A dal a... kié?: LGT - Alsóörs, 2013.08.18.

írta Bigfoot | 2013.08.22.

Nem számolom, hány búcsúkoncertje volt Picinek, Somlónak Jamesnek és Jánoskának, de 1992 óta folyamatosan elköszönnek. Telik-múlik az idő, gondolnak egy merészet, összerántanak egy megabulit, ahol elnyomják a régi számokat – bukás kizárva, a tömeg örül, aztán mindenki szétszéled. Elszalad pár esztendő, ismét eszükbe jut a bűvös három betű: LGT, és a nép újra megjelenik a színpad előtt.

Félreértés ne essék, nagyon kedvelem a Locomotiv GT-t, bakelitlemez-gyűjteményemben szinte valamennyi albumuk megtalálható, különösen az első három album Barta Tamás gitárjátékával nagyon közel áll hozzám. Ahogy Illéséknél sem értettem, az LGT esetében sem tudom felfogni, miért kell egy búcsúkoncert után újabb és újabb össznépi elköszönést rendezni. Illetve értem a motivációt, csak szerintem a rockműfaj a kreativitásról is szól, bár ezt már többször leírtam.

A bulit abban az Európa Kempingben rendezték, mely a Harley Davidson Fesztiválnak is otthont ad minden évben, ám a színpadot befordították a terület egy keskeny sarkába és körülvették kordonokkal, így az egyébként nem kisszámú zsűri (egyesek szerint húszezren figyelték az eseményt) számára kényelmetlen volt ez a kis terület.

Fél évvel a téli aréna-bulik után tehát szabadtéren állt színpadra a négy muzsikus, és ahogy beharangozták, a Tabán hangulatát szerették volna elvinni a Balaton partjára. Csak halkan jegyzem meg, a tabáni bulik ingyenesek voltak, itt pedig elég borsos jegyárat kellett fizetni, ha valaki látni akarta őket – tegyük hozzá, nem kevesen voltak ilyenek. Sok embernek megdobban a szíve, ha egy legendás banda hosszú szünet után aktivizálja magát, előjönnek a régi szép emlékek, a bulik, a csajok, a srácok. Most is így volt, hiszen legalább három generáció mozogta végig a több mint háromórás koncertet, de nekem most is hiányérzetem támadt, akárcsak fél évvel ezelőtt.

Mindenképpen dicsérendő, hogy nem a téli bulik színpadát, a gyárcsarnok képét hozták el, „csak” egy nagyon jól megvilágított színpadot láttunk ötletes fénykoreográfiával, film- és szövegbejátszásokkal, videó-kivetítőkkel, melyen a színpadi történéseket fekete-fehérben is láttuk. Nem egészen azt a műsort játszották, amit februárban, néhány szerzemény kikerült, helyettük más dalokat játszottak (most elhangzott az Embertelen dal, a Mindenféle emberek, A dal a miénk, az Áldd meg a dalt és a Miénk ez a cirkusz is). Jól szólalt meg a cucc, néha kicsit hullámzott a hangszín, de ez elő szokott fordulni ilyen méretű koncerteken.

A zenekar teljesítményétől februárban nem dobtam hanyatt magam, és most sem. Nem éreztem a lendületet ezúttal sem, hiába olvastam egy csomó lelkes beharangozót, ismét hiányérzettel távoztam. Pici szarkasztikus, esetenként kifejezetten erőltetett összekötőszövegei túl hosszúak voltak, és az elméretezett zongorás betétek már megint lassították a bulit. Kettőszáz perces koncertet adtak, de én a felével is beértem volna, ha kellőképpen húzós, dinamikus a buli, és nem egy ember osztotta véleményem az előadás után. Pici és James enerváltnak hatott, azért Solti hozta a ritmust és Somló is jópofa volt, most is hanyag eleganciával játszott az éppen kezébe kerülő hangszereken.

Nem úgy szólaltak meg a dalok sem, ahogy a fülemben csengenek. Nagyon hiányoltam James szólóit, nagyon keveset mutatott magából, inkább a parasztvakítást választotta, és gitárszólók helyett az effekteket hozta. Pici éneke pedig kiverte a biztosítékot nálam: az egy dolog, hogy nem mindig találta el a megfelelő hangokat, de számtalan alkalommal nem lehetett érteni, mit énekelt. Még jó, hogy tudtam kívülről a szövegeket, bár ő sosem az artikulációjáról volt híres.

Összességében, ez az LGT nem az az LGT, amit kölyök fejjel hallgattam. Oké, minden változik, számomra nem úgy szóltak, amiért egészen fiatalon megszerettem őket. Néha odavágtak, de sajnos sok minden hiányzott a műsorból. A már említett lendület mellett a lélek szerintem nem volt jelen, csak az egymás után pakolt számok, és a végén már nagyon untam, el is fáradtam. Kínos lassúsággal fújta el a szél az utolsó dalt. Nem jó fásult zenekart hallgatni, és ez a fásultság a korral sem magyarázható, hiszen pár héttel ezelőtt Frenreisz Karesz és a Skorpió fergeteges bulit zavart le Tihanyban, és az Omega is lelkesen tolta a rock and rollt a jubileumi turnén. Akinek most nem volt alkalma látni az LGT-t, ne bánja, egy-két éven belül újabb búcsúbulival állnak elő, ebben biztos vagyok.

A műsor:

Embertelen dal / Boksz / Éjszakai vonatozás / Kotta nélkül / Engedj el / Mindenféle emberek / És jött a doktor / Lesz-e még? / Kék asszony / Boogie a zongorán / Álomarcú lány / Zenevonat / A síneken / Mond mi lesz velem / Ő még most csak 14 / A dal a miénk / Áldd meg a dalt / Miénk itt a tér / Fiú / Egy elfelejtett szó / Dobszóló / Szentimentális rock and roll / Sziszifuszi blues / A szívbajt hozod rám / Ellenfél nélkül / Nem adom fel / Mindenki / Ringasd el magad / Miénk ez a cirkusz / Neked írom a dalt / A szél lassan elfújja az utolsó dalom

Szerző: Bigfoot

Képek: nagybandi