"Egy HammerFall-szint nem elérhetetlen" - Vallató: Wisdom

írta Hard Rock Magazin | 2013.10.14.

Ha van mostanában magyar zenekar, akinek bejött a több évnyi professzionális szintű munka, az egyértelműen a Wisdom. A nyugat-európai közönségnek a Sabaton előzenekaraként mutatkoztak be nemrég, s mindjárt indul a Powerwolffal közös turné is. A remekül sikerült, harmadik lemezükön pedig Fabio Lione vendégeskedett egy dalban. S hogy összeérjenek a szálak: a november 15-ei lemezbemutatón Lione második bandája, a Vision Divine, valamint a Powerwolf is fellép a Wisdommal. A hazai metal banda most induló rovatunk, a Vallató első alanya: ti kérdeztek, a Wisdom válaszol!

 

 

Hol volt a legjobb koncertezni a Sabatonnal közös turné alatt?

Molnár Máté: Mindegyik helynek megvolt a maga hangulata, hiszen először jártunk mindenhol, és ugye egy újszülöttnek minden új. De ha választani kell, akkor én a nagyobb helyeket mondanám, ahol több ezer ember előtt játszottunk, hatalmas színpadokon.

Nagy Gábor: Nehéz választani, mert nagyjából mindenhol nagyon nagy érdeklődés és rajongás vett minket körbe. Igazából azt tudnám kiemelni, hogy hol volt a legnagyobb buli koncert után… nem, azt sem tudom kiemelni. (nevet)

Bodor Máté: Számomra a keleti turné lengyel és cseh állomásai voltak a csúcs! Illetve nagyon jó bulik voltak Görögországban is. Göteborg volt még nagyon durva, még sosem játszottam akkora arénában.

Kovács Gábor: Lengyelországban egyértelműen. Ott a közönségből valami hihetetlen energia árad. Ki is érdemelték a leghangosabb publikum címet.

Ágota Balázs: Minden hely valamilyen szempontból egyéni volt és különleges. Szerintem egy legjobbat nagyon nehéz kiemelni, mert ha azt hitted, hogy az előző esti koncert volt a legjobb, az aznapi koncert után rádöbbentél, hogy lehet még jobb. Lehetne mérlegelni közönség szempontból, vagy helyszín szempontból, de én nem teszem. Mindenhol jól éreztem magam. Bár mondjuk a pesti buli mégis csak közelebb áll hozzám, mert itthoni közönség előtt játszani mindig is nagy élmény volt.

Mit szólnak a munkahelyeiteken, amikor bejelentitek, hogy hetekre, akár hónapokra turnézni mentek?

Molnár Máté: Most már semmit, az első alkalommal kellett úgy megoldanom a dolgokat, hogy ne legyen nagyobb gond.

Nagy Gábor: Alig vártam, hogy valaki ezt megkérdezze, de most nemigen tudok frappánsan válaszolni. Nehéz kérdés, mert ugye ilyenkor fizetetlen szabadságot kell kivennem, tehát ezen időszakban nincs jövedelmem, viszont minden számlám ketyeg. Szokták mondani, hogy minden komolyan vett hobbi drága mulatság. (nevet) Elengednek, de nem nagyon örülnek neki, mert én vagyok az egyetlen CNC-s a cégnél, és a munkák 95%-a tőlem indul, ilyenkor valahogy megoldják, de nagyon necces a dolog, és nem tudom, meddig tudom még ezt játszani.

Bodor Máté: Nekem a munkahelyem még Angliában van, és olyan rendesek a főnökeim, hogy megengedik, hogy 3 havonta járjak be két hétre melózni, és az ezalatt keresett pénz elég is az itthon eltöltött időkre. Mellette tanítok rendszeresen magyar srácokat és külföldieket Skype-on, szóval elég rugalmas így a zenekarozás.

Ágota Balázs: Mivel én társtulajdonos vagyok a saját cégemben, így a főnököm valójában én vagyok. Nem szoktam mérges lenni magamra és örömmel engedem el magam. Legalább építem az üzleti kapcsolatokat is.

Meghívjátok a ’Marching for Liberty’-n közreműködő kórus tagjait a Keep Wiseman Alive koncertre, hogy a lemezen hallható bombasztikus kórusok élőben is megdörrenjenek?

Molnár Máté: Még nincs minden lefixálva a koncerttel kapcsolatban, törekszünk, hogy a lehető legjobban vissza tudjuk adni a lemezen hallottakat. Vokalisták lesznek, de nem biztos, hogy pont azok, akik felénekelték a lemezt.

Bodor Máté: Bármennyire is szeretnénk, sajnos ez nem megoldható, leginkább a helyhiány miatt. Rengeteg extra díszlettel készülünk a koncertre és már így is gondolkoznunk kell, hogyan férünk majd el.

Éreztek valamiféle változást az irányotokban a hazai sajtó és koncertszervezők részéről, amióta van nemzetközi tapasztalatotok és eredményetek?

Molnár Máté: Egyértelműen pozitív változás van, és fura módon nem fújolás meg irigykedés. Talán annak köszönhető, hogy látják, hogy a turnék meg a felhajtás ellenére sem lazítunk, hanem ugyanolyan keményen dolgozunk tovább. Nyilván a koncertszervezők is könnyebben nyitnak egy olyan banda felé, amelyikről sokat hallani mostanában. Szóval az egyik magával vonzza a másikat.

Nagy Gábor: Én annyit érzek, hogy kicsit komolyabban vesznek minket, nyitnak felénk és nem egyből előítélet alapján döntenek pl. egy fesztivál szervezésénél, vagy egy kritikánál. Eddig sajnos találkoztunk ilyenekkel.

Bodor Máté: Persze, elég sokan megkeresnek minket már koncertekkel kapcsolatban, most már külföldről is. Ez főleg a nyári fesztiválok időszakában érezhető.

Ágota Balázs: Elég nagy változás ment végbe. Az elején még, mikor kijött itthon a ’Judas’, inkább fikázást kaptunk idehaza, de még az után is, hogy leszerződtünk a kiadónkhoz. A helyzet akkor változott meg, amikor kijutottunk a Sabaton turnéra és a külföldi sajtó elkezdett jókat írni rólunk. Hirtelen a magyar sajtó is elkezdett rólunk jókat írni, sőt alig kapunk negatív kritikát és igaz ez az új lemezre is. Bár remélem, ez tényleg csak azért van, mert jó a lemez.

Mi az a magasság, ameddig szerintetek hazánkban és külföldön eljuthattok?

Molnár Máté: Itthon kb. ennyi, ahol tartunk. Angolul éneklünk nem túl divatos heavy/power metalt, ez Magyarországon már eleve halott ügy, csoda, hogy egyáltalán eddig sikerült eljutnunk így. Külföldön viszont már komolyabbak a lehetőségek. Nyilván ezzel a zenével Guns vagy Metallica magasságokba lehetetlen eljutni, de egy Hammerfall-szint nem elérhetetlen. Ez tőlünk is függ, de a trendek jövése, menése a fő meghatározó. Egy grunge korszakban csinálhatsz te bármilyen jó power metal albumot, a kutya nem lesz kíváncsi rád. Szóval kell egy nagy adag szerencse is, hogy jó időben, jó helyen legyél.

Nagy Gábor: Kitűzött célom volt a 2 méter, de csak 1,96 lettem. A viccet félretéve szerintem nincs ilyen kitűzés. Jutunk, ameddig jutunk, amíg visz minket feljebb az emberek szeretete, addig örülünk, és hülyén mondva, elfogadjuk. Próbálunk is érte tenni, hogy menjen a szekér, de személy szerint nincs bennem semmi olyan törekvés, hogy nekem az Iron Maiden szint kell.

Kovács Gábor: Magyarországon sajnos, hogy még szélesebb körben meg tudjuk magunkat ismertetni, ahhoz az egész jelenlegi zenei közegnek jelentős változáson kéne átesnie, valamint a mainstream média hozzáállásában, látásmódjában is drasztikus javulásoknak kéne bekövetkeznie. Külföldön szerencsére teljesen más helyzet, mert ott minden stílusnak elég teret engednek, tehát ott elsősorban azon múlik a dolog, hogy a zenekar elkötelezett legyen és igényes, minőségi produkciót tudjon letenni az asztalra.

Ágota Balázs: Idehaza szerintem az Ossian vagy a Pokolgép szintjére nem fogunk elérni és ez egyértelműen következik az angol szövegekből. Viszont éppen ezért külföldön szerintem elég nagy lehetőség van bennünk. Ha 5 éve idejön valaki, és azt mondja nekem, hogy európai turnékat nyomunk az újhullámos power szintér legnagyobb bandáival, akkor azt mondtam volna, persze. Akkor bőven megelégedtem volna azzal, ami most van. De mikor az ember kint van egy ilyen turnén, és látja, milyen felfordulás van körülötte, mennyire és mennyien szeretik, akkor vérszemet kap, és még többet akar. Meg akarja mutatni a világnak, hogy a magyarok is tudnak legalább olyan show-t nyomni, mint a nyugatiak. Ez az igazi kihívás és motiváció nekem.

Ki a legnagyobb alkesz a bandában?

Molnár Máté: Gábor és én szoktunk a legtöbbet poharazni, de nem négykézlábasra, hanem csak a többiekhez képest. Szóval biztos, hogy nem rólunk alakult ki a klasszikus kép a rockzenészekről. (nevet)

Nagy Gábor: Huhh, azt hiszem nem én, bár néha sikerül egy-egy csúnya elcsúszás. (nevet)

Bodor Máté: Turnén általában együtt iszunk, szóval közös alkoholizálás zajlik. Általában mondjuk Gábor meg Máté szoktak többet inni koncertek közben és után is. De messze nem nevezném alkeszségnek.

Kovács Gábor: A koncertek napján én, day off-okon NG és Balu. (nevet)

Balu: A turnén mindenki alkesszé válik. Lehet ellenállni az ingyen piáknak? (nevet)

Hogy jutottatok arra a döntésre, hogy a bőrgatya jó ötlet?

Molnár Máté: Passzolt a kicsit középkorias jellegű világunkhoz, ahol Wiseman története is játszódik, így adott volt a bőrszerkó használata. Mi mindent úgy próbálunk csinálni, hogy összhangban legyen a zenénkkel és a kis világgal, amit magunk köré építettünk. Így talán még jobban bele tudja élni magát, akit érdekel a zenénk.

Nagy Gábor: Szerintem erről Balut kérdezzétek. (nevet)

Kovács Gábor: Miért, nem az? (nevet) Szerintem a bőrnadrág az a viselet, ami valahol kortalan, mert ugyanúgy hordtak ilyet az ó és középkorban, mint napjainkban. Nekünk meg tökéletesen passzol a zenénkhez, mert stílusilag összeköti a szövegeinkben megjelenő korokat, hangulatokat, a metal zenével, amihez már régóta hozzátartozik ez a fajta ruha. Farmer nadrágot biztos nem hordana Wiseman (nevet)

Általában a harmadik lemezt tekintik a zenekarok esetében vízválasztónak. Ez „belülről” nézve is így van? Van bennetek „most vagy soha” érzés?

Molnár Máté: Bennem nincs. Én a következő lemezről gondolom, hogy vízválasztó lesz. Amúgy nekünk vízválasztó volt az első lemezünk is, meg a második, a ’Judas’ is. A mostaninál is nagy volt a tét, de szerintem a nagy lépést a következő albummal lesz lehetőségünk majd megtenni.

Nagy Gábor: M. Máté és KG nagyon sokat emlegeti ezt, és van is ebben valami, de szerintem minden lemez készítéséhez úgy állunk hozzá, hogy apait-anyait beleadunk. Kissé olyan ez, mint a „most vagy soha”, de türelmesen várjuk, hogy hogyan reagálnak az emberek a dolgainkra.

Bodor Máté: Ha úgy vesszük, akkor az abszolút vízválasztó a ’Judas’ volt, hiszen ezzel a lemezzel nyíltak meg új lehetőségek előttünk. Persze én erre úgy gondolok, hogy minden új lemeznek kell valami új lehetőséget hoznia, mivel a zenekar fejlődik évről évre és ezzel új lépcsőfokra kell lépnie.

Kovács Gábor: Nem nagyon. Mi mindig a legjobb lemezt készítjük el, amit az adott időszakban tudunk. Most se volt ez másképpen. Írtunk 12, szerintünk király kis dalt, és eddig úgy néz ki, hogy a közönségnek is nagyon tetszik. Egy percig se merült fel, hogy azért másképpen álljunk ehhez a lemezhez, mert ez most a harmadik. Az más kérdés, hogy a külföldi dolgainkat tekintve valószínű sok múlik majd ennek a lemeznek a fogadtatásától, de ez minket semmiben nem befolyásolt a lemezkészítés során, max. a marketing, amire jobban odafigyeltünk most.

Ágota Balázs: Én nem érzek ilyet. Azt érzem, hogy ez az eddigi legjobb albumunk és irány Európa. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy bonyolult dolog ez a lemezes ügy, mivel ha külföldi szemmel akarjuk nézni, akkor ez inkább az első, vagy másfeledik lemezünk. Hisz az első az csak Japánba jutott ki. A ’Judas’-t először itthon adták ki, és miután felkerült minden torrent oldalra, nagyjából egy évvel később kihozta a Noise Art is. Nyilván ezt nem is nyomatták annyira, mint a ’Marching’-ot, így épp ezért ez az első olyan album, amit már teljes egészben a Noise Art adott ki, és promózott. Majd ha kihozza a kiadónk a 3. albumunkat, visszatérhetünk erre a kérdésre.

Hogy sikerült megkérni Fabiót, hogy közreműködjön az új albumon?

Molnár Máté: A kapcsolatot a kiadónkon, pontosabban a Nuclear Blaston keresztül sikerült felvenni, utána pedig emailben leveleztem vele. Meghallgatta a dalt, átbeszéltük a terveket és rábólintott. Mi meg majdnem sírtunk örömünkben. (nevet)

Ágota Balázs: Fabio mindig is nagy Wisdom rajongó volt. Valójában szóba került, hogy Nahi távozása utána ő lenne a Wisdom énekese, de mivel nem ő lett volna a legjobbképűbb a zenekarban, így nem vállalta el. Nem volt nehéz megkérni erre a nemes feladatra sem.

Van elképzelésetek a következő lemez vendégénekesét illetően? Kit hívnátok el legszívesebben?

Molnár Máté: Van elképzelés, sőt már megegyezés is van, szóval a következő lemez vendégénekese már megvan. De hogy ki lesz az, azt tuti nem fogjuk elmondani még jó sokáig. (nevet) Amúgy van egy jókora listánk, hogy kiket szeretnénk majd a későbbi lemezekre elcsábítani, de ez mindig attól függ, hogy épp milyen hangot keresünk az adott témához. Szóval a mostani lemezre is volt egy nagy adag elképzelésünk, de amikor kitisztult, hogy milyen hangra lesz szükségünk, akkor már csak 4-5 jelöltre redukálódott. Eric Adams volt például az elsődleges, de őt még elérni sem tudtuk.

Nagy Gábor: Van, de egyelőre az még titok. (nevet) Én mondjuk örülnék egy Dickinsonnak, Tobias Sammetnek vagy Eric Adams-nek. (nevet)

Ágota Balázs: Ha én elhívhatnék valakit, hogy énekeljen az új lemezünkön, akkor valamilyen női énekest választanék. Mondjuk Lady Gagát.

Érdekelne, hogy milyen gitáreffekteket használtok, és hogyan zajlik egy szám felvétele. Gondolok itt arra, hogy milyen sorrendben veszitek fel a sávokat, milyen mikrofonokat használtok (vagy használtok-e egyáltalán a hangszerekhez, esetleg line-ból veszitek fel)?

Kovács Gábor: Nem használnunk semmiféle gitáreffektet, csakis analóg csöves gitárerősítőket ládákkal és mikrofonokkal. Természetesen a lemezen pár helyen kerülnek rá effektek, de ezek mind utólag, kizárólag a keverési stádiumban. Nálunk a felvételi sorrend általában a ráérés sorrendjétől függ, vagyis ki mikor tud szabadságra menni, vagy mikorra tanulja be a dalokat. Egyedül az egyetlen fix pont a ritmusgitár, ami minden esetben elsőnek megy fel, hogy utána mankóként ott legyen a többi hangszernek.

Mit gondoltok, mi a Wisdom egyéni íze, ami kiemeli a többi hasonló europower zenekar közül?

Molnár Máté: Nekem tök egyéni, mert a legutolsó hangját is ismerem, és ezért teljesen másnak tűnik, mint bármelyik más zenekar zenéje. Hiába ugyanazokat a paneleket használjuk, mint mások, úgy van megvariálva, hogy az egyéni legyen. Viszont ettől még nem biztos, hogy összességében egyéninek hat bárki másnak, és ezt elég sokszor meg is kapjuk. Így erről nem is tudok objektíven nyilatkozni, inkább a zenekar köré kiépített világban tudom egyértelműen mutatni az egyéniséget. Nem sárkányos sztoriról van szó, vagy mesebeli dolgokról, egy nagyon is komoly történetet találtunk ki, ami egyéni felfogásban próbálja a gondolatainkat közvetíteni a közönség felé. Rájátszunk egy kis színházzal is néha, szóval próbálunk szórakoztatóak lenni, de közben mégis nagyon komolyak.

Bodor Máté: Van egy nagyon jellegzetes atmoszférája a lemezeinknek, amiben nagy szerepet játszik a dallamvilágunk, illetve a dalok köré szőtt történetek is. Színpadon mindent megteszünk, hogy energikusan játszunk, akárhány embernek nyomjuk. Sok zenekart láttam, akik nagyon jók lemezen, de elvéreznek a színpadon, mert nem kötik le az emberek figyelmét. Mi az egész koncert alatt megpróbáljuk fenntartani a figyelmet, amin sokat kellett és kell még dolgoznunk.

Kovács Gábor: Szerintem van egy egyéni hangulata a zenénknek, valamint ugyanez igaz a dallamvilágra is. Én mindig is azokat a zenekarokat, zenészeket tartottam a legnagyobbra, akiknek van saját világuk, ami adott esetben, akár pár ütemből is felismerhető. Szerintem nem lehetünk e téren rossz úton, mert elég sokat hallunk vissza olyanokat, hogy „ez olyan wisdomos”. Szerintem ennél nincs nagyobb dicséret. A másik lényeges erősségünk meg a színpadi produkciónkban rejlik. Minden szempontból próbáljuk a leglátványosabbra és legenergikusabbra csinálni a koncertjeinket. Élőben a legfontosabb a közönség és a zenekar közti energiaáramlás. Ha ez nincs jelen, akkor megette a fene az egészet.

Ágota Balázs: Mivel alapjában véve Gábor írja a dalokat, így van minden dalban egy kis Gábor-féle egyéniség. Pl. Gábor úgy építi fel magukat a dalokat és még a dallamvezetéseket is, ahogy azokat más nem szeretné vagy tudná. Ha meghallasz egy Wisdom számot, Gábor világát érzed. Be vagyunk ugyan skatulyázva, mint power kliséket összegyúró csapat, de szerintem ez az egyéni íz olyan pluszt ad a számainknak, amit hasonló bandáktól nem hallhatsz. Ami még kiemelhet, az az egységes zenekar imidzs. Hosszú haj, egységes öltözet és rohangálás a színpadon.

Említettétek, hogy a kiadótok veletek egy időben több zenekart is megpróbált felkarolni. Miben különböztök azoktól a zenekaroktól, akikbe a kiadótok már nem fektet energiát és pénzt?

Molnár Máté: A mi stílusunkban csak minket szerződtettek. Sőt, a többi stílusból is csak egy-egy zenekart választottak hosszú távú együttműködésre. Ez egy kísérlet volt a kiadónktól, ami részben bejött, részben nem. De mivel ennyire különböző stílusú zenekarokról van szó, az aktuális divat nagyon befolyásolja az eredményt. Manapság viszonylag könnyebben lehet egy folk bandát ismertté tenni, mint pl. egy hard rock formációt. Pedig nem is nagyon régen a hard rock volt az, amivel nem lehetett mellélőni. De pl. gondold el, mit lehetne ma kezdeni egy grunge bandával?! Pedig valamikor ezek a zenekarok mindent elsöpörtek. A mi stílusunk annyiból jó, hogy mindig nagyjából középúton van. Sosem a legnépszerűbb, de sosem tiporják el teljesen. Ennek vannak előnyei és hátrányai is, nyilván mi annak örülnénk, ha megint jönne egy fellángolásos időszak.

Bodor Máté: Mi nagyon akarjuk ezt csinálni, ezért rengeteg energiát fektetünk promócióba, odafigyelünk minden részlétre és megfogadjuk a kiadó tanácsait. Más zenekarok nem ennyire együttműködőek, így szép lassan lemorzsolódtak.

Szívesen hallanék Tőletek kevésbé galoppozós, amerikai stílusú power metalt, akár egy egész lemez hosszában is. Ti gondolkodtok ilyen számokban?

Nagy Gábor: Furcsa, hogy ezt említed, mert szerintem a galoppozás nem annyira jellemző a zenekarra. Ez inkább igazságosztó vagy sárkányölő metál. (nevet)

Bodor Máté: A zenekarnak megvan a maga kijárt útja, a stílus, amiben írunk. Nem hiszem, hogy egy egész lemeznyi amerikai stílusú metált megcsinálnánk. Maximum egy dalt, de ha nem egységes a lemezhez képest, akkor nem lesz erőltetve.

Kovács Gábor: Én soha nem szerettem annyira az US powert, és nem is nagyon értem a sokszor körülötte lengő mániát. Nekem az amerikai vonal olyan, mintha minden fűszert és szépséget kiszednének az európaiból és csak egy száraz, nyers valami maradna. Nekem a tengerentúli power metal picit dallamtalan, unalmas és jóval kevesebb zeneiséget tartalmaz, mint az európai megfelelője. Persze tisztelet a kivételnek.

Ágota Balázs: Mi nem vagyunk az a zenekar, akik egyik percről a másikra letérnek az addig kitaposott útról. Biztos lehet majd hallani a jövőben durvább dalokat is, de egy egész albumot nem hiszem. Persze aztán majd kiderül, merre megy el a zenei ízlésünk, de a közeljövőben biztos nem fogunk gyökeres változásokat véghezvinni. Ezek vagyunk mi. Egy-két szám még belefér, de egy egész album nem garantált.

Balázst nem zavarja, hogy se nem Máté, se nem Gábor? Lecserélitek Balázst egy Mátéra vagy Gáborra?

Molnár Máté: Mi is poénkodtunk már ezzel, de inkább azzal, hogy beveszünk egy Balázs nevű szintist. Amúgy a személyzetünk egyik tagját Balázsnak hívják. (nevet)

Nagy Gábor: Balázst szeretjük, maximum turnén mate-nek hívjuk, hogy ne legyen ciki, hogy nem ugyanaz a neve, mint akárkinek a zenekarból. Egyébként az egyik barátunk neve - aki sokszor sofőrködik, és road-ol a zenekarnak - Balázs.

Bodor Máté: Nem hiszem, hogy nagy baj lenne. Legalább nincs állandóan összekeverve valakivel.

Kovács Gábor: Nem cseréljük, de már be van nyújtva a névváltoztatási igénye az önkormányzathoz. Gábor Máté lesz az új neve. (nevet)

Ágota Balázs: Csak egy tiszta és igaz név létezik a földön, és ez a Balázs.

Wiseman életútja teljes egészében a fejetekben van vagy mindig az új lemezhez találtok ki valami kerettörténetet? Ha megvan, hány lemez szükséges ahhoz, hogy teljes legyen a történet?

Molnár Máté: Mindig az aktuális lemez előtt találjuk ki a folytatást. Ez nagyjából azt jelenti, hogy amikor elkezdünk dolgozni a következő albumon, akkor ezzel kapcsolatban is ötletelünk. Van, amikor nagyon nehéz, de van, hogy adja magát. Most pl. már vannak sejtéseink, hogy a következő lemeznél nagyjából mi lesz a téma, de ez még simán változhat. Pl. a ’Marching’ albumon szerepel egy holló a borítónkon, nyakában egy Wisdom medállal. Eredetileg semmilyen szerepet nem szántunk neki, de ahogy készült a borító, kezdett elszállni a fantáziánk. Úgyhogy nekem maga Wiseman story kitalálása egy jó kaland. (nevet)

Miért van rácsos maszk az Öregen a ’Judas’ borítóján?

Molnár Máté: Részben erről szól az első EP-nk sztorija. Itt mindent megtaláltok Wiseman-ről.

Nagy Gábor: A honlapunkon el tudod olvasni Wiseman történetét lemezről lemezre, ott választ találsz. Egyébként minden borítón szájkosárban virít az öreg. (nevet)

Top 3 kedvenc zenekar és album?

Molnár Máté: Megfogadtam, hogy sosem írok az ilyen kérdésekre semmit, mert kihagynék 100 másikat, amit ugyanúgy szeretek.

Nagy Gábor: Kedvenc zenekaraim: Iron Maiden, Manowar, Nightwish.

Albumok: 1. Iron Maiden: Brave New World, 2. Manowar: Triumph Of Steel/Gods Of War (nem tudok dönteni), 3. Powerwolf – Bible Of The Beast (zseniális atmoszféra, és fülbemászó dallamok).

Bodor Máté: Children of Bodom: Haterbreeder, Queen: Innuendo, Scar Symmetry: Holographic Universe

Kovács Gábor: Mondjuk: Helloween: Keep Of The Seven Keys I/II, Rhapsody: Legendary Tales, Ensiferum: Iron

Ágota Balázs: 1. Iron Maiden: összes, 2. Iced Earth: The Glorious Burden, 3. Judas Priest: Jugulator.

Ki inspirál legjobban titeket?

Molnár Máté: Szerintem eléggé inspiráljuk egymást Gáborral, amikor a dalokat csináljuk, de engem nem annyira személyek inspirálnak, inkább a körülöttem történő dolgok, az álmaim és a vágyaim.

Nagy Gábor: Engem a közeli rokonaimon felül három ember inspirál a legjobban. Pap Róbert, akit apámként szerettem és mindig kitartott mellettem, Kiss Zoli, akinek a hangja és tanácsai arra inspiráltak, hogy jobb énekes próbáljak lenni, és Baranyi Norbert barátom, akivel kis pöcsös korunk óta összetartunk, és toltuk előre egymást, hogy jobb zenészek tudjunk lenni, és ki tudjunk törni Salgótarjánból. És szépen lassan ez mindkettőnknek sikerült. Rajtuk kívül természetesen van vagy egy tucat olyan énekes és dalszerző, akik számomra példaértékűek:

Bruce Dickinson, Tobi mint dalszerző és énekes, Eric Adams, Jorn Lande mint a legszőrösebb dallamos hang, Tuomas Holopainen mint dalszerző, Fabio Lione, Tóth Attila, Axl Rose fénykorában.

Bodor Máté: Leginkább hangulatok inspirálnak, de ha személyekre gondolok, akkor Alexi Laiho, Russel Brand és Anyu.

Kovács Gábor: Filmek, zenék, könyvek, utazás és természetesen a személyes élmények.

Ágota Balázs: Engem pl. Nicko McBrian, mert mikor játszik, azt érzed, hogy a lelkét is beleviszi, nem csak a tudását. Ez teszi őt az egyik legjobb dobossá.

Köszönjük a kérdéseket Hanonnak, bogarnak, Pej Attilának, Tóth Zoltánnak, Kocsner Gábornak, Csavardinak és Levinek!

Legutóbbi hozzászólások