"Mi vagyunk a finn metal napos oldala": Interjú a Reckless Love fenegyerekével és énekesével, Olli Hermannal

írta TAZ | 2013.12.30.

Egy meglehetősen hideg novemberi délutánon épp az Ollihoz intézett kérdéseimet rendezgettem, amikor már elviselhetetlenné vált a kinti szél zaja, úgyhogy gyorsan bedobtam a háttérbe a Reckless Love legutóbbi, ’Spirit’ című lemezét. „De jó is ez a muzsika!” – állapítottam meg újra, miközben reménykedtem, hogy legalább annyira felhőtlen lesz a beszélgetés, mint az album hangulata. Természetesen minden rendben ment, jól elbeszélgettük, elnevetgéltük az időt, bár néha Ollinak meggyűlt a baja a mellette levő melegítő ventillátorral, ami többször is hangos morajlással zavart bele a diskurzusba. Rengeteg témát érintettünk a bő fél óra alatt: új album, turné, hétköznapi élet, kedvenc zenekarok, de meg sem kísérlem végigsorolni, mivel most mindenki elolvashatja a végeredményt.

Hard Rock Magazin: Az elmúlt hetekben Nagy-Britanniában turnéztatok, illetve volt néhány finnországi fellépésetek is. Hogy sikerült a koncertkörút, nem volt fárasztó?

Olli Herman: Nem igazán, hiszen voltak már ennél intenzívebb turnéink is, azonban ha össze kellene hasonlítani a turné életmódot az otthonival, akkor természetesen sokkal kiborítóbb. De általában ez így szokott lenni, te adsz, ő pedig elvesz. (nevet)

HRM: Beszélgessünk egy kicsit az új lemezetekről. Honnan jött a ’Spirit’ címe?

OH: A zenekarból mindenki nagy rajongója a 80-as évekbeli klasszikus heavy metalnak, szóval amikor elkezdtük írni a dalokat, elhatároztuk, hogy egy meghatározó lemezt rakunk össze, egy amolyan felkiáltójeles heavy metal albumot. Mivel úgy éreztük, hogy sikerült elérni a célunkat és összefoglalnunk a Reckless Love lényegét, szellemiségét, ezért úgy döntöttünk, hogy így nevezzük el a lemezt.

HRM: Nem tudok szó nélkül elmenni az album borítója mellett. A törzsi maszkos ötlet a Night On Fire című dalhoz készült klipetekben is feltűnik. Ez az elképzelés kinek a fejéből pattant ki?

OH: Az általunk kedvelt bandák – mint például a KISS, a Van Halen, a Def Leppard vagy a Guns N’ Roses, mely egyébként az első zenekar volt, akikre felnéztünk – valamilyen módon mind használnak egy koponyát, logót, ezért mi is szerettünk volna egyet. Azonban úgy gondoltuk, hogy egy koponya a mi zenénkhez túl sötét és rideg volna, mivel egyfajta gondtalan, vidám metalt játszunk. Elkezdtem azon gondolkodni, hogyan lehetne ennek egy vidám változatát elkészíteni, hirtelen beugrottak a színek, ami elvezetett a mexikói cukorkoponyákhoz. Ez volt az a pont, amikor kezdett összeállni a kép, elmondtam az ötletet a srácoknak és a producerünknek, aki mellesleg a klip rendezője is egyben. Mindenki rajongott az elképzelésért, úgyhogy felkértük egy művészt, aki ennek alapján elkészítette az album borítóját.

HRM: Hogyan fogadták a rajongók az új lemezt?

OH: Finnországban nagyon lelkesek voltak az új albummal kapcsolatban, ugyanis már rögtön az első héten felkúszott a TOP 3-ba. A kiadónk másik célterülete Nagy-Britannia, ahol ha jól emlékszem a 11. helyen is tanyáztunk a BBC rocklistáján, ami rohadt jó eredmény. Természetesen nem csak ebben a két országban adtuk ki az albumot, viszont azon jelenleg is dolgozunk, hogy Európa többi részén és a lehető legtöbb országban is legyen hivatalos megjelenés. Japánban szintén kikerült a boltok polcaira a korong, azonban hatalmas feladat, hogy ott felkerülj a listákra, ugyanis az egy teljesen más piac. Természetesen nem a listák a legfontosabbak számunkra, sokkal többet jelent, hogy mit látunk a turnén, a bulikon, hogyan fogadja a közönség a dalokat. A számlista hetven százaléka új nótákból áll, a rajongók pedig velünk együtt énekelnek. Kell ennél több?

HRM: Ahogy az előbb is említetted, meglehetősen sikeresek vagytok odahaza, ennek köszönhetően tinilányok hada áhítozik utánad. Hogyan tudod kezelni ezt a hirtelen jött népszerűséget?

OH: (nevet) Nem feltétlenül jött hirtelen az ismertség, bár az első album után a finn közvélemény viszonylag gyorsan felkapott minket. Egyébként ez nem olyan nagy mutatvány, mivel nagyon barátságos, mosolygós zenét játszunk a többi finn zenekarral ellentétben, akik templomokat égetnek. (nevet) Népszerűnek lenni idehaza nem azt jelenti számomra, hogy másmilyen lennék, mint korábban, egyszerűen az a hivatásom, hogy énekelek a bandában, a média érdeklődése pedig összefonódik ezzel. Ez amolyan szükséges rossz.

HRM: Hogyan találtad meg a megfelelő társakat a Reckless Love elindításához?

OH: Jalle, a basszusgitárosunk, illetve Pepe, a gitáros gyerekkori barátaim. Jalle tulajdonképpen a testvérem, mert már 4 éves korom óta, vagyis 26 éve ismerem. Gyerekkorunkban mi voltunk a legjobb barátok, állandóan együtt lógtunk. Pepét pedig 10 éves korom óta, tehát 20 esztendeje ismerem, szóval őt szintén a testvéremnek tekintem. A dobos srác az egyetlen új fiú, de egyébként is ez az a poszt, ami az évek alatt mindig változott. Hessu 2009-ben csatlakozott hozzánk. Emlékszem, hogy egy AC/DC tribute zenekarban játszott, amikor először hallottam őt, azonban nem igazán illett a képbe. Mármint természetesen jól dobolt, mosolygott, nagyszerűen érezte magát a színpadon, de a többi srác hagyott némi kívánnivalót maga után. Szóval megkérdeztem tőle, hogy van-e kedve valami sokkal mókásabb dologban részt venni. (nevet)

HRM: Ki a fő dalszerző a csapatban és egyáltalán hogyan születik meg egy Reckless Love sláger?

OH: A dalok nagy részét Pepe írja, sokszor a producerünk, Ilkka segítségével, én a szövegekkel foglalkozom. Ezután Pepe átküld egy akusztikus gitáron feljátszott demót, erre az alapra pedig elkezdődik a szókirakó.

HRM: És mi a helyzet az énektémákkal, azokat is Pepe írja?

OH: Nem mindig, az első albumon például néhány számnak én írtam az énektémáit. Azt hiszem, hogy a Feel My Heat, a So Yeah és még pár dal köthető hozzám, melyek címe most nem ugrik be. Nem tartom magam túl jó dalszerzőnek, inkább a szöveg az erősségem, egyébként is úgy gondolom, hogy mindenkinek arra kell koncentrálnia, amiben jó. Pepe a dallomok géniusza, szóval nem erőltetem a szar dallamaim akkor, ha tudom, hogy ő sokkal menőbbeket ír nálam. (nevet)

HRM: Melyek a kedvenc glam rock bandáid?

OH: Ahogy korábban is említettem a Van Halen (természetesen David Lee Roth-tal), a Def Leppard és a KISS, de valójában ebből a csokorból csak a KISS az egyetlen glam rock csapat. Azonban az én zenei világomba beleillik az összes 80-as évekbeli ütős hajmetál banda, ennek ellenére mégis az előbb felsorolt a három nagy kedvencem.

HRM: És a zenekar többi tagja is kedveli ezeket a csapatokat?

OH: Ez a három banda a közös pont, a csapatból mindenki kedveli ezeket az együtteseket, hiszen ők voltak ránk a legnagyobb hatással. Egyébként, amikor egymás között hajmetál ikonokról esik szó, akkor rengeteg más zenekarnév is fölmerül, ilyenkor szinte a teljes 80-as éveket átöleljük. (nevet)

HRM: Honnan jön az rengeteg pozitív energia, ami megmutatkozik a klipjeitekben, illetve a dalaitokban? Ez a vidám hozzáállás nem feltétlenül jellemző a finn bandákra.

OH: Ez az, amikor az érem átfordul a másik oldalára. Amikor sötét és lehangoló dolgok vesznek minket körül, akkor jön a Reckless Love. Mi vagyunk a finn metal napos oldala. (nevet) Ez egyfajta érzés, hiszen a tél hihetetlenül sötét, a nap szinte elő sem bújik, szürkület van és hideg, ez pedig baromi nyomasztó. Ezzel ellentétben a nyár nagyon rövid és intenzív, a nap le sem nyugszik, enyhék az éjszakák. Végső soron ez a mi Kaliforniánk. (nevet)

HRM: Melyek azok az énekesek, frontemberek, akik leginkább inspiráltak, és akiknek a munkásságát leginkább tiszteled?

OH: Korábban már említettem David Lee Roth-ot, ő az egyetlen frontember, a legszórakoztatóbb pali, figura. Nem csak egy szimpla fószer, hanem legendás ikon. Ezen kívül mókamester, rock and roll énekes és egy rocksztár. Valójában azt sem tudom, hogy ki ő, de az tuti, hogy nagyon szórakoztató és valószínűleg az a figura, akire a leginkább felnézek. De ott van még Axl Rose, aki miatt elkezdtem énekelni, vagy Freddie Merqury, aki talán a legrejtélyesebb mindenki közül. Mindig nagy rajongója voltam a Judas Priestből Rob Halfordnak, ő is az egyik személyes kedvencem. David Coverdale hangját is nagyon csípem, Sebastian Bach is közel áll hozzám. Rengeteg énekest említhetnék még, azt sem tudom hol kezdjem vagy hol fejezzem be.

HRM: Nem terveztem, hogy rákérdezek, de ha már említetted: hogy állsz a másik Sebastian Bachhal, Johann Sebastiannal? Szereted a klasszikus zenét?

OH: Tanultam klasszikus zenét, amikor kölyök voltam. Zeneiskolába jártam és játszottam is egy bandában szaxofonon, de az igazság az, hogy nem az én asztalom. Ettől függetlenül ez volt nekem a zene ábécéje.

HRM: Gondoltam megkérdezem, mert biztos kiszúrtad, hogy nem otthon vagyok, hanem egy zeneiskolai tanteremben.

OH: Igen, akartam is mondani. Egy kis délutáni szünet, ideális alkalom egy interjú készítésére. (nevet) Visszatérve a klasszikus zenére, szerintem nagyon fontos, mert megadja az alapokat, eszközöket, amiket később használhatsz életed során, attól függetlenül, hogy milyen stílusban folytatod munkásságod.

HRM: Én is ezt mondom azoknak a gyerekeknek, akik nem szeretik a komolyzenét.

OH: (nevet) Egyébként ha ki kellene választanom a kedvenc szerzőmet, akkor Mozartra esne a választásom. Egy géniusz volt, a dallamai pedig nagyon őrültek és gyönyörűek!

HRM: Nemrég említetted, hogy először szaxofonon tanultál játszani, azonban nagyon érdekelne, hogy az énekesi karriered hogyan indult?

OH: Annak idején Pepe egy triót akart összehozni, melyben basszusgitároznom kellett volna. Adott volt néhány üveg sör, erősítő, dobcucc, jó kis mókának tűnt Guns N’ Roses dalokat játszani, jammelgetni. Azonban én nem akartam basszusgitározni, úgyhogy elvittem magammal Jallét, így ő kapta meg a bőgőt Pepétől. Egyébként Jalle nagyon tehetséges, egyszerűen felkap egy hangszert és 15 perc múlva már kifogástalanul játszik rajta. Sosem láttam még hozzá hasonló srácot. Zongorázni is másfél óra alatt tanult meg úgy, hogy korábban nem is látott zongorát. Bal kezével akkordozott, jobb kézzel pedig játszotta a dallamot. Visszatérve az énekléshez, nem hinném, hogy ez egy tudatos döntés volt. Csak szórakozni akartam, az a tudat egyszerűen kiborított, hogy hangszeres legyek a zenekarban. Én akartam elől lenni és a vezérszerepet betölteni. Valójában nem is tartom magam jó énekesnek, csak nagyon jól színlelem. (nevetés)

HRM: Miért hagytad el a Crashdietet? Tudod, abban az időben nem igazán követtem figyelemmel az eseményeket a csapat háza táján, úgyhogy lemaradtam róla.

OH: Legegyszerűbben úgy tudnám ezt elmagyarázni, hogy adott egy zenekar, mellyel vidám zenét játszunk, pozitív energiákat szabadítunk fel, ez a Reckless Love. A Crashdiet pedig egy zenekar szomorú történettel, szomorú dalokkal. A két dolog irdatlanul messze van egymástól. Valahogy nem passzoltam bele az együttesbe, nem tudtam igazodni művészileg ehhez az elképzeléshez, szóval nem én voltam a megfelelő énekes a bandához. Körülbelül egy fél év után ez nyilvánvalóvá is vált, szóval 2008-ban egy helsingborgi koncert után eldöntöttük, hogy mindkét félnek az lesz a legjobb, ha elválnak útjaink. Nem volt egy zűrös szakítás.

HRM: Gondoltál már arra, hogy a glam rockon kívül valami mást is játszhatnátok a Reckless Love-val?

OH: Jelenleg szerintem nem feltétlenül csak glam rockot játszunk. Az új lemezünk inkább egy hajmetál album lett, de az előző ’Animal Atraction’ is inkább poposabb és hard rockosabb, nem pedig glam vagy hajmetál. Úgy gondolom, hogy a Reckless Love olyan irányba halad, hogy csak rock and rollt játszunk, ami néha popos vagy kemény, esetleg glam rockos. Nem szeretem magunkat túl szigorúan beskatulyázni, viszont teljes mértékben megértem, hogy az emberek ezt csinálják, mert így könnyebb behatárolni egy zenekart.

HRM: Hogyan készülsz fel egy koncertre? Iszol valami csodateát vagy esetleg skálázol egy kicsit a színpadra lépés előtt?

OH: Két-három órát leszámítva egyáltalán nem tanultam énekelni, tanárhoz sem jártam. De az a tanár – vagy nevezzük inkább gurunak –, aki megtanította nekem a hangképzést, azt kérdezte tőlem az első órán, hogy be szoktam-e melegíteni éneklés előtt? A válaszom az volt, hogy nem. Elég szarul éreztem magam, azt hittem valamit nagyon elcsesztem korábban. Erre azonban megszólalt: nagyon jó, mert nem használ. (nevetés) Valamiféle bemelegítést csinálok természetesen, de ezek inkább mentális jellegűek. A legfontosabb az, hogy hidratálom magam, szóval koncert előtt rengeteg vizet iszom, illetve melegen tartom magam, mármint fizikálisan, hiszen itt Finnországban elég hideg van. Ennyi általában elég a koncertek előtt.

HRM: Mennyi hajlakkot és sminket használsz naponta?

OH: Ahogy látod, most például nem viselek sminket. (nevet) De azt hiszem, hogy kb. 200-500 eurót költök évente sminkekre és hajlakkra. Ez igazából attól függ, hogy mennyi koncertünk van. Például az év első felében rengeteg szabadidőnk volt, úgyhogy alig vettem ilyen cuccokat. Persze koncerten használom, hiszen a banda imázsa és a színpadi világítás megköveteli, hogy törődj magaddal. Hajlakkból például körülbelül 2 flakon megy el egy hónap alatt.

HRM: Milyen ember Olli Herman a hétköznapi életben? Tipikus finn srácként tekintesz magadra?

OH: Bizonyos értelemben igen, de például utálok szaunázni, ami egy finn fazontól furán hangzik.

HRM: Valóban, amennyire meglepő, legalább annyira furcsa is…

OH: Egy finn srác vagyok, aki azt hiszi magáról, hogy az, de valójában mégsem. (nevet) Szeretem a szórakoztatást, ez az én vallásom. Sok embernek sötét és szar hely a világ, ezért nagyon fontos dolog a szórakoztatás. Erre a legjobb mód a zene, az én világom pedig e körül forog. Elég sokat szoktam énekelni, amiért a szomszédjaim nagyon hálásak. (nevet) De ha éppen nem énekelek, akkor zenét hallgatok vagy a TV-ben, számítógépen koncerteket nézek, esetleg szövegeket írok az új dalokhoz. Próbálok vigyázni magamra és sokat sportolni, hiszen említettem, hogy 30 éves vagyok, a kornak pedig megvannak a velejárói, ráadásul a turné életmód kicsit kiborító.

HRM: Elmesélnéd valamelyik őrült sztoritokat, bulizós történeteteket?

OH: Rengeteg őrült dolog történik velünk a turnékon, azt sem tudom hol kezdjem. Valószínűleg vannak olyanok is, melyeket nem feltétlenül bocsátanék közszemlére. (nevet) De például az egyik legidegesítőbb mind közül: van egy hatalmas probléma, amit szeretnék megoldani, nevezetesen küszködöm a hangommal, mert megfáztam. Ugye ez egy egész turnét tönkre tud vágni. Ugyanebben az időben pedig a banda másik része a világ legjobb buliját éli át. De volt olyan is, hogy a buszsofőr azt sem tudta hol a frászban vagyunk, mert eltévedtünk, vagy Pepe nem találta a gitárjait, végül kiderült, hogy ellopták. A turnén mindenféle elmebeteg dolog megtörténhet, de a legidegesítőbb, amikor beteg vagy, eközben pedig a többiek pedig a világ legjobb partiját élik át közvetlenül melletted. Turnézni egyébként is egy beteg dolog. (nevet)

HRM: Hogy néz ki a XXI. századi backstage élet? Könnyű csajokat szerezni azzal a fajta zenével, amit játszatok?

OH: Igen könnyű, rengeteg csaj jön el a koncertekre. Viszont az a helyzet, hogy már nős vagyok, sőt a gitárosunk Pepe is házas, Jalle a bőgős pedig már családapa, két gyermeke van.

HRM: Gratulálok! Nem is tudtam ezekről a dolgokról, most alaposan megleptél.

OH: Viszont a dobos srác szingli! (nevet) Természetesen sokat sörözünk és állatkodunk, azonban ezzel egyidejűleg rendkívül megerőltető ez az egész turné dolog. A Youtube világában már mindenki telefonnal kamerázik a koncerteken, szóval ha részegen mész ki a színpadra vagy úgy viselkedsz, mint egy pöcs, akkor feltöltik és olyan címet adnak neki, hogy „A Reckless Love elcseszte” vagy „szar koncertet adott”. És meglátod, ez lesz a legnézettebb videó a zenekarodról, amit mi nem engedhetünk meg magunknak. Ezért van egy alapszabályunk a turnékon: csinálj azt, amit akarsz, feküdj le azzal, akivel akarsz, de másnap el tudd végezni a munkádat! Ez az egyetlen szabály. (nevet)

HRM: Sajnos eddig még nem játszottatok Magyarországon. Mennyi esély van arra, hogy a közeljövőben eljöttök egy turné erejéig Közép-Európába, azon belül hozzánk?

OH: Jelenleg azon dolgozunk, hogy Európában is megjelenhessen a friss lemezünk. A múlt évben volt néhány koncertünk Németországban, Svájcban, Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában is, szóval miért ne játszhatnánk Magyarországon is? Nem hinném, hogy ez olyan távoli dolog, sosem lehet tudni. Ebben a pillanatban azonban nincsenek lekötött koncertdátumaink, sőt turné sem, úgyhogy ez egy kis időbe fog telni, de szerintem 2014 közepén eljutunk Európa többi országába is. Nem adjuk fel, keményen dolgozunk, Finnországban egyébként rengeteg fellépésünk lesz jövő tavasszal, de remélhetőleg több nyári fesztiválon is játszhatunk itthon és Nagy-Britanniában is. Ha a magyarországi koncertszervezők azt akarják, hogy menjünk, akkor ott leszünk! (nevet)

Készítette: TAZ