"Inkább elbukunk, minthogy meg sem próbáljuk a legtöbbet kihozni magunkból": Interjú az Ulver énekesével, Kristoffer Ryggel

írta P.A. | 2013.09.09.

Korunk egyik legérdekesebb zenekara a norvég Ulver. Karrierjük során a black metaltól elkezdve az avantgárd zenén át az elvont elektronikus kísérletezésig megalkuvások nélkül alkottak. Műveik közös jellemzője, hogy rendkívül egyediek és igényesek. Tavaly szeptemberben egy különleges koncertet adtak a Tromsø Chamber Orchestra közreműködésével, mely alapul szolgált a nemrég napvilágot látott 'Messe I.X-VI.X' címre keresztelt 10. stúdiólemezüknek. Ennek apropójából beszélgettünk Kristoffer Ryggel.

Hard Rock Magazin: Mondd el kérlek, hogy készült a 'Messe I.X-VI.X'. Ha nem tévedek, felkértek titeket, hogy együtt dolgozzatok a Tromsø Chamber Orchestrával.

Kristoffer Rygg: Igen, felkértek minket a lemez elkészítésére, vagyis a Tromsø Chamber Orchestra igazgatója [Henning Kraggerud], valamint a Tromsø Kulturhus vezetője [Erik Smith Meyer] keresett fel minket először, hogy vegyünk részt egy koncerten velük, aztán a beszélgetés hamar arra terelődött, hogy valami újat készítsünk, amit még nem hallottak tőlünk. Ez tavaly májusban volt. Ezután a nyarat dalszerzéssel töltöttük, lényegében egyszerű dallamokkal kezdtünk kísérletezni, de aztán egyre összetettebb lett a dolog. Segítségünkre volt Martin Romberg, egy képzett zeneszerző, aki lényegében lefordította az elképzeléseinket a zenészeknek, mert mi sosem dolgoztunk még ilyen módszerrel. Azt hiszem végig ott motoszkált a fejünkben, hogy valami komoly dolgot hozzunk létre, valamit, amiben benne van a 'Shadows of the Sun' vibrálása, de egyúttal nyugodt és érzékeny. Szóval eleve nagyzenekarra írtuk, ezért lett lassú, töprengő, szándékosan nem írtunk bele ezer hangot és bonyolult dolgokat, hiszen valahogy el is kellett játszani ezeket a dalokat.

HRM: Mennyire volt nagy kihívás klasszikus zenét írni?

K.R.: Elég nagy kihívás volt, de szerencsére remek emberekkel dolgoztunk együtt, és mi mindig nagyra értékeljük a kihívásokat, még akkor is, ha néha ez egyszerre átok és áldás. A munka közben előfordul, hogy úgy érzi az ember, bárcsak inkább a könnyebb utat választotta volna, de mi már csak ilyenek vagyunk, inkább elbukunk, minthogy meg sem próbáljuk a legtöbbet kihozni magunkból. A végeredmény pedig elég elgondolkodtató zene lett, amiben a korai 2000-es évek kísérletező elektronikus érája is visszaköszön.

HRM: Miért pont titeket kértek fel erre a munkára?

K.R.: A Tromsø Kulturhus vezetője, Erik Smith Meyer volt a rendezője a Svidd neger című filmnek, amihez a zenét írtuk 2003-ban, szóval Ő tulajdonképpen egy Ulver-rajongó, és ugyanakor ismert alakja Norvégia kulturális életének, valamint a Chamber Orchestra vezetője, Henning Kraggerud  is valamiért úgy gondolta, hogy mi lennénk a legmegfelelőbbek erre a munkára. Hogy miért, azt nem tudom pontosan. Persze manapság rengeteg rockzenében hallható szimfonikus zenekar, de szerintem a többsége nem túl érdekes, nem igazán ad hozzá semmi különlegeset a zenéhez. Szóval, azért is választottak minket, mert tudták, hogy másképp fogunk közelíteni ehhez a dologhoz, mint a legtöbb banda.

HRM: Milyen volt a Tromsø Chamber Orchestrával játszani?

K.R.: Nagyszerű, de csak egyszer játszottunk velük, bár ugyanezt a műsort adtuk elő májusban Németországban egy német nagyzenekarral és novemberben Olaszországban fogunk koncertet adni, megint egy másik zenekarral. De ez rengeteg munka, pár nappal korábban oda kell mennünk próbálni. Ez egy elég bonyolult színpadi produkció, ami nagy logisztikai munkát igényel rengeteg ember részvételével.

HRM: Mit gondolsz, kinek fog igazán tetszeni a 'Messe I.X-VI.X'? Szerintem a sok modern elektronikus megoldás miatt a klasszikus zenéket kedvelők túl modernnek fogják találni.

K.R.: Nem hiszem, hogy akik klasszikus zenét hallgatnak, azokat érdekelné, de úgy gondolom az Ulver rajongók megértik majd.

HRM: Eleve azzal az elképzeléssel vágtatok neki a dalszerzésnek, hogy a klasszikus zenei világot ötvözzétek modern elektronikus dolgokkal?

K.R.: Nem nyilatkozhatok az egész zenekar nevében, nem tudom, hogy Ők pontosan miben gondolkodtak, de az őrült emberek néha nagyot gondoltak (nevet), és azt mondtuk, gyerünk csináljuk meg. Szóval egyfajta hóbortnak indult, aztán egyre komolyabban vettük. Magunkkal vittünk egy csomó felszerelést, hogy mindent fel tudjunk venni, beleértve a próbákat is. Az első koncert után sok dolgot megváltoztattunk, kihagytunk bizonyos barokkos részeketn amit játszottunk az első koncerten, mert úgy éreztük, hogy túl sok. 4-5 hónapot dolgoztunk még a stúdióban a felvett anyagon és ebből lett a végső lemez. A nagyzenekar egyfajta hangszer volt számunkra. Ha van egy ötlet, hogy csináljunk egy albumot orgonával, szitárokkal vagy hasonló dolgokkal, az nagymértékben meghatározza, hogy merre is indulsz neki a dalszerzésnek, és milyen lesz a végeredmény. Nekünk most egy kamarazenekarunk volt.

HRM: Ha nem lett volna ez a felkérés és a Chamber Orchestra, akkor is hasonló lemezt készítettetek volna?

K.R.: Nem, azt nem mondanám, de volt egyfajta különös hangulat a zenekarban. Az elmúlt időszakban készítettünk néhány rock alapú – legalábbis ami a hangszerelést illeti – lemezt, gondolok itt a 'Wars of the Roses'-ra, a 'Childhood's End'-re és annak az élő verziójára, a Roadburn koncertre, de ide sorolhatjuk ahogy az operában játszottunk, ezért én és különösen Tore [Tore Ylwizaker - billentyűs] vissza akartunk kanyarodni az alapokhoz, mint amikor csak ketten zenéltünk. Egyszerűbb, elgondolkodtató zenét akartunk, többet használni a stúdiót és kevesebbet a hangszereket. Szerettük volna leegyszerűsíteni a végső hangzást és úgy dolgozni, mint ahogy azelőtt dolgoztunk, hogy ezzé az élő monstrummá váltunk, hogy úgy mondjam.

HRM: Várhatók még további koncertek ezzel a lemezzel?

K.R.: Igen, de nem egyszerű megszervezni. Logisztikailag nagyon nagy munka, hogy minden részlet a helyére kerüljön. Kell néhány nap, le kell foglalni egy nagyzenekart és mi sem dolgozunk ingyen, szóval ez nem olyan dolog, amivel el tudnánk menni egy turnéra. De amikor van egy jó szponzor és megfelelő, lelkes emberek akkor nem lehetetlen megcsinálni.

HRM: Vannak esetleg már koncert dátumok is?

K.R.: Csak amit már korábban említettem, novemberben Olaszországban, Parmában. De vannak emberek, akik szeretnék, hogy legyenek további koncertek, de még sok szervezés áll előttünk.

HRM: Akkor beszéljünk inkább a dalokról. Például itt van az As Syrians Pour in, Lebanon Grapples With Ghosts of a Bloody Past című dalotok, ami egy Reuters cikk címe is egyben. Miért választottátok ezt a címet a dalnak?

K.R.: Megtetszett a cím, miközben olvastam a híreket és úgy gondoltam, hogy egyszerűen ellopom. (nevet) Volt egy másik címünk, de néha megesik, hogy csak úgy meglátsz valamit, amit jobbnak találsz.

HRM: Ezzel a címmel próbálsz valamiféle üzenetet küldeni a hallgatóknak?

K.R.: Mindig, de ugyanakkor fontosnak találom azt is, hogy ne magyarázzuk túl a dolgokat. A legtöbb cím eléggé nyilvánvalóan mutatja, hogy mi után érdeklődünk, de azt is, hogy milyen megfogalmazást alkalmazunk, hogy milyen atmoszférát próbálunk teremteni. Az interjúzás is egy kétarcú dolog, egyfelől segít nekünk a promócióban, de ugyanakkor néha úgy érzem, hogy túlmagyarázok dolgokat, amiket jobb hagyni.

HRM: Teljesen egyetértek, de azért a két vokális dalról mesélj egy kicsit bővebben, hiszen mind a Son of Man, mind a Mother of Mercy vallásos dal, úgyis mondhatnánk, hogy imádságok.

K.R.: Igen, egyfajta vallásos érzelemvilággal rendelkeznek ezek a dalok, de ugyanakkor szerettük volna, ha emberiek is maradnak. Először valamiféle oltárképként képzeltük el őket. Olyanok, mintha két kép lennének egy oltáron egy valódi templomban, de ahogy általában nálunk lenni szokott, ha valami vallásos témához nyúlunk, valamiféle kétértelműséget lehet felfedezni, a sötét oldalát ezeknek a képeknek, történeteknek, az evangéliumnak. Próbáljuk meglátni a következményét minden dolognak, így a hitnek is vannak olyan következményei, amik eléggé negatívok. Nem annyira bonyolult dolog ez, inkább csak óvatosan közelítünk hozzá, hiszen mi is nagyra értékeljük a tradíciókat. Metal zenekarként abban nőttünk fel, hogy tagadtunk minden vallást és tradíciót, de ma már másképp gondolkodunk.

HRM: Az írjátok a honlapotokon, hogy a 'Messe I.X-VI.X' egy tisztességes „csináld magad” termék. Mit értesz ez alatt?

K.R.: Pontosan azt, hogy ez tisztességes munka. Nem hagytuk, hogy bárki megmondja, mit csináljunk, hogy csináljuk, mikor adjuk ki stb. A magunk módján készítettük a lemezt, nem foglalkoztunk a zeneipar vagy a rajongók elvárásaival. Magunk csináltuk, a magunk módján, így kevesebb befektetéssel többet tudtunk kihozni belőle. Belefáradtunk, hogy mindenhol előírásokba és szabályokba botlunk, ahányszor csak ki akarunk adni egy lemezt. Valaki mindig beleszól, hogy mit tehetsz és mit nem. Gyakorlatilag tönkrementünk a zeneipar jelenlegi állapota miatt. Szóval csak átvettük a biznisz irányítását, mert végül is ez egy üzlet.

HRM: Megértelek, és örömmel látom, hogy kiadtátok egy szép bőrborítású limitált darabszámú LP-n is az új lemezt. Hogy látod, a nagylemezek újfenti népszerűvé válása megoldást jelenthet a problémákra?

K.R.: Részben igen, de kétlem, hogy az LP akkora vonzerőt jelentene, mint amekkorát a CD jelentett a '90-es években és a 2000-es évek elején. Nem hiszem, hogy nagy tömegek fognak LP-ket vásárolni, mert a zene nagyon könnyen hozzáférhető manapság, csak felmész a Youtube-ra, megnyomod a Lejátszás-t és már szól is. Ne érts félre, én magam is csinálom, de én mindig is zenefanatikus voltam, nagy gyűjteményem van, imádok LP-ket gyűjteni és a hangját is szeretem. De úgy látom, hogy nagyon kevés ember kezd LP-gyűjtésbe még azok közül is, akik őrültként gyűjtötték a CD-ket, de mindamellett jó látni, hogy az igazi zenehallgatás az LP-k által továbbél. Manapság sokan már nem is próbálkoznak CD-kiadással, mert senki sem veszi meg őket, vagy a nagykereskedő veszi át 3 euróért darabját, aminek semmi értelme sincs. Jó, hogy a fizikai formátum ily módon továbbél és a csomagolás is egyre igényesebb, gyönyörűbb. Én újra úgy vásárolok LP-ket, mint egy 14 éves és örülök, hogy mások is így csinálják, de nem hiszem, hogy ez rendbe tudja tenni a piacot.

HRM: Akkor szerinted, mit kéne tenni, hogy javuljanak az állapotok?

K.R.: Mindig van valami megoldás. Ez egy ez lassú folyamat, az embereknek ismét meg kell érteniük, hogy ez így nagyon olcsó. Én nem bánnám, ha többet kéne fizetni a Spotify-ért és a hasonló szolgáltatásokért. Régebben sokkal többet fizettem a zenéért. Ráadásul a zenekaroknak röhejesen sokat kell manapság koncertezniük, hogy egyáltalán valami pénzt termeljenek.

HRM: Ti megéltek az Ulverből?

K.R.: Ez egy kihívás. Persze, mi is játszunk élőben, szóval így valamennyi pénzhez is jutunk. De már mindannyian 40 felett járunk, nem lehetünk örökké turnén. Ezekkel az új modellekkel lassan javul a helyzet, de az embereknek rá kell jönniük, ha hallgatnak egy lemezt, azért fizetniük kellene 5 vagy 10 eurót a Bandcampen, vagy megvenni az LP-t, esetleg egy pólót. Ha neked mint rajongónak örömet okoz egy lemez vagy egy zenekar, akkor talán fizethetnél is érte. Ennek a felfogásnak kéne változnia.

HRM: A 'Messe I.X-VI.X' bőrkötésű LP-ket hamar elkapkodták, lesz még esetleg belőle később? Én sajnos lemaradtam róla.

K.R.: Tervezünk egy kazetta formátumú kiadást és lehet lesz még LP is, de itt egy teljesen kézzel készített dologról beszélünk, amit költséges. Szóval egy vagy két hónap múlva lehet lesz egy nagyon exkluzív kiadás, érdemes lesz nyitva tartanod a szemedet. De a CD verzió is nagyon igényes lett.

HRM: Nem láttam Daniel O'Sullivan nevét a borítón. Ő miért nem játszott veletek?

K.R.: Ennek csupán logisztikai oka van, Daniel Londonban él és nem tud minden alkalommal eljönni, valamint elég nehéz időket élünk, problémás kifizetni mindenkinek az útját és költségeit. Valamint ahogy korábban említettem, én és Tore úgy gondoltuk, hogy egy kicsit jó lenne ismét visszatérni a régi módszerekhez. De pár nappal ezelőtt Daniel játszott velünk egy fellépésen, tehát még mindig a zenekar tagja, de a Messe projektben nem vett részt. Úgy gondolom, hogy az Ulvernek sokkal inkább projektorientáltnak kell lennie. Sokszor vannak velünk emberek, akik nem tagjai a zenekarnak, de sokat hozzátesznek a végeredményhez és ez egy jó módszer. A hűség sokkal inkább a zenéhez kéne hogy kössön, mintsem ahhoz, hogy ki mit csinál a zenekarban, vagy a pénzhez. Az Ulver által létrehozott víziónak kell lennie a középpontban, nem pedig a zenészeknek.

HRM: Akkor ugyanez az oka, hogy Tore nem játszott a 'Live At Roadburn' koncerten?

K.R.: Többé-kevésbé igen. Néha kemény zenekarban lenni és néha jó külön lenni a másiktól, de ez nem jelenti, hogy vége lenne a zenekarnak. Néha meg kell kavarni a dolgokat, ideértve a belső kapcsolatokat is, és úgy érzem ez jót tett nekünk. Most ismét jó együtt dolgozni egy kiterjedt családként.

HRM: Miért éreztétek a szükségét annak, hogy készítsetek egy élő felvételt a 'Childhood's End' dalaiból?

K.R.: Azért, mert megtehettük. Megvolt minden felszerelésünk hozzá, és amúgy is csak egy koncertet adtunk ezekkel a dalokkal, tehát volt értelme rögzíteni őket. A múlt héten egy jazz klubban léptünk fel egy improvizációs estén, ami remekül sikerült, és azt is szerettük volna rögzíteni, de sajnos technikai okok miatt nem sikerült. Szóval most újra kell csinálnunk az egészet, de nem lesz ugyanaz, mert improvizáltunk, ami nagyon exkluzív volt annak a 400 embernek, akik ott voltak. Az ilyen eseményeket jó, ha tudjuk dokumentálni.

HRM: Amikor először hallottam róla, hogy készül egy koncertverzió ugyanazokból a dalokból, nem igazán gondoltam, hogy ennyire másképp fog szólni. Sokkal több energia van a dalokban.

K.R.: Köztünk szólva én sokkal többet hallgatom az élő felvételt, pontosan azért, amit te is mondasz: tele van energiával. Az eredeti elég nyers lett. Szerintem a Roadburn egy nagyszerű lemez lett, büszke vagyok rá.

HRM: Mik a terveitek a jövőre nézve?

K.R.: Még elég képlékeny minden, kimerültek vagyunk, nem hiszem, hogy hosszabb körútra indulnánk. Nem is igazán szeretünk turnézni, mert mindig van néhány olyan fellépés, ami nem sül el olyan jól, mint a többi, aztán meg bele is fárad az ember. Szerintem hozzánk jobban passzol egy egy nagyobb szabású, vagy egy koncepció köré szerveződő fellépés, és az élő fellépések során is remek új muzsikát lehet létrehozni, szóval várható, hogy lesz még ilyen próbálkozásunk, engem legalábbis izgat az ilyen fajta zeneszerzés. Tudom, hogy ez nehéz a rajongóknak, mert ők szívesen hallgatnák a régi dalainkat, de a legtöbb zenekar úgyis ezt csinálja, mi meg azt hiszem, már csak ilyen problémás srácok vagyunk, akik mindent másképp akarnak csinálni. Nem is akarok örökké az úton lenni, sokkal boldogabbá tesz, ha kevesebbet játszunk, de azok különleges fellépések. Remélhetőleg lesznek új felkérések és kollaborációk, én legalábbis ebben látom az Ulver jövőjét.

HRM: Megneveznél néhány művészt, akivel szívesen dolgoznál együtt?

K.R.: Ez egy hosszú lista lenne, rengeteg nagyszerű ember dolgozik, akikkel szívesen létrehoznék valamit, és nem csak zenészek, hanem vizuális téren vagy színházban tevékenykedők stb. Szóval elég nehéz lenne most így hirtelen neveket mondani.

HRM: Jövőre lesz 20 éve, hogy megjelent az elő nagylemezetek, a 'Bergtatt'. Terveztek valamit, hogy megünnepeljétek ezt az eseményt?

K.R.: Gondolkodtunk rajta, hogy összedobjunk egy remix lemezt, de őszintén szólva nincs rá időnk, hogy bárhogy is ünnepeljünk.

HRM: Amikor nem az Ulver dolgaival vagy elfoglalva, mivel töltöd az időd?

K.R.: Két saját és egy nevelt gyerekem van, velük töltöm minden szabadidőm. Reggel iskolába viszem, este pedig ágyba bújtatom őket.

Készítette: Pálinkás András