Caivano is visszatért a bandába. A német SPV-nél megjelentett két anyagot követően a zenekar átigazolt a Napalmhoz, ahol 2010 után jelent meg most októberben a ’Last Patrol’: ennek előkészítését két múltidéző turné alapozta meg 2011-ben, ahol a ’Magnet kizárólag csak az első és harmadik (’Dopes to Infinity’) nagylemezének dalait játszotta, így pedig garantált is volt, hogy a saját gyökereihez visszatérő zenekar újradefiniálja magát a hatvanas évek mosolygós ködében. Szerencsére a friss nagylemez nem is okoz ebben csalódást, így a ’Last Patrol’ dalai egy felfrissült, ereje teljében lévő zenekart tükröznek, ami a hallható teljesítmény tükrében megköveteli az élő bizonyítást is.

A zenekar természetesen nem egyedül indul majd a bennünket is elérő Európa-turnéra: az este alaphangulatáról a 2013 egyik legjobb hazai EP-jét kiadó Ozone Mama mellett a japán Church of Misery gondoskodik majd, akik új lemezük, a Black Sabbath-i hagyományok előtt tisztelgő ’Thy Kingdom Scum’ dalaival szórakoztatják majd a doom ínyenceit. A Cathedral-főnök Lee Dorian kiadójánál, a Rise Above-nál ténykedő zenekar az utóbbi évek egyik legnagyobb reménysége a műfajban, így igazán örömteli, hogy múlt és jelen úgy találkozhat egy estén, hogy közben a gyökerek épp annyira közösek, mint a kiváltott hatás. Ezért ha kíváncsi vagy 2014 első igazán nagyot szóló koncertjére, mindenképp a Club 202-ben lesz a helyed, és nem árt jó előre bebiztosítanod a jegyed a Club 202 jegypénztárában, hogy biztosan beférj január leghangosabb koncertjére!

Az A38 Hajó bemutatja:
2014. január 29. @ Club 202, 19:00
’Last Patrol Tour 2014’: MONSTER MAGNET (US), CHURCH OF MISERY (JP), Ozone Mama
Jegyárak: 4.900 Ft (elővételben) / 5.900 Ft (a koncert napján)
Jegyelővétel: A38 Hajó, Club 202 és www.a38.hu

Legutóbbi hozzászólások