Murphy estéje: Sabaton, Eluveitie, Wisdom - Bécs, Arena, 2012.09.26.

írta Hard Rock Magazin | 2012.09.28.

Végre eljött ez a nap! Nézze el nekem a kedves olvasó, ha ez a beszámoló egy kicsit személyesebbre sikeredik, mint a megszokott. Sok évvel ezelőtt a Szigeten találkoztunk először Molnár Mátéval, a Wisdom basszusgitárosával. Éppen a Hammer sátor környékén lézengett, és szóba elegyedtünk vele. Akkor még csak pár bulijukat láttam, elsősorban neves nemzetközi előadók előtt. Már akkor tetszett az a fajta zene, amit nyomtak, és akkor úgy éreztem, ezen az általam nagyon is kedvelt vonalon a Wisdom az egyik legerősebb itthon. Az évek folyamán nagyon jó, mondhatni baráti viszony alakult ki köztünk, elég közelről láttam az évek alatt végbemenő dolgokat. Megtisztelnek a bizalmukkal és meghallgatják, néha ki is kérik a véleményemet. Így, mikor kiderült, hogy az aláírt szerződés után rögtön egy hatalmas dobással kezdik el nemzetközi megmérettetésüket, tiszta sor volt, hogy a turné első részének valamelyik állomásán ott a helyem. Az őszi programba beleégett ez a szeptemberi nap, még egyik kedvenc énekesem szólóestje sem tudott eltántorítani a koncerttől.

Ilyen előélettel álltam ott a fotósárokban, és az intro kezdetekor libabőrös lettem… Tudom, vén szentimentális faszi vagyok, de annyira örültem, hogy sikerült, megcsinálták, ott vannak. Európa vezető metal újságjában, a német Metal Hammerben a hónap turnéjának nevezett körút első fellépője a magyar Wisdom! Lássuk, mit is kaptunk ezen a különleges estén – sajnos nem a legjobb Wisdom-bulit. A hely közelsége miatt sok magyar – köztük rokon, ismerős, hozzátartozó – volt jelen, de sajnálatos módon a technika ördöge és a betegség is közbeszólt. Pedig jól kezdődött a koncert, bár az érezhető volt, hogy Nagy Gábor hangja nincs top formában, de ekkor ez még nem volt nagyon zavaró. A közönség nagyon lelkesen fogadta a srácokat, és az elmúlt hetek koncertjei is sokkal összeszedettebbé tették a zenekart. Mert annál jobb „gyakorlás” nincs, mint nap mint nap több ezres közönség előtt fellépni. A Falling Away from Grace alatt még flottul mentek a dolgok, és hála az erre a napra, Bécsbe kiruccant megszokott fénytechnikusnak, a dalok tökéletes ritmusban kaptak kellemes fényeket. 

A Somewhere Alone alatt már kellemes bólogatásba kezdett a közönség, majd a szám végén Balu felpattant a dobok mögül, és pergővel a kezében lerohant a színpadról, és konkrétan „szétverte” a cájgot. Mike Terrana szólói és dob-bemutatói alatt van olyan rész, amit Mike nagyon imád, amikor szétütheti a hangszerét. Dobok nélkül a sorban következő Live Forevermore nem hangozna túl jól, így a srácok mintha mi sem történt volna, belekezdtek egy akusztikus Heaven and Hellbe, ami baromi jól sült el. A közönség nagyon jól vette a lapot, és kellemes tapsot adtak alapnak a dob helyett. A szám fináléjára véget ért a javítás, és újra teljes elánnal következhetett a Live Forevermore.

Ami feltűnt, hogy NG a folyamatos koncertezés alatt nagyon belejött a közönség hergelésébe, ami ezeknél a számoknál nagyon jó tud lenni. És mi énekeltük is, amit kellett, nem volt kínos csönd a teremben, amikor a közönségen volt a sor – gyorsan tanulnak az osztrákok, vagy utánanéztek a bandának. Mátéra most nem hárult vokálozási vagy hörgési szerepkör, így Ő sétált folyamatosan a két gitáros közt, fel-alá. Gábor hozta laza formáját, jó nézni, amikor könnyedén kitekeri a csuklóiból ezeket a szólókat és riffeket, közben persze folyamatosan rázza sörényét. Furcsa volt elsőre, hogy a színpad bal oldalán látom, ott nagyon sokáig Zsolt állt, viszont a mostani jobb oldal is kellően erős.

A zenekart kisegítő Ágota Csabi nagyon jól passzol a zenekarba. Pechünkre a fehérvári, FEZEN-es bulin elment az áram, és ennek az volt a következménye, hogy Csabi gitárját nem lehetett visszakapcsolni, így hosszabb távon csak itt láttam. De nagyon jól nyomta, ám ezen a napon az Ágota család átka Őt is elérte, a záró Judas alatt a húrja szakadt el, így a végét már csak négyen nyomták el. Ez van, ha az ember még a sor elején játszik, és kisegítő technikai személyzet nélkül tolja le a turnét - a srácok elmondták, hogy ezen kívül szerencsére csak a legendás Z7-ben voltak technikai problémáik.

A Maiden Wasted Years c. számára esett a zenekar választása, már ami a feldolgozást illeti, és meg is tette a hatását a szám, igazi őrület kezdett kialakulni a közönség körében. Murphy harmadik törvénye ezen a napon az énekes NG-t érte utol. A koncert után tudtuk meg, hogy a turnén dolgozó egyik road átadta a megfázást, és annyira kész volt NG, hogy az is kérdéses volt, hogy egyáltalán fel tudnak-e lépni ezen az estén. Felléptek, de a Maiden alatt már hallható volt, hogy Gábor néha igencsak erőlködik, hogy meglegyenek azok a hangok. Kár, pedig tudjuk, hogy nagyon jó torka van, úgyhogy remélhetőleg hamar kikezeli a torkát, és a turné többi állomásán már tökéletes formában lesz a hangja. A közönség nagyon hálás volt a buliért, nagy ováció búcsúztatta a tagokat. A hangzás nem volt tökéletes, de engem igazából ez annyira nem érdekelt, mert ott voltam egy olyan bulin, ahol kedvenc magyar zenekarom a jelenkor egyik nagy zenekara előtt mutatkozhatott be. Ennyi probléma ellenére élvezetes bulit nyomtak a srácok, és mint tudjuk: „Ami nem öl meg, az erősebbé tesz”. Tökéletes és hosszú koncertnek ott lesz majd a decemberi, pesti buli. További jó utat, srácok, és ennél szerencsésebb koncerteket a turné hátralévő részére!

Setlist:

Fallin Away from Grace / Somewhere Alone / Heaven and Hell / Live Forevermore / Wasted Years / Wisdom / Judas

A folk metalos svájci Eluveitie muzsikáját sosem éreztem közel magamhoz, több alkalommal láttam őket, de valahogy a folkos metalból jobban bejön a bulizós, laza verzió, mint ez a hörgős fajta. A koncertből konkrétan az első három számot láttam-hallottam, mivel a buli alatt interjút készítettem a Wisdom-os srácokkal a turnét illetően, ami hamarosan itt a HRM hasábjain lesz olvasható. De itt most a svájciakról van szó, akiknél a mostani turnén mutatkozott be a körúton kisegítő új gitáros srác. Azt kell mondjam e rövid idő alatti tapasztalatból, hogy Rafael Salzmann nem lóg ki a bandából. Persze a tekinteteket továbbra is Chrigel Glanzmann vonzza, mert egy igazi energiabomba a srác, mondjuk nem Joakim-i mércével. Számomra mindig is furcsa volt, hogy két hörgés közt a farzsebből előkapja furulyáját, és szólózik vele egyet.

A rendelkezésre álló kis teret rendesen megtöltötték, az előretolt dobszerkó elé bezsúfolt 6 ember nem nagyon mozgott az elején. Meri Tadic hegedűsnél eddig nem tűnt fel, hogy a vonóját milyen furcsán, szinte a közepénél fogja, és úgy csal ki remek hangokat hangszeréből. Anna Murphy tekerőlantos hölgy viszont vokálozik is rendesen, bár ne tenné. Lehet, hogy csak ezen az estén nem volt formában, mert énekhangja nagyon bántó volt. A többi hangszeres remekül muzsikált és a beszűrődő zajból úgy gondolom, jó hangulatot teremtettek. De tény, hogy addigra már ki lehetett tenni a megtelt táblát, annyian voltak. Amúgy a turnén általában ezek a jelenetek játszódnak le, nagyon sok helyen van teltház. Mégiscsak a „Hónap turnéja”, vagy mi…

Délután, útban Bécs felé, az autópályán haladva egyszer csak egy több kamionból álló konvojt értünk utol, mint kiderült, minden egyes platón egy-egy tankot vittek. Gondoltuk, vagy megszálljuk Ausztriát, vagy amiben reménykedtünk, hogy ezek a tankok a Sabaton zenekar színpadi kellékei…  (Mint kiderült, nem azok voltak.) A Svéd Seregre éppen befejeztük a beszélgetést, így újra ott álltam a csatametalosok előtt, idén már harmadik alkalommal. Eddig láttam egy nagyon látványos fellépést a cseh MOR-on és a FEZEN-en, ahol a sátorba szorultak a srácok, annak falát viszont rendesen megmegbontották a rajongókkal. Ezért egy picit rendhagyó lesz ez a beszámoló, ugyanis másolni nem akarom magamat, így a fesztivál buli és a saját turné közti különbségeket emelném ki.

A kétszintes színpadkép egész pofásan nézett ki, az emeleten található két szélső kifutó a Maiden színpadképét juttatta eszembe, persze kicsinyített verzióban. Ami nem változott, az a kezdés, a Ghost Division most már állandó nyitónótává nőtte ki magát, és akkora elánnal kezdenek bele minden egyes alkalommal, mintha csak azt az egy számot játszanák el az este folyamán. Joakimba szerintem egy nagy adag Duracell-nyuszit építettek bele, hogy így bírja a rohangálást, majd minden este bő másfél órában… És még az utolsó számoknál is mosolyog, rohangál, ugrál, és lihegés nélkül énekel. Mivel ez egy headliner turné, itt aztán rendesen meg kell mutatni az új lemezt, így is tesznek kedves svédjeink, mindjárt a kezdés után dupláznak is az új albumról – nekem ez a két kedvencem jelen pillanatban a lemezről. A Gott Mit Uns és a Poltava olyan frenetikus kezdést prezentál, amit az osztrák közönség nagy üdvrivalgással vesz tudomásul, és szinte nem engedi a zenekart tovább játszani a folyamatos tapssal és skandálással. Joakim persze vigyorog, mint a tejbe tök, és a zenekar többi tagja is elismerően mosolyog és köszönetét fejezik ki.

A White Death után megint duplázunk az új lemezről, a címadó Carolus Rex után szót kér Joakim, és elmondja, hogy nagyon sokan kérték őket, hogy a turnén ne csak angolul énekeljenek, hanem az új lemezről nyomjanak valamit svédül is: a rajongó náluk szent (ezt el is hiszem, szemben pár zenekarral), így a turnéprogramba beillesztették a Karolinens Bön c. dalt. Furcsa, de nagyon jópofa volt élőben tőlük a svéd szám. Eddig nem is tűnt fel, hogy Robban Back dobos egyik ujja be van kötve, kiderült, hogy az egyik afterparty annyira jól sikerült, hogy egy összecsukható létráról sikerült olyat esnie, hogy becsípte az ujját, de nagy szerencséjére nem kellett műteni és rövidíteni az ujjból. Hiába, veszélyes sport a turnézás…

A kötelező programos 40:1 alatt előkerült pár lengyel zászló, majd a Cliffs of Gallipoli jött. A tagok rendesen kihasználták az emelet adta lehetőséget, gyakran megfordult valaki az emelvényen, ha már ott volt, Joakim is gyakran nekifutásból ugrott egy hatalmasat a levegőbe, és úgy landolt a dob melletti részen. Erre a turnéra az új lemezes számok előtérbe kerülésének nagy áldozata a ’Coat of Arms’ lett, amiről csak az Uprising szám volt hallható az estén. Joakim most is megemlítette, hogy nagyon köszönik a rajongóknak, hogy az új zenészeknek nem mutogatnak „F…k you”-kat a koncerteken és egyéb zenekari eseményeken, majd a már Fehérváron is játszott Lion From the North csattant fel az új lemezről, ezzel le is tudva a ’Carlous Rex’-t erre az estére. Mikor első alkalommal hallottam a Sabaton legfrissebb alkotását, nem dobtam hátast tőle, de mostanra kezdem megkedvelni és azt kell mondjam, az öt friss szerzeménnyel feldúsított Sabaton buli is nagyon jó, nem érezni minőségi különbséget a „best of bulikhoz” képest.

Ezután egy hatalmas meglepetés jött: Joakim elmondta, hogy vannak bizonyos dolgok, amiket a kiadó és a management kér tőlük, és vannak dolgok, amiket ők szeretnének, és a következő szám ennek az eredménye. Az emelet két kifutójára egy-egy akusztikus gitárt tettek fel a sötétben a roadok, és Chris, valamint Thobbe elfoglalta helyét az állványoknál, és belekezdtek a ’Metalizer’ albumos The Hammer Has Fallenbe. De a kuriózumot nem csak az jelentette, hogy akusztikus balladát játszik a zenekar, hanem, hogy Joakimnek felhoztak a színpadra egy szintit, és ahhoz leülve énekelte és billentyűzte el a dalt. Természetesen az eredeti verziót áthangolták a két akusztikus gitárra, de ilyet még nem láttam tőlük. Állandóan pörög, rohangál az egész zenekar, szemmel is alig lehet követni őket, de egy ilyen számmal is tökéleteset alkotnak. Nagy ötlet volt, tökéletesen kivitelezve; a következő turnéra már nem kell majd Daniel billentyűtémáit használni, mert ott lesz Joakim, aki az ének mellé még el is játszik a hangszeren. Ha ott nem is, egy magyar kiskocsmában simán felléphetne pár mulatós nótával…

A ráadás másodikjaként előadott Primo Victoria alatt nem csak az egész Arena ugrált egy emberként: vicces volt, ahogy a zenekar mackós roadjai a színpad szélén végig pattogták a teljes számot. Búcsúzóul a mostanra már megszokott Metal Crüe-t adták elő, aminek az elején az amúgy nagyon látványos fényoszlopokon a szám címét írták ki, már amennyi kifért, persze. És egy meglepetés is ért minket, nem tudom minek tudható be, a sok rokonnak vagy az országunk közelségének, de Joakim, miután megszabadult a soros napszemüvegétől, a mellényét is letette a dobemelvényre, és előtűnt, hogy az egész bulit Wisdom-pólóban tolta. Respekt! 

Amúgy a hangzásba nem lehetett belekötni, ahogy a fényekbe sem nagyon, igen ötletesek voltak a színpad hátulján álló fényfalak, változatosan használta azokat a technikus ember. Lehet szeretni vagy nem szeretni a Sabaton zenéjét, de az biztos, hogy jelen pillanatban a nagyok után Ők a legjobbak, mese nincs. Koncertteljesítményük lenyűgöző, az ember egy pillanatra sem tud lankadni, elkapják a Ghost Divisionnel a grabancát, és nem engedik a koncert végéig. Az ember szórakozni, kikapcsolódni jár a koncertekre, a Sabaton pedig teljes mértékben kiszolgálja a nagyszámú közönségét. Aki igazán jól akarja érezni magát, és egy nagy nemzetközi turné keretein belül akar látni egy magyar bandát, annak ott a helye jövő márciusban a Pecsában!

Setlist:

The March to War / Ghost Division / Gott Mit Uns / Poltava / White Death / Carolus Rex / Karolinens Bön / 40:1 / Cliffs of Gallipoli / Uprising / Lion From the North / The Hammer Has Fallen / Panzer Batallion /// Art of War / Primo Victoria / Metal Crüe

Szöveg és fotó: Savafan

Külön köszönet Hartmann Kristófnak és a Rock The Nationnek!