Self Tribute: Thin Lizzy, Run For Power - Pecsa Music Hall, 2012.11.13.

írta Adamwarlock | 2012.11.21.

Hiába no, én elfogult vagyok a Thin Lizzy-vel. Nem is emlékszem már, hogy mikor kezdtem el hallgatni az ikergitározás ír alapvetésének számító csapatot. A ’70-es években különlegességnek számított ez a muzsika, ami ötvözte az akkor trendi, olykor pszichedelikus rockzenét, a countys dallamvezetést, és volt benne valami, ami már a jövőbe mutatott, valami, amit majd a ’80-as évek hajnalán hallhattunk meg a NWOBHM bandák játékában. A két gitár? Az új fajta dallamvezetés? A monumentális refrének? Ki tudja ezt már megmondani, de a Thin Lizzy a hetvenes évek egy unikális csapata volt. Ezt még csak tetézte, hogy frontemberük már életében legendává vált, hiszen Phil Lynott ikonikus játéka, színpadi jelenléte, látványos mozgása és szuggesztív személyisége a csapat védjegyévé vált, neve pedig teljesen egybeforrt a Thin Lizzy-vel.

Nehéz lehet egy ilyen csapat helyzete. A frontember halála ugyanis majdhogynem kiheverhetetlen veszteséget jelent. Nagyon kevesen tudnak felállni egy ennyire jelentős szereplése után, persze van, aki meg tudja őrizni a hitelét (lásd AC/DC), de vannak olyan esetek, amikor képtelenség normális keretek között folytatni. Phil Lynott maga volt a motorja az ír csapatnak, nélküle egyszerűen nem tűnt működőképesnek a történet. És lélek nélkül a porhüvely mit sem ér. Az érdembeli helyettesítés ez esetben nem lehetett opció, hiszen nem találni a Földön még egy olyan elvetemült kalózt, mint amilyen Phil volt, ezért maradt hát az önmagunk tribute-ba fullasztása. Ez egyébként a legjobb döntés, amit meghozhattak, mert kétségkívül hiteltelen lett volna a csapat, ha nekiáll új lemezeket felvenni, de értelmetlen lett volna elvenni tőlük azt, amiért egész életükben dolgoztak. Így hát a Thin Lizzy végül is koncertbandaként megmaradt. Szerencsére így végre Budapestre is eljutottak.

Az estét a Run For Power nyitotta, akik Gary Moore rockzenei munkásságát dolgozzák fel és állítják színpadra. A zenekart Vámos Zsolt hívta életre, és rendkívül hitelesen és hűen adják elő ezeket a régi slágereket. Nem nagyon szeretnék rájuk különösebben sok szót „vesztegetni”, és ezt nem valamilyen negatív hozzáállás miatt mondom, sőt! Szerintem egy teljes estés koncert utáni, kimerítő cikket is megérdemelnének. A dalválasztás, az előadás, a hangulat mind rendben volt. Pontosan egy olyan együttesről van szó, akiket bárhol-bármikor szívesen újra megnéznék. BZ helyett, most Kiss Zoli állt a mikrofon mögött, aki ismételten bebizonyította, hogy szerintem az ég egy adta világon bármit képes elénekelni, és hangját a hangulathoz idomítani. Nagyon remélem, hogy fogom még őket látni, és nem csak előzenekari státuszban.

Viszonylag pontosan kezdett a főzenekar, méghozzá keményen, dinamikusan, ugyanis már szólt is az Are You Ready?. Sohasem volt a kedvenc számom, de tökéletes nyitás, már csak a szövege miatt is. Természetesen itt következett el a nyitányok egyik legnagyobb átka, amikor is kiderül, hogy hogyan is szól a cájg. Hát tréül, ahogyan az lenni szokott. Kevés volt ez, mint mackósajtban a brummogás: erőtlen, halk. Kb. úgy éreztem magam, mint az illusztris ’Final Frontier’ turné szigetes állomásán. Megy a nóta, de ha egy kicsit hangosabban beszélek, már simán el is nyomom a háttérzenének beillő hangosítást. Azonban itt mindenre felkészült mágusok ülnek a keverőpultok mögött, akik lepipálják bizony a 2010-ben kudarcot valló szakembereket, és a Jaibreak már úgy szólt, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva. Nem vitte le a fejünket, de szépen hallottunk mindent. Ha már Jailbreak… Újra és újra rá kell ébrednem a Thin Lizzy zsenialitására, amikor csak meghallom a kedvenceimet tőlük. Ebben a dalban is benne van minden, a vagányságtól a katarzisig.

Persze az igazi kérdés az, hogy maguk a zenészek hogyan teljesítenek. Megállja-e a helyét élőben a Thin Lizzy-nek ez a felállása, vagy csak egy emlékzenekart látunk a színpadon. Szerintem valahol a kettő között kell keresni az igazságot. Természetesen kérdés sem férhet a csapat egyik felét kitevő nagy öregek teljesítményéhez és hitelességéhez. Daren Wharton a billentyűk mögött hozta a kötelezőket, csodát nem alkotott, de játékával mégis rengeteget hozzátett a hangulathoz. Az egyetlen megmaradt őstag, Brian Downey szilárdan adta az alapokat, és jó ismerősként üdvözöltek minket azok a figurák, amik anno a csapat egyedi hangzását megadták. Aztán persze itt volt Scott Gorham. Megmondom őszintén, ha ő sem lenne benne a csapatban, akkor engem az egész nem nagyon érdekelt volna. Amikor ő belépett a bandába, akkor szilárdult meg a Thin Lizzy hangulati világa, és innentől kezdték el készíteni a legjobb lemezeiket. A most már leginkább Faludy Györgyre emlékeztető frizurát viselő gitároson azért látszik a kor. Egyre több szólót adott át Damon Johnsonnak (aki aztán Alice Coopertől Santanáig mindenkinél megfordult), de nem is baj, hiszen azonnal felismertük, ha ő tépte a húrokat.

Nagy kíváncsiság övezte az „új fiúkat”, akik érzésem szerint jól teljesítettek. Nem vitték túlzásba, nem tolták magukat előtérbe, tudták, hogy hol a helyük a csapatban. Zeneileg teljesen rendben volt a dolog, kellő alázattal nyúltak ezekhez a régi-régi dallamokhoz. A Manowarba illő fizimiskával bíró Marco Mendoza alkotta Phil Lynott basszusgitáros felét. A fickó életművére rápillantva láthatjuk, hogy ő is nagy utazó, mert azok listája, akikkel valaha együtt muzsikált, nem kisebb nevekből állnak, mint Dave Coverdale, Tommy Shaw, Bill Ward, Tim „Ripper” Owens és Ted Nugent. Ő is erős tempót diktált és tökéletesen idomult a dalokhoz. Aztán itt van nekünk az, aki Lynott helyett jelenleg adja a Thin Lizzy arcát, azaz Ricky Warwick. Nos, ő nem tudja azt hozni, amit a tragikusan elhunyt frontember. Nagyon nem. Viszont hoz helyett-e mást. Phil Lynott egy annyira karizmatikus frontember volt, hogy akik megpróbálná utánozni, az akarva akaratlanul is bohócot csinál magából. Warwick ezt meg sem próbálta, hanem hozta önmagát. A dalokat el tudta énekelni, de amúgy szerintem nem sok énekesnek törne bele a bicskája a dologba. Itt a hangulat átadása a kérdés, amit Ricky meg tudott oldani. Persze a saját módján, de fiatalosan, vagányan, keményen hozta figurát. Ilyen egy jó frontember.

Az estén egy valóságos best of programnak voltunk fültanúi, és a Thin Lizzy életmű majdnem minden egyes állomását bejártuk. Én külön örültem, hogy a Snowy White éra mindkét lemezéről elhangzott egy-egy tétel, de ennek sajnos az lett az ára, hogy kimaradt az Emerald. Persze imádom a Chinatown-t, de azért a csapat egyik legnagyobb slágere helyére nem tenném be. Ez nagy szívfájdalom volt, és igen nehezen tettem túl magamat rajta, mert a személyes kedvenc számom maradt így ki a programból, de ettől függetlenül a buli megállta a helyét. Elhangzott természetesen a Whiskey In The Jar, a Suicide, a Cowboy Song. A katarzist a közönségnél naná, hogy a Boys Are Back In Town érte el, aminek minden rocker kívülről fújja a szövegét. Szerintem a legnagyobbat a Massacre ütötte, ami ahhoz képest, hogy 1976-os szerzemény, már akkor sokkal modernebbnek hatott a korszakban megszokott nótáknál. A csapat nem a hetvenes évekbeli hangzással állt ki, hanem sokkal inkább modernizálta, maivá tette azt. Erősek voltak a mélyek, döngve szóltak a gitárok, tehát egy XXI. századi produkció volt, ami szerintem jót tett a zenekarnak. Ezzel bármilyen közönség elé kiállhatnak, és mindenképpen hatásos koncertet tudnak adni.

A koncert végén még elhangzott a Gary Moore neve által fémjelzett Black Rose, hogy aztán tényleg átfogóan bejárjuk 20 év zenei termését az ír csapattól. Milyen volt ez a buli összességében? Szerintem nem lehet ok panaszra. Elhangzottak a slágerek, voltak azért kevésbé játszott darabok is, a hangulat jó volt. Nem katartikus, csak szimplán jó, de mit is várhatnánk egy olyan csapattól, akik 1983 óta nem adtak ki új lemezt. Szimpatikus emberek játszották egy már letűnt kor zenéjét. Fanyalogni lehet, hogy ez nem olyan, mint a régi, csak nem érdemes. Aki a megfelelő hozzáállással ment el erre a bulira, az remekül szórakozott. Nekem nem okoztak csalódást.

Setlist:

Are You Ready / Jailbreak / Don't Believe a Word / Killer On The Loose / Chinatown /  Dancing in the Moonlight / Massacre / Angel of Death / Still in Love With You / Whiskey in the Jar / Sha La La / Suicide / Cowboy Song / The Boys Are Back in Town /// Rosalie / Black Rose

Szerző: Adamwarlock

Képek: pearl69

Köszönet a Concertónak!