"A dobszólók kora lejárt": Interjú Fejes Tamással, a Tankcsapda dobosával

írta Hard Rock Magazin | 2013.05.23.

Folytatjuk „A dobszóló nyomában” c. interjúsorozatunkat: Fejes Tamást, a Tankcsapda ütősét a zenekar arénaturnéján bemutatott forgó dobkülönlegességéről is kikérdeztük, de természetesen a dobszóló és a látvány kapcsolata, és esetleges dobszóló-tervei is szóba kerültek.

HRM: A Rock a nevem turné budapesti és debreceni állomásán egy nagyon spéci, levegőben forgó dobszerkón játszottál. Honnan jött az ötlet?

Fejes Tamás: Ez egy igen nagy költségvetésű „móka” volt. Valami újításon gondolkodtunk, hogy mit lehetne csinálni ezekre a nagy bulikra, mert mindig valami különlegeset szoktunk csinálni, és most a dobra esett a választás. Szerencsénk volt, hogy az a technikai stáb, akikkel dolgozunk, a Havasi koncertre csinált egy ilyen technikai effektet, a „Kis Endi” használta, így mi sokkal olcsóbban tudtuk kihasználni a lehetőséget. Felajánlották nekem, hogy ha kell, használhatom. Igazság szerint nagyon izgalmas volt a sztori, mert nem tudtam gyakorolni rajta és csak a koncert napján, a buli előtt egy órával tudtam élőben is kipróbálni, és este már ment is a koncert. 24 éves a zenekar és mindig próbálunk valami újat kitalálni, ebben a pillanatban a dobról szólt ez a történet.

HRM: Milyen érzés volt fejjel lefelé dobolni? Más technikával kellett játszani?

Fejes: Amikor a főpróba volt, akkor mindenre felkészültem, hogy mi fog történni, de a legnehezebb az volt, hogy a két órás koncert vége felé lettem megforgatva, mert addigra már elfáradtak a kezeim és a lábaim, a megforgatásnál teletódultak vérrel az ereim, és borzasztóan elkezdtek görcsölni a végtagjaim. Erre nem voltam felkészülve. A Főnix Csarnokban már tudtam mi vár rám, és ott sokkal jobban tudtam ezt kezelni. Mivel forgásban vagy, minden pillanatban másként hat rád a gravitáció és ezért egy ütés sem volt egyforma, ez benne a nagyon nehéz. Mivel nem sok időm volt gyakorolni, ezért nem mentem bele sok mindenbe, csak a Fordulj fel!-ben és a Mennyország Tourist-ban forgattak és döntöttek meg – ha valami nagyobb dolgot szerettem volna (pl. egy dobszólót), akkor több alkalommal kellett volna gyakorolnom előtte.

HRM: Mit szólsz az olyan látványos dobszólókhoz, mint amilyet pl. Tommy Lee vagy Joey Jordison, illetve a KISS dobosok szoktak bemutatni?

Fejes: Én szeretem! Igazság szerint a dobszólók kora lejárt. Azt gondolom, hogy koncerten teljesen funkcióját vesztette az a fajta 10-20 perces dobszóló, amit a koncertek közepére besuvasztanak. A 70-es években a Kiss kezdte ezeket a mozgó dobszerkókat, én ezeknek tulajdonítok jelentőséget, mert nagy tömegeknél, mondjuk egy stadionban, ennek van látványértéke. Sok embert nem maga a dobszóló érdekel, de ha egy látványelemmel van megspékelve, akkor az a nem dobos beállítottságú emberek számára is érdekesség. Gondolj bele, egy olyan Mötley Crüe vagy Slipknot rajongónak, mint amilyen én is vagyok, több évet is várnia kell egy rendes bulira, és ott egy 10-20 perces darálás nem érdekes. Szoktam nézni a hazai fellépőknél a dobszólókat, ésa legtöbbje óriási kliséket süt el; én azt gondolom, hogy aki nem tud olyan szinten dobolni, mint mondjuk egy Borlai Gergő, az ne csináljon dobszólót, mert nincs értelme. Mert ha folyamatosan az említett kliséket használják, az nagyon unalmas tud lenni, de ha ez valami látványelemmel meg van spékelve és valamit kitalálnak még mellé, akkor jópofa is lehet. A Tankcsapdában, ha hasonló gegeket fogunk csinálni a dobokkal, én akkor is azt preferálom majd, hogy ezeket a zene alatt tegyük, ne külön dobszólóként. A zenekarnak van körülbelül 200 száma, általában két órát szoktunk játszani, de mindig azt a kritikát kapjuk, hogy miért nem játszottuk ezt vagy azt. Ha egy számot kicserélnénk egy dobszólóra, az teljes gyarlóság lenne, mert az emberek a Tankcsapda számaiért jönnek el egy koncertre. Ezért nem szeretem azt a fajta gitárszólót sem, amikor egymagában kiáll a gitáros, össze-vissza teker, és a végén eljátssza az amerikai himnuszt vagy a magyar himnuszt és akkor megtapsolják. Ezek mind olyan klisék…

HRM: Az utóbbi időben voltam pár Tankcsapda koncerten és egyiken sem volt kifejezett dobszóló.

Fejes: Nem is lesz!

HRM: Dobszóló ellenes vagy?

Fejes: Laci kapacitál, hogy csináljak már, de én nem szeretnék. (nevet) Én elsősorban a közönség szempontját nézem, ők a számok miatt jönnek el, ez az egyik. Kettő, nem vagyok dobszóló párti. Csak akkor vagyok az, ha valami látványelemmel van összekötve, mint pl. a Slipknotnál vagy a Mötley-nél, illetve a Kiss-nél. Ezeknek látom értelmét, ráadásul én annak vagyok a legnagyobb híve, ha ez zenei aláfestéssel megy, és nem önmagában! Mivel én mindenképpen zene-párti vagyok, ezért nem tervezem, hogy a Tankcsapdában dobszólót csinálok, bár már a rajongók is egyre jobban követelik. Igazság szerint sosem izgatott, öncélúnak tartom. Én nem az a dobos vagyok, aki folyamatosan gyakorol, hanem mindig azt csinálom, ami éppen érdekel, engem összességében a zene érdekel, magában a dobolás annyira nem.

HRM: Szerinted mitől lesz jó egy rock-metal dobszóló?

Fejes: Két verzió van. Vagy valaki technikailag olyan szinten van, mint Borlai Gergő, aki hétről hétre tud újat mutatni, mert gyakorol napi szinten 10-12 órát, meg egyébként is egy nagyon tehetséges ember vagy attól lehet kurva jó, hogy iszonyatosan látványos. Mert valljuk be őszintén, Tommy Lee dobszólói nem a technikai ügyességről szólnak, hanem a látványról. Mind a kettő lehet jó, és ezt mondom az elejétől, hogy vagy ilyen legyen, vagy olyan. Mert ha nincs meg a technikai tudás, akkor inkább ne próbálkozzon dobszólókkal, mert csak a kliséket sütögeti kisebb-nagyobb sikerrel. Tehát a technikai dobolás is lehet iszonyat jó vagy a látványos dobolás is lehet igen jó, sőt, a kettő vegyítve is lehet állat, a lényeg, hogy valami extra mindenképpen legyen benne.

HRM: Az utóbbi években szinte minden zenekar (még az előzenekarok is!) nyom dobszólót, de a színvonalesés igen látványos. Mit gondolsz, azért ennyire gyengék, mert nem foglalkoznak vele eleget vagy, mert ennyit tudnak?

Fejes: Nem is értem, mi a fasznak erőltetik. (nevet) Az, hogy 2013-ban valaki újat mutasson dobszólóban vagy dobolásban, ahhoz nagyon-nagyon jónak kell lenni! Manapság már nagyon komoly dobiskolák és nagyon komoly hátterek vannak, nem úgy, mint a mi időnkben, hogy magunkban kínlódtunk, nem voltak dobtanárok. Ha dobolni akartál, akkor elmentél egy komolyzenei iskolába és négy év tanulás után esetleg leültettek egy dob mellé, de most már lehetőség van arra, hogy egy 3 éves kölyök bemenjen egy dobsuliba, és dobszerkó mögött ülhet bő egy év múlva. Pillanatok alatt mindenki kap egy alapképzést,ami után mindenki megtanul dobolni valamilyen szinten. Az, hogy 2013-ban mindenki számára egy dobszóló magában, nyersen érdekes legyen, ahhoz már annyira kurva jónak vagy korszakalkotónak kell lennie a dobosnak. Mert míg 1970-ben a Led Zeppelin dobszólónál már az extra volt, hogy két lábdobot használnak, és erre felkapták az emberek a fejüket, manapság ez már senkit sem érdekel. Az van, hogy olyan szinten felgyorsult a világ, olyan szinten fejlődött a dobolás, hogy egész egyszerűen nagyon nehéz újat csinálni. Nagyon nehéz olyat csinálni, amit még nem csináltak meg, ráadásul ha csak szarabbat csinálnak, akkor meg minek? A Tankcsapda egy egyszerű 2/4-es rock and roll zenekar, ami mindig is a buliról, a mondanivalóról szólt, itt nincs helye annak, hogy pár év gyakorlás után, bizonyítási vágyból megmutassam a világnak, hogy hogy tudok dobolni. Ha azt mondanák, hogy kilőnek 12 méter magasba dobolás közben, az sokkal jobban foglalkoztat! (nevet)

HRM: Mi volt a legjobb/legrosszabb dobszóló élményed koncerten?

Fejes: A régi zenekaraimban én is nyakra-főre dobszólóztam és mikor visszanéztem, akkor láttam, hogy nem sok értelme van, én is a klisékhez nyúltam és úgy nincs semmi értelme. Pl. Borlai előadásait nagyon élvezem, mert szenzációsan jól dobol, és teljesen másként gondolkodik, mint bárki más. De van nagyon sok olyan dobzseni, mint pl. Vinnie Colaiuta vagy Gregg Bissonette, akiknek nagyon jók a produkciói. Ha elmész egy hangszerkiállításra, akár Frankfurtba vagy Amerikába a NAMM Show-ra, olyan dobbemutatók vannak, hogy az eszedet eldobod! Ezek az emberek erre vannak beállva, reggeltől estig nem zenélnek, hanem workshopokat tartanak, és ezért ilyen jók. De megmondom őszintén, egy idő után már az is unalmas nekem, mert egy ponton túl már nagyon sok. Én az a típusú ember vagyok, aki nagyon szívesen elmegy akár egy tengerentúli Mötley Crüe koncertre, és nagyon örülök, ha Tommy Lee-t fejjel lefelé pörgetik miközben dobol, meg elviszi magával a rajongóját, miközben énekel és 2/4-eket dobol, mert a buliról és a rock and rollról szól, és jól érzem magam. Azokat a szerencsétlen embereket, akik karba tett kézzel elmennek egy koncertre azért, hogy mindenben találjanak valami hibát, sosem értettem meg. Én azért megyek egy koncertre, hogy szórakozzak, és hogy jól érezzem magam és nem azért, hogy a kákán is csomót keressek és magamat idegesítsem azon, hogy ez meg az milyen szar. Visszatérve a kérdésedre, a szar dobszólókat nem szoktam megnézni, ha van, ami nem érdekel, abban a pillanatban sarkon fordulok és elmegyek, nem megyek bele abba, hogy a saját időmet és energiámat pocsékoljam arra, hogy mások produkcióit minősítsem, mert lehet, hogy valakinek meg tetszik a produkció, ezért ami érdekel, azt megnézem, ami nem, azt pedig nem. Így aztán nekem csak kedves emlékeim vannak dobszólókkal kapcsolatban, mert csak azokat nézem meg, ami érdekel.

HRM: Az idei NAMM Show-n volt valami olyan, amire Te is felkaptad a fejed?

Fejes: Persze! Thomas Lang dobshowját láttam, ami most nagyon-nagyon tetszett.

HRM: Speciálisan készülsz, keresed azokat a dobosokat, akiket meg szeretnél nézni ezeken a rendezvényeken vagy inkább „belebotlasz” ilyen jobb dolgokba?

Fejes: Én ilyen szempontból nem vagyok dobos. Nem bújom a lapokat, nem nézegetem, hogy milyen fából készült és hány rétegű a hangszer. Ami tetszik, tetszik. Odamegyek, ha ismerem azt a csávót, belehallgatok, és ha leköt, akkor ott maradok megnézni, ha nem köt le, akkor megyek tovább. Így vagyok a hangszerválasztással is, engem nem érdekel egy dobnál, hogy milyen fából van, meg hány forintba kerül, hanem egész egyszerűen csak az, hogy tetszik-e a hangja vagy nem. Tartottak már nekem olyan előadást többmilliós dobról, amiben elmondták, milyen technológiával készült és mekkora fejlesztések eredménye a hangszer, de megmondtam, hogy nekem nem tetszik. Voltam olyan tárgyaláson egy ismertebb márkánál, akik szerették volna, ha a dobjukat reklámozom Magyarországon, és rosszul lettek attól, hogy nekem a középkategóriás dobjuk tetszett és azt szerettem volna használni, mert a hangja jobban tetszett. Mondták, hogy „De hát itt van a csúcsmodell”, én meg mondtam, hogy de nekem az nem tetszik. (nevet) Itthon is azt teszem, ami tetszik, ami érdekel, és ami nem tetszik, azt nem csinálom. Mindennel így vagyok: dobbal, zenéléssel, nővel.

HRM: Láttuk már Tommy Lee-t ketrecben megforgatva, két dobszerkó közt repülni, most hullámvasutazni, Jordisont megdöntve, a KISS dobosokat emelgetve. Ha korlátlan pénzügyi és technikai lehetőséged lenne, mit állítanál össze egy turnéra?

Fejes: A Tommy Lee féle ketreces forgó dobszerkót nagyon szívesen kipróbálnám! De azt is úgy, hogy elkezdődne egy nóta és a nótát úgy dobolnám végig, hogy közben megpörgetnének és átfordulna, majd visszaállna. Az nagyon tetszik. Igazság szerint nem a dobolás oldaláról közelíteném meg a dolgot, hanem a zenélés, a show és a buli oldaláról. Engem az motivál, hogy nagyon jó legyen a buli, mindenki elégedett legyen, és mindenki azt mondja utána, hogy baromi jól szórakozott. De most, hogy említed ezt a ketreces Tommy Lee-s „hintát”, ezt bírnám, akár még egy turnén is, nem csak egy alkalommal. Ha például megtámogatna minket egy cég, hogy minden nagyobb bulira el tudjuk vinni ezt a technikai trükköt, akkor Magyarországon a nagyobb helyeken ezzel lépnénk fel. Az ilyen kihívások mindig érdekeltek, mert ez egy kihívás, mert ez olyan dolog, ami érdekel, amit meg kell oldani, meg kell csinálni. Ezek a feladatok sokkal jobban érdekelnek, mint az, hogy ki milyen gyorsan dobol.

HRM: Filózol ezeken a dolgokon, hogy mit lehetne „belevinni” a show-ba?

Fejes: Persze, szoktam. Nincsenek korlátlan anyagi kereteink, van egy turné költségvetés vagy külön költségvetés a nagyobb koncertekre, és abból kell megoldani az egész technikát. És vannak olyan ötletek, amit egész egyszerűen el kell vetni, mert nem fér bele a keretbe.

HRM: Kinek a dobszólóját hallgatnád meg élőben és miért? Illetve van kedvenc dobszólód?

Fejes: Nagyon nagy hatással volt rám Randy Castillo, Ozzy dobosa, a Youtube-on lehet találni pár igen régi dobszólót, de már akkor nagyon jó volt! Az akkori technikai szinthez képest is kimagasló volt, ha még élne, az ő dobszólójára kíváncsi lennék, a mai technikával és az azóta felhalmozott tudásával. Az ő dobolási stílusa mindig is nagyon tetszett. De nagyon szeretem Mikkey Dee dobszólóit, sodró, lendületes dobszólói vannak, ez az igazi rock and roll, ami nem feltétlenül a technikáról és a kicsavart ütemekről szól, hanem a sodró lendületről. Megmondom őszintén, ez a fajta dobszóló sokkal közelebb áll hozzám, mint a patikamérlegen kiszámolt dobszólók. Illetve minden olyan dobszólót kedvelek, ami valamilyen látványelemmel meg van spékelve, mint pl. a Saxonnál a meggyújtott dobverők, ezek tök jók! Lehet, hogy azt mondják erre, hogy parasztvakítás, és lesajnálják a nagy művészek, mert tudom, hogy van ilyen, de én ezt mindig a buli és a rock and roll oldaláról közelítettem meg. És azt gondolom, hogy szórakoztatni kell az embereket, illetve saját magunkat is! Hiszen engem is szórakoztat, nekem is jó, ha ezt megcsinálom, meg ezeket kitalálni is nagy élmény, és ez tök jó dolog!

Készítette: Savafan
Képek: Savafan

 

Kapcsolódó cikkek:

A dobszóló nyomában I.: Donászy Tibor, Nagyfi Zoltán, Tadeusz Rieckmann, Ágota Balázs, Világi Zoltán, Paróczi Krisztián, Knausz Péter