"Ez egy igazi időutazás és mi vagyunk az időgép": Interjú Michael Weikath-tal, a Helloween gitárosával

írta Csemény | 2013.03.30.

Talán nem túlzás, hogy az európai power metal egyik alapcsapatának számító Helloween sokadik virágzását éli. Legutóbb pár napja, a Petőfi Music Hallban bizonyították ezt be, mikor is a 'Straight Out of Hell' c. új lemezükkel és a régi slágereikkel egyaránt lenyűgözték a rajongótábort. A koncert előtt a zenekar motorjával, Michael Weikath-tal beszélgettünk.

Hard Rock Magazin: Weiki, szeretettel üdvözöllek a Hard Rock Magazin és a magyar Helloween-rajongók nevében. Kezdjük az új lemezzel: milyen kritikákat és visszajelzéseket kapott a ’Straight Out of Hell’?

Michael Weikath: Én úgy érzem, elégedettek lehetünk. Amerikában azt írták, hogy a ’80-as években igazi klasszikus lemezzé válhatott volna. Az ízlés összességében Európában is hasonló, így Magyarországon is jellemző, hogy szeretik a modern zenét, és most igen sok modern elem került a lemezbe. Nekem néhány helyen már egy kicsit túl modern volt. (nevet) Összességében jó visszajelzéseket kaptunk, a lemeznek van tekintélye, és valami varázsa. Ami még nagyon fontos, az emberek könnyen befogadják és feldolgozzák, én ezt tartom a legfontosabbnak.

HRM: Hova helyeznéd a 'Straight Out of Hell'-t a Helloween-diszkográfián belül?

Weiki: Na igen, ez nem könnyű. Nagyon sokan mondták, hogy a régi időkbe kalauzol vissza, de aztán nevezték ’Keeper of The Seven Keys I’-nek, ’Time of The Oath’-nak, ’Better Than Raw’-nak is. Én pontosan nem is tudnám megmondani. Annyi biztos, hogy nálam a ’Keeper of the Seven Keys: The Legacy’ egy határozott választóvonal. Amit attól kezdve csináltunk, mind-mind egy sorba tartozik. Úgy gondolom, a ’Legacy’ már valahogy a régi időkbe visszanyúlóan hangzik, legalábbis a szándék az volt.

HRM: Harminc éven át játszani és zenét írni méghozzá magas szinten – hatalmas teljesítmény. Honnan tudtok még meríteni, mi inspirál?

Weiki: Mindenekelőtt fogékonynak kell lenni, ha átadja magát az ember, mindig eszébe jut valami. De szükséges az is, hogy kitartó legyél, mert ez egy hosszú folyamat. Össze kell gyűjteni az évek alatt felgyülemlett sok apró ötletet, amit valahogy kipasszíroz magából az ember. Például az utazás közben a buszon, vagy evés közben. De a leglehetetlenebb hétköznapi helyzetekben is jöhet egy ihlet. Ilyenkor aztán sietni kell: gyorsan előkapja az iPhone-t  az ember, vagy leül egy számítógéphez, vagy gitárral gyorsan rögzíti magának. Szóval így gyűjtögetem a motívumokat, aztán később összepróbáljuk őket. A Burning Sunt például öt különálló ötletből raktam össze. Inspiráció mindig jön valahonnan, még egyszer mondom, amellett, hogy jó füle van az embernek, venni kell a fáradságot és fogékonynak kell lenni, hogy az ember kihallja az élményekből a mennyei dallamokat.

HRM: Egy személyes kérdés: dohányzol még? Hogy viseled, hogy jó pár helyen tilos már a dohányzás?

Weiki: Már megszoktam, egy idő után rááll az ember. Mindig ki lehet menni, bár tényleg kényelmesebb volna benn. Előrelátónak kell lenni, ennyi az egész. Amúgy sem nagyon tervezem a színpadon huzamosabban, mert már elvonja a figyelmemet. A többiekkel kifejlesztettünk a mozgásokat, a show-elemeket. Már kipróbáltam, ahol szabadott, de inkább zavart. [Pár szálat azért elszippantott a koncert vége felé - Csemény]

HRM: Milyen érzés újra együtt játszani Kaival? A legtöbben olyan lelkesek, mintha el sem váltak volna az útjaitok a '80-as évek végén.

Weiki: Igen-igen. (nevet) Minden olyan, mint régen. De mi azért változtunk, mind a ketten sokat tanultunk és jobb zenészek lettünk, de azért mások is. Ennek ellenére minden nagyszerűen működik. Egy különös hangulat, valami varázslatos tölti be a csarnokot a koncertek végén. Volt olyan rajongónk, aki azt írta nekem, sírnia kellett, amikor a How Many Tears-t nyomtuk. Ez már valami, ha ilyen érzelmeket tudunk kiváltani és a régi emlékeket ilyen jól felidézni. Ez egy igazi időutazás és mi vagyunk az időgép. És ott lehetsz a nagy pillanatban! Ez már valami!

HRM: Koncerteken be szoktatok iktatni viszonylag hosszabb közönségénekeltetős részeket. Vannak, akik szerint inkább még néhány számot kéne nyomnotok helyette.

Weiki: Ó, igen, az mindig hangulatos. Igazi koncertatmoszféra kerekedik tőle. Én úgy tapasztaltam, hogy a közönség vevő rá. De ha páran azt mondják, hogy még egy-két számot kéne játszanunk, hát, nem is tudom. Az a gond, hogy az egyrészt több munka, másrészt monoton lesz tőle az egész, elveszik a koncerthangulat. Természetesen meg lehet csinálni, de akkor csak végigmész a setlisten, mint egy gép. Nincs interakció. Tipikus ez  a fajta kritika, de meg kell hogy mondjam, ezek szerint nem mindenki érti az élő koncert lényegét.

HRM: A koncert előtt arra buzdítottátok a közönséget, hogy az eseményhez „méltóan” öltözzenek. Ki volt a legőrültebb figura, akivel találkoztatok?

Weiki: Szerencsére rengeteg karakter van a szövegekben, úgyhogy bő a választék. Aki kiismeri magát, akármilyen bolondnak beöltözhet. Voltak nagyszerű tökfejű rajongók, de volt két kiváló „keeperünk” is Spanyolországban csuklyával és univerzummintával takart arccal. Szóval bármi ötlete van az embernek, be lehet öltözni, és nagyon mókásnak találom, amikor ezek koncert közben feltűnnek, nagyot dob a hangulaton. Felmerült már, hogy pár embert felhozzunk a színpadra, de ez nem könnyű. Rengeteg fellépésünk van, és könnyen előfordulhat, hogy elkap valamelyikünk egy náthát, vagy ilyesmit.

HRM: Apropó, Andi hogy van?

Weiki: Most már minden rendben. Isztambulban viszont megmondták az orvosok, hogy semmiképp nem léphet fel. Ez is benne van a pakliban, de most már jobban odafigyelünk. Próbáljuk az ilyeneket elkerülni. Két busszal megyünk, nagyrészt össze vagyunk zárva és könnyen elterjedhet, ha elkapunk valami vírust. Ha pedig valaki nincs jól, akkor távol kell lennie a többiektől, és ez nagyon zavaró tud lenni.

HRM: Jövőre lesz a Helloween harminc éves. Terveztek valami meglepetést?

Weiki: Egyelőre még nem. A huszonötödik születésnapra már kiadtuk az ’Unarmed’-ot, és folyton ötévenként csinálni valamit az túl sűrű. Az efféle ötleteket amúgy is a managerünknek szoktuk meghagyni, hadd agyaljon. De én amúgy is most kicsit lusta vagyok ilyenekhez. Ha valamit szeretnénk, azt akár öt évvel korábban is érdemes elkezdeni tervezni, hogy jól sikerüljön. Most inkább a turné és a ’Straight Out of Hell’ köt le.

HRM: Köszönöm szépen, hogy időt szántál ránk!

Weiki: Köszönöm az interjút, (majd angyali mosollyal) Tschüüüß!

Készítette: Csemény