"Soha nem az volt a célunk, hogy hí­resek legyünk": Interjú Fredrik Anderssonnal, az Amon Amarth dobosával

írta Hard Rock Magazin | 2013.07.16.

Az Amon Amarth az utóbbi évek egyik legsikeresebb death metal bandája. Az északi mitológiáról szóló szövegek, és a hatalmas, végtelenül szőrös, ám borzasztó elánnal headbangelő zenészek, no meg Johan Hegg brutális orgánuma már akkor is egy végtelenül karakteres zenekarról árulkodna, ha zeneileg középszerűek lennének, de ez nincs így. Egy-egy friss lemezmegjelenés kapcsán mindig térdre rogyik előttük a rockvilág, hisz borzasztó minőségi albumokkal kényeztetik rajongóikat. A különösen jól sikerült friss korongról, és a csapat dolgairól Fredrik Andersson dobost faggattuk ki.

Hard Rock Magazin: Mindenek előtt hadd köszöntselek a magyar Hard Rock Magazin nevében, igazán örülünk, hogy a rendelkezésünkre álltok, már csak azért is, mert ne haragudj, hogy így mondom, de egyszerűen k...a király lett az új lemez!

Fredrik Andersson: (nevet) Köszi, örülök, hogy tetszett.

HRM: Az egyik első benyomásom az volt, hogy ezúttal még agresszívabb a korong hangzása és az egész lemez atmoszférája, mint bármikor korábban. Egyetértesz?

FA: Abszolút, épp ez volt az egyik első dolog, amit kitaláltunk a dalszerzés kezdetekor. Szerettünk volna egy keményebb, durvább lemezt, ami úgy szól, mint egy élő felvétel. A szokásos „gyári” lemezhangzás helyett egy élő dolgot akartunk, mintha egy koncertlemez szólna. Ez persze egy kicsit kockázatos, de a végeredmény keményebb, és ha ezt nem csak mi halljuk, az király, mert akkor elértük a célunkat.

HRM: Amikor kijön egy új lemezetek, mindig borzasztó jó kritikákat kaptok. Nektek, vagy neked személy szerint melyik a kedvenc Amon Amarth albumod, melyik sikerült a legjobban?

FA: Hú, baromi nehéz erre válaszolni. Tudod, hogy van ez, mindig a friss albummal vagy a legboldogabb. Ráadásul kilenc album közül nagyon nehéz egyet kiválasztani. Ahogy kijön a legújabb, rögtön az az érdekes. Aztán néha nyilván visszatérsz valemelyik régebbi anyaghoz, és jól esik újra felfedezned. Nem mondanám, hogy a ’Deceiver of the Gods’ a legjobb albumunk, de ez az az album, amivel én személyesen a legelégedettebb vagyok, és nagyon örülök, hogy elkészült, mert nagyon jó hangulat övezte a dalírást.

HRM: Amikor nekiálltok egy új album megírásának, van valamiféle előre megfogalmazott koncepció? Esetleg olyasmi, hogy most melyik korábbi lemezhez hasonlót szeretnétek alkotni, vagy valami tök újat szeretnétek kipróbálni?

FA: Az alapötlet mindig megvan, hogy mit is próbálunk elmondani az új albummal, de ebbe a dalok alakulása könnyen közbeszólhat – ahogy elkezdenek születni a kész dalok, megesik, hogy azok a koncepció ellenére is rákerülnek az albumra, ha elég jók. Most a cél az volt, hogy új elemeket szőjünk bele a dalokba, mindenfélét, amit eddig még nem csináltunk, persze úgy, hogy nagyon a gyökereinktől se távolodjunk el. De sosincs olyan terv, hogy most majd újraírjuk valamelyik korábbi korongot.

HRM: Össze tudnád röviden foglalni, hogy mi az új album témája, miről szólnak a dalok?

FA: A mostani nem egy konceptalbum. 4 dal Lokiról, az északi istenségről szól, őt választottuk az új lemez főszereplőjévé. Loki nem olyan megszokott figura, énekeltünk már Odinról és Thorról, pedig valójában Loki is az északi mitológia legérdekesebb karakterei közé tartozik. Mivel egy agresszív albumot akartunk, egy agresszív főszereplő kellett hozzá.

HRM: Gondolom már alapból nagyon sok mindent tudtok az északi mitológiáról. Mégis, egy-egy dal megírása előtt mennyi kutatásra van szükségetek?

FA: Johan Hegg írja a szövegeket, szinte az összes mitológiai történetet fejből ismeri. Maximum olykor-olykor néhány dolgot leellenőriz. De több dalunk is van, aminek nincs köze egy adott történethez, inkább csak metaforák és fantázia szüleménye az egész. Nincs nagyon szüksége utánanézni a dolgoknak, Johan azért a legtöbb mitológiai történetet kívülről fújja.

HRM: Messiah Marcolin, a Candlemass volt énekese is szerepel az új albumotokon. Hogyan jött ő be a képbe?

FA: Pár évvel ezelőtt ismerték meg egymást Johannal a Sweden Rock fesztiválon. Aztán eljött az egyik bulinkra Stockholmba, ahol reggelig ittunk a turnébuszban. Már itt, három éve megszületett az ötlet, hogy jó lenne egy duett. Amikor idén valóban felhívtuk, nagyon meglepődött, szerintem azt hitte, hogy csak részegen hablagyoltunk neki korábban össze-vissza. (nevet) De azért szívesen megcsinálta. Elküldtük neki a demókat, hogy beledolgozhassa a saját ötleteit is, nekünk meg nagyon bejött, amit hozzátett. Megkértük, hogy jöjjön el a stúdióba és felvettük a cuccot.

HRM: Tervezitek, hogy legközelebb megint felkértek valakit egy vendégszereplésre?

FA: Jelenleg semmi konkrét terv nincsen, az ilyen dolgokat sokszor csak a véletlen egybeesések szülik, nem lehet nagyon erőltetni. Hasonló véletlen volt Lars Göran Petrov szereplése is a ’Twilight of the Thunder God’ lemezen. Meg aztán van olyan, hogy egész egyszerűen nincs az albumon olyan nóta, amibe jól jönne még plusz ének. Mikor megírtuk a Hel-t, éreztük, hogy oda jól illhet Messiah hangja.

HRM: Általában kétévenként adtok ki újabb albumot, és azok mindig igazán erősek is. Mit gondolsz, miért optimális időtartam 2 év egy lemez megszületéséhez?

FA: Nem arról van szó, hogy mi az optimális, hanem, hogy mit engedhetünk meg magunknak. (nevet) Egy-egy új album megjelenése után turnéra indulunk, és általában másfél év elengedő ahhoz, hogy a világ nagy részét be tudjuk járni az új anyaggal. Ezután szinte rögtön bele is vetjük magunkat a stúdiózásba, nem nagyon ücsöröghetünk a babérjainkon, vagy pihizhetünk otthon nagy semmittevésben. A turné folyamán kicsit bele is fáradunk a játékba, és jól esik elkezdeni az új dolgok írását. Igazából elég természetes folyamat ám ez az egész. Turnézunk, amíg bírunk, aztán belevetjük magunkat a dalírásba. Számunkra ez a menetrend.

HRM: Előfordul azért, hogy már a turnén is elkezdtek számokon agyalni?

FA: Természetesen, hogyha éppen akkor jut eszünkbe valami, akkor lejegyezzük magunknak későbbre, de mint banda, közösen, ilyenkor nem dolgozunk dalokon.

HRM: Már 9 albumotok van. Van valamiféle kitűzött cél, ami felé haladtok, esetleg egy ötlet, ami köré építkeztek? Honnan jön az inspiráció, hogy ismét valami újat alkossatok ennyi lemez után?

FA: Számunkra nagyon fontos az, hogy megtartsuk azt, amit az Iron Maiden és a Motorhead is tett a zenéjével. Nem szeretnénk eltávolodni a gyökereinktől, és ez nem mindig könnyű. Ahogy az évek telnek, egyre magabiztosabbak vagyunk a stílusunkban, és így egyre több új elemet merünk beépíteni a dalokba. Például a legutóbbi három albumon olyan finomságokat hallhatsz, amit a régebbieken még véletlenül sem. Apró dolgok ezek, de számunkra nagyon észrevehetőek. Lehet, hogy az embereknek nem tűnik minden fel, de nem tudunk a hallgatóság agyába mászni. (nevet)

HRM: 15 éve csatlakoztál az Amon Amarth-hoz. Mit gondolsz, mik a leglátványosabb változások a mai és az 1999-es Amon Amarth között?

FA: Amikor beléptem, még kicsit máshogy működtek a dolgok – minden nagyon szigorúan ment, például, hogy melyik dalok kerülhetnek fel az albumra, mára már pedig szinte mindent megengedhetünk magunknak. Mostanra bízunk abban, hogy amit csinálunk, az Amon Amarth-ként fog hangzani. Emellett természetesen zenészként is rengeteget fejlődtünk, az érdeklődési körünk is változott.

HRM: A melodikus death metalt sokan Göteborgból eredeztetik, ti pedig Tumbából származtok, és a stockholmi metal szcénához sorolnak titeket általában. Mit gondolsz, mik a fő különbségek a göteborgi metal színtér és a ti zenétek közt?

FA: A göteborgi metal megnevezés főleg a Dark Tranquility-nek és az In Flames-nek köszönhető, hiszen ők valóban onnan származnak. A 90-es évek elején és közepén Svédországban mindenfelé voltak dallamos death metalt játszó bandák. Az én előző bandám például stockholmi volt. Szóval szerintem ez a megnevezés csak belenőtt a már meglévő metal színtér fogalomtárába, hiszen elég sok göteborgi zenekar nagyon híres lett. Soha nem foglalkoztunk konkrétan azzal, hogy mi most milyen stílusú zenét írunk, csak dalokat írtunk, amiket magunk is szívesen hallanánk.

HRM: Az Amon Amarth-é az elmúlt 15-20 év egyik legnagyobb death metal sikertörténete. Mit gondolsz, meddig fokozható még ez a siker, mekkorára nőhet a zenekar, milyen híressé válhattok ilyen extrémebb stílusú zenével?

FA: Soha nem az volt a célunk, hogy híresek legyünk, számunkra egyáltalán nem erről szól a dolog. Mi csak írjuk a zenét, amit írni szeretnénk, és persze örülünk annak, ha ez tetszik a hallgatóságnak. Az biztos, hogy ezzel a hörgős, extrémebb metallal limitált a potenciális hallgatók száma, nem mindenkinek jön be az ilyesmi. De ez minket nem nagyon érdekel, mi írjuk, ami tetszik, ami Amon Amarth. Ha persze ismertebbé válunk, az sem baj... (nevet)

HRM: Mit gondolsz, ha vissza tudnátok menni az időben és egy vikinghordának játszani, hogy tetszene nekik a zenétek?

FA: (nevet) Valószínűleg azt gondolnák, hogy Thor érkezett le közéjük mennydörgések közepette, és futnának az életükért! (nevet)

HRM: Milyen zenéket, zenekarokat hallgattok mostanság? Kik azok, akik esetleg inspirálnak?

FA: Mindent hallgatunk, ami jön. A legújabb albumok közül is sok pörög a lejátszónkban, ilyen például az új Black Sabbath és az új Soilwork. Ezek bivalyerős és nagyon jó lemezek lettek.

HRM: Hallgatsz esetleg középkori vagy északi népzenét?

FA: Nem, az igazság az, hogy soha nem érdekelt annyira a népzene, nem hallgatok folkot vagy pogány zenét. A legpogányabb, amit hallgatok, az valószínűleg a Primordial és az Enslaved.

HRM: Zárásként pedig egy egészen másfajta kérdés. Tudnál mesélni egy kicsit a tetoválásaidról?

FA: Nagyon spontán ember vagyok, amikor elkezdtem varratni magam, kb. az volt az irányvonal, amit meg tudtam fizetni! (nevet) Így természetesen az eredmény nem lett a legszebb, szóval azóta ezeket újracsináltattam. Egy nagy összevisszaság az egész, egy kicsi mindenből, bár a japán motívumokat különösen szeretem, ezek is keverednek a viking dolgokkal. Nekem ez így jó most, a többi nem érdekel. (nevet)

Készítette: MMarton88, Jocke, Vica