Mosoly a könnyek helyett: Gary Moore Emlékest - Run For Power, Henrik Freischlader, Cliff Moore, Harrisen Larner-Main - A38, 2013.04.03.

írta szakáts tibor | 2013.04.11.

Bár jó néhány nap eltelt azóta, én mégis még mindig hatása alatt vagyok a Gary Moore emlékére rendezett, immár második koncertnek. Ez már önmagában is nagy szó, mert ha egy kicsit is önkritikus és őszinte akarok lenni, akkor be kell valljam, hasonló eset nagyon ritkán történik meg velem egy magyar koncert kapcsán. Merthogy ez egy vérbeli magyar buli volt, annak minden szépségével és bájával…

Tudom, nem magyar szerzőtől származtak a dalok és a fellépők között is voltak idegen ajkúak, de mégis egy magyar szervezésű és budapesti előadás volt ismét, ami a párját ritkította. Igen, párját ritkította, mert sajnos megint arról kell beszámolnunk, hogy nincs miről beszámolnunk, vagyis egész Európában és a világon megint mi voltunk azok, akik megemlékeztünk a páratlan tehetségű muzsikusról. Hogy mi az oka ennek, azt nem tudom. Hogy lenne-e rá igény, arról meg vagyok győződve. Hogy nincs, aki tovább vigye Gary örökségét a világ több pontján, az viszont szomorú. De van nekünk egy Gary Moore Fan Clubunk, ami ha így haladunk, nemcsak a miénk lesz, hanem az egész világé.

Van nekünk egy Csillag Zolink, aki fanatikus rajongóként a mester halála után sem adta fel, sőt tovább viszi ezt az örökséget, mondhatjuk lassan az egész világ számára. És azt kell mondjam, nagyon jó úton halad. A tavalyi buli egy gyorsan összerakott és egy tapasztalatlan szervező számára nagy falatnak tűnő program volt, aminek a hibáiból tanulva ezúttal egy vérprofi estét láthattunk. A második Gary Moore Emlékest minden perce egy csoda volt. A szervezés mellett a legnagyobb feladatot a Vámos Zsolt vezette Run For Power vállalta magára, akik a saját műsoruk mellett, az összes vendéget is lekísérték.

Különösen nem volt kis vállalás ez annak tekintetében, hogy a Run For Power eddig mindössze egy koncertet adott a Thin Lizzy előtt és azon kívül, hogy kipróbált muzsikusokból áll a formáció, a közös fellépések rutinját még messze nem tudták megszerezni erre az alkalomra. Egy-két kérdő összenézés és beintés, valamint éppen az utolsó pillanatban odaérő leütéstől eltekintve ez a rutintalanság nemhogy hátrányára, de talán előnyére is vált az előadásnak. Viszont ami számomra a dalok mellett a legnagyobb élmény volt, hogy ennyi mosolygó zenészt lehetett egy színpadon látni. Fantasztikus volt érezni, hogy ezek az emberek – amellett, hogy mélységes alázattal és tisztelettel álltak a világot jelentő deszkákra Gary Moore emléke és munkássága előtt – szeretnek együtt zenélni, élvezik a közös muzsikálást, sőt tovább megyek, a szó szoros értelmében szeretik egymást. Itt nem licitált senki még egy kört a másikra, nem énekelte, vagy ordította túl a másikat és nem tolakodott a színpad előterébe, hogy abban a két órában a rivalda minél többet simogassa a még nem száz százalékosan kiteljesedett egóját. És mindez igaz volt a külföldi fellépőkre is, akik ugyanazzal az alázattal és tisztelettel álltak hozzá ehhez a koncerthez, mint nyilvánvalóan ismeretlenebb honfitársaink.

A műsorról azt hiszem, nagyon sok szót nem kell ejtenem. Annak, aki ismeri Gary Moore munkásságát, elég végigolvasni az alul jegyzett címeket. Aki esetleg annak idején, vagy azóta is lemaradt volna ezekről a slágerekről és csak kíváncsiságból kukkantott bele ebbe a cikkbe, ajánlom a gyors pótlást, bár nem fog teljes keresztmetszetet kapni Gary életművéből. Már csak azért sem, mert a műsor gerincét játszó Run For Power a gitáros, úgynevezett rock korszakából merített a legtöbbet, ami az életútjának a kisebb részét, de egyáltalán nem elhanyagolható hányadát tette ki. A blues dalokat inkább az arra hivatottakra hagyták, különösképpen a hazánkban egyre népszerűbb német gitárcsodára, Henrik Freischladerre, akit amikor Vámos Zsolt felkonferált, egész egyszerűen annyit mondott, mikor először hallotta játszani, „beszart”. Mint mondani szokták, ahogy Henrik megfogta a Still Got The Blues első hangjait, én is valami hasonlót éreztem a tomporom táján. Elképesztő, amit ez az ember tud. Nem is igazán tudom leírni az érzést, amit a gitárjátéka hallatán átél az ember, inkább azt kívánom, hogy minél többet hallhassuk magyar színpadon a jövőben.

Csak úgy, mint Cliff Moore-t, aki végtelenül szimpatikus arc és olyan kisugárzása van, ami azonnal magával ragadja a hallgatóság figyelmét, nem beszélve arról, hogy igen jól bánik a hangszerével. A kis külföldi különítményt elkísérte Gary Moore személyes titkára/segítője/biztonsági őre, aki negyven éven át szinte mindennap együtt volt a muzsikussal és most elhozta fiát is, akiben egy kicsit bizonytalan, ám annál jobb hangú fiatalembert ismertünk meg. Harrisen Larner-Mainnek különösen a Johnny Boy állt jól. És végül engedtessék meg, hogy visszakanyarodjak hazánkfiaihoz, a Run For Power formációhoz és annak kiötlőjéhez, Vámos Zsolthoz. Zsolttal a Rockband és a Mobilmánia kapcsán ismerkedtem meg annak idején és azonnal szembeötlött, hogy gitártechnikája és a zenéhez való hozzáállása magasan kiemeli Őt a tömegből. Akkor úgy fogalmaztam barátaimnak, hogy ez az ember egy elképesztően intelligens gitáros. Ezt a jelzőt most is fenntartom és látva a közönség soraiban a sok külföldi száj tátogását, büszke voltam arra, hogy van kishazánkban olyan gitáros, aki egy olyan kvalitású zenész, mint Gary Moore, műveit tökéletesen tudja elővezetni egy arra tökéletesen méltó alkalomra. Persze ehhez kellettek olyan zenésztársak, mint Mezőfi Jocó, Kiss Zoli, Szebényi Dániel és Szentmihályi Gábor, akik a többi fellépővel valóban felejthetetlenné és ami még fontosabb, szórakoztatóvá tették ezt az estét.

Az elhangzott dalok:

Intro-Dunluce /Part Two/
Over The Hills And Far Away
Thunder Rising 
Reach For The Sky 
After The War 
Empty Rooms 
Run For Cover 
Still Got The Blues /Henrik Freischlader/
Cut It Out /Henrik Freischlader/
Parisienne Walkways /Henrik Freischlader/
Oh Pretty Woman /Henrik Freischlader/
Murder In The Skies /Cliff Moore/
Millitary Man /Cliff Moore/
Still In Love With You /Cliff Moore, Harrisen Larner-Main, Vámos Zsolt/
Johnny Boy /Cliff Moore, Harrisen Larner-Main, Vámos Zsolt, Szebényi Dániel
Moving On /Cliff Moore, Harrisen Larner-Main/
The Loner 
Friday On My Mind 
Out In The Fields 
Wild Frontier
Walking By Myself /Cliff Moore, Henrik Freischlader, Harrisen Larner-Main/

Szerző: Szakáts Tibor

Képek: Szakáts Tibor