"Vagy spontán ment, vagy nem ment": Próbaközi interjú a Sing Singgel (I. rész)

írta ProblemChild | 2013.11.08.

„Alice vagyok” – mondta Alice Cooper, mikor kijött az öltözőből. „..szameg, tényleg” – nyögte ki a rá váró Nikki Sixx, és ezen kívül meg se tudott szólalni. Most ehhez képest én itt ülök, velem szemben az a zenekar, és nekem valahogy meg kellene maradnom újságírónak. Próbálok közvetlen, laza lenni, mintha nem lenne sürgősen szükségem egy váltás pelenkára. Ebből adódóan jó eséllyel úgy festek, mint egy elsőbálos tehenészlány, aki heveny epileptikus rángásokkal próbálja elfedni küzdelmét a tűsarokkal. Szerencsére Singék profik. Barátságosak, közvetlenek, szívesen beszélnek. Látszik, szeretik ezt, amit a zenekaruk jelent. Az egész egy – próbájukat félbeszakító – beszélgetéssé válik. Szó esik albumokról, tagokról, pince- és stadionbulikról, sikerről, hibákról, az elválás fájdalmáról. És persze sikoltozó tinilányokról, hekkelt stúdiótelefonokról és a zenéről. Ők – Boros „Pöpi” Péter, Lévai Hangyássy „Hangya” Laci, Csarnoki „Atom” Anti, Váry „Marci” Zoli és Sipos Tomi – itt vannak, csinálják, nem hagyják abba. Elvégre életfogytig rock ’n’ roll, vagy mifene. A másfél órás interjúnak még a fele is hosszú, a cikk végére tessék odaképzelni – akárcsak a Sing Singhez –: Tubikántinyúd. Folytatjuk.

Hard Rock Magazin: Milyen rockzenekar próbál hajnali délben?

Hangya: Hát, az öregek.

Anti: Ez egy régi tendencia nálunk, a Sing Sing sosem volt lusta disznókból álló zenekar. Régen, még a kilencvenes években is korai próbák voltak.

Marci: Szülők vagyunk, mindenki viszi a gyereket a suliba, úgyhogy onnantól kezdve…

Hangya: Most szünet van. (nevetés)

Pöpi: Nekem nagyon nehéz összeszednem magam, de volt rosszabb, tízkor is próbáltunk már.

HRM: Pöpi, egy csomószor játszottad a Nehéz lehet hősnek lenni című háború- és katonaellenes dalt, erre pont a sorkatonai meghívó miatt kerültél ki a zenekarból. Nem volt benned egy „meg az anyátok” érzés?

Pöpi: Nagyon rossz érzés volt, amikor bevittek. Eleve az, hogy egy jól menő zenekarból kiszakítanak. Következőnek a haj. Mentem be a fodrászhoz, levágta, vettem fel a kabátomat, mondom, elhúzom a hajamat, és akkor... nincs haj. Viszont az embereknek kell, hogy katonák legyenek, és egy kicsit megedződjenek odabent, tudod? [zaj: ezt a magabiztosságot; én sem értek vele egyet stb.]. Tényleg nagyon rossz volt, de így alakultak a dolgok. Ha nem visznek be, akkor nem lenne ez a kedves barátunk (Marci) itt mellettem.

Hangya: Addig melózott volna, amíg kifúrt. (nevetés)

HRM: Sok zenekarnál láttuk már, hogy a régi tag, miután kikerült, szinte megölné az újat. De köztetek mintha nagyon működne a kémia.

Pöpi: Nálam a nőkkel is így volt. Ha volt egy menyasszonyom és összejött valakivel, utána ugyanúgy jóban voltunk és összejárunk. Miért kellene haragudni rá?

Hangya: Azért a Pöpi élete is jó alakult. Úgyhogy beszéljünk inkább a miértről. Amikor megalakult a Sing Sing zenekar, megbeszéltük, hogy senki sem lesz katona, és ezért mindenki megtesz mindent. Emlékszem, hogy 89-ben elégettük a katonakönyvemet a Rock Gyermekei táborban, de én sumákba már tudtam, hogy nem leszek katona, mert egészségügyileg alkalmatlan voltam a gyenge fizikumom miatt [Hangya vagy 185-190 cm magas, legalább 90-100 kiló - ProblemChild]. Hogy Pöpi a megbeszéltek ellenére bevonult katonának, az már furcsa dolog volt. Pedig akkor még lehetett volna trükközni.

Pöpi: Dolgoztam rajta. Emlékszem, 52 kiló voltam, és igyekeztem, hogy 50 alá menjek.

Hangya: És ötven és fél kilóval elvitték. Folytatva a Pöpinél: akkoriban még nem volt mobiltelefon, nem lehetett egymást ilyen könnyen elérni. A Soha nem adjuk fel c. klipet direkt akkorra időzítettük, amikor Pöpi szabadságon van, erre annyira bebulizott, hogy nem jött el a felvételre. Na mindegy, belinkesedett, és gyakorlatilag akkor már a Váry Marci helyettesítette az őszi turnén.

HRM: Miért nem tértél vissza a Sing Sing-be?

Marci: Kitúrtam... (nevetés)

Pöpi: Olyan szerencsém volt, hogy épp akkor futottam össze a Szigeti Ferivel a tesómék koncertjén. Akkor kerültem be a Beethovenbe, ami szintén egy induló zenekar volt, és velük tizenhárom évet voltam – szép évek voltak azok is. Csak az volt a furcsa, hogy amikor ott kint játszottunk, volt, hogy dobseprővel kellett, nagyon halkan játszani. Aztán visszakerültem a Zorallba, Hangyával találkoztunk, és akkor pont dobosprobléma volt. Nem volt itthon a fenegyerek, jöttem ide próbálni és alig bírtam. El voltam szokva ettől a dobolástól.

Hangya: Annyira, hogy a Pöpit be se vették a Dirty Dance-be.

Pöpi: Elmentem és azt mondták, hogy agyilag egyébként rendben van minden, jobban tudtam, mint a srác, aki odajárt két hete, de nagyon máshoz voltam szokva. Azt mondták: vendéglátós.

Hangya: Pöpi arról volt híres régebben, hogy a kávás dobolás miatt annyi forgács maradt utána, mint egy asztalosműhelyben.

HRM: Észrevettem, hogy Miért játszol a tűzzel szövege egy az egyben a Skid Row 18 and Life-jának a másolata, egy évvel később pedig a Szabadság, szerelem dallamvonalban követi ugyanezt a számot. Nem gondolnám, hogy direkt lenyúltok bármit, de észrevettétek?

Mindenki: (meglepetten) Ne már, ez nem igaz... ez csak utánérzés.. időnként ezért hívják zeneszerzésnek: szerzed külföldről. (nevetés)

Hangya: Van olyan, hogy direkt nyúlás és van olyan, hogy áthallás. Mi nem titkoltuk, hogy nagyon szerettük a Skid Row zenekart. Szerintem nem direkt volt, hanem mi is bele szerettük volna hallani. (valaki: Sikerült.) (nevetés)

HRM: Ha már a dalok: a Kámán Bébinél kire rágtatok be ennyire?

Marci: Az Urbán Dezső dobboltja ott volt a József körúton, a Rákóczi tér mellett. Kint álltak a dolgozó nők. A zenekar ott ült a turnébuszban, én kiszálltam dobverőket venni, és odajött egy termetes kurva, és ezt mondta, hogy „gyere, kámán bébi, nem akarsz...?” Mondtam, hogy nem, dobverőért jöttem. Visszamentem és mondtam a zenekarnak: képzeljétek el, ez történt. Csaba már írta is a szöveget, és mentünk Salgótarjánba.

Hangya: Le is robbant a busz. Emlékszel, mikor lefordultunk az M3-asról, mondtam, hogy „Marci, nem füstöl egy kicsit a busz?” Mint egy mezőgazdasági repülőgép. Az első kis faluban megálltunk, kerestük a motort – a Volkswagen buszban sose találtuk meg –, és jönnek cigánygyerekek, hogy „hát hol az Attila?” Milyen Attila? „Hát a Pataki Attila. Ti nem az Edda vagytok?”

HRM: Konkrét személynek szól a Soha ne engedj el is?

Marci: Csaba írta a szöveget. Csaba elég hosszú kapcsolatban volt egy lánnyal, az összes lassú róla szól. Az a lány a mai napig jár koncertekre, ott áll a színpad oldalán. Amikor Balatonon játszottuk azt a bulit, lenéztem, és folytak a szeméből a könnyek.

Tomi: Az az énekelőadás miatt volt. (nevetés)

Hangya: Én azért szeretem ezt a dalt, mert akkor kezdtünk el járni a feleségemmel 1992-ben, amikor ennek a klipjét csináltuk Pécsett.

HRM: Sokszor hangsúlyoztátok anno Pécset. Ott készült klip, promó, interjúk stb. Ennyire bejön a város?

Hangya: Ennek az oka nagyon egyszerű. Andris Laci, aki csinálta a klipjeinket – mai napig Ő csinálja a videóinkat, még a Zorallnak is – pécsi. A vágó is pécsi volt, és egyszerűbb volt nekünk lekocsikázni, mint felszállítani a stábot Budapestre.

Marci: De egyébként is volt egy pár város, amivel nagyon jó volt a kontakt. Pécs, Nyíregyháza, Siófok, sorolhatnám. Pécsett mindig nagyon jó bulik voltak.

HRM: Az ’Élve vagy halva’ dalait annyira nem játszottátok a koncerteken, hogy sokan egyet sem ismertünk róla, pedig rengeteg koncerten ott voltunk. Később, mikor megvettük a ’Tábor’-t, volt rajta egy új dal, a Soha ne engedj el. Pár évre rá láttuk az albumot a boltokban: „Úristen, ezt a Sing Sing kazit nem is ismertem!” Hogyan történt?

Hangya: A ’Törvények nélkül’ után szerzői válságba került a zenekar. Leültünk próbálni, szisztematikusan, ugyanúgy, mint az előző lemezeknél. Aztán kicsit nyűglődtünk. Ültünk és nem jöttek a szövegek, nem jöttek a témák. Ennél a lemeznél segített be Szasza és Mátyás Attila, így kerekedett ki az egész. Miután ezen átestünk, nagyon gyorsan jött a ’Bűn az élet’ albumunk, ami ugye a Halál a májra miatt number one lett, és az ’Élve vagy halva’ így el lett nyomva.

HRM: Mitől szól ilyen furcsán a lemez? Soha nem tudtam megfejteni.

Hangya: Akkor váltottunk stúdiót. Az első albumunkat a rádió nyolcas stúdiójában vettük fel, két-három hónap alatt, azt is úgy, hogy mikor mennyi stúdióidőt kaptunk – itt nyolc óra, ott két nap.  Annyira csórók voltunk, hogy áttoltuk a dobkonténert a 13. kerületi Kerekes utcából a macskaköveken a rádióba. A kettes lemezt már kint vettük fel az Enyedi stúdióban, ott meg az volt a probléma, hogy a stúdió sem állt teljesen össze. Az LGM-ben vettük fel a hármas lemezt, az már egy összeállt stúdió volt. A jó nevű hangmérnök épp lelki válságon ment át, volt olyan, hogy a pultra dőlve zokogott. Ebben a hangulatban készült a lemez. Mi közben azzal foglalatoskodtunk, hogy a kinti helyiségben cinkeltük a bedobós telefont. Még Levit is felhívtuk, aki akkor Amerikában volt... ilyen volt a hangulat. Én nem érzem azért rossznak. Ráadásul ez volt Marci első lemeze.

Marci: Alacsonyan voltak a cinek, felhúztam őket, de ez egy leszigetelt garázs volt, így a cin fölött rögtön ott volt a tető.

Hangya: Azon van a Kabbe című szám, annak is különleges sztorija van. Az E-klubban olyan parasztok voltak a kidobók, hogy ráutaztak a zenekarokra, és kocsik alá vertek minket. Így született a Kabbe c. szerzemény. Viszont mi nem igazán vállaltuk fel soha ezt a közönséges vakert, szóval tőlünk kurvaanyázást meg hasonlókat nem nagyon lehetett hallani. A közönség viszont rákattant erre a dalra. Mi ezt poénnak szántuk a lemezen, el is lett vékonyítva az egész, teljesen máshogy szól.

Marci: Effektmentes dal.

Hangya: ’97 körül a Táborban el is temettük ezt a dalt, ástunk egy gödröt, beleraktuk, és a közönség tudomásul vette, hogy ezt nem fogjuk többet játszani.

HRM: A második és harmadik albumotokra nem raktatok feldolgozásokat, majd egyszer csak előálltatok a 'Sing Sing+'-szal, azaz egy feldolgozáslemezzel. Az egész olyan, mint egy kis játszóház. Rávettétek a kiadót, hogy „mi most ezt fogjuk kiadni”?

Hangya: Az úgy történt, hogy leszerződtünk a Rózsa Records-hoz, pontosan az ominózus ’Élve vagy halva’ albumnál. Szerettünk volna átmenni a már a ’Törvények nélkül’-nél, azért nincs abból CD. Csak akkor az Enyedi Ernő beígért CD-t, mindent, viszont a szerződés kötelezett, nem tudtunk átmenni. Aztán az ’Élve vagy halvá’-nál átmentünk, és félévente kiadtunk egy lemezt. Annyira jól mentek a lemezek – kb. húsz-, harmincezreket adtunk el –, hogy a Rózsa Pista azt mondta, olyan lemezt csináltok, amilyet akartok. Akkor mondtuk, mi lenne, ha csinálnánk egy olyan lemezt, amire mindenki felrakja a két kedvenc dalát. Ha hiszed, ha nem, abból is elment vagy 15 000 darab. Utólag azért már nem vállalnám be, sőt, végig sem bírtam hallgatni.

Marci: Még W.A.S.P.-ot is játszottunk, az közös választás volt.

HRM: Szóba került a ’Bűn az élet’. Az album írásakor eléggé ment körülöttetek a rock ’n’ roll. Buli, zene, Sex Actionnel közös Animals turné (ahol pia- és nőfogyasztási versenyt rendezett a két csapat), satöbbi. Viszont az album mégis másról szól. A zene tele van energiával, feltölt, a szövegek viszont más témát hoznak. Mi történt? A zenekar bulizott, Csaba meg az utcákat járta és negatív élményeket gyűjtött?

Hangya: Csaba új dolgokat próbált ki.

Marci: Ráadásul a nyolckerben lakott, a Szigony Utcában, a legsűrűbb részen.

Hangya: Útkeresés volt végig.

Marci: Azért vállaljuk be azt az albumot. Akkoriban lejártunk Balatonra egy családi vityillóba lemezeket írni, ott születtek a zenék, a szövegek.

Hangya: Azt hiszem, három nyáron voltunk ott. Mindig szeptemberben mentünk stúdióba, és augusztus végén a Marciék nyaralójában volt egy zenekari kéthét, amikor összeraktuk és feldemóztuk az albumot. Akkor mentek mindenféle hülyeségek, például borospince körül bicikliverseny...

HRM: A ’Bűn az élet’ tele van jó dalokkal, de ott a Halál a májra sláger. Az a dal mintha ugyanolyan bandatrack lenne, mint a Ne Húzz Fel vagy a Kabbe.

Hangya: Annak is írtuk. Az egész az ominózus nyaralóban született. A többiek ökörködtek, volt egy kis domboldal, benne volt egy borospince, a tetején meg egy hálórész, hosszú magas kerttel, a végében egy kis lugas – a Csaba ott írta a szövegeket –, és mindenféle móka ment. Akkor a Cerkával összeraktuk a dalt, jó tempója, jó fílingje volt. Erre visszaszállingóztak a többiek, rákattantunk a dalra és valaki még mondta is, hogy látja a szememben a dollárjelet. Pedig ha belegondolsz, igazából semmi extra nincsen benne.

HRM: Visz, mint a vonat. Ugyanúgy, mint az albumról a Lázadó vér és a Sing Sing. A dalok magatokhoz képest szögegyenesek, mégis nagyon ott vannak.

Hangya: Akkor még nem volt szöveg, talán a „Halál a májra” beugrott, de a többit a stúdióban raktuk össze. Elkezdtük játszani, a közönségnek marhára tetszett, de az igazi lökést nem ez adta. A Motörheadnek megjelent egy olyan CD-je – talán az volt az első ilyen remix dolog –, amin az Ace of Spades-nek volt egy diszkóalapú nótája, és az E-klub is valami hasonlót szeretett volna tőlünk. Závodi Gabival megcsináltuk az ominózus LGM stúdióban, és ott született meg a dal. Megkaptam DAT-on, de közben párhuzamosan a CD-gyárból telefonáltak, hogy valami probléma van az anyaggal, amit a lemezhez vittünk és vigyek egy másikat. És úgy vittem a másikat, hogy már rajta volt a Halál a májra remix a végén. Meg se volt jelölve. Mondom a srácnak, hogy nem lehetne ezt így rátolni? Lehetett! És akkor rátolták. (Egyébként ennek az albumnak a különlegessége még, hogy valami balfasz grafikus A-B oldalt írt rá.) Ez november környékén történt, és áprilisban tudatosult bennünk, hogy a diszkók elkezdték játszani. Egyik diszkós adta a másiknak kézről kézre, hogy ez a tuti nóta. Áprilisban már gigasztárok voltunk. Ezzel még nem is voltunk tisztában, aztán elkezdtek minket diszkóklubokba hívni playbackelni. Itt éreztem át, hogy milyen lehetett, amikor a Rolling Stones bement valahova. Megérkeztünk a faluba, beértünk a diszkó elé, és már döntögették a kocsit, csapkodták a tetejét, biztonsági őrök kísértek be. Emlékeztek?

Marci: Volt olyan, hogy a tornateremben öltöztünk – fönt, a tornaterem tetején volt az öltözőnk –, és mondták, hogy négyszáz ember vár kint. Ki kellett valahogy jutni. A gitár a hátamon volt, a kötelet lentről odahúzták, hogy le tudjunk ereszkedni. A hátsó bejáraton mentünk ki az autóhoz, gyorsan beszálltunk, a nép meg rohantak utánunk, hogy elmegy a Sing Sing…

Hangya: Egyszer a Winkler Robi – akkor még Nyikodem Dizmának hívták…

HRM: Ezt a nevet még egyszer…

Hangya: Nyikodem Dizma néven volt újságíró. Ezt kevesen tudják. Akkoriban a Kiskegyed újságnak írt. Felhívott minket, hogy eljönne megnézni, milyen ez a kurva nagy Halál a májra őrület. Gyakorlatilag végig jött velünk, azon a hétvégén három-négy playback bulink volt – aztán megírta. Így kezdődik a cikk: Halál a májra, visítják a tinilányok. Meg is van valahol...

HRM: Több interjúban is mondtátok, hogy e miatt a verzió miatt jött a nagy siker. Diszkós oldalról biztosan, de nálunk a lakótelepen is ez üvöltött minden második ablakból, pedig fogalmunk sem volt ennek a változatnak a létéről. Szerintetek enélkül tényleg nem ment volna?

Hangya: Biztos, hogy ment volna. Egyébként az is marha érdekes, hogy nem játszotta sem a rádió, sem a TV, nem is akartunk klipet csinálni hozzá, mert túl direkt lett volna. A táboros klip rá két évre készült. Nem tudom, mi lett volna akkor, ha csinálunk valami fasza klipet, és elkezdik esetleg játszani a televíziók.

HRM: Melyik verziót?

Hangya: Bármelyiket. Sokszor kérdezik a Zorall kapcsán, hogy milyen dolog, hogy szinte csak feldolgozásokat csinálunk, és milyen érzés lehet azoknak, akiknek feldogozzuk a dalait. Most eszembe jutott: minimum 100-150 zenekar játssza a Halál a májrá-t. Megkockáztatom, hogy legtöbben ezt a dalt dogozták fel, de olyan szinten, hogy pl. van olyan zenekar, aki emiatt lett egyáltalán valaki, ha meg lehet nevezni a Kerozint. Ők megcsinálták, amit mi nem. Csináltak rá egy klipet, és végül is egymillióan megnézték.

HRM: A ’Tettes vagy áldozat’-ra felrakott Lökd ide a sört nem volt egy kicsit olyan, mintha még egy rókabőr lehúztatok volna a Halál a Májrá-ról?

Hangya, Marci: Dehogynem, abszolút.

Anti: Ezen kívül volt még egy rókabőr.

Hangya: Azon a lemezen próbálkoztunk továbbvinni a Halál a májra sikerét. De nekünk ez vagy spontán ment, vagy nem ment. Ilyen volt a Maligán huligán. Kitaláltunk, hogy Maligán huligán, ez mekkora, mi? Közben egy abszolút középszerű dalt írtunk rá.

HRM: A ’Bűn az élet’ jó dalokkal van tele, de mindenki a Halál a májrá-t ismeri róla. Ez jó vagy rossz érzés?

Hangya: Úgy gondolom, hogy ha ezt tíz évvel ezelőtt kérdezed meg, akkor igaz lenne, hogy az emberek nagyon nagy százaléka csak ezt ismeri. Ma megkérdezed egy tizenhat évestől: Halál a májra? Már semmi.

HRM: A koncerteken olyan lányokkal üvöltöttük együtt a legismeretlenebb albumok szövegét is, akik a feloszlásotokkor talán három évesek voltak.

Hangya: Az is érdekes, hogy ha a színpadról lenéztem, volt olyan csaj, aki húsz évvel ezelőtt is mindig ugyanott állt! Másik oldalon valaki szintén.

Marci: A lányok mindig úgy álltak be, hogy „én akarok a Hangya előtt állni”.

Hangya: Volt olyan, hogy a Riff-röff klubban játszottunk, hangolgattunk, és közben összeverekedtek a lányok, hogy ki hány éve jár és hova szokott állni. Nálunk azért volt jó előzenekarnak lenni, mert a közönségünk már akkor beállt a saját helyére.

HRM: A ’Tettes vagy áldozat’-nál mondtátok, hogy nem a színpad feltúrására, hanem a zenére helyeztétek a hangsúlyt. Az az album már nem annyira lázadó. Utólag is így csinálnátok, vagy inkább vinnétek tovább a korábbi vonalat?

Hangya: Minden lemezre próbáltunk fejlődni. Én úgy érzem, hogy a ’Tettes vagy áldozat’ volt a prémium kategória. Ott már volt idő. Závodi Gabival dolgoztunk, meg volt „producerkedve”, helyén voltak a vokálok, ki volt találva minden. Én azt az albumot szeretem a legjobban.

HRM: Minden albumotok más jellegű. Tudatos volt a koncepció?

Hangya: Szerintem ez inkább spontán jött. Ahogy öregedtünk, komolyodtunk, zeneileg megértünk, és úgy lettek az albumaink értékesebbek.

(Fekete képernyő, fade out, mélyített hangon: Tubikántinyúd)

Készítette: ProblemChild