Minden hangjával Sing Sing (Bűn az élet - Singológia 4.)

írta ProblemChild | 2013.11.01.

Üdv, lépj be. Itt állsz, legközepén a cellasornak. A börtönlakók jó része ide talál el először, innen indul cellajáró útjára, majd ide tér vissza, újra, felfedvén e térnek egy mélyebb rétegét. Innen ered az eredő, ide mutat a mutató, a játékszoba mellé közvetlen. Miért ez, mit tud a hely? Aranyat csinál az ólomból, dimenziókaput nyit a mennybe/pokolba/nagyfater kis pincéjébe, ahova soha nem léphettél? Dehogy. Hendrix se lesz instant belőled. Kapsz lendületet, aztán ott a sarok, a gitár, gyakorolj! Még a két hete rád akaszkodott banya se hasonlít jobban Jessica Rabbitre, mint eddig. Pech, de ez van. A cella trükkje ennyi: minden ott van – eredetileg –, ahol lennie kell. A hangfalak, a priccsek, az utolsó kis szakadás a plakáton, asztal alá rúgott farmer, valahogy minden passzol. Kerek, egész.

A jóféle piáspult köré utólag felbiggyesztett csiricsáré villogóktól elsőre káprázik a szem. Kicsit várj, hozzászoksz. Vagy kicsit se várj, verd le egy székkel a francba – a szék is ott van, ahol lennie kell. Sóhaj, körülnéz. Mennyivel jobb! Egészségedre! Rögtön a bejáratnál kis kártya kerül a nyakadba, rajta bilincs és szárnyak. Ha szárnyaid miatt kitaszítanak, ide tartozol. Otthon, édes. A cella egy részén buli van, féktelen fajta. Hírek járnak, hogy egy hathetes hulla anno három napig tombolt megállás nélkül, lekésve saját ravatalát. A sarokban lomokból épített kandalló, melege fényt, erőt ad, és valamiért tengerillatú. A falakon kollázs, fekete-fehér képek a kinti világ rideg valójáról. Furcsa, de mégse nyomasztó. Ha az egészet nézed, a lezárt utak, leéget házak, a felhasadt ruhák és életek hirtelen összeállnak és megmutatják... bizony. Látod? Na látod! Az egész hely – a legkisebb, legnyugodtabb sarok is – vibrál az energiától. Belépsz, feltöltődsz, így működik. 

A fal mellett kis asztalka. Lábai torzítópedálok, lapja kék gitárt formáz, használt, mégis csillogó húrok fogják össze. Lemezekből készült keretben egy fiatal fiú mosolygó arca. A köré helyezett dobverők, pengetők, kották és üzenetek igazabban őrzik emlékét bármely pátosszal teli rózsacsokornál.

Már az első pár másodperc a tökeidnél fogva ránt be az albumba, a 'Bűn az élet' nem igazán kér kifutópályát. A kifejező című Lázadó vér egy hihetetlen energiájú dal. A dobok feszesek, vonatként húznak végig a számon, a dalszerkezet – Singhez képest – egyszerű, de piszokul hatásos. A dal nem az arcodba mászik, hanem belülről robbant ki. Érzed, hogy nem vagy egyedül, hogy nincsenek akadályok, és hogy sürgősen le kell bontani valami kisebb helyiséget samukalapáccsal. Sebessége, lendülete van a tracknek. Nagyjából hasonló pályán mozog a Sing Sing is. A stílusosan a kazetta B oldalát indító szám szintén „kickstart” kategória, ráadásul egy pillanatig sem érzed a 'Vér másolatának. Lázadó, pörgős, de eléggé másként fogja meg a tempót, a témát és a dallamot. Előbbi az összetartozást írja le, utóbbi helyet mutat neki.

Essünk túl a száraz szakmázáson. Az 'Bűn az élet' végre úgy szól, ahogy kell. A hangzás teljes, korrekt, hiba nélkül teszi a dolgát: átadja a dalokat, a mondanivalót. A ritmusszekció stabil, ha kell, viszi, ha kell, alapozza a dalokat, a gitárok harapnak, pontosak, de élni hagyják az éneket. Kifejezetten kreatívak és természetesek (!). Az ének stabil, magabiztos. Egyáltalán, az egész jó! A dalok meg vannak írva, és a srácok csuklóból-pengetőből-dobverőből-torokból tudják, ami kell, és tudnak a dalok lényegére koncentrálni. Kóros epenagyobbodással bizton tudnék találni valamit –mitt'omén, Anti gitárkábele unalmasan fekete, Csaba nem a szertartásos ujjrendben fogja a mikit, Marci pedig nem vidrabőrrel bevont pergőt csapkod lávakövön csiszolt hickorydobverővel –, de akkor is ez lenne a vége: '93-ban a Sing Sing már elég profi és még nagyon lázadó.

Az albumon van egy szám, amit egy ideig nem tudtam hová tenni. A tisztán instrumentális dalt hallgatva egy képet láttam: őszi táj, sárga levelek, elmúlás, szomorúság. Mégis, valahol benne volt egy kis mosoly, köszönet. A borítót nézve tűnt fel: a dal egy emlék. Az anno a Magazinban is zenélő gitáros – aki később sem tűnt el a Sing Sing életéből –, Kun Péter 9386 napot élt. Az alig két perces dal telitalálat. Fájdalmas dallam egy akusztikus gitárból, majd finoman beszáll a szinti fénnyel törve át a leveleket. A dal egyre emelkedik, olyan lesz, mint egy könnyes mosoly. Talán az ismeretség, az emlékek öröme lehet benne, nem tudom. Amit tudok: akiről egy ilyen dalt írnak – ha csak ennyi lenne is –, az már nem élt hiába.

Ez az emelő érzés több helyen ott van a lemezen. A Valamiben hinni kell témája teljesen nem új (Állj talpra a 'Törvények Nélkül'-ön), de amit itt csinál, nagyon komoly. Mindegy, milyen mélyen vagy, melléd lép, átkarol, és szelíden, de kérlelhetetlenül talpra emel. Rárak az útra, ad egy nagy adag energiát, és elenged, „innen már menni fog”. Ezt a dalt ennél jobban nem lehet megírni. A fenébe is, csak engem vagy hatszor rángatott talpra. Másokat még többször, nem számolom.

Gyorsasága ellenére (vagy épp azért) ugyanilyen felszállósáv van az Éjféli expressz-ben is. Az egy '78-as „jailbreak”-típusú film címét viselő dal refrénje – talán a magasabb hangfekvés miatt –annyira lebeg, hogy doppingvétségnek számít a hallgatása az olimpián. Furcsa is, mert a szöveg nem a szökésről, hanem a szökés vágyáról szól. „Soha nem jön el”. Most akkor kinek higgyünk?

A zene és a szöveg ellenpontja végigkíséri a lemezt. Abaházi szövegei itt a legsúlyosabbak. A hazai ganxta rap (már ha van) csak két évvel később tolja be a lőcs szó f-el kezdődő szinonimáját percenként ötször a hangfalakba, de az énekes már '93-ban a Szigony utca környékén él, és innen meríti az inspirációit. Az eddigi három albumon összesen egy dal szól a bukásról (Miért játszol), ezen a lemezen az Éjféli express, a Hé öreg, a Bűn az élet és az Ez az a hely szövege egyaránt nem jelenít meg konkrét kiutat. Ellenben valamennyi dalból ömlik az energia, az élet. Mintha a dallamok az ének mögött egy másik szöveget is közvetítenének egyenesen a tudatunk alá. E kettősség átlaga aztán egy hangos, egyértelmű, „csakazértis” irányba áll be. Ha a világ ilyen – és márpedig – akkor mi a poszáta felbolyhosult farktollának tartsuk be a szabályait? Különös tekintettel azokra, amik szerint nincs esélyünk. Erről ennyit, talpra és FuckTheWorld. Újfent.

Az album arányai egyébként eléggé el vannak találva. A szögegyenes, pörgős dalok között tiszta hangzással megbolondított súlyosabb zúzdák, kemény lobonchajlítgatások, ablakberúgó tempók sorakoznak. Egyszerűbb témák, és bonyolultabb kísérletezgetős megfejtések sorjáznak egymás után a szalagon. Nem tudom direkt-e, de még olyan kis apróságok is a helyükön vannak, hogy a 9386 az A oldal végén volt (tudod, ősidők), és mire odamentél, megfordítottad a kazettát, pont annyira nyugodott le a lelked, hogy a Sing Sing dal kezdőriffjénél kiüvöltsd az ablakon a gyanútlan lakótelepre: „WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, IGEN!”.

A Majomcsapda c. szám témáját (maki-verem) szerintem Singék előtt rockzenekar nem merte a kezébe venni (bocsánat, nem hagyhattam ki). Számítsuk le a polgárpukkasztást, döbbenetkeltést: az igazság pillanata*. Vadság, pia, hangerő ide vagy oda, a rock ’n’ rollban sem mindig tangáig tejfel az élet. Ráadásul a poénos szöveg alatt egy bólogatós dempfelés zakatol súlyosan, profin, ami mögött pedig pszichedelikus hangzású pengetések bújnak meg, Marci és Hangya pedig blues vizek felé evezget. Ja és ez csak a verze.

És persze, kihagyhatatlan, a számtalan – szerintem felejthető – feldolgozást megért dal, ami rengeteg ajtót kinyitott a zenekar előtt, a Halál a májra***. Ha már az ajtók, nem merném rátenni a hétvégi piapénzem, hogy ezek mindegyikén be is kellett volna lépni. Így vagy úgy, a dal a Sing Sing legnagyobb sikere. Ami már azért lehetett meglepő, mert a 'Májra tulajdonképp ugyanolyan faék egyszerűségű beleszarós-garázsrock, mint az előző két lemezen a Ne húzz fel és a Kabbe. A szám végén a csordavokál – „Fradi, UTE, Kispest” – tagjai vagy nagyon jó színészek, vagy egy magasabb maligánfokú buli résztvevői. Esetleg mindkettő. Külön történet, hogy a számnak elkészült egy diszkóváltozata (inspirációt az Ace of Spades diszkósítása jelentette), ami véletlenül került fel a CD-re, olyannyira, hogy a – kazettáról másolt – borítón fel sem volt tüntetve. Diszkós körben akkora siker lett a változat, hogy egymást érték a haknifelkérések, sikoltozó dizsibarbik borították fel kis híján a turnébuszt, a zenészek kötélen-lepedőn menekültek ki bulihelyekről. Végtelen vita lehetne, jó-e ez vagy sem, miért, minek, egyáltalán. Tény, hogy a CD-re szándékolatlan került a track, a zenekar nem csinált hozzá klipet, pedig sokan javasolták**. Az is tény, hogy fura elképzelni a Sing Singet playbackelni a rátótbékacombi kultúrházban DJ Karcsee előtt.

Azt viszont kétlem, hogy a 'Bűn az élet' aranyszíne a diszkóváltozat érdeme. Hogy a Norton Commander áldjon meg, 93-at írtunk! Kinek volt CD-lejátszója? Apu Videotonjára kötött Sanyo magnók zavarták a szomszédok nyugalmát, és a házibulik kötelező tartozéka volt a másnapi kazettamásolgatás. Püspöklila fogalmunk nem volt a HalálaTucTuc létezéséről, mégis a 'Bűn az élet' adta a kerület tudtára, hogy aznap se mentünk suliba. Diszkóváltozat, mirigyfeldolgozás ide vagy oda, az eredeti 'Májra húsz év múltán is beindít bármilyen bulit. Mert jó. Valószínűleg a világ egyik legjobban eltalált bandatrack-je. A Halál a májra sikere azonban hajlamos elfedni, hogy a 'Bűn az élet' legalább ilyen eltalált korong. Etalon. A hangzás pénz, a hangszeres tudás segg, a gigasláger pedig gyakran szerencse kérdése. Ez a lemez azonban ritka madár: teljes. Nincs mit hozzátenni. Zeneileg kihoz mindent, a mondanivalója húsz éve és húsz év múlva is megérint.

1971-ben Steven Tyler két lemezt mutatott a zenekarának, a 'Taj Mahal'-t és a 'Deep Purple'-t, majd a következőket mondta: „Ez a két lemez lesz a Bibliánk, gyerünk, ássunk a mélyére”. Ugyanezt a próbát állja ki a 'Bűn az élet' is. Neten sokszor olvasom: „miért nincsenek ma ilyen albumok?” Nos, mert hiába hallgattuk csipkésre az albumot, még mindig nincs megfejtve.

Látod? Nem is cella, tanterem. Na jó, ez így rosszul hangzik, maradjunk a cellánál (mer' ez jobb, mi? idióta...).  Legyen mondjuk: élettér. Éveket lehet itt eltölteni, anélkül, hogy ráunnánk. Aztán kis idő múlva megint, mint notórius high-gain visszaesők. Itt jó. A szoba-vagy legyen bármi – olyan szinten van összerakva, hogy előzetes számítások szerint negyvenkét perccel fogja túlélni az apokalipszist. A szándék, az igyekezet, a tehetség és a fíling 90 százalékban magyarázza e perfekciót, a maradék 10 viszont a rock ’n’ roll istenének titka. Egy biztos. A srác a képen, azon a kis asztalon nem hiába mosolyog; a lehető legjobb helyre került.

(A 'Bűn az élet' albumot a Sing Sing Kun Péter emlékének szentelte.)

Szerző: ProblemChild

Tagok:

Abaházi Csaba – ének
Abaházi „Cerka” Zoltán – gitár, vokál
Csarnoki „Atom” Anti – gitár
Hangyássy „Hangya” László – basszusgitár, vokál
Váry „Marci” Zoli – dob, vokál

Közreműködtek:

Závodi Gábor - billentyű
Szilágyi Zsolt, Csányi Szabolcs, Csányi Zoltán, Raga, Pocky - vokál
Závodi Gábor - hangmérnök

Számlista:

1. Lázadó vér
2. Majomcsapda
3. Éjféli expressz
4. Valamiben hinni kell
5. Hé öreg
6. 9386
7. Sing Sing
8. Bűn az élet
9. Szétszakad az agyam
10. Ez az a hely
11. Halál a májra

* egy évvel később a Pancserock (Airheads) c film is megjeleníti a bevállalós-bevallós pillanatot. Kötelező!

** Néhány évvel később a Kerozin nevű diszkóegyüttes (fájdalom kimondani, Csabával együtt) elkészítette a Májra sokadik diszkóváltozatát és annak csöcsös-csajos-medencés klipjét. A jóslat bevált, a közepesnél kicsit rosszabb feldolgozás pár évig a felszínen tartott őket.

*** Singéket ismerve a szándékos lenyúlást kizártnak tartom – komolyan –, de az hiszem, kedvenc zenekarom ismerte az Asphalt Ballet Soul Survive c. számát.