"Melankolikus ember vagyok, akinek folyton a régi emlékeken jár az esze": Interjú Kristoffer Gildenlöw-vel

írta Hard Rock Magazin | 2013.07.05.

Az egykori Pain of Salvation basszusgitáros Kristoffer Gildenlöw tavaly saját kiadásban megjelentette első szólólemezét LP-n, amit a GlassVill Records idén CD-n is piacra dobott. A sok vendégzenésszel készített 'Rust' kulisszatitkairól, korábbi munkáiról, jövőbeli terveiről és személyes dolgairól Kristoffer Gildenlöw-t faggattuk, aki készségesen válaszolt kérdéseinkre.

Hard Rock Magazin: Az évek során rengeteg lemezen szerepeltél, nagyszerű muzsikusokkal dolgoztál együtt, de ez az első szólólemezed. Mikor jött az ötlet, hogy szólólemezt készíts és mikor kezdtél el dolgozni rajta? Mennyi ideig tartott összehozni a 'Rust'-ot?

Kristoffer Gildenlöw: Még a Pain of Salvationban játszottam, amikor jött az ötlet, hogy készítsek egy basszus-orientált szólólemezt. Szerencsére rájöttem, hogy senki nem kíváncsi egy újabb basszusgitáros lemezre, szóval kukába dobtam a dolgot. (nevet) Tulajdonképpen a DIAL soraiban játszottam, amikor először elkezdtem írni a saját zenémet, rendes dalokkal, szövegekkel és az egész folyamat egy másik útra terelt, az ötletek csak úgy robbantak a fejemben. Sosem voltam túl termékeny zeneszerző, de most szinte minden nap tudtam volna írni egy új dalt. A probléma csak az, hogy nincs rá időm. Szóval egy progresszív rock albumon kezdtem dolgozni, még néhány demó felvételt is kiraktam a netre, amire nagyon jó reakciókat kaptam. De minden dal mellé, ami jól illeszkedett abba az albumba, született kettő-három másik, ami túl lassú és melankolikus volt, így nem illett a koncepcióba. Rájöttem, hogy fel kell osztanom a zenémet különböző műfajokra és projektekre, hogy ki tudjam hozni belőlük a maximumot, ahelyett, hogy megpróbálom beleerőltetni őket ugyanabba a koncepcióba. Azzal, hogy ezt tettem, a 'Rust' többé-kevésbé el is készült. Csak ki kellett válogatnom a dalokat az első lemezhez (már most van két másik lemezre elegendő dalom) és befejezni a szövegeket hozzájuk. Szóval ekkor tettem a maradékot a hűtőbe és nekiálltam, hogy befejezzem a 'Rust'-ot. Már neki is láttam egy új lemeznek és a progresszív rock dalokat is kivettem a hűtőből. Majd meglátjuk, melyik készül el előbb.

HRM: Mit jelent számodra ez a lemez, milyen üzenetet hordoz?

K.G.: Ez a lemez egyenesen a szívemből jött, ezért is éneklem én a dalokat. Annak ellenére, hogy nem vagyok énekes, nem tudnám elképzelni, hogy más énekelje a történeteimet. Egy melankolikus ember vagyok, akinek folyton a régi emlékeken jár az esze. Azt hiszem a Green Knees és a Childhood Dreams című DIAL dalok indították el ezt bennem, én csak tovább léptem és készítettem egy egész lemezt. Nincs különösebb üzenete a lemeznek, inkább egyfajta lelki állapot, amihez lehet kapcsolódni. És habár a dalok elég sötétek, és néhány helyen kifejezetten szomorúak, mégis van bennük remény és boldogság és valamiféle elégedettség is. Nem nyugtalanítani akar, vagy kapuzárási pánikot előidézni, éppen ellenkezőleg, békességet hoz, amit elérhetsz vagy már el is elértél az életedben.

HRM: Az egész lemez melodikus és elég szomorú. Szándékosan akartad, hogy ennyire melankolikus megszólalású legyen az album?

K.G.: Ez az, ami csak úgy jött a zenével. A szövegeket mindig a zenéhez írom. Csak hagyom, hogy menjenek körbe-körbe, amíg úgy nem érzem, hogy megszólít és pontosan ez az, amit akarok. Lehet, hogy ilyen new age halandzsának tűnik, de nem az. A szavak a zenéből erednek, a zene pedig a szívemből.

HRM: Számomra a Callout a lemez legjobb dala. Ez egy igaz történetet mesél el? John Piers egy valódi személy volt?

K.G.: Igen, egy valódi személy, bár más volt a neve. Valahol olvastam róla és nagyon megfogott. Nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy a mi csodálatos társadalmunkban egyszerűen megfeledkeznek emberekről és mi meg egy csomó pénzt, időt és energiát pazarlunk bűnözőkre, akik egyértelműen nem akarnak a társadalom részévé válni. Ami elég szomorú.

HRM: Rengeteg zenész működik közre a 'Rust'-on. Hogy választottad ki a megfelelő muzsikusokat?

K.G.: Különböző módokon. Néhányukat már akkor akartam, hogy szerepeljenek a lemezen, mielőtt nekiláttam volna, míg mások a munka során kerültek képbe, mikor kellett valami extra elem vagy hangzás az adott dalhoz. Egyeseknek pontosan megmondtam, hogy mit akarok tőlük hallani, de van, aki teljesen szabad kezet kapott. Sosem gondoltam, hogy ennyire nehéz kórust találni és gyerekekkel énekelni Hollandiában. (nevet)

HRM: Volt olyan, aki visszautasított, mikor felkérted, hogy szerepeljen a lemezeden?

K.G.: Igen, a legtöbb kórus, sőt még egy dalt ki is kellett hagynom, ugyanis nem találtam megfelelő zenészt hozzá. De félreteszem a következő lemezhez.

HRM: Miért nem raktál össze egy rendes zenekart ahelyett, hogy vendégzenészekkel dolgozz?

K.G: Egyesével dolgoztam a számokon, próbáltam kitalálni, hogy mi lenne a legjobb a dalnak. Ha például hegedű illett bele, akkor azt adtam hozzá, és ha nem illett bele a dob, akkor azt kihagytam. Ez a szabadság az, amit kaptam azzal, hogy nem volt körülöttem egy bizonyos felállású zenekar. Ha mondjuk te a bandámban játszol és csak két dalban kapsz szerepet, vajon ki fog hamarosan lelépni? Ez a módszer az élő fellépések során okoz problémákat, bár az is teljesen más dolog. Élőben mindig át lehet picit rendezni vagy másképp játszani bizonyos részeket, ami még érdekesebbé is teszi az élő zenét, hiszen egy kicsit eltér az albumon hallottaktól. A lemezen mindig pontosan azt akarom elérni, ami a legjobb az egyes dalnak, nem többet, nem kevesebbet.

HRM: Eredetileg limitált példányszámú LP-n jelent meg a 'Rust' a tavalyi év során. De idén CD-n is kijött két extra dallal megfejelve (Callout és Living Soil). Miért adtátok ezt a két dalt a CD-verzióhoz? Miért adtátok ki a 'Rust'-ot előbb LP-n, aztán később CD-n?

K.G:  Mikor elkezdtem profi szinten zenélni, az LP már kiment a divatból, így sosem adatott meg, hogy LP-t adjak ki. Szerencsére a nagylemez ismét köztudatba került, szóval úgy gondoltam most vagy soha. Tudtam, hogy a kiadó sosem adna ki LP-t egy új művésztől, így én magam jelentettem meg. A BlackLake Design-nal közösen dolgoztuk ki ezt az elképesztő borítót, amitől kitűnik a lemez a többi közül. A kiugró dizájnnal és a 8 oldalas 30x30 cm-es színes könyvvel a 180 grammos színes lemezzel és a dombornyomásos külső borítóval ez az egyik legexkluzívabb termék, amit a lemeznyomda valaha is készített. Sokba került, de nem akartam valami olyasmit kiadni, ami „akár jobb is lehetett volna”. Semmi kompromisszum, csak egy észbontó kiadvány. 25 euró és csak a honlapomról rendelhető, de biztos vagyok benne, hogy értékelni fogod, amint a kezedben tartod. Én tudom, fizettem már sokkal többet olcsóbb termékekért. (nevet) És hogy még exkluzívabb legyen, összesen 500 darabot készítettünk, mindegyik számozott. De a piac még nem teljesen kész a nagylemezekre (még nekem sincs lemezjátszóm), szóval ki kellett adni CD-n is, hogy több emberhez is lejusson. Ezért megállapodtam a GlassVill Records-szal, akik kiadták CD-n idén májusban. Ők akarták, hogy feltegyünk még két kicsit tempósabb dalt. Ezek voltak pluszban, amiket időkorlát miatt nem tudtunk az LP-re felrakni. Tökéletesen működtek és gyilkos módon szólalnak meg élőben.

HRM: Az előrendelések során minden egyes eladott darab után 1 eurót jótékonysági célra fordítottál. Melyik jótékonysági szervezetet támogattad és miért?

K.G.: Folyton jótékonykodom, ha tehetem. Az LP-t aukción árusítottuk és a befolyt összeget a WWAR-nak adományoztam. Ez egy olyan szervezet, amely az állatok védelméért dolgozik, aktivistáknak adnak jogi tanácsokat és médiatámogatást. A CD előrendelésekből pedig minden eladott CD után 1 eurót adtunk az Oxfamnak, ami egy emberi jogi szervezet. Szegény országokban segítenek az oktatásban, és keményen dolgoznak az igazságtalanság és a szegénység visszaszorításáért.

HRM: Hollandiában már adtatok pár koncertet a 'Rust' dalaival. Hogy sikerültek ezek a fellépések? Tervezel valami hosszabb turnét is?

K.G.: Aznap, mikor a lemez megjelent, tartottunk egy partit, ahol egy 7 tagú zenekar kísért engem a színpadon. Szeretnék ezzel a bandával útra kelni és komoly helyeken fellépni. Igazán jó fogadtatásban részesültünk. A mini turné során Paul Coenradie (aki a Callout-ban szólózott) és én játszottunk gitáron és zongorán. Ez a jó a zenében, játszhatom egészen kicsiben, akár egymagamban vagy felépíthetem nagyban, 27 vendégzenésszel. A mini turné nagyon jól ment és tervezem, hogy folyatjuk.

HRM: Mint említetted, máris dolgozol az új dalokon. Mikorra tervezed a következő lemezt?

K.G.: Először azt akarom eldönteni, hogy milyen dalokat akarok az új lemezen, aztán kidolgozom őket részletesen. Azután már tudni fogom, hogy mit kell még tennem (zenészek, hangzás, felvétel, stb.). A 'Rust'-ot egyénenként vettük fel, hangszerenként külön-külön. A következő albumon remélhetőleg kisebb beállításokkal tudok dolgozni, vagyis élő felvételeket szeretnék annyi zenésszel, amennyivel egyszerre lehetséges. Így minden hangszeres jobban érezheti a dalt és a stúdióban együtt dolgozhatjuk ki a részleteket.

HRM: Milyen a kapcsolatod a bátyáddal, Daniellel? Követed a karrierjét? Hogy tetszenek a 'BE'-t követő Pain of Salvation lemezek?

K.G.: Mindig is egyfajta osztott kapcsolatunk volt, különválasztottuk a zenész életünket (még a POS-ben) a magánéletünktől, így amikor együtt nyaraltunk, nem is igen került szóba a zenekar. Ebben a tekintetben nem igazán változtak a dolgok. Szóval nekem már nincs az a „bandatag” Daniel többé, amitől tulajdonképpen minden egyszerűbb lett. (nevet) Ami a POS zenéjét illeti, nekem hiányzik a régi POS hangzás, ami olyan különlegessé tette. De gondolom, nem lehet egyfolytában ugyanolyan zenét írni, miközben te magad is folyamatosan változol. Mindig a szívedre kell hallgatnod. Azt hiszem, ideje volt továbblépni, kipróbálni valami újat.

HRM: Ha összerakhatnál egy tetszőleges zenekart (akárki számításba jöhet, élő vagy elhunyt zenész), kiket válogatnál össze?

K.G.: Jeff Porcaro – dob, Jaco Pastorius – basszusgitár, Jimi Hendrix – gitár, Dio – ének. Valószínűleg szarul szólna, de kit érdekel. Már feltámasztani ezeket a zenészeket elég menő lenne. (nevet)

HRM: A karriered során több mint 30 lemezen játszottál. Melyikre vagy a legbüszkébb?

K.G.:  Mindegyik hatással volt rám. Még a rossz élményt is fel lehet fogni jó leckeként, és minden albumtól, amin szerepeltem, több lettem. Bár az 'Entropia' a Pain Of Salvationtól a szívem csücske. Ott kezdődött minden, majdnem 20 éve, és még mindig elképesztő számomra, mennyire jól megcsináltuk, tudva azt, hogy mennyit tudtunk akkoriban. És természetesen a 'Rust', mert a legelső szólólemezem, ahol egyedül állok a két lábamon, mint zenész, szövegíró, producer és rendező. Nagyon boldog vagyok, hogy elkészítettem.

HRM: Kik a fő hatásaid?

K.G.: Sok minden hatással van rám az életben, a szövegeimre minden, ami körülöttem van. Zeneileg nem is kell, hogy egy másik zenész legyen vagy dal. A dallamok csak úgy jönnek, miközben kint sétálgatok, vagy amikor gitár van a kezemben. Úgy dolgozom, ha valami tetszik, akkor addig folytatom, amíg el nem készül belőle egy dal. Aztán látom, hogy működik-e a dolog.

Ha nem, akkor vagy kidobom, vagy elteszem és megpróbálom később valahol felhasználni. A zenének természetesen kell jönnie. Ha egy ötlettel elakadok, félreteszem, aztán később előveszem. Legközelebb talán történik valami és meghallom, hogy mit kell vele tenni. De, ha érdekel, hogy milyen zenéket szeretek és mely muzsikusokat csodálok: Pink Floyd és Roger Waters fanatikus vagyok és természetesen szeretem David Gilmour és Mark Knopfler gitárjátékát. Szerintem ezek a hatások elég nyilvánvalóan hallhatók a címadó dalon, ami egyfajta tiszteletadás is e zenészek előtt. Szintén hatással voltak rám olyan bandák és művészek, mint a Dive, Krister Linder, Dalbello, Queensrÿche, Skunk Anansie, Clawfinger, Leonard Cohen, Simon and Garfunkel, Mike Oldfield, David Sullivan, Anathema, Blackfield, Elbow és sok minden más. Nem egy olyan rajongó vagyok, aki mindent gyűjt egy adott előadótól vagy bandától, általában vannak kedvenc műveim tőlük, amiket nagy becsben tartok.  És van egy csomó egyéb lemezem, mindenféle műfajból a countrytól és a klasszikus zenétől kezdve a death metalig, amik megérintenek.

HRM: 2011-ben Neal Morse-szal muzsikáltál. Hogy kerültél a zenekarába?

K.G.: Collin Lejenaar, a dobos hívott fel, aki éppen a zenekar összerakásán fáradozott a közelgő turnéhoz. Nem tudom, ki ajánlott neki, de hálás vagyok érte. Mennék megint, ha lenne rá lehetőségem. Nagyszerű élmény volt a turné és szereztem pár új barátot.

HRM: Ruud Jolie projektjében, a ’For All We Know’-ban is szerepeltél.

K.G.: A ’For All We Know’ Ruud szólólemeze, akárcsak az én 'Rust'-om. Öröm volt részt venni a munkában és a zene is nagyon tetszik. Ruud nagyszerű munkát végzett a szövegekkel és a zenével is és világszínvonalú zenészeket válogatott össze. Már dolgozik a folytatáson, nagyon várom, hogy mi lesz belőle.

HRM: A The Shadow Theory-ról van valami híred? Van valami esély egy új lemezhez?

K.G.: Az a banda csak úgy eltűnt a képernyőről. Fogalmam sincs, mi történik jelenleg. Ahogy az a lemez elkészült ('Behind The Black Veil'), Devont [Devon Graves-énekes] hívták, hogy újraélesszék a Psychotic Waltzot, gondolom ez lett neki az elsődleges dolog. Nem tudom, hogy dolgoznak-e új ötleteken, vagy hagyják az egészet. Azt hiszem erről Devont kellene megkérdezned. (nevet)

HRM: Mit csinálsz, amikor nem zenélsz? Van valami hobbid?

K.G.: Ugyanazt, mint bárki más, dolgozom, eszek, iszok, alszok, vagy a családommal vagyok. Sosem tudtam megélni a zenélésből, szóval ez a legnagyobb, a legtöbb időmet felemésztő és a legdrágább hobbim. (nevet) Emellett elég sokat fényképezek is.

Készítette: Pálinkás András, Karpatisz