"Mi most nagyon meg akarjuk mutatni a világnak!": Interjú az Avatar zenekarral

írta Tomka | 2013.02.18.

Sokadjára újul meg az Avatar zenekar, és a mostani változás legalább olyan jelentős, mint amikor Szepesi Richárd billentyűst Szebényi Dániel váltotta. Ezúttal énekescsere volt soron, Szaszkó helyére a szélesebb közönség előtt az Avatarban debütáló Gudics Máté érkezett. A harmadik lemezre írt, és nemrégiben közzétett új dal, a Szívednek legmélyéről ráadásul egy modernebb megszólalást is behozott az Avatar zenei világába. Ezekről a változásokról, és a március 2-ai koncertjükről kérdeztük Gellér Tamás gitárost és Paróczi Krisztián dobost.

Hard Rock Magazin: A tavalyi év végén meglepő bejelentést tettetek: megváltatok az addig biztos pontnak számító énekesetektől, Szaszkótól. Elmesélnéd, mik vezettek idáig, és miért döntöttetek így?

Paróczi Krisztián: Több szakmai probléma merült fel, amik már korábban is jelentkeztek, aztán hol enyhültek, hol újra felerősödtek, majd végül kezdtük azt érezni, hogy áthidalhatatlanná váltak. Tehát nem egy hirtelen döntésről van szó, hanem alapos gondolkodás és mérlegelés után döntöttünk úgy, hogy más frontemberrel képzeljük el a jövőt. A másik ok az, hogy szeretett zenénket, a dallamos hard rockot egy picit új irányból szerettük volna megközelíteni, és úgy éreztük, hogy Szaszkó hangi adottsága ehhez már kevés.

Gellér Tamás: A második, ’Szívünkbezárva’ című lemezünknél már elmondtuk, hogy egy korszak lezárult azzal az albummal. Lényegében Dani csatlakozásával teljesen új szerzőtársat találtunk, akivel végre teljes mértékben ki tudunk minden ötletet bontakoztatni Krisszel, amit mindig is szerettünk volna, hiszen ez a felállás már sokkal egységesebb zenei ízlésvilággal rendelkezik. A ’Szívünkbezárva’ lényegében az átmenetet képezte nálunk.

Ez a zene, amit mi játszunk, nem az egyéni teljesítményekről szól, viszont mindenképpen fontos húzóereje a markáns, ugyanakkor kőpontos, erőteljes énekhang, ami élőben is 100 %-ot produkál, télen-nyáron, szar klubban, nagy színpadon. Nem szeretnénk részletekbe belemenni, tényleg. Szaszkó – és ezt egyöntetűen mondhatom a teljes zenekar nevében – az első 5 évünk alatt kihozta magából a legtöbbet, amit tudott, és maximális elismeréssel tartozunk a munkájáért, és szeretettel gondolunk rá mindig! Büszkék vagyunk arra, amit együtt elértünk vele, ezt teljes mellszélességgel kijelenthetem. De – és itt a de – az előrelépést, amit elhatároztunk, vele nem tudtuk volna megtenni.

Krisz: Egy biztos, az a banda, amelyik hat év után megválik a frontemberétől, annak nyomós oka van arra, hogy ezt meglépje, és nem unalmában vagy jókedvében teszi mindezt.

HRM: Nekem úgy tűnt, hogy nem feltétlenül közös egyetértésben történt ez a tagcsere. Jól látom?

Tomi: Ez az 5 zenekari tag egyöntetű – és hozzáteszem, nagyon nehéz – döntése volt. Egy rettenetesen kemény, hosszú beszélgetés során zártuk le a közös pályafutást még ősszel. Ültünk a kávézó asztalánál, az esőáztatta Ligetben és kiborítottuk a lapjainkat. Emberi oldalról volt a legnehezebb, hiszen nagyon jó barátságban voltunk Szaszkóval, és ha ezt nézzük,  soha nem is folytattuk volna nélküle. De megtanultuk évekkel ezelőtt már, hogy pusztán baráti alapon, a szakmai dolgokat a barátság hátterébe szorítva lehetetlen előrejutni! Ezt minden racionálisan gondolkozó zenekarvezető osztja szerintem. Nem csak zenében, hanem úgy globálisan gondolom.

Krisz: Kiderült, hogy mindkét félnek voltak problémái a másikkal, mégis ettől függetlenül barátilag búcsúztunk el. Ehhez képest meglepő volt Szaszkó közleménye, amit az ősszel megbeszéltek ellenére közzétett az ünnepek előtt, mert valóban úgy jött le, hogy indokolatlanul kitúrtuk a zenekarból. Sokan azonnal be is támadtak minket, még mielőtt mi bármit reagálhattunk volna. Úgy látszik, nálunk egy tagcsere sem problémamentes..

Tomi: Tisztában voltunk vele, mit kockáztatunk, hiszen nem volt konkrét jelöltünk…Tehát konkrétan nem volt énekesünk úgy 2-3 hónapon keresztül! Egyet tudtunk, egy helyben állni nem bírunk tovább. Sem Krisz, sem én, sem a többiek nem akartuk így folytatni. Ott volt még a régóta dédelgetett álmunk, a külföldi lemez, az angol dalok, hiszen egyre inkább érdeklődnek irántunk. Ez is teljesen lehetetlen lett volna, most pedig kinyílt ez a kapu is. Egyik kedvenc könyvem – mely a Mount Everest első megmászásáról szól – szerzője, Sir Edmund Hillary azt a címet adta kötetének: „Kockázat nélkül nincs győzelem!”

HRM: Új énekesetek a nagyközönség számára eddig ismeretlen Gudics Máté lett. Hogyan bukkantatok rá?

Krisz: Elindult a youtube-os keresgélés, és Danika talált rá Mátéra. Máté másik zenekaráról, a Gamblers-ről látott pár koncertfelvételt, ott figyelt fel az eszméletlen tehetséges, fiatal énekes/gitárosra. Volt még néhány jelölt, de egy idő után mindenki egyértelműen őt akarta a zenekar énekesének. Szándékos koncepció volt, hogy nem a hazai rock szakma ismert, elismert, esetleg hírhedt és számos zenekarban éneklő énekesei közül választunk majd, mert mindig is fontosnak tartottuk, hogy legyen egyéni megszólalása a zenekarnak.

Tomi: Igyekeztünk nem feltétlen a saját színterünkön leragadni, hanem a hangra mentünk elsősorban. Több ismert pop színteres arc is képben volt – és higyjétek el, brutális rock hangok is vannak ott elrejtve, csak a tehetségkutatók nem mutatják –, de Máténál valahogy klappolt minden. Mai gyerek kinézetű, oroszlános hangú, jóképű, Whitesnake-mániákus, még a karjára is fel van varrva Doug Aldrich képe, mi kell még?! Szaszkót nagyon sokan szerették, és nyilván rengetegen vannak olyanok, akik személyekhez kötődnek egy zenekarban. Idehozhattuk volna David Coverdale-t is énekelni, nekik akkor is Szaszkó hiányozna, és ez így is van jól, nincs ezzel baj. Ricsi távozása is elvitt pár embert a zenekartól, Szaszkóé is el fog. Ugyanakkor a második lemezzel nagyot léptünk előre már akkor, és sokkal többen szerettek meg minket, mint ahányan elfordultak tőlünk.

Krisz:  „Elhagynak százak, jönnek ezrek.” (nevet) Ez tényleg így van abban az esetben, ha sikerül meglépned azt a bizonyos lépcsőfokot. Mi most ezen dolgozunk, hogy sikerüljön! Ezzel persze szokásunkhoz híven a nehezebb utat választottuk, mint mindig. (nevet) Végül is hatalmas szerencse, hogy ilyen hamar rábukkantunk Mátéra. Fogadjátok őt nagy szeretettel!

HRM: A közzétett új dallal egy modernebb irányba kanyarodott az Avatar zenéje. Eleve úgy kerestetek énekest, hogy passzoljon ehhez a vonalhoz?

Krisz: Igen, ez is abszolút szerepet játszott,  de – hadd szögezzem le – nem tartom okosnak, hogy sokan egy dalból leszűrték a végleges konklúziót, hogy mi most teljesen mások lettünk!  Sőt olyat is olvastunk, hogy olyanok lettünk, mint a Road vagy a Hooligans. (nevet) Ha két, már-már teljesen mainstreamnek mondható, műfajtól függetlenül profi produkcióhoz hasonlítanak minket, annak örülünk, még ha a párhuzam teljesen indokolatlan is. (nevet) De azért nem árt majd megismerni a tervek szerint idén ősszel megjelenő új lemezt teljes egészében!

Az új Avatar nem lesz teljesen más mint az eddigi. Továbbra is dallamos hard rockot játszunk, csak modernebb felfogásban. Ennek több oka van: az egyik, hogy rengeteget hatottak ránk az olyan modern rock bandák, mint a Daughtry, a Nickelback, a Hinder stb. Persze a ’80-as évek mánia is tökéletesen megmaradt, így ezt a két vonalat szeretnénk a megfelelő arányban vegyíteni. A másik ok, hogy 2013 van, és nem 1990! Kiadtunk egy bemutatkozó lemezt, ami a hazai, 20-30 évvel ezelőttre visszamutató  hard rock hagyományok előtt tisztelgett, és ez elsősorban az akkori szerzőbrigádnak volt köszönhető. Ricsosz [Szepesi Richárd, az Avatar egykori alapítója, billentyűse – Tomka] ezeket ismerte, szerette, a hatásai is ezek voltak. Aztán jött a második lemez, ahol már inkább a nyugati kedvenceink fele kacsintgattunk hangzásban, de még ott is inkább ez a világ jellemző, hiszen több Ricsosszal írt dal is van rajta. Végtére is úgy éreztük, 2013-ban nincs szükség egy harmadik ilyen lemezre, egy olyan zenekartól, ahol a tagok többsége 1990 után született. Erre számos kiváló „nagy öreg” banda van, a mai napig zenélnek, mi viszont szeretnénk továbblépni, és azt játszani, amit Tomival mindig is szerettünk volna, csak egyszerűen nem lehetett. Ettől függetlenül szó sincs stílusváltásról, kb. annyi változás lesz az új anyag és az előző között, mint az első és második albumok között. 

Tomi: Én meg is lepődtem, hogy ennyire modernizáltnak érezték az új dalt a srácok, de ennek örülök is titkon. Sikerült előrelépést mutatni, és azt sem bánom, hogy megosztó lett az új dal. Rólam sokan tudják, hogy alapvetően imádom a JÓ ZENÉT (így nagybetűvel), amibe nem csak a rock válfajai, hanem az igényes pop, westcoast, blue eyed soul, bármi belefér. Nekem mindig is az volt a nem titkolt célom, hogy olyan rockzenekar legyünk, ami bármikor át tud pattani a mainstream felé, mihelyt az befogadóvá válik újra a dallamos rockzenére. Persze nincsenek illúzióink, de szerintem arra kell törekedjünk, hogy elsősorban a jó dalok és a minőségi zene legyen középpontban, valamint a szórakozás. Ha én lemegyek egy rockkoncertre, akkor szórakozni szeretek. Szórakozni és jól érezni magam, de úgy, hogy fentről nagyon jó és igényes zene szól. Aztán pedig ne azon kelljen gondolkodnom 3 másodpercenként, hogy most milyen ritmust vagy fekvést váltott a méltán nagytudású, hihetetlen technikai felkészültséggel rendelkező tagokból álló, ugyanakkor kitaposott mackóalsóban, zsíros hajjal fellépő zenekar. Na ez nem én vagyok! (nevet)

Régóta szerettem volna egy John Mutt Lange szellemben dolgozó, hangmérnök-producerrel, zenei rendezővel dolgozni, és erre Dandó Zoli barátomnál nem létezik alkalmasabb személy kishazánkban. Az összes kedvenc lemezemen ott van a Mutt, Desmond Child, Bruce Fairbairn nevű arcok kézjegye, ami egy védjegy valójában. Ezek olyan nevek, hogy elolvasod a stáblistát, és megveszed, mert mind garancia a minőségi zenére. Jobb helyeken ez így működik: felkéred a választott  producert, és úgy szól a zenekarod, amit kitalálsz, és ami rá, a producer világára jellemző. Lehet válogatni! Ez itthon sajnos nem divat, hanem mindenki  „megfejt”, szenved, ezért kevés kivétellel mindenki ugyanúgy és úgy szól, mintha 1992 lenne. És sajnos pejoratív értelemben „magyarul” szólnak, főként a rock/metal színtér bandái.

Zolika száz százalékig velünk együtt dolgozik, beépül a zenekarba, mindenre figyel. Ha kell, lecsesz, ha kell, fogja a kezed, vagy kinyitja a szemed, hogy azt a szólót például lehet így is játszani, de sokkal jobb, ha úgy játszod, ahogy stb. (mosolyog) Egy igazi fanatikus, imádja azokat a zenéket, amiket én, rettentő nyitott, és képben van az újdonságokkal. Emellett vintage hangszerileg és stúdiótechnikailag  is mindennel 100% tisztában van. Nem véletlenül az ő keze munkáját dícsérik a magyar pop-rock színtér legismertebb lemezei.

HRM: A közzétett új dalotok a „Szívednek legmélyéről”. Miért erre esett a választásotok?

Tomi: Danika írt egy igazi „millió dolláros riffet”, ami már egy éve kb. rajta volt a telefonomon és nem tudtunk továbblépni vele. Aztán a zeneszerzős időszak megkezdésekor, valamikor novemberben átmentem hozzá, és két dal közt javasoltam, hogy nézzük meg. Elkezdtem kamuangollal felvinnyogni a verzét, majd Daninak kipattant rögtön a refrén, és kb 20 perc alatt elkaptuk. Aztán ő még gyúrt rajta, de természetes volt, hogy ez lesz a bemutatkozó, hiszen ez volt készen legelőször. Ne tekintsétek amolyan kislemez dalnak, véleményem szerint a készülő anyagon ennél is sokkal erősebb dalok lesznek! Amúgy egyértelműen pozitív a visszhang!

Krisz: Ettől függetlenül is elég erősnek éreztük ahhoz ezt a dalt, hogy ezzel jöjjünk ki először. (nevet)

HRM: Mennyiben tükrözi ez a dal a készülő lemez egészét? Milyen típusú dalok lesznek még a harmadik Avatar-albumon?

Krisz: Tartjuk magunkat ahhoz, hogy ne legyen két egyforma dal egy Avatar lemezen. Így a harmadik albumon is lesz kétlábdobos gyors nóta,mint a Hontalanul vagy az Álszent angyal, AOR-os dal, ballada, és hagyományos Hammond-orgonás, döngölős középtempó is. Szóval olyan nóták, amiket eddig is hallhatott tőlünk a közönség, csupán a hangszerelés és a megszólalás lesz modernebb, kiegészülve egy bivalyerős énekhanggal.

Tomi: Fontosnak tartom megjegyezni azt is, hogy manapság nagyon kevés olyan zenekar van a klasszikus vonalon, akik képesek megújulni, és imádattal hallgatjuk őket. Meg kell említenem a Gotthardot, a Whitesnake két utóbbi lemezét, a Lynyrd Skynyrdet,  ők például úgy maradtak az old school zenénél, hogy k...vára meg tudtak újulni, és bombasztikus, 21 századi sounddal szólnak. Valahol nálunk is ez a cél!

HRM: A korábbi két lemez kapcsán sokan nehezményezték az eddás vagy éppen a Journey-s áthallásokat. Közrejátszottak ezek a vélemények abban, hogy most kvázi arculatot váltotok?

Tomi: Soha nem játszottunk zenét a kritikák alapján, és nem is fogunk. Néhányan fordítva ülnek a lovon, a közönség van a zenekarért – persze, ha az meg- vagy kiérdemli természetesen –, és nem fordítva. Ezt nem kéne elfelejteni! Emellett soha nem tagadtuk meg a hatásainkat, de miért is kellett volna? Nélkülük, a gyerekkori példaképeink nélkül mi sem lennénk sehol. Amíg az első lemeznél Ricsosz és az én ízlésvilágom közt elsősorban a 86-93 közti Edda volt a kapcsolódási pont, addig tök megtisztelő, ha valakinek Journey-s áthallásai voltak a második lemeznél, mert azt pl. én nem vettem észre. (nevet) Továbbra is olyan zenét szeretnénk játszani, amit szeretünk, ennyi!

Krisz: Ráadásul azért furcsa, amit kérdezel, mert a Külön utakon konkrétan a Journey Separate Ways c. dal feldolgozása, magyar nyelvű szöveggel. Ezt fel is tüntettük a borítón, és elmondtuk mindenhol. Tehát áthallásról abban az esetben szó sincs! Hozzáteszem, mi jóhiszeműek voltunk az első lemezen ezzel kapcsolatban is, és ha nagyon hasonlított egy téma valamire, akkor inkább elvetettük az ötletet. Szóval a kérdésedre a válasz, elég nagy baj lenne, ha néhány negatív hang miatt változtatnánk, a saját magunknak kijelölt irányon.

HRM: Lehetett hallani olyan véleményeket is, hogy „ez az Avatar már nem az az Avatar”, amit megszerettek, a régi tagok közül is csak ketten maradtatok. Ti mit gondoltok erről?

Krisz: Valóban ez az Avatar nem az az Avatar! Mint ahogy a Paul Di’anno-s Maiden sem az, mint a dickinsonos, a Dio-s Sabbath sem az, mint az Ozzy-s, mégis mindegyik fantasztikus. A tagcserék egy zenekar életében sajnos elkerülhetetlen dolgok. Itt Tomi és én vagyunk a többiek által már régen kijelölt zenekarvezetők. Megbeszéltük, ha valaki folyton behúzza a kéziféket, vagy csak kicsit is másfelé tolja a szekeret, annak innentől mennie kell. A zenekarozás pedig egy kőkemény meló, ami sok energiát és időt igényel, és a legtöbbször nem kifizetődő. Van, aki  ezt elfogadja, eltökélt, és csinálja szerelemből, és van, aki nem bírja, elmegy önszántából, vagy el kell küldeni. Ez így működik. A banda érdeke mindig az egyéni érdekek felett áll!

Tomi: Egyetlen célunk van: minél jobb lenni! Az az álmunk, hogy a következő lemezünk minőség és elfogadottság szempontjából olyan legyen, mint a Leppardnak a ’Pyromania’ vagy a Jovinak a ’Slippery When Wet’. Mi most nagyon meg akarjuk mutatni a világnak! (mosolyog) Visszatérve a fent említett lemezekre: a mai napig vannak, akik visszasírják Paul Di’Anno-t a Maidenbe, vagy Pete Willist a Def Leppardba, pedig ott is lemezről lemezre érezni lehetett a fejlődést, és a pont 30 éves ’Pyromania’-val megcsinálták azt, amit addig rockbandának nem sikerült. Jó példa, hogy a  hatalmas rocker édesapám se vette meg annak idején a Van Halen ’1984’ lemezét, mert a Jump-ot túl kommersznek tartotta. (nevet) Elképzelhetetlen fejfájást okozott nekem ezzel a 90-es évek közepének alter-grunge-fos mocsarában, mikor be akartam szerezni mindenáron, kazettán! (nevet)

HRM: A dalpremier kapcsán a Facebookon bemuttatátok az Avatar körül dolgozó kis csapatot, amiből látszott, hogy igyekeztek profibban menedzselni magatokat. Fogtok a 3. lemezzel külföldön is próbálkozni?

Krisz: Ahogy Tomi is említette, ez egy régi terv, de egyelőre továbbra is magyar szövegekkel, itthon szeretnénk mozgolódni főleg, a többit majd meglátjuk!

Tomi: Visszatérve a kérdés első felére: valóban fontosnak tartjuk a külsőségeket is, álszent vagy ostoba dolog kijelenteni, hogy ez nem fontos. Nekem a falamról olyan istenek néztek le mindig, mint Seb Bach vagy Vince Neil, Kip Winger vagy David Lee Roth. Ez kérem hozzátartozik a rock n’ rollhoz, ha tetszik, ha nem! Nagyon komoly kis csapat dolgozik a zenekarral, ahol rádiós szakembertől a styliston át a sminkesig mindenki ötletel. Mi sosem voltunk az a tipikus „alul farmer, felül bőr” banda, nem voltunk szegecsbe bújt metal banda, ezért ki is lógtunk mindig a sorból. Készülnek az új színpadi ruhák, de mindenről majd a maga idejében!

HRM: Március 2-án debütál az új felállás a Crazy Mama Clubban. Mit kell tudnunk erről a koncertről?

Krisz: Igen, ez lesz az új felállás bemutatkozó bulija, ahol  minden célunk eloszlatni a szkeptikusok maradék kételyeit. (nevet) Sokat próbálunk, mert tudjuk, hogy most különösen kritikus lesz majd mindenki, de szeretjük a kihívásokat, és 100%-ig tudjuk, hogy jó úton járunk!

Tomi: Ez egy igazi „comeback” lesz, a zenéről fog szólni a buli, bevetünk egy-két meglepetést is. Érdemes eljönni, bizonyítani akarunk! A vendégzenekar  a Kiss  Barna által vezetett Villon Trio lesz. Aki korán jön, a 999 forintos belépőhöz Avatar CD-t kap ajándékba. Várunk mindenkit nagy szeretettel! A Facebookon itt tudtok regisztrálni az eseményre.

Készítette: Tomka