"Zeneileg túl sok figyelemre méltó dolog van minden egyes Savatage lemezen": Interjú Zak Stevensszel az 'Edge of Thorns'-ról

írta Hard Rock Magazin | 2013.07.24.

1993. április 2.: boltokba kerül az ’Edge of Thorns’, a Savatage első lemeze, amin nem Jon Oliva énekel, és az utolsó, amin még hallhatjuk Criss Oliva ikonikus gitárjátékát. Bemutatkozik a banda új énekese, Zak Stevens, aki teljesen más énekstílust képvisel, mint Oliva: simább, magasabb hangja és a hard rockosabb dalok új kapukat nyitnak meg a banda előtt, amiket Criss ’93 októberében bekövetkező tragikus halála csuk be. Az ’Edge of Thorns’ azóta klasszikussá érett, és a húsz éves évfordulót Stevens jelenlegi bandája, a Circle II Circle egy speciális turnéval ünnepelte, amin az egész albumot eljátszották. A lemezzel kapcsolatos kérdéseinkre a bőbeszédű Zak pár héttel a budapesti koncert után válaszolt e-mailben.

Hard Rock Magazin: Az ‘Edge of Thorns’ idén lett húsz éves. Ez volt az első lemezed a Savatage-zsal, egyúttal fordulópont a zenekar életében több szempontból is. Mit jelent ez az album számodra?

Zak Stevens: Még mindig nagyon szerencsésnek és boldognak érzem magam, hogy részese lehettem egy ilyen kiváló albumnak, illetve hogy együtt dolgozhattam és nagyszerű barátságot ápolhattam Criss Olivával, valamint a többi sráccal a Savatage-ben ekkortájt. Az, hogy részese lehettem Criss örökségének, már önmagában hatalmas dolog volt számomra, mert már évekkel korábbról nagy rajongója voltam a Savatage-nek. Hogy csatlakozhatsz a zenekarhoz, aminek nagy rajongója vagy, önmagában és egyébként is egy csodálatos dolog. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam az ‘Edge of Thorns’ albummal kapcsolatosan minden szempontból, illetve úgy is, hogy szerves része lehettem a Savatage-nak.

HRM: Hogyan emlékszel az ‘Edge of Thorns’ felvételeire? Mik voltak a munkafolyamat hullámhegyei és hullámvölgyei?

Zak: Az Edge of Thorns munkafolyamata a próbákkal kezdődött 1992 nyarán Clearwaterben, Floridában. Ez volt az a hely, ahol az egész anyag összejött, ahol azokat a dalokat próbáltuk, melyeket egy kicsit át kellett alakítani és azokat is, amelyeket nem. Tehát nagyon sok olyan nagyszerű zenét játszottunk a próbák során, melyek nem is jutottak el az album végleges dalainak kiválasztásáig.  Ez az a hely, ahol az albummal kapcsolatos kemény munkálatok nagy része folyt. Ezek után már csak az maradt, hogy a tampai (floridai) Morrisound Recording stúdiójában tökéletesen játsszuk fel a dalokat. A lemez munkafolyamata alatti hullámhegyek és hullámvölgyek pedig szimplán abból a küzdelemből adódtak, hogy a legjobb formánkat akartuk hozni a lemezen. Ez olyan dolog, ami bármely lemez készítésénél megvan. Az egyik dolog, amire nagyon jól emlékszem, hogy Paul O’Neill a Skraggy’s Tomb című dalt egy kipukkanó dugó és az italból való kortyolás hanghatásával akarta kezdeni, mert a dal egy ember alkoholizmussal vívott megfeszített harcáról szól. Paul ezért megkérte Jon Olivát, hogy a felvételeket a Wild Turkey whiskeyvel csinálják, mert a Wild Turkeynek eléggé jellegzetes parafadugója volt, az a hang pedig csak a Wild Turkey üvegéből jöhet ki. Emlékszem, ahogy Jon mondta Paulnak, hogy reméli, nagyon sok felvételbe fog kerülni, míg elcsípik a megfelelő hangot, mert akkor bizony kortyolni fog egy nagyot a whiskyből. Mint végül kiderült, ez nyolc felvételbe került, Jon pedig jóval többet ivott egy kortynál a whiskyből, amikor a munka befejeződött. (nevet)

HRM: Volt lámpalázad a lemezfelvételek alatt? Mennyire aggódtál az énekesi teljesítményeddel kapcsolatos, akár a zenekar tagjaitól, akár a rajongóktól érkező reakciók miatt?

Zak: Nem nagyon. A lámpalázas napjaim évekkel korábban, már fiatal gyerekként elmúltak, amikor tizenhárom, vagy tizennégy évesen beléptem a szakmába és bárokban kezdtem el dobolni, úgy, hogy a korom miatt nem is játszhattam volna. Természetesen a koromat nem mondtam senkinek, amíg nem kérdezték. Amikor pedig a Savatage-ba kerültem, csak simán egy kellemes munka volt számomra. Nem emlékszem olyanra, hogy egyszer is gondolkodtam volna azon, hogy más hogyan reagálhat az énektémákra. Arra viszont emlékszem, hogy a stúdióban a legtöbbször azon gondolkodtam, hogy „úristen, ettől mindenkinek le fog esni az álla!” Úgy nézett ki, hogy a zenekarban körülöttem mindenki, Jonnal és Paullal egyetemben, ugyanezt gondolta.

HRM: Hogyan értékeled a lemezt most? Ez a legjobb Savatage-korong, vagy vannak jobbak is?

Zak: Az ‘Edge of Thorns’ természetesen több okból is nagyon különleges helyet foglal el a szívemben, ezért nagyon nehéz számomra, hogy összehasonlítsam más Savatage albumokkal. Ha a Savatage albumok kerülnek szóba, nem igazán szoktam belemenni azokba az összehasonlításokba, hogy melyik a “legjobb” lemez, meghagyom ezt az íróknak és a kritikusoknak. Számomra minden egyes Savatage korongnak megvan a maga különleges helye a szívemben és mindegyik lemez egy sajátos időkeretét adja a zenekarbéli karrieremnek és általában az életemnek. Tényleg eszerint tekintek minden albumra. Zeneileg túl sok figyelemre méltó dolog van minden egyes Savatage lemezen, így valószínűleg meg is bolondulnál, ha megpróbálnád összehasonlítani az összes különböző elemet, szóval ne is próbálkozz ezzel. Számomra minden lemez az életem és a zenekar történetének egy fejezete. Én tényleg így látom ezt az egészet.

HRM: A rajongók és a kritikusok hogyan reagáltak az albumra 1993-ban? Annak ellenére, hogy ma már klasszikusnak tekinthető, el tudom képzelni, hogy annak idején nem mindenkinek tetszett, hogy a középtempó és a hard rockos oldalatok dominált a lemezen.

Zak: Ez így van. Volt a Savatage rajongóknak egy tábora, akik soha nem fogadtak volna el mást a Savatage énekeseként, mint Jon Olivát, és ami azt illeti, én is egy voltam közülük, mármint a saját rajongói szemszögemből. Azt gondolom, hogy ez segített nekem kellő megvilágításba helyezni a dolgokat és képessé tett arra, hogy kezelni tudjam ezt a gondolkodásmódot. A saját szemszögemből, a Savatage rajongójaként, már megvolt az elgondolásom azzal kapcsolatosan, hogy hogyan szerettem volna, hogy az énekléssel kapcsolatos dolgok történjenek a zenekarban, figyelembe véve Jon döntését. Azt gondolom tehát, hogy a dolgok átfogó szemlélete segített nekem nemcsak pozitív megvilágításba helyezni mindent, hanem hogy ki tudjak menni  a színpadra csinálni az én feladatomat és nem aggódni amiatt, hogy mit gondolnak erről az emberek stb. Ez a szemléletmód akkor is sokat segített nekem, amikor eljött az az idő is, hogy nekem kellett kidolgoznom az énektémáimat a Savatage-ban.

HRM: Direkt céloztatok meg egy nagyobb, mainstreamebb közönséget ezzel a lemezzel? Több ballada is van az ‘Edge of Thorns’ korongon és egy videoklipet is csináltatok az amúgy csodálatos Sleephez.

Zak: Nem mondhatnám, hogy ez volt a célunk ekkoriban, de azután, hogy beléptem a bandába, a Savatage zenéjében több kapcsolódási pont is lett a mainstream rock felé. Ez egy tisztelgés volt Jon Oliva, valamint Criss Oliva és Paul O’Neill előtt, mert Jon, illetve Criss és Paul is pontosan tudta, hogyan írjon dalokat az én hangomra. Szóval nagyon szerencsés voltam abban az értelemben, hogy ezek a nagyszerű zeneszerzők mind figyelemmel voltak a hangomra, nagyszerű helyzetbe hozva ezzel engem. Ugyanakkor mindannyiunk számára nyerő helyzet volt ez minden szempontból, amiért a mai napig hálás vagyok. Tudtam, hogy eléggé rádióbarát a hangom és természetesen látni szerettük volna, hogyan működne ez a Savatage számára, úgyhogy ebben a tekintetben nagyszerű csapatmunka folyt mindenki között a zenekarban

HRM: A Sleep című dal mit jelent számodra? Miről szól a szövege?

Zak: Számomra egy olyan kapcsolatról szól, ami annak idején rossz irányba fordult és az egyik fél még mindig nem tudja elfogadni a tényt, hogy a kapcsolatnak vége lett. Illetve azokról a gondolatokról is, melyek akkor foglalkoztatják az embereket, amikor nagyon rosszul érzik magukat amiatt, ahogyan történtek, végződtek  a dolgok az életükben és a jelen nem áll másból, mint merő sajnálatból. Ennek a szituációnak a teljes gondolati folyamatáról szól, ami véleményem szerint egy nagyszerű gondolati perspektíva egy dal számára. Egyébként pedig, a dal szövege egy remekmű, mely Paul O’Neill munkáját dicséri.

HRM: Milyen volt az Edge of Thorns klipjének felvétele a dzsungelben?

Zak: Igen, valóban úgy tűnt, mintha a dzsungelben lett volna, de valójában Floridában, a tampai Crystal Springs State Parkban volt a felvétel. Őrületes volt felállítani valamennyi hangszert az erdőben, soha nem vettem részt például dobkészlet fák közötti összerakásában korábban, de nagyon szórakoztató volt. (nevet) A forgatás előtt néhány nappal elmentünk Criss Olivával és a feleségével, Dawnnal egy ruhaboltba, ahol teljesen őrült ruhákat választottunk a videóhoz. Úgy nézett ki, mint egy dzsungel a viktoriánus korból. A stáb sok állatról készített felvételt mind az erdőben, mind a tampai Lowery Park állatkertben, így az állatos jelenetek nagyon érdekesek lettek a videklipben. Rengeteg víz alatti képet és felvételt is készítettünk, így a klipnek tényleg igazi erdős/dzsungeles kisugárzása lett. A videóklip forgatása olyan volt számomra, amit nem fogok elfelejteni soha, varázslatos.

HRM: A címadó dalnak volt egy másik verziója is, ami azonban egyetlen lemezen sem bukkant fel ezidáig. El tudnád mondani nekünk, hogy mi a különbség az Edge of Thorns dal korongon is megjelent verziója, illetve e felvétel között? 

Zak: Az Edge of Thorns dal lemezen megjelent és mindenki által ismert változata és a másik felvétel között a verzék énekszólamai között van a különbség. Nagyon nehéz volt eldöntenie Paul O’Neillnek, hogy melyik tetszik neki jobban.  Mindkettőt ő írta és aközött őrlődött, hogy melyik verziónak van nagyobb hatása. Én a mindenki által ismert, a lemezre felkerült változatot szerettem inkább, mert úgy gondoltam, hogy szívbemarkolóbb, kicsit elgondolkodtatóbb, Paul pedig végül egyetértett velem. Arra azonban, hogy a másik milyen volt, már nem emlékszem, olyan hosszú idő telt el azóta. Érdekes lenne valamikor újra meghallgatni.

HRM: Steve Wacholz miért döntött úgy, hogy elektromos dobokat használ ezen a lemezen?

Zak: Ebben az időben Jon és Paul is szerette a D-Drum hangját, ami akkoriban használatos volt. Dobosként én mindig is a valódi dobok használatának és azok hagyományos módon történő megszólaltatásának voltam a híve, de ekkoriban változott meg a zeneiparban a dobhangzás. Ezért Paul és Jon úgy döntött, hogy olyan hanghatást kell alkalmazni, ami nemcsak különböző, hanem kivitelezhető is a Roland R-8 triggerelt pergő dob hangzásával, amit Paul nagyon szeretett ekkoriban. Végül így született meg az a dobhangzás, amit az ’Edge of Thorns’ lemezen hallotok.

HRM: Melyik a kedvenc refréned vagy énektémád az albumról?

Zak: Az Edge of Thorns verzedallama még mindig a legnagyobb kedvencem az albumról, mert nemcsak a lemezről mond el rengeteget, hanem a rajongóknak is nagyon sokat jelent. Természetesen ez lett a címadó dal és ebből készült a videoklip is, mert úgy tűnt akkoriban, hogy a lemez minden aspektusát egyszerre tudja képviselni.   

HRM: Kedvenc dal?

Zak: Mindig nagyon szerettem és szeretni fogom a Miles Away-t. Van valami, ami a kedvencemmé teszi ezt a dalt a lemezről, de nehéz megmondanom, pontosan mi az. Manapság az Edge of Thorns turnén Criss Olivának ajánlom ezt a dalt, mert a mai napig úgy tűnik számomra, hogy Criss „csak mérföldekre van” tőlem…

HRM: Melyik számot a legszórakoztatóbb élőben játszani?

Zak: A Conversation Piece-t a legszórakoztatóbb élőben játszani, mert a közönség a hangos énekével be tudja tölteni a „lyukakat” a nóta elején és közepén is, és mindig nagyszerű móka rábírni a közönséget, hogy részt vegyen egy közös éneklésben.

HRM: Az Edel Records által újrakiadott lemezen a bónusz dalok egyike a Believe akusztikus verziója, melyen te énekelsz. Miért döntöttetek úgy, hogy egy másik verziót készítetek ehhez a Savatage-klasszikushoz?

Zak: Ez Paul O’Neill döntése volt, és mivel mindig szerettem a Believe-et, persze hogy nem ellenkeztem vele. Biztosíthatlak róla, hogy nagyon boldog voltam, hogy elénekelhettem minden idők egyik legnagyobb Sava kedvencét.

HRM: Hogyan emlékszel a lemezmegjelenést követő, Andy Jamesszel és Wes Garrennel közös turnéra? [Wacholz nem tudott részt venni a turnén, ezért maga helyett beajánlotta Andy-t, Wes pedig a másodgitáros és a billentyűs volt a turnén.]

Zak: Minden nagyon jól ment és a mai napig, mint ahogy mindig is, minden tiszteletem és csodálatom Andy-é és Wes-é. Szerettem azokat a napokat és soha nem fogom elfelejteni az együttzenélésünket és azt, ahogy Criss szerette Wes és Andy játékát. Ezek a turnék valóban nagyszerű időszakok voltak, nagyszerű emlékekkel.

HRM: A legutóbbi Circle II Circle turnén eljátszottátok az egész albumot. Milyen érzés volt előadni a komplett ‘Edge of Thorns’-t?

Zak: A mostani interjút megelőzőleg éppen huszonkilenc alkalommal adtuk elő a teljes Edge of Thorns albumot a sao pauloi (Brazília) show kivételével, ahol kétéjszakás kalandunk volt egy helyszínen, hiszen első este a teljes ‘Edge of Thorns’, második este pedig, a teljes ‘Wake of Magellan’ albumot adtuk elő. Szóval a közelmúltban harminc estéből huszonkilencen játszottuk el az Edge of Thorns lemezt és azt kell, hogy mondjam, minden alkalommal olyan volt, mint egy álom. A közönség élvezte és abból, amit láttam, mulattak annyira jól, mint én és a zenekar tagjai, vagy még jobban. (nevet) Elég nagy menet volt, amit húsz év múlva sem fogok elfelejteni.

HRM: 2014-ben a ‘Handful of Rain’ less húsz éves. Lesz speciális Handful of Rain turné?

Zak: Nagyon tetszik az ötlet! Miért is ne? Biztos vagyok benne, hogy több lehetőségünk is lesz eljátszani a teljes Handful of Rain lemezt, amire a Circle II Circle teljesen készen is áll . Én egyszerűen csak nagyon boldog vagyok a Savatage és a CIIC nagyszerű zenéi kapcsán, úgyhogy nagyon várom, hogy mit tartogat a jövő e nagyszerű zenék és a csodálatos rajongóink számára.

Készítette: Tomka

Fordította: Szöcske