Kedvenc Lemezeim: Gamma Ray: No World Order!

írta Jocke | 2012.10.08.

Rég volt már, hogy egy munkatársunk klaviatúrát ragadjon, hogy egy számára kedves lemezről írjon pár sort. Most Jocke kolléga vállalkozott arra, hogy egy ikonikus albumot vegyen górcső alá, ami az ő szívében különleges helyet foglal el.

Tökéletes nem létezik. Még a sokak által annak mondott gömb is csak elméleti síkon az, ám megalkotni már képtelenség. Így szerintem a zenében sincs hibátlan alkotás. A Gamma Ray ’No World Order!’-e sem az, mégis olyan atmoszféra lengi körül, amelynek köszönhetően nálam minden más metalzenei albumot megelőzött a képzeletbeli ranglistán. Noha a legtöbb Gamma Ray fanatikus talán a ’Land of the Free’, esetleg a ’Power Plant’, netán a ’Heading for Tomorrow’ mellett tenné le a voksát, én azt az albumot választom, amely számomra a zenekar nagy korszakának csúcspontját jelenti. Ez a „nagy korszak” persze csak egy általam kreált fogalom, nem kell ebből messzemenő következtetéseket levonni, mindössze annyit jelent, hogy szerintem a ’Land of the Free’, a ’Somewhere Out in Space’, a ’Power Plant’ és a szóban forgó ’No World Order!’ (tehát 1995-2001) alkotják a Gamma Ray nagy négyesét. Abban viszont alighanem többen egyetértenek velem, hogy az azóta nyugdíjas tempóban megjelenő albumok (’Majestic’, ’LOTF II’ és ’To the Metal!’) a kilencvenes évek közepének-végének/ezredforduló környékének színvonalát már nem tudják hozni, noha a ’Majestic’-et a minap hallgattam, és már sokkal jobb albumnak látom, hallom, mint frissiben, hét évvel ezelőtt.

A ’No World Order!’-t amellett, hogy zeneileg kifogástalan Gamma Ray slágereket tartalmaz, elsősorban dalszövegei miatt kedveltem meg. A borító már évek óta ecsetért és vászonért kiabál velem, szerintem nehezen lehetett volna ennél jobban visszaadni az album mondanivalóját. A ’No World Order!’ egy konceptalbum, amely olyan témákat feszeget, mint az emberi agy tömeges elbutítása, a világ és az emberiség megfigyelése, irányítása, valamint egybeolvasztása és a  mindezekkel szembeni ellenállás. Kai mindig is kész volt kinyilvánítani véleményét az olyan témákról, amelyeket a nagy többség divatos szóval élve összeesküvés-elméleteknek hív. A ’No World Order!’ dalait az új világrend (New World Order) elleni tiltakozás fogja össze. Javallott utána járni a témával kapcsolatos információknak, bár sajnálatos módon nagyon sok a megtévesztő írás az interneten, aminek természetesen több oka is van. Órákat lehetne mesélni a tartalomról, nagyon érdekes például a borítón felfedezhető mindent látó szem, amelyet számos forrás az Illuminátusok rendjéhez társít, s amely ellenpólusként csatlakozik a Gamma Ray egyik védjegyévé vált jin-jang szimbólumhoz. Mint ahogy az is, hogy az album egy nappal a 2001. szeptember 11-i történések előtt jelent meg, de a legbölcsebbek talán akkor maradunk, ha átevezünk a zenei oldalra…

Az elejétől a végéig zseniális mind a 11 dal, már a felvezető Induction megteremti az egész lemez alaphangulatát. A Dethrone Tyranny fenyegető atmoszférája, a The Heart of the Unicorn Judas Priest-szerű sikolyai, a könnyedebb Heaven or Hell slágeressége után még csak az út elején járunk. A Gamma Ray-re mindig is jellemző bombasztikus refrének mindegyik dal erősségei, az egységesen erős mezőnyből azonban így is ki tud törni az Eagle, amely a Rebellion in Dreamland mellett a zenekar talán legjobb alkotása. Épp emiatt mindig is nagyon szerencsés lépésnek tartottam, hogy Hansen átvette a mikrofont Ralf Scheeperstől. Scheeperst alapvetően jobb énekesnek tartom, de ilyen dallamokat csak Kai tud írni – vagy legalábbis nagyon kevesen. Az album egyik legérdekesebb és legdermesztőbb dala a Follow Me, még akkor is, ha szerkezetében egy egyszerű felépítésű számról beszélünk, de kevésbé érdektelen a Solid is, amely egy-az-egyben a Judas Priest Rapid Fire-je. Akárhogy is nézem és hallgatom, itt nincsenek üresjáratok!

Ahogy ez elején említettem: nem lehet tökéletes semmi, ahogy a ’No World Order!’ sem az, számomra mégis az európai power metal legfényesebb gyöngyszemét jelenti. Nincs mellébeszélés, nincs kísérletezés, nincsenek 7-8 perces dalok: a Gamma Ray hetedik albuma egy NWOBHM hatásokat magán hordozó, fogós dalokkal telepakolt mestermű. Nyilván nagyon nem kell bemutatnom a heavy metalt kedvelőknek, de aki esetleg mégsem találkozott volna még vele, annak erősen és persze szeretettel ajánlom. Alapmű.

-Jocke