A jövő zenéje: Interjú a Blues Pills-zel

írta Tomka | 2013.12.23.

Még csak a ’Bliss’ című kislemez híre terjedt a neten, mikor a retrorock-körökben már ezt a nemzetközi felállású, de svéd székhelyű bandát emlegették a jövő nagy reménységeiként. Elin Larsson barázdált, érzelmekkel terhelt és joplinosan koszos hangja rögtön kiemelte őket a tömegből. A Blues Pills ráadásul olyan egyszerű, de dögös blues-rockot játszik, ami egyenesen pimaszság ahhoz képest, hogy a húszas éveik elejét tapossák ezek a fiatalok. A fiúk-lányok tehetségére a retrorock bandákat gyorsüzemben leigazoló Nuclear Blast is ráérzett, így a legnagyobb metal kiadónál jöhetett ki két hónapja a banda második EP-je, a ’Devil Man’. Jamelésről, Joplinról, blues-rockról és a készülő nagylemezről az énekes Elin Larssont és a gitáros Dorian Sorriaux-t kérdeztük.

Hard Rock Magazin: Meglepődtetek, amikor a Nuclear Blast bejelentkezett, hogy le akar szerződtetni titeket? Blues-rock bandaként nem fura, hogy egy metal kiadóhoz kerültetek?

Elin Larsson: Nagyon meglepődtünk, amikor ez történt. Nem csak azért, mert ez egy metal kiadó, hanem mert annyira fiatal a bandánk. Még csak két éve játszunk együtt, úgyhogy tényleg egy álmunk valósult meg ezzel. Szerintem a Nuclear Blast nagyon nyitottan közelít a zenéhez, ami megkülönbözteti a többi kiadótól. Az a legfontosabb, hogy egy olyan kiadónál vagyunk, amelyik tényleg hisz a zenekarban, és ezt mi érezzük is, így könnyen megtaláltuk velük a közös hangot.

HRM: Októberben jelent meg második kislemezetek, a ’Devil Man’. Miben különbözik ez a ’Bliss’-től?

EL: A legfőbb különbség szerintem az, hogy a ’Devil Man’-en sokkal jobb a hangzás, mint a ’Bliss’-en. Illetve megmutatjuk azt is, hogy milyen lágyak és milyen kemények tudunk lenni időnként.

HRM: Lenyűgöző, amit a hangoddal művelsz a Devil Man című dalban. Tele van jobbnál jobb dallamokkal. Hogyan született meg ez a szám?

EL: Wow, köszönöm! (nevet) Dühből és szomorúságból született a Devil Man. Abban az időben úgy éreztem valamivel kapcsolatban, hogy erkölcsileg nagyon nincs rendjén, és az „óóh, ördögember, pénz van a zsebedben és feketeség a lelkedben” („ohh devil man you got money in your pocket you got blackness in your soul”) dalszöveg és dallam csak úgy kiszakadt belőlem. Aztán eköré írtunk zenét, így született a dal. De nem fogom elárulni, ki az igazi ördögember.

HRM: Különlegesen, erőteljesen énekelsz itt. Volt benned bizonyításvágy, hogy elismertesd magad énekesként?

EL: Nincs szükségem arra, hogy bizonyítsak, mert nem igazán törődik ilyesmikkel. Mindössze egy jó kis intrót akartam a dalhoz. Először arra gondoltunk, hogy zongorával és az énektémával vezetjük fel a számot, de végül nem vettük fel ezt a verziót. Szerintem így nagyszerű lett az intro, rögtön megragad és rákényszerít, hogy meghallgasd a dalt. Mindössze erről van szó! (nevet)

HRM: Legtöbbször Janis Joplinéhoz hasonlítják a hangodat. Milyen viszony fűz Joplin zenéjéhez és személyéhez?

EL: Ez nagyon hízelgő számomra, hiszen Joplin hatalmas blues és rock ikon. Természetesen sokat hallgattam a zenéjét és szeretem a hangját, elképesztő nő és egyedülálló, különleges énekes volt. Viszont nem gondolom, hogy ugyanolyan lenne a hangunk: talán ugyanaz a hangtávolságunk és hasonló a hangból áradó érzelem, de a hangszínünk nagyon eltérő. Szerintem csak a hatásaink ugyanazok, mint például Etta James és Big Mama Thornton. Ami már magában is király, és egyfajta spirituális kapcsolat, mivel korábban fogalmam sem volt erről [a közös pontról]. Joplin egyfajta szent volt, úgyhogy elég fura, hogy olyasvalakihez hasonlítanak, aki sokak szemében hős volt. Nem is veszem túl komolyan ezeket az összehasonlításokat, mert szeretnék szerény maradni, nem akarok elszállni, de azért nagyon hízelgő ilyesmiket hallani.

HRM: A The River gyönyörű balladájában a hangod szerintem inkább Adelééhoz, mintsem Joplinéhoz hasonlít. Milyen egyéb hatásaid vannak Janisen kívül?

EL: Adele nagyszerű énekes, szóval újfent csak köszönöm. A hatásaim közé Etta James, Aretha Franklin, Big Mama Thornton, Robert Plant, Paul Rodgers, Otis Redding, Bill Withers, Joakim Nilsson, Jay Buchanan tartoznak, meg még sokan mások. De nagyon válogatós vagyok: nekem szükséges, hogy az adott zene tényleg letaglózzon, és az is fontos, hogy természetesnek, és ne erőltetettnek hasson.

HRM: Dorian, a The Riverben különleges, légies gitárszólamokat csaltál elő.

Dorian Sorriaux: Az akkordok alatt a hajlítások harmonizálnak egymással. Néhány akkordot uni-vibe-bal [phaser modulációs effekttel] játszottam; van ez a Bob Sweet által jegyzett uni-vibe, amit nagyon szeretek. A szólót slide technikával pengettem, és bedobtam némi zengetőt és delay-t is. Szeretek olyan gitárhangzásokon dolgozni, amik jól csengenek a fülemben. Lehetnek idegenek, különlegesek, vagy akár nagyon egyszerűek is. Többnyire jobban szeretem, ha természetesnek, és nem különösnek hat. A kedvenc gitárhangjaim általában az erősítő által létrehozott természetes hangok, de néha hozzáadok némi zengetőt, overdrive-ot vagy fuzz effektet is.

HRM: A dalaitoknak van egyfajta laza, improvizált jellege. Hogyan zajlik valójában a dalszerzési folyamat a Blues Pillsben?

EL: Nagyon egyszerűen. Valakinél megszületik egy ötlet, majd jamelünk és kidolgozzuk a témát. Mindig egy riffel vagy egy dallammal indul a dolog. Szóval kezdetben két ember dolgozik rajta, aztán a többiek is rányomják a kézjegyüket a próbateremben, majd hozzáadunk még egyéb dolgokat is a dalhoz. De előfordul olyan is, hogy jamelés során születik meg egy dal.

HRM: A zenekar tagjai más-más országból származnak (Svédország, Franciaország és Egyesült Államok). Ugyanabban a városban laktok? Hogyan próbáltok?

EL: Igen, mindannyian Svédországban lakunk, hárman Örebróban és egyvalaki Boråsban. Szóval Örebróban gyakorlunk és itt írjuk a dalokat is.

HRM: Már javában dolgoztok a debütlemezeteken. Milyen koncepcióval vágtatok neki ennek az albumnak?

EL: Don Alsterberg producerrel, Göteborgban készítjük a felvételeket. Don segít abban, hogy jobb dalszerzőkké váljunk. Nagyszerű ötletei vannak, tiszta öröm vele dolgozni. Mivel a többi kiadványunkat magunk rögzítettük, tulajdonképpen nem is gondoltuk, hogy valaha meg fognak jelenni. Csak demóként tekintettünk rájuk. Az albumon helyet kapnak régi dalok, amiket nagymértékben átírtunk, és pár új szám is. Sok lágyabb szám is van, de amik kemények, azok sokkal állatabbul szólnak, és talán még súlyosabbak, mint korábban. Szóval sokat javítottunk a dalokon és a hangzáson is. Szerintem jó ötlet kipofozni a régi dalokat is, mert akkor a rajongóink és az emberek is látni fogják, hogyan fejlődik a zenekar, és ezért lehet jobban is kötődnek majd hozzánk, mivel úgy érzik, ott voltak már a kezdeteknél is. Már alig várom, hogy megjelenjen a lemez, remélem, a rajongók is szeretni fogják.

HRM: Sajnos az Orchiddal közös turnétok nem érintette Magyarországot. Elmesélnéd azért, hogyan is néz ki egy Blues Pills koncert?

EL: Az Orchid turné elképesztő volt. Nagyon jól kijöttünk egymással és jó barátok lettünk. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy részt vehettem ezen a turnén; maga volt a gyönyörűség. A mostani körúton csak egy 40 perces blokkot kaptunk, úgyhogy rövidebbre kellett vennünk a show-t, de szoktunk improvizálni is a színpadon, és jamelünk is az egyes dalok alatt. Dorian például nem játssza kétszer ugyanazt a szólót. Sokkal könnyebb ráhangolódni a zenére, a feelingre, ha más embereknek játszol. Úgyhogy nagyon sok érzés és érzelem árad a fellépéseink során.

HRM: Hogyan látod a Blues Pills jövőjét? Szerinted milyen sokra vihetitek?

EL: Fogalmam sincs, nem szeretnék ilyesmiken gondolkodni. Csak azért csinálom ezt, mert jólesik zenélni és dalokat írni. Úgyhogy nem számít, hány ember ismer minket, hányan hallgatják a zenénket, vagy hogy milyen nagyok leszünk. De amíg jólesik ezt csinálni, addig nincs megállás. Boldog Karácsonyt kívánunk mindenkinek és boldog új évet!

Készítette: Tomka

Képek: PaweĹ‚ Wygoda (vezércikk), Sima Mahdjoub