"Még a levegő is vibrált körülöttünk": Paul Gilbert - A38, 2013.03.30.

írta karpatisz | 2013.04.03.

Valamikor 2012 szeptemberében éppen hírekre vadásztam a világhálón, amikor rátaláltam, hogy Paul Gilbert (ex - Racer X, Mr. Big) új szólóalbummal jelentkezik, ’Vibrato’ címmel. Elsőként a japán hanglemez piacon vált elérhetővé a friss dalokat tartalmazó kiadvány, majd egy hónappal később Európába is megérkezett. Akkoriban még egy kicsit bizalmatlan voltam, mert az előző, instrumentális Fuzz Universe’ szerintem töményre sikerült. Nem került ez a korong nap mint a nap a lejátszómba, de ettől függetlenül természetesen az első adódó alkalommal meghallgattam az új anyagot, amely nagy meglepetést okozott.

Ezt a jó érzést még sikerült azzal megdobni, hogy Magazinunknak lehetősége nyílt arra, hogy emailben kérdéseket tegyünk fel Paulnak. Rögtön jelentkeztem is a feladatra, hiszen nem mindennap nyílik lehetőség arra, hogy az egyik kedvenc hangszeresétől kérdezhessen az ember. Nos, a „mester” válaszait a budapesti lemezbemutató buli előtt néhány nappal már olvashattátok. Így az új anyagot tüzetesen végighallgatva és egy kis extra érzelmi töltettel indultam el a koncertre.

A mostani időjárás miatt azonban egy kis aggodalom is volt bennem, mert ez az embertelen mennyiségű csapadék, ami leesett, akár galibát is okozhatott volna. Volt már úgy, hogy a Duna magas vízállása miatt a hajóhoz érő függőhíd víz alá került, de nagy örömömre ezúttal semmi gond nem merült fel. Kora délután érkeztem a helyszínre, ekkor már főhősünk és zenekara az A38 hátsó részén volt. Paul épp tanítással, a zenekar többi tagja pihenéssel, a technikusok a színpad felállításával foglalatoskodtak. A hangpróba kiszűrődő részlete és az általam ismert várható program egyezést mutatott.

Paul és zenekara körülbelül 10 perc csúszással kezdett. Óriási hangulatot keltett az Enemies (In Jail), melynek szövegét természetesen úgy rögtönözte a gitáros, hogy a budapesti aktualitás is benne volt. A műsor első felében a ’Vibrato’ szinte összes dalát hallhattuk, de azért közben egy-egy más dal, például a Racer X szerzemény, a Scarified vagy a Go All Night (Pat Travers feldolgozás) tette színesebbé a programot. A műsor alatt nagyon figyeltem, hogy milyen technikai dolgok fordulnak elő, amik esetleg problémát okozhatnak az előadónak. Szinte minden alkalommal majdnem nyitott szájjal lestem, hiszen úgy tűnt, hogy Paul számára nincsenek technikai határok. Mindegy, hogy egy tekerős, húzós, vagy esetleg érzelmes, lágy rész vagy épp a melankolikus blues jött. Minden hang, minden egyes kötés kijött, egyszerűen minden ott volt, ahol lennie kellett.

A ’Vibrato’ lezárásaképp két csodálatos szerzeményt hallhattunk, a Blue Rondo a la Turk-öt és az Atmosphere on the Moon-t. Előbbiben Emi Gilbert billentyűjátéka, a stílusváltások kavalkádja, utóbbiban Thomas Lang dobszólója emelte a színvonalat. Kelly T. LeMieux basszusgitáros igazán különleges hangszeren játszott, s nagyon színpatikus volt, ahogyan segítette a zenekart. Nagyon örülök annak, hogy olyan muzsikusokat ismerhetek meg, mint Kelly, aki ilyen híres zenész mellett ad bizonyságot kiváló hangszeres tudásáról.

A koncertmenü második része egy újabb Racer X dallal, a Technical Difficulties-zel indult, majd egy eredetileg akusztikus szóló következett volna, de az elnevezés ellenére semmi akusztikus nem volt benne. Paul egy elektromos jazz gitáron játszott egy egyveleget, mely Mr. Big és egyéb dalokat is tartalmazott. A közönség nagy része bekapcsolódott az ismert dallamokba, rögtön énekelte is azokat. Ezek után érkezett el az a pont, ahol az est központi alakja bejelentette, hogy eredetileg itt véget érne a program, de mivel olyan jó a hangulat, inkább játszanak tovább. Ezt természetesen a lelkes magyar közönség nagy örömmel fogadta. A ráadás legnagyobb részében feldolgozásokat hallhattunk. A Led Zeppelin klasszikusa, a The Lemon Song nyitotta a sort és a Stay with Me (Faces), Still Got the Blues (Gary Moore), Somebody Stole My Thunder (Georgie Fame) következtek, végül a Sin City és a Beating Around the Bush (AC/DC) volt hallható. A Sin City előadásához a zenészek helyet cseréltek, melyről egy videót is megnézhetünk.

Összességében egy olyan koncertprogramot láthattunk, ami Paul számára egy átlagos napi rutinnak számít, de azoknak, akik nem jártasak az általa kedvelt stílusban, igazán tartalmas szórakozást biztosított. A rövid személyes találkozó szűk percei számomra felejthetetlenné tették ezt az eseményt, amelyért ezúton is köszöntet mondok a Livesound csapatának.

Képek és szöveg: karpatisz