Szivárvány az égen - Rainbow életmű

írta JLT | 2007.01.23.

Előzmények: A Rainbow neve egybeforrt a hard rock történelem legzseniálisabb és egyben legöntörvényűbb gitárzsenijével. Ezt az urat Richard Harold Blackmore - nak hí­vták... 1945. április 14 - én látta meg a napvilágot, az angliai Weston-Super-Mareben. Kölyök kora óta gitározott, és a 60 - as években egy rakás jelentéktelen zenekar ( pl.: The Dominators, Mike Dee and The Jaywalkers) után az első jelentősebb bandája a Screaming Lord Sutch lett. Nem volt egy rossz csapat ez, sokat koncerteztek kisebb-nagyobb klubokban, ám megélni nem lehetett belőle. Blackmore a zene mellett a Heathrow repülőtéren dolgozott rádióműszerészként, mí­gnem 1967 - ben kapott egy telefont Londonból. Egy Chris Curtis nevű zenész hí­vta, aki éppen gitárost keresett alakuló csapatába. Blackmore rövid gondolkodás ráállt a dologra és Roundabout néven megszületett egy legenda "alapja". Ritchie Blackmore - gitár, Rod Evans - ének, Jon Lord - billentyűs hangszerek, Ian Paice - dobok, Nick Simper - basszusgitár, vokál. Ez a csapat lett nem sokkal később a DEEP PURPLE. Eme felállás 3 stúdió albumot készí­tett, majd 1969 végén két új tag került a csapatba, akik később komolyan befolyásolták Ritchie életét. Simper helyét Roger Glover vette át, mí­g Evanst Ian Gillan váltotta. Ez a formáció készí­tette minden idők legjobb hard rock albumait. Az IN ROCK, FIREBALL, MACHINE HEAD hármas mind a mai napig példa a zenekarok előtt, és a MADE IN JAPAN pedig a valaha megjelent legzseniálisabb koncert lemez. 1972 körül kezdődtek Blackmore és Gillan között az ellentétek, nem igazán értették meg egymást, más elképzeléseik voltak olykor, és mikor Gillan megbetegedett, Ritchie Phyl Lynottal készí­tett egy demót Baby Face néven. Sajnos ez az alkotás elveszett a rock útvesztőiben, de talán tekinthetjük úgy, mint Blackmore első próbálkozását szóló karrierje terén. A WHO DO WE THINK WE ARE cí­mű album után Gillan távozott a bandából, helyét David Coverdale vette át, Glovert pedig a "fekete hang", Glenn Hughes váltotta. A társaság elkészí­tette a BURN cí­mű nagylemezt, ami szintén kiemelkedő alkotás volt, de az azt követő STORMBRINGER -en már erősen megmutatkoztak Coverdale és Hughes hatásai. E két úrnak a ténykedése késztette Ritche-t arra, hogy 1975 áprilisában távozzon a Purple soraiból. Nem szerette Coverdale bluesos motí­vumait, mí­g Glenn fekete zenék iránti rajongása olyan mértékű ellenszenvet váltott ki belőle, hogy azt is megtiltotta neki, hogy koncertek alatt az Ő szí­npadi térfelére átmenjen. Ritchie természete nem volt éppen a legemberbarátibb, társait nem is igazán kollégaként, inkább beosztottként kezelte, olyan személyiségként, aki a saját világában élt. Nem véletlenül nevezték a nem túl hí­zelgő "Mosolynélkülinek". Mindezek ellenére zseniálisan gitározott, remek dalokat í­rt, de hát az emberi dolgok nem hagyták nyugton. Túl sok volt neki Coverdale és Hughes egyszerre. A végső cseppet a pohárban az jelentette, mikor a Purple fiúk leszavazták a készülő albumról a Black Sheep Of The Family cí­mű számot, amit Blackmore mindenképp meg akart jelentetni. Ekkor hagyta ott a Purple-t és kezdett valami másba. Ez a valami lett a RAINBOW. A Purple amerikai turnéján Ritchie -nek megtetszett az előzenekarként játszó ELF nevű csapat énekese, aki remek, egyedi hanggal rendelkezett. Mikor Blackmore kiszállt a Deep Purpleből, első gondolata volt megkeresni ezt az embert. Az emlí­tett urat Ronald James Padovanonak hí­vták. Padovano Amerikába vándorolt olasz szülők gyermekeként született 1942. július 10.én, a new york-i Cortlandben. Az (akkor még) The Electric Elves 1967-es megalakulásakor vette fel a Ronnie James Dio művésznevet. Az Elf- fel három albumot készí­tett, melyek az Egyesült Államokban (viszonylag) ismertté tették a bandát. Amikor Ritchie megkérdezte Diot, hogy mit szólna egy közös bandához, Dio rögtön igent mondott. Tulajdonképpen itt dőlt el a zenekar sorsa. Amellett, hogy Dio különleges, egyedi hanggal bí­rt, igen jó szövegí­ró is volt. Tehát Ritchie nem csak "egy énekest" nyert, hanem egy nagyszerű szerzőtársat is. A többi hangszerest is az Elfből importálta Blackmore: Craig Gruber basszert, Craig Driscoll dobost és Mickey Lee Soule billentyűst. Ez a felállás látott neki, hogy elkészí­tse az együttes első nagylemezét. A lemez (stí­lusosan) RITCHIE BLACKMORE'S RAINBOW lett. A albumot nagy érdeklődés előzte meg, és a rajongókat ki is elégí­tette amit hallottak. A rock szakma is úgy gondolta hogy megszületett a Deep Purple méltó utódja. A lemez klasszikus hard rock számokat tartalmaz, mitikus, fantasy szerű szövegekkel. A Blackmore-Dio kettős hatalmasat alkotott. A Man On The Silver Mountain a hard rock egyik örök klasszikusa lett, Rainbow és később Dio koncertek nélkülözhetetlen darabja. Erre a lemezre került a Blackmore által annyira kedvelt Black Sheep Of The Family, valamint az epikus Temple Of The King is, mely szintén emlékezetes tétel. Remek debütáló albumot tettek le az asztalra, amit az angol charton elért 11. hely is bizonyí­t. Amerikában a 30. hely jutott az albumnak, ami a disco erősödését figyelembe véve nem olyan rossz, de Blackmore többet akart. A Rainbow első felállása érdekes módon egy koncertet sem adott. Mickey Lee Soule a Gillan Bandhez csatlakozott (ma a Deep Purple technikusa!!!), Craig Gruber Gary Driscollal megalakí­totta a Bible Black formációt, amivel két albumot készí­tettek. Gruber később session zenészként dolgozott, Driscoll 1981 - ben brutális gyilkosság áldozata lett. R.I.P. Az utódok: a skót Jimmy Bain basszusgitáros a Harlotból, Tony Carey billentyűs "mágus" a Blessingsből. A dobos pedig a "nyolckarúnak" becézett Cozy Powell lett. Nála is időzzünk el egy kicsit. Colin Flooks néven született 1947 - ben Cirencesterben. Első bandája a The Sorceres volt, ahol megfordult a későbbi Slade énekes Noddy Holder is. Ezután egy ismert soul zenész, Tony Joe White mellett dolgozott, majd csatlakozott a Jeff Beck Grouphoz, akikkel 2 lemezt készí­tett. 1974 - ben Cozy Powell's Hammer néven saját formációt hozott össze, 1976 - ban pedig Blackmore hí­vására csatlakozott a Rainbow - hoz. Talán ez a felállás volt az együttes legerősebb formációja. Ez a társaság kezdett hozzá a második stúdió lemez, a RISING felvételeihez. Kezük alatt megszületett a Rainbow legjobb alkotása. Igaz ugyan, "csak" hat számot tartalmazott, de az a hat.... A nyitó tétel a Tarot Woman monumentális, titáni darab. És a Stargazer. Nem is tudom, hogyan lehetne jellemezni ezt a számot. Talán a gigászi a legjobb szó. Halhatatlan sláger. Néhány szakí­ró ezt a lemezt tekinti a Rainbow progresszí­v korszakának, talán mert kicsit komplexebb nóták születtek ezen az albumon, mint elődjén. Angliában sikeres lett, Amerikában talán pont progresszivitása miatt nemigen fogyott. Mindössze két album után a Rainbow egy koncertlemezzel rukkolt elő. Az ON STAGE egy hibátlan alkotás lett, fantasztikus Blackmore szólókkal, Dio csodás előadásában, és persze a többiek is nagyot alkottak. A lemez legmeglepőbb dala a Purple szerzemény, a Mistreated. Dio remekelt itt is, ez a lemez is etalonná vált az évek folyamán. 1994 -ben kiadtak egy koncert lemezt Live In Germany cí­mmel, ami hasonlóan parádés zenei részeket tartalmazott. Ez volt a Rainbow aranykora, itt voltak zeneileg a Csúcson. Azonban Ritchie azt a mondást, miszerint "győztes csapaton ne változtass", nem igazán tartotta szem előtt. A világ körüli turné után Carey-t lecserélte (az ugyancsak jó muzsikus) David Stone-ra, aki a Symphonic Slamből érkezett. Carey saját zenekart hozott össze, Planet P néven. A cserék pedig folytatódtak. Jimmy Bain-t Bob Daisley váltotta. Bain Wild Horses néven zenekart alapí­tott az ex-Thin Lizzy gitáros Brian Robertsonnal. Két lemezük jelent meg, majd Robertson a Motörheadhez csatlakozott. Később a Wild Horses James Kottak-al és Rick Steier-el a Warrant zenészeivel működött, majd Bain Dio saját bandájához került. Az új felállás 1978 -ban adta ki a LONG LIVE ROCK N' ROLL cí­mű lemezét. Angliában nagy sikert aratott, a slágerlista 7. helyéig jutott. A lemez nyitó dala, a Long Live Rock 'N Roll legalább akkora himnusza lett a csapatnak mint a Smoke On The Water a Deep Purple -nek. Emellett meg kell emlí­teni a Kill The King cí­mű számot is, ami a power metal előfutárának is tekinthető. Iszonyú lendületes, tekerős nóta, a Rainbow legkeményebb dala. A nagyzenekarral támogatott Gates Of Babylon és a lassú, lí­rai Rainbow Eyes is igazi mestermű. Ezzel a lemezzel először turnéznak Amerikában, mégpedig a Reo Speedwagon előzenekaraként. Talán itt ötlött Blackmore fejébe az ötlet, hogy játsszon a banda lágyabb, dallamosabb zenét, amivel Amerikában is sikereket lehet elérni. Dio, Daisley és Stone nem igazán hajlott erre, Ők inkább maradtak volna a jól bevált receptnél, Blackmore azonban gyorsan döntött: mind a három zenészt kirúgta a csapatból. Dio kiválása volt a legnagyobb érvágás, hiszen szerzőtársa is volt egyben, és a rajongók is nagyon szerették a kis olaszt. Az új billentyűs a varázsló Don Airey lett, aki a Colosseum II-t hagyta ott a Rainbow kedvéért. Az énekesi posztot Graham Bonnet töltötte be, a basszusgitáros pedig nem más lett, mint az egykori társ, Roger Glover. Roger David Glover 1945 november 30-án született a walesi Breconban. Első igazán komoly bandája a The Lightnings volt, majd később Episode Six - re változtatták nevüket. Itt énekelt akkoriban Ian Gillan. Jól futó csapat volt az Episode Six, akkoriban 200 fontot is kerestek egy koncerten, ami jó fizetésnek számí­tott. Az Epidose Six 1966-1969 között működött, ekkor ment át Glover a Purple-be. A Deep Purple- ből 1973 - ban távozott, és producerként kezdett dolgozni. Martin Birch (aki a Purple mellett dolgozott) sokat tanult a szakmáról, és ezeket a Nazareth, Status Quo, Judas Priest lemeznél hasznosí­totta. Igen jól működő produceri karriert hagyott hátra a Rainbow kedvéért. Bele is vágtak az új album előkészületeibe, majd 1979 tavaszán megjelent a Down To Earth. Nem volt rossz lemez, sikeressé is vált, főleg az Egyesült Királyságban és Skandináviában, Amerikát azonban ez a lemez sem tudta bevenni, pedig a Since You've Been Gone és az All Night Long igazi sláger. Tökéletes előfutárai a 80 -as években robbanó melodic rock hullámának. Szerepel még a lemezen a Kill The King-hez hasonló szintű bomba, a Lost In Hollywood cí­mű mega-nóta, vagy a kicsit blues-os Love's No Friend. Bonnet remek énekes, óriási hanggal, de volt valami, ami erősen rontott teljesí­tményén. Dio szövegei boszorkányokról, sárkányokról, és egyéb misztikus dolgokról szóltak, mí­g Bonnet földhöz ragadtabb dolgokról í­rt. De ami igazán bántóan hatott a rockerekre Bonnet megjelenése. Leginkább egy dzsigoló vagy egy selyemfiú juthatott eszükbe róla, de ha nem is az előbbiek, akkor is biztos, hogy nem egy rockénekes. Mintha épp egy divatlapból mászott volna ki. Lényeg a lényeg: image-e egyszerűen szörnyű volt. Egy akkori kritika í­gy í­rt róla: "A Stargazert nem szabad napszemüvegben, dandy bőrdzsekiben, lila ingben énekelni!" Egy másik lapban a következő í­rás jelent meg: "Ha becsukod a szemed, egy hosszú hajú, bőrbe öltözött rock barbárt látsz magad előtt. Aztán ha kinyitod...Nos, jobb ha újra becsukott!" A rajongók egy része sem tudott mit kezdeni az új Rainbow - al. Sokan az igazi, tökös hard rock csapatot várták, mí­g másik részük a már trendi csapatot akarta látni. Nem volt könnyű ilyen keretek között dolgozni, lehet, hogy éppen ezért Cozy Powell 1980 elején távozott a csapatból. A Michael Schenker Group MSG cí­mű lemezén játszott kiválása után, majd Jon Lord Before I Forget cí­mű korongján is hallható. Később megfordult a Whitesnake-ben, ahol a Slide It In albumon játszott. Ezután a Phenomena nevű supergroup következett, ahol többek között Mel Galley-vel és Glenn Hughes-al is játszott. Carl Palmer helyét átvette Keith Emerson és Greg Lake oldalán és megszületett az Emerson, Lake and Powell nevű formáció. Megfordult a Warlock, a Cinderella, a Black Sabbath soraiban is, majd következett Gary Moore, Brian May, Glenn Tipton, Yngwie Malmsteen. Ez a névsor önmagáért beszél. Ez a kitűnő kezű ember 1998 -ban távozott közülünk autóbaleset következtében. Nyugodjék Békében!! Cozy helyét Bobbi Rondinelli vette át, aki remek dobosként, igazi klasszis, méltó örököse lett Cozy Powellnek. Énekes poszton is csere történt. Bonnet távozott, hogy később Michael Schenker oldalán érjen el sikereket majd, és egy fiatal svéd gitárossal, bizonyos Yngwie J. Malmsteen-al az oldalán az Alcatrazzban mutassa meg tudását. Szólólemezeket is készí­tett, valamint a 90 -es években az Impellitteri-ben is közreműködödött. Bonnet utóda egy bizonyos Joseph Linquito (eredeti foglalkozását tekintve irodalmár) nevű énekes lett, aki Joe Lynn Turnerként í­rta be magát a rock halhatatlanjai közé. Egy dallamos rockot játszó csapatból, a Fandangóból került a Rainbowba. Az első vele készült lemez a DIFFICULT TO CURE cí­met kapta. Slágeresebb, de azért rock nóták születtek, többek között a Spotlight Kid vagy az egyik nagy sláger, az I Surrender. Angliában a 3. helyig jutottak, Amerikában a Top 40 - be is befértek. Üzleti szempontból tehát jó volt az album, de a régi Rainbow - hoz képest nagyon más. Turner hangja gyökeresen más volt elődeinél, sokkal jobban hatott az akkoriban igazán beinduló dallamosabb, lágyabb zenéket kedvelő rajongókra, de azok, akik még mindig a Dio éra lemezeit tekintették a magukénak , igencsak húzták a szájukat. A következő albummal a Rainbow jelezte, hogy továbbra is a melodikus rock (ha úgy tetszik hair-metal) vonalon kí­vánnak tovább haladni, és minél inkább divatos muzsikát akarnak játszani. Ismét tagcsere történt a zenekarban: David Rozenthal váltotta Don Airey-t. Airey később Ozzy, a Whitesnake, Gary Moore soraiban tűnik föl, hogy csak a legnagyobbakat emlí­tsük, ma pedig Jon Lord örökébe lépve a Deep Purple-ben játszik. A STRAIGHT BETWEEN THE EYES ugyan sikeres lemez lett, jól fogyott, de a Death Alley Driver-t leszámí­tva nem igazán tartalmazott igazán Rainbow-s számot. Piacorientált, slágernek szánt dalok találhatók az anyagon. Nem rossz a zene, mindenki jó átlagot hoz, de a fiatal rajongók szemében "öregurasak", mí­g ortodox, ős-Rainbow-s rajongók már nem igazán hallgatták őket. Az 1983 -as BENT OUT OF SHAPE pedig már csak egy rutin munka, egy kötelező házi feladat. Ez a lemez egyszerűen elveszett a Bon Jovi, Foreigner és társaik által birtokolt piacon. Voltak rajta ugyan jó pillanatok, de hiányzott belőle az erő, a varázs, akárcsak a Straight Between-ből. Az üzlet, a pénz utáni hajsza egy olyan útra vitte Blackmore-t, amelyre nem lett volna szabad rálépnie. Ha megmaradt volna Dioval és Powellel, talán még ma is egy működő banda lehetne, akiket a Hard Rock legnagyobbjaiként emlegethetnénk. De ugye az a fránya ha... A Rainbow 1984 elején szűnt meg létezni. Ekkor Blackmore és Glover visszatértek az újjá alakuló Deep Purple-be. Ismételten összeállt a hí­res MARK II, a Blackmore-Gillan-Glover-Lord-Paice ötös. Két nagylemez (Perfect Strangers, House Of Blue Light) után azonban Gillan és Blackmore között kiújult az ellenségeskedés, aminek következtében 1990 -ben Joe Lynn Turner került a Purple-be és vele készült el a Slaves And Master cí­mű nagylemez, majd a management nyomására Gillan visszatért és 1993ban a Battle Rages On cí­mű albummal végleg lezárult Blackmore és Gillan közös története. A turné közepén Ritchie kiszállt a csapatból (állí­tólag nem volt megelégedve Gillan teljesí­tményével). 1 év szünet után, 1995 -ben újra összehozta a Rainbowt. A 12 éves szünet utáni újjá alakulás nagy esemény volt az akkoriban igencsak stagnáló rock életben. Sokat vártak az új bandától, és még többen bí­ztak benne, hogy a régi kedvencek térnek vissza. Azonban ez nem í­gy lett. Az énekes egy ismeretlen skót, Doogie White lett, akit a Midnight Blueból ismerhetett a közönség. Hogy miért is Ő lett? Egyszerűen azért, mert Dio-t és Turner-t kiadója nem engedte el. Bonnet-et pedig Ritchie nem kereste meg. (Egyes pletykák szerint Andi Deris-t is kapacitálta Ritchie, Deris azonban maradt a Helloweenban). Doogie nem volt rossz választás, hiszen jó énekes, nagy hangterjedelemmel. Az Iron Maiden is hí­vta Őt, de inkább a Rainbow-t választotta. A dobok mögé John O'Reilly ült be, aki a C.P.R. nevű csapatban Al Pitrellivel is játszott együtt. A billentyűs a From The Fire billentyűse, Paul Morris lett, mí­g a basszusgitárt a Red Dawn, a Tonto Tonto basszere Greg Smith kezelte. Az új album a STRANGER IN US ALL cí­met kapta, és igazi "vissza a gyökerekhez" album lett. Misztikusabb szövegek, változatos zene, remek Blackmore szólók, semmi sallang. Sajnos ez a formáció csak ezt az albumot készí­tette el, és utána szétszéledt. Greg Smit Alice Cooperrel is játszott, majd O'Reillyvel együtt a Blue Öyster Cultban is szerepeltek. White Yngwie Malmsteen-hez csatlakozott, és párhuzamosan a Cornerstone-t is erősí­ti. És Ritchie. Ha a zenétől nem is szakadt el, a hard rockot maga mögött hagyta. Feleségével, Candice Night-al a BLACKMORE'S NIGHT nevű reneszánsz-folk csapatot működteti. Nagyon kellemes zenét játszanak, Ritchie nem felejtett el gitározni, de azért az embernek van némi hiányérzete. A hard rocknak nagyon hiányzik Ritchie Blackmore, és talán Blackmorenak is hiányzik a rock. Mindent egybevetve a Rainbow pályafutása ketté osztható. Egyik része a Dio -val készült albumok, amik igazi hamisí­thatatlan hard rock művek. A másik rész pedig ami Dio után jött. Nem voltak rosszak a Turner-el készült lemezek, jó nóták is születtek, de Blackmore is beleesett abba a hibába, amibe sajnos utána még sokan. Letért a megkezdett útról, mást akart tenni - ami nem mindig baj ugyan - , ám a zenei kihí­vások helyett az üzleti szempontok kerültek előtérbe. Ezek ellenére a Rainbow -ra úgy emlékezhetünk, mint korszakalkotó csapatra, amely méltó örököseként öregbí­tette a 70-es, 80-as évek hard rock aranykorszakának hí­rnevét. RAINBOW DISZKOGRÁFIA ( hivatalos lemezek) RITCHIE BLACKMORE'S RAINBOW - 1975 Oyster RISING - 1976 Polydor ON STAGE (Live) - 1977 Polydor LONG LIVE ROCK N' ROLL - 1978 Polydor DOWN TO EARTH - 1979 Polydor DIFFICULT TO CURE - 1981 Polydor STRAIGHT BETWEEN THE EYES - 1982 Polydor BENT OUT OF SHAPE - 1983 Polydor STRANGER IN US ALL - 1995 RCA JLT