Ne fogd vissza magad, elszánt lázadó (Singológia 3.)

írta ProblemChild | 2013.10.25.

A cellaajtó egyszínű a fallal, majdnem elmegyünk mellette a félhomályban. Szándékos, vagy éppen így sikerült? Talán a későbbi építkezések során elé rakott törmelék vonta be porral, ami aztán egy művészeti koncepció része lett? Lehet. Esetleg simán csak én vagyok színvak és teljesen feleslegesen írom ezt a bekezdést. Elég is, lépjünk be.

Egy priccs eltűnt. Molyrágta surranók vitték ki parancsszóra. Meg is kapták érte maguk kis kegytárgyát: egy szarrá lyuggatott darts-táblát, rajta sokcsillagos, váll-lapos, ostoba és szúrós tekintetű emberutánzat képével. (Homlokán lyuk, mögötte üresség. Ezért kapta a csillagokat). Az új priccs tiszta, de rendetlen, alatta tömény körte, felette töménytelen Kiss-poszter. Napszemüveg, dobverők. Az ajtó melletti fogason nagy csokor stage-passt lebegtet a huzat, legalább száz város nevét villogtatva, egy koszlott ablak mellett letépett „kemény vagyok” feliratú póló, az ablakon át kis lakótelepi valóságshow: Erzsike kapja a napi verbális lószerv-adagját.

A fekhelyekkel szembeni fal előtt egy hatalmas munkapad uralja a cella nagy részét. Satu, fűrész, erővágó, apró drótok, néhány sematikus ábra zárakról. Ez a rész a legfontosabb. Itt mindent megtalálsz, ami ahhoz kell, hogy levágd a bilincseid, kinyisd a rád zárt ajtókat. Végül a sarokban egy kis asztalka. Rajta egy fiatal pár képe, mellette néhány fontos semmiség. Fülbevaló, leesett gomb, papírcetlik, egy vékony nyaklánc ezüstbilinccsel. A legenda szerint a képen varázslat van, változik. Pedig mindenkinek ugyanazt mutatja: saját magát, és Őt.

Az ’Élve vagy halva’ számomra a legrejtettebb Sing-Sing album. Valamiért nem is tudtunk a létezéséről, csak volt pár fura szám – a 'Sing Sing+' ról a Faraway From Home és a 'Tábor'96'-ról a Soha ne engedj el –, amit nem tudtam hová rakni. Koncerteken se nagyon játszották '94 után, cimboráimnak  se volt meg, míg vagy '99-ben bele nem futottam óccsósítva egy mágnessel hazavágott példányba a hájpermarketben. Lehet, hogy csak velünk volt így, a lemezbemutató turné a korabeli hírhangok szerint sikeres volt, a lemez jól fogyott.

A legfontosabb változás az ’Életfogytig’-hoz és a ’Törvények nélkül’-höz képest, hogy Boros Pétert Váry „Marci” Zoli váltotta a bőrök mögött. Az indok ugyanaz, mint annyi zenekar/család felbomlásánál: katonai behívó. Jó eséllyel ennek tudható be Singék második háború- és katonaellenes száma, a Nem érhetsz el. Noha a hasonló témát egyszer már tollhegyre tűztek (Nehéz lehet hősnek lenni), a dolog mégsem büntetendő, lévén az új dal teljesen más. Gyorsabb, keményebb, sokkal lázadóbb, és cseppet sem epikus. Külön tetszik, hogy van benne egy hangnem- vagy fekvésváltás a végén. (Kortünet lehet, a TCS is ugyanebben az évben húzta ezt meg a Legjobb méreg végén, ott is jól szól.) Az új dobos egyébiránt nem volt rossz választás. Meg kell nézni a Távol az otthontól klipjét, amilyen átéléssel vokálozik dobolás közben, fülig érő vigyorral, szinte világít a fején a felirat: imádom ezt a számot. Ráadásul a csordavokál többi tagja is megtanult énekelni.

Ha korábban megemlítettem, hogy a Miért játszol a tűzzel témája egy az egyben hozza a Skid Row 18 and Life-ját, akkor íme, itt a párja. A témájában elég egyedit hozó Vár a végtelen dallam- és dalszerkezet-vezetése egy az egyben hozza a jersey-i klasszikus legismertebb dalát. Simán rá lehet énekelni az angol szöveget, pedig magát a dallamot nem másolták. Még a szólóban is ott van a tipikus skides íz. Tudatos nyúlás lenne? Kétlem. Szerintem Singék egyszerűen rongyosra hallgatták a Skid Row első albumát.

Ötlet terén a srácok nem nagyon szenvedtek hiányt, és egyre nagyobb bátorsággal nyújtogatták ki kis zenei csápjaikat eddig ki nem próbált területek felé. Az Elveszett évek egy darkosabb hangulatot idéz, billentyűs hangszerekkel, masszívabb dzsi-dzsi-dzsi gitározással, Abaházi mélyebb énekével. A Sisters babérjait nem fenyegeti ugyan közvetlen veszély, de mindenképp  sajátos hangulata van. Kellemesen fura.  A Kabbe egy igényesebb bandapunk, bizonyos tekintetben ugyanolyan arcbamászó balhétrack, mint egy albummal korábban a Ne húzz fel. A csúnya szavak ellenére – vagy éppen? – a szám nagyon vigyorgó.* Tipikusan az a dal, aminek nagyon szeretnél ott lenni a felvételénél. Talán gagyi lenne, ha nem lenne benne ennyi ötlet – csorda, kiállás, beállás, böfögés és „na jó?” kérdés a végén –, és nem lenne olyan könnyű átérezni a vágyat, hogyan vered/vernéd közepesen angolosra a bulit szétcsesző baromarcokat.

A szintén odamondós Kámán bébi-nél már van egy kis zavarom. Kire rágott be Csabaházy ennyire? Panaszkodott a vén sza... akarom mondani a kedves idős hölgy a hangerő miatt? Ha megnézzük, az egész egy tömény beszólás. Szó se róla, nem rossz, sőt maga a zene kifejezetten Sing Sing, de a szöveg miatt nekem a „mindenki bámulja, ahogy délután kettőkor kiosztom a vén kurvát a ház előtt”' kép ugrik be, ezért ezzel a dallal a legnehezebb azonosulni az albumról. Vagy talán csak a többivel túl könnyű. A 'Törvények Nélkül' a világot váltja meg, az 'Élve vagy halva' mondjuk, hogy téged. Minden a tiéd, Elszánt lázadó, Elveszett évek, már a számcímek is kifejezőek, de az Őrült srác is ugyanarról szól: rólad. Ahogy gyáván, bilincseidet vonszolva vánszorogsz át az életeden. Tükröt tart, ráadásul elég gorombát. Semmi sallang, a képedbe mondja: te cseszted el, és neked kell rajta változtatni. Ha már eddig nem, akkor most. Do or die.

Lázadás, a szembenállás, útkeresés, álmok megélése, egyébiránt meg fuck the world, így írható le az album 90%-a. Ennek rendel alá mindent, és a döntés igazolja magát. A gitárok egyre jobbak (mindig van feljebb!), egyre több mindent vállalnak be. Az 'Otthontól-ban a szólóváltás ötletes – szólóból kettő is van a dalban –, a 'Lázadó-ban összeolvadsz, együtt lüktetsz a számmal, erre nekik van képük ritmust törni. Súrolja a pofátlanságot. „Elég jó a szám hozzá, hogy ne eresszen ki”. Igaz. A több mint öt percben valahogy minden pontosan ott van, és úgy, ahogyan kell. A 'Ne engedd el-t pedig – már ha képes vagy elemzőn hallgatni – simán nem hiszed el. Hogy a fenébe képes a két gitár ezeket a témákat ennyire egyszerre játszani?

A basszer és a dob stabil, lendületes. Marci és Hangya köztudottan jó zenészek, érződik, nem hagyták a szekrényben az ötletes tasakot. Érzésem szerint a titokzatos dobos – elvégre a Mister X-ből érkezett – valami kis plusz energiát adott a csapatnak. Csabaházi éneke pedig egyenletesen fejlődik, albumról albumra jobb, mondhatni megtalálta a karakterét. Eddig ez elvárható, viszont nála eközben megmaradt a kezdeti lendület. Gratula! Dalszövegek terén pedig magabiztos, őszinte. Nem ír prozódiai mesterműveket, de valahogy találnak. Könnyű átérezni, egy része neked szól, más részét bárcsak te írtad volna.

Az album hangzását viszont nem tudom hova tenni. Egyrészt minden szól. Sőt a dobok kifejezetten jók. A gitárok is, ha csak magukban nézem őket. Az arányok is rendben vannak. Mégis valahogy valami bután hangzik benne. Anno azt hittem, csak a kazetta miatt, viszont CD-n hallgatva (nem mp3!) is megvan ez az érzés. Elég erősen ahhoz, hogy elfedje, hogy az 'Élve vagy halva' egy komolyan jó album. Ezek a riffek, ritmusok, ének rohadtul nem lógnának ki egy színvonalas nemzetközi produkcióból – már ha a stúdióköltségvetés meghaladná egy külföldi B-csapat átlagos napi büfészámláját. Évek óta hallgatom, és nem tudok rájönni, mi miatt szól így. Valaki rendesen kikeverte, felvette, a masteringnél meg bejött a takarítónő és végighúzta a viledát az EQ-n és a kompresszorokon? Vagy valami szemét időutazó felvette 160 kbps-os mp3-ra és visszavette a mesterszalagra? Hogyan jó, ha gyenge és hogyan gyenge, ha jó? A XX. század hangtechnikai rejtélye.

Szándékosan hagytam a végére a Soha ne engedj el-t. Egyrészt, mert a szám a Sing Sing egyik – ha nem a – legjobb dala. Hihetetlenül ütős szám, úgy megy végig rajtad, mint a teherautó. Singéktől szokatlan, építkező szerkezetű, szellősen indul, később száll be a konga, erősödnek a gitárok, az ének, a szólót követő kiállás pedig egész kis katarzist vezet fel. Egy szelíd dal, ami a végére olyan súllyal nehezedik rád, hogy beroppan a páncélod, mindezt egy lábdob vagy pergő nélkül. Fapados hangzásával együtt is hasít. Ez az egyik legélesebb hatású lírai szám, amit ismerek. De nem (csak) ezért hagytam a cikk végére. (Csatt-nyekk, enyhe rántás, itt átsiklunk személyes vágányokra). Életem legmeghatározóbb leányzóinak arca kivétel nélkül hozzákötődött a dalhoz. Ugyanezen lányokkal vettük birtokba a pécsi Havi-hegy tetejét, bort, egymást, egyebeket. Sok évre rá egy barátom hozza a DVD-t, ezt nem hiszed el, mondja. Megszólal a szám, nullköltségvetésű klip, őszinte, kellemes. Majd 1:37 táján: ezt tényleg nem hiszem el. Kedvenc zenekarom, azokon a sziklákon, ahova azokat, akikkel erre a dalra... na ne! Ez nem véletlen... ez kibaszott rock 'n’ roll.

Ennek ez a lényege. A varázslat. Lehet – sőt, kell – elemezgetni, beszélni róla, minél többet tudni. Zenészként, hallgatóként ez egy véget nem érő fejlődés. Új zenéket megismerni, átérezni, régieket újra felfedezni – és az érzés, mikor rájössz, hogy azt éled, amit egykor hallgattál –, és így tovább. A zene erőt ad, megnyugvást, reményt, társaságot, mikor mire van szükséged. De – sűrűbben vagy ritkábban –, van egy olyan, hogy Pillanat. Valami megmagyarázhatatlan, valami varázs. Ez lehet egy koncert közben az égre kiáltott hívás, ami eléri tárgyát, egy ablakból hallott zenerész, ami egyszerűen akkor, oda kell, „hogy újra élj”, vagy bármi más, aminek a statisztikai esélye gyakorlatilag nulla, mégis megtörténik. Néha az univerzumod formálja át, néha téged, néha csak felmutatja a hihetetlent, „nézd, létezik”, és a világ már nem is olyan szürke, unalmas, kiszámítható. És rájössz: csak a jelen létezik. Ez titok, a rock ’n’ roll legnagyobb mondanivalója.

Ezzel kanyarodunk vissza a cellánkhoz. Alig volt szó az album lényegéről – tudod, a munkapad. Az ’Élve vagy halva’ nem váltja meg az életed, több annál: megmutatja, hogyan válthatod meg magad. Én is, ő is, te is (mi-ti-ők, satöbbi)  kerültél már az Őrült srác lejtőjére, „elmenekülsz az életed elől”, sorakoznak az Elveszett évek, pedig csupán bátorság kell hozzá, hogy felismerd, Minden a tiéd. A világ bambán bólogat, míg te az éjben mászkálsz, fejedben dalszöveg, Elszánt lázadó. A szabadság ára a hideg szél, a közönyös arcok, a magány. Jutalma az álmaid, a felhők és a fény. A szárnyaidról lefeszegetett utolsó lánc darabjai pedig hanyagul a többi szemét közé rúgva hevernek lent, az otthonoddá váló rácsos épület kissé felületesen vakolt, szerszámokkal teli harmadik cellájában.

Szerző: ProblemChild

Tagok:

Abaházi Csaba – ének
Abaházi „Cerka” Zoltán – gitár, vokál
Csarnoki „Atom Anti” Antal – gitár
Hangyássy László – basszusgitár, vokál
Váry „Marci” Zoltán – dob, vokál

Közreműködtek:

Szendrey Zsolt, Kun Péter (Edda), Mátyás Attila (Sex Action) – vokál
Pintácsi Viki (Szandi testvére, komolyan!) – percussion
Závodi Gábor (Mex) – billentyű

Számlista:

1. Minden a Tiéd
2. Távol az Otthontól 
3. Vár a Végtelen
4. Elveszett Évek
5. Kabbe
6. Őrült Srác
7. Nem Érhetsz El
8. Elszánt Lázadó
9. Kámán Bébi
10. Soha Ne Engedj El

* A borító tanulsága szerint a dalt a teljes Sing Sing együtt írta. Ez magyarázza a hangulatot..