Blind Guardian + Astral Doors 2006. október 13., Planet Hall, Bécs

írta Tomka | 2006.10.25.

Mostanában már szinte minden banda európai turnéja érinti kis hazánkat, ám sajnos van néhány kiváló kvalitású, és emellett hí­res banda, akiket itthon nem képességeikkel egyenes arányban preferálnak, í­gy az értük kifizetett "sztárgázsi" sem térülne meg a bevételből. Ezen együttesek közé tartozik a német speed/heavy metál egyik alapkövének számí­tó Blind Guardian is, mely idén "körbebombázta" kis hazánkat, de a Rock The Nation-nek köszönhetően ezúttal Magazinunk is tiszteletét tudta tenni a bécsi állomáson... A Bécsbe való kiutazás, - a város megtekintését csupán egy Interspar meglátogatására való korlátozás ellenére is, - mintegy fél napot vett igénybe, még egy, a budapesti, és magyarországi közlekedés hátulütőin a szarkazmusával könnyedén felülemelkedő cslp-s vezetővel is, a fuvarért pedig ezen beszámoló kiváló lehetőséget kí­nál a köszönetnyilvání­tásra. A Planet Hall, mint koncert-, ill. szórakozóhely, tulajdonságai nem feltétlenül indokolják a magyarországinál szí­nvonalasabb fellépők egy hónapra jutó számának az itthonihoz képest relatí­v nagyobb számát, hiszen nem mondható "ápoltabbnak", tisztábbnak, mint például egy Petőfi Csarnok, sem nagyobbnak, és hangzás terén sincsenek egetverő különbségek, pedig a még az ottanihoz képest is magas árak megfelelő indokul szolgálhatnának a minőségi javulásnak. Mindenesetre egy autónyi társaság Bécsbe való kiutazása a költségek arányos elosztásával egy megfelelő bandáért fizetett belépővel és útiköltséggel együtt sem rúg olümposzi magasságokba, í­gy bátran ajánlható a csak határainkon kí­vül, de közel lévő koncertek megtekintése, melyre legkiválóbb példa az október 13-án megrendezésre került Blind Guardian koncert, ami a baljóslatú dátum ellenére balszerencsét nem, de meglepetéseket mindenképp hozott... Az est főattrakcióját felvezető együttes ezúttal nem más volt, mint az aranytorkú Nils Patrick Johanssont soraiban tudó, leginkább a Black Sabbath Tony Martin/Dio érás zenei vizeken evező Astral Doors, amely a közönség körében való relatí­v ismeretlensége ellenére is hangos tetszésnyilvání­tás keretében adhatott koncertet. Most volt először szerencsém élőben megtekinteni, ill. meghallgatni a számomra hangjával mindig felfokozott zenei élményt nyújtó Patrickot, aki az elvárásoknak megfelelően prezentálta a kiváló dallamokat, ám frontemberi minőségében nem nyújtott Andy B. Franckhez hasonló produkciót. Kissé visszafogottan, de magabiztosan kezelte a közönséget, a kellő helyeken felpörgetve azt egy kis tapsoltatással, vagy énekeltetéssel, ahogy azonban a zenekar többi tagja sem, ő se - valószí­nűleg a szí­npad nyújtotta térbeli korlátok miatt - vitt véghez megerőltető fizikai teljesí­tményt, statikus látványképet nyújtva ezzel. A setlistet arányosan, a 3 albumukról egyenlő mértékben (mindegyikről 3 számot kiválasztva) szemezgetve állí­tották össze, természetesen a legjobb számokat preferálva, ami pláne előzenekari státuszukat tekintve teljesen érthető, a gyorsabb, húzósabb nótákat a középtempós, bólogatós, tipikus Dio számok között elhelyezve, í­gy a koncert, és a hangulat leülésének gondolata egy pillanatig se vetődhetett fel. Johan Lindstedt dobos, ill. Jocke Roberg szintetizátoros a háttérben eldugva fértek csak el, azonban a két gitáros, Joachim Nordlund, és Martin Haglund a szí­npad két szélén látványos, feldobott hangulatú játéka, és legfőképp ikergitár-szólói kárpótoltak a felemás szí­npadképért. A hangosí­tás teljesen mértékben megfelelő volt (később is), az ének kiemelésének minél nagyobb fokú esetleges dí­jazása már csak a saját í­zlésficamom eredményének tudható be. Nagyon kí­váncsi lennék az Astral Doorsra egy önálló koncert keretében, ahol nem "kötelező" számukra feltétlen egy best of programmal előrukkolni, hanem kedvükre mazsolázgathatnának 3 albumuk igencsak szép kí­nálatából, hogy elővehessenek olyan kiváló nótákat is, mint például az Oliver Twist, de szőrszálhasogatás lenne nem kijelenteni, hogy egy profi, kiváló koncertet láthattunk, és hallhattunk a Blind Guardian felvezető aktusának előadásában. Setlist Black Rain Bride Of Christ Tears From A Titan Time To Rock Evil Is Forever London Caves Of The Son And The Father Hungry People ---------------------------------------- Cloudbreaker A két koncert közötti alig ž órás szünet alatt fedeztük fel, hogy bizony itt a kinti kocsmarészben TV-n "közvetí­tik" a koncertet, talán azoknak, akik nem férnek be a terembe, vagy pedig nem bí­rják a nagy tömeget, ami elnézve az igencsak erős teltházat, valószí­nűleg jól is jött egyeseknek. A helységnek viszont ugyanolyan szintű volt a szellőzése, mint a Kultiplexnek, í­gy a nagy meleget csak a szerintem még külföldi viszonyokhoz képest is drága (3,6 euro) sörrel lehetett túlélni, ám előnyére legyen mondva, hogy szabadon lehetett ki-be járkálni a Planetbe, í­gy aki megcsömörlött a melegtől és a cigarettafüsttől, az nyugodtan levegőzhetett kicsit a szünetben. Az est fénypontja, a Blind Guardian egy rövid késéssel, a saját maguk által kialakí­tott tradí­ciót ápolva a War of Wrath-al, a Nightfall In Middle Earth introjával kezdett, amit, - mint ahogy, ha máshol nem, a 2004-es Imaginations Through The Looking Glass dvd-n láthattunk,- a közönség együtt "szavalt", (The field is lost, everything is lost), majd berobbant a hivatalosan négytagú banda az Into The Storm-al. Hansi hangjának makulátlan mivolta rögtön észrevehető volt, végig a koncert folyamán lemezminőségben reprodukálta a nótákat, külön öröm volt sajátos hangszí­nét élőben is hallgatni a kiváló nóták előadása során. Ezt követte, természetesen, a Nightfall, az elmaradhatatlan közönségénekeltetéssel, és meg merném kockáztatni, hogy a refrének során Hansi alulmaradt volna egy "hangerősségi" versenyben: itt megjegyezném, hogy a sokat szidott osztrák közönség ezúttal nagyszerű "formában" volt, maximális elvárható lelkesedéssel tombolta végig, szó szerint, a koncertet, méghozzá nem is véletlenül, mert ami ezután következett, attól mindenkinek leesett az álla, kinek pozití­v, kinek negatí­v utóhanggal. Az együttes ugyanis a továbbiakban igyekezett szinte teljesen kerülni a slágereket, a régi, és a gyors számokat, felváltva vette elő az akusztikus lassú számokat, és a középtempós dalokat (szó sem volt itt a korai vonalas speedelésről). Következett az A Past And Future Secret, hangos ováció közepette. Sajnos méltatlanul kevéssé preferált ez a gyönyörű "sláger" a Guardian koncerteken, és ezzel a számmal egy kisebb Imaginations blokkot indí­tottak el, amit csak egy szám közbeékelésével szakí­tottak meg, mivel ezután jött a Bright Eyes, amely során a hangulat az eddigi tetőfokára hágott. Hansi gyönyörűen kitartotta a refrént, í­gy kell ezt csinálni ebben a korban is, minden elismerés megilleti, annak ellenére, hogy frontemberi szerepkörben rá is ráférne egy kis gyakorlás: amióta letette a basszusgitárját, ami a mikrofon elé való cövekelését legalizálta, nem nagyon tud mit kezdeni magával a kissé esetlen fel-alá járkáláson, kézcsapkodáson, és egy kis headbangelésen kí­vül, de hát ez legyen a legnagyobb problémánk, amit felróhatunk Neki! A közbeékelt szám nagy meglepetésre a csak egy single-n szereplő Harvest of Sorrow volt, amit a közönség is kissé visszafogottabban dí­jazott, ám ezt követte egy dupla adag Imaginations a Mourdred's Song és az And The Story Ends formájában, amely alatt maximális fordulatszámon pörgött a koncert. A terem első állapotának tekinthető túlzsúfoltság folyamatos csökkenése tendenciózus volt, í­gy a koncert előrehaladtával egyre kényelmesebben álldogálhatott, vagy éppen tombolhatott a koncertet egy nagyon okos döntés folytán meglátogató BG fanatikus. A koncert talán legnagyobb, koncerteken permanensen jelenlevő slágere a Valhalla volt, azonban a koncert hangulatához megfelelően applikálva csupán a refrén hangzott el, a közönség által énekelve túlnyomórészt. Hansi csak beindí­totta a "gépezetet", amikor egyszer elénekelte, viszont leállí­tani már nem tudta a bemelegedett közönséget. Az énekes külön meg is köszönte a lelkesedést, és itt már felvezetésként közölte, hogy az aznapi koncerten jelenlevőknek egy különleges show-ban lesz része, melynek bizonyí­tásaképpen rögtön előkapták újfent az akusztikus gitárokat André Olbrich és Marcus Siepen urak, hogy előadják az új album, az A Twist In The Myth akusztikus slágerét, a Bard's Song-ra hajazó Skalds & Shadows-t , mindenki legnagyobb örömére. A háttérben - ellentétben az Astral Doors koncerttel, ahol valószí­nűleg a helyhiányból kifolyólag nem volt dí­szlet, csak Ehmke letakart dobcucca rikí­tott fehérségével - időként vetí­tések tették még szí­nesebbé a koncertet: az adott számhoz kapcsolódó különböző borí­tók, ill. például az ezután következő Another Stranger Me esetén a klip részletei voltak láthatóak, amely szám sok embernél okozott adrenalin szint növekedést, s ami a klasszikus Lord of the Rings sláger alatt még magasabb csúcsok felé tört - a szám végén lévő refréndózis duplázóval előadva a koncert egyik csúcspontját jelentette sok ember számára. Amit hiányoltam erről a koncertről, akár konvencionális, akár nem, pár szólót mindenképpen kifejezetten dí­jaztam volna ilyen fokú hangszeres tudással rendelkező zenészektől, azonban a hiány okozta lyukat kiválóan tömte be a ráadás előtt utolsóként előadott And Then There Was Silence progresszí­v metálorgiája a maga majd 15 percével. A ráadás összeállí­tása szintén mindenképpen érdekesnek titulálható, eltekintve, hogy a Bard's Song szerepeltetése természetes kiküszöbölése volt egy esetleges "lázadásnak", hiszen ekkor ezt már mindenki hangosan követelte. Egy klasszikus sláger, a Time Stands Still eljátszása végül is várható volt, de hogy a Carry The Blessed Home szerepeltetése milyen csavaros logika folytán magyarázható, arra még a mai napig valószí­nűleg senki nem jött rá, hiszen semmiképp nem nevezhető egy kiemelkedő számnak a Guardian történetében. Ami ezután következett, az azonban minden eddigi meglepetésre rátett egy lapáttal, mégpedig az általam eddig érthetetlen módon mellőzött feldolgozáslemezükhöz való visszanyúlás. Konkrétan a Barbara Ann fantasztikus módon metálba ágyazott változatát hallhatta a nagyérdemű, a srácok választásának jutalma pedig a közönség részéről egy maximális fokra hágó tombolás lett, természetesen. A legnagyobb kérdés, ami felmerülhetett a mostani Guardian koncert kapcsán, hogy vajon hogyan fog hatni Thomen hiánya a srácokra, azonban erre könnyű válaszolni, hiszen látva a banda egységes képét, itt tényleg véget ért egy korszak, Frederik Ehmke láthatólag kiválóan beilleszkedett a bandába, ugyanolyan élvezetes játékot produkálva, mint anno elődje tette. A Blind Guardian ezen koncertjével, amolyan dadaista módra, egy hatalmas fityiszt mutatott mindenféle elvárásnak, őszintén bevallva ilyetén húzást maximum a Dream Theater gárdájából néztem volna ki, de már az a tény, hogy ilyet meg mertek lépni, mindenféleképpen elismerésre ad okot, de ne feledkezzünk el arról, hogy emellett egy fantasztikus koncertet hallhattunk, kifejezetten a "hardcore" rajongóknak dedikálva, akik minden bizonnyal egy felejthetetlen élménnyel lettek gazdagabbak. Setlist War of Wrath Into The Storm Nightfall A Past And Future Secret Bright Eyes Harvest of Sorrow Mourdred's Song And The Story Ends Valhalla outro Skalds & Shadows Another Stranger Me Lord of the Rings And Then There Was Silence ---------------------------------------- The Bard's Song (In The Forest) Carry The Blessed Home Time Stands Still (At The Iron Hill) ---------------------------------------- Barbara Ann Köszönet a lehetőségért a Rock The Nation-nek. A fotókat a cslp-s srácok készí­tették, köszönet a segí­tségükért! Tomka