"Ugyanabban a cipőben járok, mint bármelyik másik karrierje elején álló zenész": Interjú Lukács Petával

írta P.A. | 2013.12.18.

Lukács Petát leginkább a Bikini gitárosaként ismeri a nagyközönség, pedig a kitűnő zenész már egész fiatalon letette névjegyét, többek között azzal, hogy 1996-ban megnyerte a Ki Mit Tud? című tehetségkutatót könnyűzenei szólista kategóriában. Karrierje során többek között olyan zenekarokban csodálhattuk játékát, mint a The Rock Band, a K.L.B Trio vagy a European Mantra. Peta idén végre elkészítette első önálló szólólemezét 'War And Peace' címmel, melyen olyan énekesek kaptak szerepet, mint Pacziga Linda, Völgyesi Gabi [Unique], Tóth Gergő [Blind Myself], Csongor Bálint [Subscribe], valamint dobokon Borlai Gergő. A rendkívül sokszínű lemezről, múltról, jövőről és sok egyéb érdekességről kérdeztük Petát.

Hard Rock Magazin: Már régóta tervezted ezt a lemezt, hogy-hogy csak most sikerült elkészítened?

Lukács Peta: Valójában már 10-15 éve készül bizonyos értelemben: az ötlet már régóta megvolt, de istenigazából néhány éve érzem azt, hogy tényleg itt az ideje, hogy elkészüljön a lemez. Az elmúlt néhány évben írtam pár instrumentális dalt, amik a [European] Mantra műsorába kerültek be, az énekes dalok pedig vagy a Bikinibe mentek, vagy korábban a The Rock Band repertoárjába. Ami más stílusú volt, azzal egy ideig jártunk kiadótól kiadóig, de soha nem lett belőle semmi, mert mindig volt valami okoskodás, hogy mit kéne máshogy játszani. Ebbe beleuntam, aztán eljött a pillanat, amikor azt mondtam, hogy megcsinálom, lesz amilyen lesz. Valamilyen szinten kettősség van a dologban, mert ez egy új projekt, vagyis annak az első lépése, másfelől viszont egy 10-15 éves történet lezárása, hiszen vannak olyan dalok, amik több mint tíz éve íródtak – nyilván ezeket kicsit átgyúrtam.

HRM: Sok énekest hallhatunk a lemezen. Milyen szempontok alapján válogattad ki őket? Volt aki visszautasított, miután megkerested?

LP: Mindenkivel volt korábban valamilyen kapcsolatom. Az énekes dalok zenei értelemben viszonylag szélsőségesek, ezért evidens volt, hogy nem egy emberrel készítem el őket, de egyébként is úgy gondoltam, hogy színesebb lesz a végeredmény, ha majdnem minden nótát más énekel. [Pacziga] Linda adta magát, hiszen vele közösen kezdtük el az előbb említett projektet a 2000-es évek elején. Tóth Gergővel a Dimebag Darrell emlékkoncerten játszottam együtt és nagyon megtetszett az orgánuma és az, ahogy a közönséggel bánt. Azóta érlelődött bennem az ötlet, hogy nagyon jó lenne vele együtt dolgozni. Csongor Bálinttal a Gitármánia Táborban találkoztam, ott mulatoztunk az egyik éjszaka, így találtunk egymásra. Völgyesi Gabi lóg ki leginkább a sorból, mert vele korábban nem zenéltem együtt, bár volt róla szó, hogy lesz egy munka, amiben mindketten részt veszünk, de az nem jött össze. Viszont kiderült, hogy a '91-es Tinisztár Kerestetik című tehetségkutatón mindketten részt vettünk, sőt mindketten nyertünk is a kategóriánkban. Hála istennek senki sem utasított vissza, bár kicsit tartottam tőle, főleg Gabi esetében, mert műfajilag eléggé más világban mozgunk, ezért vele kapcsolatba elég bátortalan voltam. Ráadásul Gabi nem szokott külső munkákat, illetve vendégszerepléseket elvállalni, ezért nagyon örültem neki, amikor szinte azonnal igent mondott, miután meghallotta a dalt.

HRM: Milyen instrukciókkal láttad el az énekeseket?

LP: A dalok készen voltak, az énekdallamok is fel voltak demózva és ezeket kapták meg, persze ettől függetlenül kisebb-nagyobb módosítások történtek. Mindenki igazított rajta a karakteréhez megfelelően. Egyedül Bálint esetében volt, hogy a kiabálós részeket teljesen rábíztam, illetve a szöveget is. Egyébként a szövegek közül a Because of You-t, a Funny-t és a Melletted című dalt Linda írta, az utóbbit Janicsák Istvánnal közösen. Bálint maga írta a szöveget a Waltzra, a Tóth Gergővel közös dal pedig egy József Attila vers, a Nagyon Fáj fordítása.

HRM: Rengeteg stílust felvonultatsz a lemezen. Ez annak köszönhető, hogy hosszú periódus alatt születtek a dalok, vagy eleve ilyennek tervezted?

LP: Ez így alakult, nem volt tervbe véve. Egyébként azért is készült ilyen sokáig a lemez, mert nem tudtam eldönteni, hogy merre induljak. Volt egy időszak, amikor úgy gondoltam, hogy kéne egy klasszikus gitárhősködős lemezt és zenekart csinálni, de aztán erről letettem. Utána volt olyan, amikor csűrdöngölős metalt akartam, és aztán mindegyik időszakban született egy-egy dal. Amikor pedig elhatároztam, hogy most már mindenképpen megcsinálom a lemezt, úgy döntöttem, hogy belerakok mindent. Csak annyi tudatosság volt benne, hogy a dalok kiválasztásánál úgy gondoltam, hogy bármi belefér.

HRM: Maradt még dal a tarsolyodban, vagy felhasználtad az összes ötletedet?

LP: Maradt még. Kész dalok is vannak és ötletek is, instrumentális és vokális is. Az még nem biztos, hogy ezeket fel is fogom használni. Ez attól függ, hogy mit fogok róluk gondolni, amikor összerakom a következő lemezt. Nálam ez úgy működik és nyilván más zeneszerzőnél is, hogy megírok egy nótát és másnap visszahallgatom, aztán lehet nem is tetszik és azonnal megy a kukába, de lehet hogy pár hónap múlva meg úgy gondolom, hogy nem is olyan rossz ez, csak itt-ott bele kéne nyúlni. Tehát sosem tudni előre, hogy mi fog rákerülni a következő albumra. Mindenesetre alapanyag az van.

HRM: Melyik a kedvenc dalod a lemezről? Esetleg van olyan dal, amin változtatnál, vagy így utólag már nem tetszik annyira?

LP: Ez jó kérdés. Alapvetően nincs olyan dal, amit megbántam volna, sőt mi több, kifejezetten jó érzés volt az egész lemezkészítési folyamatban, hogy egy ideig minden dal a kedvencem volt. Amikor befejeztem egy adott nótát, akkor napokig azt hallgattam, mert örültem neki, hogy milyen jól sikerült. Megnyugtató érzés, hogy nincsenek töltelékdalok a lemezen – legalábbis az én szempontomból, ami nyilván szubjektív. Olyat úgysem lehet csinálni, ami mindenkinek tetszik. Valószínűleg lesznek olyanok, akiknek egyik vagy másik dal jobban tetszik majd. A lényeg, hogy az én szűrőmön mindegyik átment.

HRM: Borlai Gergő dobol a lemezeden. Ami nekem feltűnt, hogy Gergő a képességeihez képest – jó értelemben – visszafogottabban és alázatosan játszik, nem kerül az előtérbe egyszer sem. Mennyire szóltál bele Gergő játékába?

LP: Ezt jól érzed, de ez nem az én érdemem, mert abszolút szabad kezet adtam Gergőnek. A legtöbb dalról semmit nem mondtam neki, persze a dobokat demóban megcsináltam, szóval kész dalokat küldtem, így hallhatta, mi az elképzelésem egy-egy nótáról. Ettől függetlenül azt csinált velük, amit akart. Egy-két olyan eset volt, hogy bizonyos hangzáshoz vagy lüktetéshez ragaszkodtam. Úgy gondolom, Gergő is sokat változott az utóbbi években, talán érettebb muzsikus lett, bár én sosem éreztem soknak a játékát és elfogult vagyok vele szemben, mert nagyon szeretem a dobolását. Sokszor hallottam másoktól, hogy Gergő szétdobolja a zenét, de én ezt sosem éreztem. Nyilván előfordult olyan a koncerteken, hogy övé volt a főszerep, de ezzel nem feltétlenül telepedett rá az egész zenekarra. Az biztos, hogy ezen a lemezen a szó jó értelmében véve visszafogta magát, abszolút a dalokra játszik.

HRM: Mi volt a legnehezebb része az album elkészítésének?

LP: Őszintén szólva: elkezdeni. (nevet) Abban az időszakban nagyon furcsa állapotban voltam, hónapról hónapra hullámoztak bennem a dolgok. Egyszer úgy éreztem, hogy semmi értelme szólólemezt csinálni, aztán valamin felbuzdultam és azt mondtam, hogy de van és holnap elkezdem,  aztán megint jött valami, ami elvette az egésztől a kedvem. Persze menetközben is voltak nehézségek, például hogy Gergő kint él Barcelonában és én szeretek ott lenni általában a felvételeknél, de ezt úgy oldottuk meg, hogy elküldtem a demókat és azt mondtam Gergőnek, hogy csinál velük, amit akar, ami adott egy plusz izgalmat a dolognak. A feléneklések még egy kicsit macerásak voltak. Én úgy terveztem, hogy a lemez májusban jelenik meg, de megcsúsztunk és jött a nyári turnészezon, így még inkább eltolódott a megjelenés dátuma. Tulajdonképpen Bálinttal csúsztunk meg a leginkább, vele nehéz volt a nyáron összeegyeztetni az időpontokat, de ezt leszámítva minden olajozottan működött.

HRM: Már kapható a lemez és túl vagy egy dedikáláson is. Milyen az album fogadtatása?

LP: Az első reakciók nagyon jók. Facebookon, illetve privát üzenetben is folyamatosan kapom az elismeréseket. A terjesztés viszont sajnos nagyon macerás. Folyamatosan hallani, hogy a nagy kiadók is sorra szűnnek meg, tehát már az is csoda, hogy találtam egy olyan kiadót, amelyik egy ilyen jellegű zenei anyaggal foglalkozik. Amikor a nagy multinacionális cégek bejöttek Magyarországra, monopolhelyzetet alakítottak ki maguknak, ami azt eredményezte, hogy a kis vidéki hanglemezboltok sorra tönkrementek, és most ott tartunk, hogy jelenleg a fővárosban is csak 5-6 helyen lehet CD-t kapni a nagy multikon kívül. Úgyhogy ha nincs kapcsolatod ezekkel a nagy cégekkel, akkor esélyed sincs, hogy a lemezed kapható legyen mondjuk valamelyik vidéki Tescóban. Most folyamatosan gondolkodunk alternatív megoldásokon, például hogy vidéki hangszerboltokba eljuttassuk a lemezt, illetve az interneten próbáljuk árulni a dalok.hu oldalon keresztül. Régebben sokszor postán küldtük el a lemezeket a vásárlóknak, de mostanában nagyon megemelkedtek az árak, ami egy kicsit mellbe vágott. Azok, akik maguk akarják eladni a lemezeiket, nehéz helyzetbe kerültek, mert a postaköltség annyiba kerül, mint a CD és ez így elég durva.

HRM: Mik az elvárásaid az eladással kapcsolatban, szerinted mennyi fog elkelni a lemezből?

LP: Nehéz kérdés, mert sok ismeretlenes az egyenlet, de nyilván valamilyen szinten számíthatok a Bikini közönségére, hiszen azok az embereknek egy része, akik a Bikinit szeretik, biztosan szeretik az én gitárjátékomat vagy a dalokat, amiket a Bikiniben írtam. Ezen kívül ott vannak a Mantra rajongók is, akik ilyen stílusú instrumentális zenével régen lettek kiszolgálva. A másik oldalon viszont ott van a lemezeladás, ami mostanában borzalmas állapotban van az egész világon és itt most a kézzelfogható lemez eladásról beszélek, mert az online letöltés egy más történet, ráadásul abban nincs semmi tapasztalatom. A lemezből egyébként első körben 500 darab készült, én nagyon örülnék, ha ez belátható időn belül elfogyna. Persze azt is tudni kell, hogy 2000 darab az aranylemez, ami elég szánalmas, és ma Magyarországon jelenleg csak popzenéből tudnak ennyit eladni.

HRM: Videoklippel készülsz?

LP: Egyelőre nem, de a későbbiekben szeretnénk egy videót készíteni. Ennek adok egy kis időt, mivel a lemez elég sokrétű, így jó lenne tudni, hogy melyik az a vonal, ami leginkább tetszik a közönségnek. A visszajelzésekből szeretném kiszűrni, hogy melyek azok a dalok, amiket igazán szeretnek az emberek, és ezekből választanék ki egyet vagy kettőt a kliphez.

HRM: Beszéljünk egy kicsit a múltadról is. Hogy kerültél kapcsolatba a zenével és a gitárral? Ha jól tudom, édesapád is gitározott.

LP: Igen, édesapám is gitározott, 1988-ban Karácsonyra kaptam életem első elektromos gitárját az apukámtól. Persze ennek volt előzménye, korábban már az ő leharcolt akusztikus gitárján próbáltam játszani. Nyilván apám már ebben az időszakban észrevette, hogy érdekel a dolog. Arra is nagyon élénken emlékszem, hogy ha láttam egy gitárost a TV-ben vagy koncerten, nekem egyből a szívem csücske lett. Aztán persze doboltam anyám kötőtűivel a kispárnákon és természetesen teniszütővel is gitároztam a szoba közepén. Így indult a dolog, meg olyan zenékkel, mint a Final Coundown a Europe-tól, vagy a Money For Nothing a Dire Straits-től. Apámra visszatérve pedig azt meg kell jegyeznem, hogy ő soha sem erőltette a gitározást, csak észrevette, hogy érdekel és onnantól maximálisan támogatott.

HRM: Ha jól emlékszem, a legelső zenekarod a Hedgehog volt.

LP: Hú miket tudsz... (nevet) Igen, a Hedgehog volt. Ezzel a zenekarral indultunk a '91-es Tinisztár Kerestetik című tehetségkutatón, amiről már beszéltünk.

HRM: Egy eléggé Edda ízű dalt adtatok elő a döntőben.

LP: Igen, és ezt nem is titkoltuk akkor sem és a mai napig így van, még ezen az új lemezen is, hogy tudom, melyik dal milyen ihletettségű, sőt egyes részek vagy megoldások honnan származnak. Abban az időben meg óriási kedvencem volt az Edda, ami nagy hatással volt ránk.

HRM: 1996-ban pedig a Warninggal nyerted meg a Ki Mit Tud?-ot. A tehetségkutató műsorok ma is nagy népszerűségnek örvendenek. Te, aki már több ilyen jellegű megmérettetésen részt vettél, javasolnád fiatal zenészeknek, énekeseknek, hogy próbára tegyék magukat egy ilyen rendezvényen?

LP: Semmiképpen! Az az igazság, hogy más zenészekkel és kollégákkal sokat beszélgetünk ezekről a műsorokról és sok olyan zenészt ismerünk, akik ezeken a műsorokon keresztül lettek ismertek, így van rálátásom a dologra. Finoman szólva is elég kétesélyes egy ilyenbe belevágni, mert amennyit ad egy ilyen műsor, legalább annyit el is vesz. Itt nem csak arról van szó, hogy ha valaki ügyes és tehetséges, akkor hírnévre tehet szert, ennél ez sajnos sokkal mocskosabb biznisz.

HRM: Akkor szerinted mi kell ahhoz, hogy ma Magyarországon valaki sikeres zenész lehessen?

LP: Magam sem tudom, pedig 25 éve zenélek és 7 éve vagyok a Bikini tagja, de most kezdek egy új dolgot és úgy érzem magam, mint egy kezdő zenész. Bizonyos értelemben ugyanabban a cipőben járok, mint bármelyik másik karrierje elején álló zenész. Ami persze nem teljesen igaz, mert sok előnyöm van abból adódóan, hogy sokan ismernek, de még így is nagyon nehéz lenne receptet mondani, hogy mi kell hozzá, hogy valaki sikeres zenész legyen. Sokat változott a világ, akik a '70-es, '80-as években kezdték a zenélést, illetve váltak sztárrá, azok tudják, hogy teljesen másképp működtek akkor a dolgok. Annak idején például Erdős Péter egyeduralma eléggé rányomta a bélyegét az egész könnyűzenei életre: ha az ő szűrőjén átmentél, vagy valahogy a kedvére tudtál tenni, akkor biztos volt, hogy működni fog, amit csinálsz, ha nem, akkor maradt az alternatív vonal, mint mondjuk amit a P. Mobil és náluk még extrémebb, lázadóbb zenekarok csináltak. Nekik ugye nem lehetett lemezük, folyamatosan szétverték a koncertjeiket, de viszonylag nyílt lapok voltak, míg ma sokkal nehezebb a helyzet, hiszen nincs recept. Persze nagyobb a szabadság, de nagyon sok az új produktum, túlságosan sok zenekar van, túlságosan sok magát profinak tartó zenész, énekes, sztár dolgozik, legalábbis ehhez az országhoz képest. Rengeteg vonal és lehetőség van az elindulásra, de sosem tudni, hogy éppenséggel melyik jön be.

HRM: Említetted, hogy már 7 éve vagy a Bikinibe. Elmesélnéd hogyan kerültél oda?

LP: Makovics Dénessel [a Bikini szaxofonosa] volt egy közös zenekarom még a 2000-es évek elején. Valójában csak kisebb klubkoncertjeink voltak, főként feldolgozásokat játszottunk. Persze futólag a többieket is ismertem. Már amikor Daczi Zsolt kilépett a Bikiniből [2004-ben], felmerült az én nevem, mint később megtudtam, de akkor Csillag Endrét választották végül. Vicces módon mindig Endrét követtem, hiszen engem hívtak az ő helyére a The Rock Bandbe, amikor ő a Bikinibe ment, aztán amikor kikerült a Bikiniből, én mentem oda. Remélem, hogy Csuka következő produkciója Beyoncé lesz, vagy valami hasonló! (nevet) Szóval 2006 augusztusában Dénes felhívott, hogy jönni kéne a Bikinibe gitározni. Engem teljesen váratlanul ért ez a felkérés, és sokan azt gondolhatják, hogy elmeháborodott vagyok, de nem mondtam rá azonnal igent. Eleinte csak a turnén kellett volna kisegíteni őket, amit el is vállaltam, de hosszú távra még nem mertem igent mondani, mert úgy éreztem, hogy ez túlságosan nagy elkötelezettség. Volt bennem egy olyan érzés, hogy onnantól kezdve én nem Lukács Peta leszek, hanem a Bikini gitárosa, ami ma már egyébként egyáltalán nem zavar. Valamiért akkor megijedtem ettől. Talán nem akartam, hogy munkává váljon a zenélés. Ahogy lement az első néhány koncert és jobban megismerkedtem a zenekarral, olyan szinten egymásra találtunk, hogy nem volt kérdés: itt fogok maradni és ezt azóta sem bántam meg.

HRM: Egyébként mit szóltak hozzá a Bikinis társaid, hogy szólólemezzel készülsz?

LP: Nagyon örültek. Emberileg nagyon jól kijövünk egymással, nagyon kedves az egész társaság Lojzival [Németh Alajos, a zenekar alapító basszusgitárosa] az élen, aki a kezdetektől fogva maximálisan támogat engem, még a Mantra koncertekre is eljár. A szólólemezemmel kapcsolatban is támogattak, ha mutattam nekik a demókat, azt véleményezték és amiben lehetett, segítettek. A kész anyagra is abszolút pozitív visszajelzéseket kaptam tőlük. Tetszik nekik, legalábbis remélem, hogy tényleg így van. (nevet)

HRM: Mit tartasz karriered eddigi csúcspontjának?

LP: Nehéz erre egyértelműen válaszolni, mert bizonyos értelemben ezt a szólólemezt. De ha másképpen nézzük, akkor elmondhatom, hogy elértem azt, amit egy rockgitáros ebben az országban elérhet, hiszen Magyarország egyik legismertebb zenekarában játszom. Másfelől ha külföldben is gondolkodom, akkor nyilván a hazai népszerűség önmagában kevés. Ott motoszkál a fejemben, hogy jó lenne külföldön is ismertté válni, de nem akarom ezt minden áron. Nyitott szemmel járok, gondolkodom, és ha adódik valami lehetőségem, azt igyekszem kihasználni. Nyilván nem bánnám, ha a határokon túlra is eljutna a lemezem, ezért is vannak zömében angol nyelvű énekes dalok rajta.

HRM: Mik a terveid a jövőre nézve? Számíthatunk esetleg egy turnéra?

LP: Lemezbemutató koncertet mindenképpen szeretnék azokkal az emberekkel, akik a lemezen játszanak, csak nehéz összeegyeztetni a dolgot, mert Gergő Barcelonában él és folyamatosan járja a világot, Völgyesi Gabi a második babáját várja. Arról nem is beszélve, hogy a dobokat, illetve az éneklést leszámítva mindent én csináltam a lemezen, tehát fel kell építenem egy zenekart. Hosszútávon pedig szeretnék egy rendes élő együttest, de ezzel kapcsolatban még várom, hogy mik lesznek a reakciók a lemezre. Nagyon sokszínű az anyag és szeretném látni, hogy melyik az a vonal, ami tetszik az embereknek, és akkor valószínűleg a második anyag inkább abba az irányba fog elmozdulni.

HRM: A European Mantrával mi újság, lesz folyatás?

LP: A Mantra van is, meg nincs is. Hivatalosan létezik a zenekar, évi egy koncertet adunk, ami tartható, de nagyjából ennyi. (nevet) Az viszont már most biztos, hogy 2014. február 21-én játszunk az új Gödörben.

HRM: Amikor nem gitározol, illetve nem tanítasz, mivel töltöd a szabadidőd?

LP: Különösebb hobbim nincs, viszont van egy kiskutyánk, akivel elég sokat foglalkozom. Amúgy teljesen átlagos dolgokat csinálok: filmeket nézek, zenét hallgatok, de nincs olyan konkrét dolog, hogy mondjuk megrögzött horgász lennék. (nevet) A zenélés teljesen kitölti az időmet.

Készítette: Pálinkás András