Fénylő Piramisok Árnyékában - Piramis koncert, 2006. 12. 26. Budapest, Papp László Sportaréna

Nagyon nem szeretek egy cikket szabadkozással kezdeni, mert akkor már rögtön az elején kiderül, mi is a mondanivalója az alulí­rottaknak, de most mégis meg kell tegyem... Meg kell tegyem azért, mert nem mindenki ismer személyesen, aki olvassa í­rásaimat, és az is valószí­nű, hogy nem mindenki jutott még el a Hard Rock Magazin olvasgatása közben a Szerkesztők bemutatkozó rovatáig, ahol nyí­ltan szí­nt vallok, melyik csapat volt az életemben az első, aki meghatározta zenei í­zlésemet. Bizony ez a Piramis volt. Az első lemez, ami megfogott, a Piramis első lemeze volt, és azóta is a rockzene, jó értelemben vett rabja vagyok. Most hosszú évek után újra eljött a lehetőség a találkozásra. Elöljáróban még azt el szeretném mondani, hogy az 1992-es koncertsorozaton, más elfoglaltságom miatt nem tudtam részt venni, de ahogy lehetett, dvd-n megnéztem. Ill. csak megnéztem volna, mert bocsássa meg nekem mindenki, de nem bí­rtam egyszer sem végignézni. Hogy miért, ennek ecsetelésébe nem mennék bele, mert jelen í­rás tárgya nem az akkori, hanem a mostani buli. Este hét óra magasságában már alig lehetett parkoló helyet találni az Aréna körül és a karácsonyi bejgliktől kissé megduzzadt, de felettébb vidám, ám inkább középkorú emberek ezrei érkeztek tömött sorokban a nagy bulira. Nyolc óra után pontosan nyolc perccel felcsendült az intro, és egyiptomi hastáncos lányok felvezetésével megérkeztek a szí­npadra az este hősei. A 'Gyere közelebb' refrénjére a Mick Jagger-es mozgású örökifjú Révész Sanyi annyira befűtötte a közönséget, hogy itt azt hittem, ez tényleg az év bulija lesz. Bevallom, picit be is fátyolosodott a szemem, ahogy egy pillanat alatt ismét gyerek lettem. Aztán még fényképezni is elfelejtettem, amikor a Deep Purple, Perfect Strangers nyitó dallamait meghallottam. Na, ebből mi lesz? 'Másnap olyan hatalmas lett a világ...' De, hogy ez a kettő, hogyan és miért lett keverve, azt nem értem. Eleve azt sem tudom elfogadni, amikor "száz éve" megí­rt dalokat folyamatosan áthangszerelnek. Nem kell! Nincs rá szükség! Az emberek egy ilyen koncertre azért jönnek, hogy az eredetit, az originál dalokat hallják. Az eredetit, na igen, és itt kell megállnunk egy újabb szóra. A harmadik szám végén minket, kik fotóztunk, kitereltek az Aréna egy másik helyiségébe, ahol megőrizték a gépeinket, amí­g mi tovább élveztük a koncertet. Köszönet érte. Viszont mire visszaértem, ez úgy kb. egy kihagyott szám lehetett, már Som Lajos nem volt a szí­npadon. Azt tudtuk, hogy időnként le fog menni, mert erről, ha kicsit későn is, de tájékoztatták a nagyérdeműt. De, hogy a koncert kilencven százalékát a szí­npadon kí­vül fogja tölteni, erről nem szólt a fáma. Helyette Paróczai Attila volt a szí­npadon, örök hála érte. Fantasztikus volt, amit produkált, minden elismerésem. Ha már a negatí­vumoknál tartunk, akkor nem hagyhatom ki a hangosí­tást. Lehet, hogy most néhány ellenséget fogok szerezni magamnak, de állok elébe. Egyszóval, botrányos volt. Részleteibe nem is szeretnék belemenni és ezzel untatni az inkább a koncert zenei élményére kí­váncsi olvasókat, de az év legrosszabbul szóló koncertjét hallottam. Még az a szerencse, hogy egy öreg róka, ki mellesleg igen hí­res zenész, felügyelte az egészet. Hogy az Ő fülét nem bántotta, amit hallott, ez számomra nagyon furcsa. Ezektől függetlenül a közönség ekkor már nagyon jól szórakozott. Lehetett érezni azt a sok év várakozást, ami megelőzte ezt a bulit. A kiéhezett publikum nagyon hálás volt és tényleg ezeket leszámí­tva be is indult a show. De, akkor megint történt valami, amire senki nem számí­thatott. Révész Sanyi annyira élvezte és tényleg igyekezett eladni a bulit, hogy egy rossz szí­npadra való érkezésnél befordult a bokája a lába alá. Elsőre nem tűnt nagydolognak, de pár percen belül sajnos már nem tudott ráállni a jobb lábára. Szerencsére ekkor érkezett a (szinte felismerhetetlen) 'Fénylő piramisok árnyékában' cí­mű instrumentális szám, mialatt ápolni lehetett az énekest. Sajnos nagyobb volt a baj annál, mint, hogy az megoldható lett volna ott hirtelen, í­gy Révész egy bárszéken tudta tovább folytatni a bulit. Innen is mielőbbi javulást kí­vánunk neki! De a koncert ment tovább, és talán még azt is lehet mondani jót tett ez a kis intermezzo, mert a közönség szí­ve ilyenkor meglágyul, és nem veszi olyan élesen észre a hibákat. Hozzáteszem, talán a kisegí­tő basszusgitáros mellett Révész Sanyi volt az, akire nem lehetett az embernek egy rossz szava sem. Elképesztő nagy torok, kinek a hangja egy cseppet sem kopott az évek során. Ez mondjuk nem mondható el Gallai Péterről, akinek talán nem is szabadott volna megszólalnia ezen az estén, mert sok őszinte hang nem hagyta el a torkát. Viszont, hogy a dicséretekből is kijusson, nem mehetek el szó nélkül a Kőves Pinyó által vezetett ritmusszekció teljesí­tménye mellett. Kiváló volt, mint ahogy Závodi gitármester néhány szólója is, de azok mennyiségét, na és hangerejét, egy kicsit már soknak éreztem. Az idő repült tovább és a nagy slágerek követték egymást, sőt a stí­lusos, 'Kí­vánj igazi ünnepet' cí­mű karácsonyi dalt, még egy vonósnégyes is megtámogatta, hogy végképp elérzékenyüljünk az idei karácsony, második napján. Majd csaknem két és fél óra játékidő után ismét a szí­npadra "perdült" a Főnök, és eljátszották a nagy "megadalt", a Becsületet. Talán ez volt az est legjobb meglepetése, mert a nótán belül egy kis í­zelí­tőt adtak azokból a nagy dalokból és előadók munkájából, akiktől annyi erőt merí­tettek annak idején. Ez tényleg élvezetes és jópofa volt. Aztán elköszöntek, és nem jöttek vissza többet. Igazán itt éreztem a közönség csalódását. Sok mindent elfogadtak ezen a bulin, de hogy arra nem méltatták Őket, hogy egy dallal még visszajöjjenek és esetleg egy korszakot végleg befejezzenek... Igen, szerintem (és most nyugodtan meg lehet kövezni) egy korszak lezárult. Ez a zenekar, bármennyire is fájó, nem alkalmas már erre. És Tisztelt Barátaim, erre az sem mentség, hogy öregek! Az elmúlt időben láttam Ronnie James Dio-t (63 éves), a Deep Purple-t, a Whitesnake-et, a Journey-t, Keith Emerson-t, Carl Palmer-t és még sorolhatnám. Ők sem tinédzserek már, és hibátlan előadással járják a világot. Nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de ez a koncert egyáltalán nem váltotta be a hozzáfűzött reményeimet. Szeretném mielőbb elfelejteni, és újra elővenni a régi szép emlékeket és lemezeket, hogy a PIRAMIS megmaradjon annak a felejthetetlen nagy bandának az életemben, ami (akik) miatt lassan 30 éve rockzenét hallgatok. Szakáts Tibor Külön köszönet a lehetőségért és a közreműködésért a Showtime-nak Fotók: Szakáts Tibor A koncertről további fotók itt tekinthetők meg, a Képeim rovatban!