Kedvenc lemezeim - Southern Special: Fogom a fejem (1996)

írta Hard Rock Magazin | 2013.09.21.

Biztos vagyok benne, hamarost kiderül, hogy Nostradamus egy lázadó gyermeke valami zűrös éjszakán egy füstös kocsmában belesuttogta a sörragacsos padba: meglátjátok! Lesz egy időszak, mikor a kis ország gitárzenéjének egén átvonul a Perseida-meteorraj. Számtalan fénylő, gyorsan hamvadó lángcsíkot hagyva maga után, melyre mindenki örökre emlékezni fog. Ez a kilencvenes évek középtája. Nem lehet más. Az akkori bandák feléből egy enyhén diszgráfiás amőba is megalapozta volna a zenei jövőt néhány földtörténeti korszakra, ám az akkori döntéshozók sajna nem voltak jók amőbában... [enyhe szipogás, könnyes szemek - a szerk.]

1993-ban a Mex 'Őrülj+' c. albuma felfedezte a receptet, ami tíz évvel később meghódítja a világot, Kowalskyék enyhe füstben úszva önkéntelenül kinyitották a modern metal szelencéjét, a Dance emészthető formába öntötte a fuck 'n’ rollt, a Sing Sing kerek perec felnevelt egy generációt, a sor – remélem – végtelen. És volt a Szádrn Szpe.. eh, úgyse tudja senki kimondani, szóval: a SutterekPécsi kezdő hínárhajként belőlük pont kimaradtam, a haveroknál nem volt másolható kazetta (oldszkúl, mi?), TV-t már akkor se néztünk, a világháló pedig még maximum metauniverzális rendszert jelenthetett volna. Persze tudtuk, hallottuk, vannak, jók. A „Szádrn Spesöl”. Kimondtam.

Pótoljuk tehát a hiányt. A számtalan Bélát felvonultató banda második lemeze nagyon sikerült egy darab. A '94-es album AC/DC-s érzése után Béláim megtalálták a farzsebben azt, ami pont olyan... mint a Sutterek. Semmi másra nem hasonlít. Műfaja: modern metal (létezett ez akkoriban egyáltalán?). Rengeteg hápogtató, új utak keresése hangzásban/témában/dalszerkesztésben/bármiben, lázadás, lendület. Talán ez utóbbi a leglényegesebb. Szólhat elveszettségről, az élet sötét oldaláról, keresésről, szexről („Előre szólt, ne zavarjon, ha hazajön majd a férje”), anyagról, bármiről, a zene sodor, beránt és visz, mint a vonat.

Pedig nem mindig érthető. A felsorolt zenekarok közül talán itt a legnehezebb tartani a fonalat. A szövegek gyakran inkább képek, szinte pszichedelikus az egész, de – ellentétben pl. Kowa poémiáival – csak a megfogalmazás elszállt, a téma már nem. A szövegíró nem fűzfapoéta, ha nincs kedve, nem rontja el a dalt a rímmel, vagy megelégszik egy ajtót-kagylót” rímmel, máskor pedig kiesik belőle a zseni: „a kirakati TV-ben nézem a tengert, végre egy film, ahol nem ölnek embert”.  Ez az! Egyébiránt esélyes, hogy „talán mégsem véletlen” a sok utalás a tudatmódosító szerekre. Néhány dolgot megmagyarázna.

Hogy rossz lenne a szöveg? Egyáltalán. Nem gondolom, hogy leírva, bőrkötésben megállná a helyét az Akadémiai Nagykönyvtár díszpolcán, de alig néhány hallgatás után el sem tudnám más szöveggel képzelni ezeket a dalokat.

A ’Fogom a fejem’ album ugyanis csak akkor tartja be a szabályokat, ha éppen kedve szottyan. A Minden Éjjel-ben négysoronként jön egy refrain…szerűség, a Hóban-Fűben-Sárban refrénje alatt az egyik gitár pedig egy hangon zúz végig, egyáltalán, egymást érik a megoldások, amik akkoriban kirívónak, újszerűnek számítottak. Mindez baromi őszintén – ez meg mostanság számít újszerűnek. Ez lehet a másik trükk. Egyrészt nagyon be van lőve a rendhagyó és a hagyományos megoldások közti arány, az album még nem túl elborult, és már nagyon nem átlagos, másrészt minden hibáját lesöpri az asztalról az érzés, amit átad. Az valódi.

Oké, a lemez nem hibátlan. A keverés bár nem rossz, de érződik, elkelt volna még néhány zöldhasú a kiadó részéről, az utolsó lassú szám nekem valahogy gyengébbnek fest – pedig a rockzenekarok írják a legjobb lassúkat –, néhol a szövegeket azért tisztán is át lehetett volna nézni, de ami a hibákban a lényeg: ki nem szarja le?

A 'Fogom a Fejem' – és a Sutterek – legenda. Olyan legenda, amit nem csináltak, hanem született. Egy olyan közegben, ahol dilettánsok nyomták magasra a tehetségteleneket, minden második klipben Keresztes Ildikó hangjára tátogott egy cicibaba, a Sutterek szinte nulla PR-ral eljutottak mindenkihez (csak hozzám nem.... szameg). Mai napig (sok)százak kérik neten, valamirevaló  rockbulikban kötelező legalább a Húz, mint egy örvény – valahol a Ne, fiam, ne, a Szabadlábon, a Majd én megmutatom és a Lázadó vér között –, és harmincpluszos végzet asszonyaival a dögös tinilányok üvöltik egyszerre a szöveget.

Ez talán a legnagyobb próba. Egy olyan generációt, aki már csak hírből ismeri azt a világot, aminek a Sutterek írtak, akik naponta száz albumon pörgetik át magukat, és mindenhonnan reklámok villogó hegyét kapják, nemhogy megérinteni, de telibe találni. Ezt nehéz megugrani. Sokan klasszikusnak kiáltják ki magukat, akiket illik ismerni, szeretni. (Matt Farrell válasza: nem klasszikus, csak poros. Ami régen szar volt, most is az.) Azonban vannak olyanok, akik nem nézik, kinek kell írni, mi a trend, hogyan lesz csirkeólas-sztriptízrudas balatoni jachtunk, csak megfogják a hangszereket, aztán születik valami. Valami ütős, őszinte, ami eddig még nem volt – esélyes, hogy nem is lesz –, és egyáltalán: Zene. Boombox-szal másolt TDK kazetta (A oldal végén félbehagyott számmal), vagy torrentről letöltött flac fájl, olyan mindegy. A 'Fogom a Fejem' akkor is, most is megtalálta a közönségét, hallgatják, élvezik. A többi meg csak körítés.

Szerző: ProblemChild

Számlista:

1. Húz Mint Egy Örvény                  
2. Kétszer Is              
3. Minden Éjjel                     
4. Fogom A Fejem                 
5. Nem A Helyzet                 
6. Miért                      
7. Hóban, Porban, Fűben                  
8. Legyen Egy Jó Napom                 
9. Félek                      
10. Fehér Láz            
11. Túl Sok Minden              
12. Megújulás

Tagok:

Huszti Béci – ének
Barabás Béla – gitár
Gabrielli Ricsi – gitár
Réti András – basszusgitár
Gábor Béla – dob