"Tóth Attila stí­lusban próbálom előadni a Pokolgép dalokat": Interjú Tóth Attilával, a Pokolgép énekesével

írta Jocke | 2012.08.16.

Őrült 35 fok fogadott, amint délután negyed három tájában Fehérvárra értem, a FEZEN kettes sorszámmal ellátott napján. A hosszúnadrág-ing kombó annyira nem bizonyult okos húzásnak, de legalább senki nem mondhatta azt, hogy szakadt rövidnadrágban és egy szál trikóban megyek interjúztatni. 16.30-kor kezdődött a Pokolgép koncertje, ami szerintem méltatlanul korai időpont, tekintve a zenekar múltját, de hát mit lehet mit tenni? Novák Csaba segített az interjú lebonyolításában, aki fél négy körül kapta el a kisbuszból széles mosollyal kipattanó Pinyőt. Druszája meg is kérdezte, hogy kivel akarunk interjúzni, mire feleltük, hogy Tóth Attila és Kukovecz Gábor lennének a legideálisabb jelöltek.

Mivel Attila még nem érkezett meg, ezért bemenekültünk az öltözőbe a hőség elől. Addig Zalánnal [Kiss Zalán gitáros – Jocke], aki mindössze pár évvel idősebb nálam, kitárgyaltuk a korai időpontot és a fesztivál zenei sokszínűségét – valamint azt, hogy ezen a feszten hol vannak egyáltalán a sátrak?! Már négy óra is elmúlt, mikor Attila megérkezett, s mire átöltözött, már 15 perc sem volt hátra a koncertig. Gondolom nincs is jobb, mint amikor valaki a fellépésed előtt negyed órával diktafont dug az orrod alá… Attilának viszont nem volt ezzel gondja, mert készséggel válaszolgatott a kérdésekre, s a végén már attól féltem, hogy tényleg lekési a saját koncertjét. Végül ő lett az egyedüli alany, mert Gábornak muszáj volt pár perccel korábban felmenni a színpadra, belőni a hangzást. Gyors bemutatkozás után kezdődhetett is az adok-kapok.

Hard Rock Magazin: Az utóbbi két évben veled és a két új taggal, Zalánnal és Marcival együtt kicserélődött a Pokolgép háromötöde. Elég sok helyen olvastam negatív kritikákat. Te mit gondolsz erről, te is találkoztál ilyen negatív hangokkal?

Tóth Attila: Olvastam az elején én is negatív kritikákat, de ez szerintem egy évig tartott. Most már annyira nem nézegetem őket, de egyre kevesebbet találok. Szerintem a koncertek egyértelműen meggyőzik a közönséget. De ez így természetes szerintem. Egy darabig, egy ideig megy ez, kritizálnak, hasonlítgatnak az emberek önkéntelenül is más énekesekhez, ez teljesen logikus. De majd elmúlik. Mi pedig bizonyítunk a koncerteken. Jöjjenek el a koncertekre, hallgassák meg, hogy jó ez az új felállás is! Én nem akarok senkit utánozni, nem akarok olyan lenni, mint a Kalapács Józsi, vagy a Rudán Joe, próbálom a saját dolgaimhoz igazítani a Pokolgép nótákat, próbálom saját magam módjára megformálni a dalokat. Tóth Attila stílusban próbálom előadni azokat a dalokat, amelyeket eddig Kalapács József és Rudán Joe énekelt el. Akinek ez tetszik, tetszik, aki szereti a Pokolgépet, az jön, akinek nem tetszik, az hallgassa meg a régi felvételeket.

HRM: Hogy találkoztatok össze? Hogy kerültél a „Gép”-ezetbe?

Attila: Pinyő hívott fel, hogy meghallgatások folynak, és akkor engem is behívtak, ennyi volt. Telefonon felhívott, aztán találkoztunk és elénekeltem három számot.

HRM: Pokolgép számokat?

Attila: Igen, Pokolgép számokat, de itt nem is az énektudás volt az elsődleges, hiszen ha a YouTube-ra felmegy az ember, akkor ott meghallgathatja, hogy miket csináltam előtte. Úgy látszik, hogy tetszett nekik, és az emberi oldalamra voltak kíváncsiak, hogy alkalmas vagyok –e erre a dologra. Úgy tűnik, hogy igen. Megtiszteltetés ebben a zenekarban énekelni, és próbálok úgy hozzáállni ehhez a dologhoz, hogy ez egy isteni adomány és ezt nem szabad elrontani, elszúrni.

HRM: Kijött a Ne köss belém nóta nagyjából két éve. Ezt már te írtad?

Attila: Nem, nem, azt Gábor írta. Igazából a szövegírásban akartam részt venni, de aztán azt mondta Gábor, hogy inkább ő csinálja meg.

HRM: S mit gondolsz, milyen szövegeket írnál?

Attila: Természetesen abból merítenék, ami körbevesz minket, de igazából nem vagyok egy kimondott szövegíró. Ez is egy szakma, amit az csinál, aki ehhez igazából ért.

HRM: A Józsi például állandóan a heavy metalról meg a rock and rollról énekel…

Attila: De szerintem ez már olyan elcsépelt. Az ötszázötvenötödik zenekar újra elénekli, hogy „kitörünk a mélyből”…

HRM: (nevet) Oké. Az új album készülőben van?

Attila: Igen, készül az új album, már kilenc dal kész van, egyet fel is vettünk már, amelyből videoklip lesz, ez a Metalbomba nevezetű dal.

HRM: Mit gondoltok? Most már elég régóta döglődik az egész zeneipar, ill. a CD eladás. Érdemes kihozni a dalt (Metalbomba) CD-n, vagy nem gondolkodtok ebben?

Attila: Nem, nem fogjuk kihozni CD-n.

HRM: Tehát letölthető lesz.

Attila: Igen, a honlapon lesz fent. Egyértelmű (nevet).

HRM: Egyértelmű.

Attila: Persze, ez halott dolog.

HRM: Ahogy én látom – aztán cáfolj rám – elég keveset szerepeltek vezető hazai rock orgánumokban, míg másokat talán jobban nyomnak a kelleténél.

Attila: Bekerültem a zenekarba, de igazából nem sok beleszólásom van ebbe a dologba. Ezeket a Gábor és a Pinyő intézi. Nem tudom, hogy nekik a 30-40 év alatt mit sikerült baráti társasággal összehozni, hogy hova kerülünk be, vagy hova nem. Nem tudom, így igazából ez ügyben nem is tudok nyilatkozni. Én próbálom mindenkivel a normális viszonyt tartani, ha nekik van problémájuk egyes emberekkel és újságírókkal, az az ő dolguk. Amióta bekerültem a zenekarba, mindenhol csak barátokat szereztem. Volt, hogy mondta valaki, hogy „te, ez a csávó, ez annak idején ilyen volt, meg olyan volt…”, de velem mindenki akkor is normális és rendes. Igazából nem akarok belefolyni, hogy miért nincs, miért nem szerepelünk a médiában. Nem tudom, de ez a része nem is érdekel igazán. Szeretek a Pokolgép zenekarban énekelni, amíg lehet, ezeket a dalokat fenntartani, mert a közönség szereti. Amíg megy, addig megy. Közben mellette csinálom a színházat, mert az a másik oldala a dolognak és azt is imádom ugyanúgy. Kérdezik, hogy melyik a fontosabb, de egyik sem fontosabb a másiknál, mert mindkettőben ott a helyem.

HRM: Akkor nem unatkozol…

Attila: Nem!

HRM: Tavaly Joacim Cansszal és Oscar Dronjakkal felléptetek a Metalfesten.

Attila: A HammerFallal?

HRM: Igen. Milyen volt velük a munka? Elénekeltétek a Hol van a szót magyarul és angolul is közösen, de mennyit gyakoroltatok erre? Egyszerűen csak felmentetek a színpadra?

Attila: Igen, tulajdonképpen velük annyi volt, hogy a fellépés előtt egy órával próbáltunk. Ennyi volt, semmi több.

HRM: Mit gondolsz arról, hogy feldolgozásra került a Hol van a szó? Szerinted milyen lett?

Attila: Szerintem ez egy tök jó dolog, nekem tetszik. Megismerik ezt a dalt Európa-szerte. Szerintem ehhez sem kéne úgy hozzáállni, ahogy a kritikákban olvastam, hogy „az eredeti a jó, és akkor most miért kell ezt?”… Hogyhogy miért? Haladjunk már a korral, emberek! 2012-őt írunk, és azt veszem észre, a szakmán belül is, hogy mindenki harcol a másikkal. Haladjunk a korral! Mind kinézetben, mind zenében, nem lehet leragadni. Nem 1972-ben járunk.

HRM: Szerintem sem… egyébként ez a rivalizálás is furának tűnik a rajongók részéről, mert én ugyanúgy a Joe-t is meghallgatom, mint ahogy tegnap a Kalapács Józsi koncertjén is ott voltam.

Attila: Azt hiszik egyébként a rajongók, hogy mi rosszban vagyunk. A Józsival teljesen jóban vagyok, mint ahogy a Joe-val is. A rajongók azt hiszik, hogy mi utáljuk egymást… nem! Abszolút jó a viszony.

HRM: Van még időnk? (ez a kérdés nagyjából a koncert kezdése előtt két perccel hangzott el részemről). Egy utolsó kérdésem még lenne: ha már fesztiválon vagyunk, hadd kérdezzem meg. Felvettétek az ’Újratöltve’ élő koncertanyagot két éve. Miért pont a Rockmaratont választottátok?

Attila: (nevet) Akkor, ott jött össze! Egyébként úgy volt, hogy videofelvétel is lesz az egészről. Aztán maradt csak a hanganyag. Szerintem a Rockmaraton közönség egy nagyon király közönség volt, valamint úgy tudom, hogy ott jött össze ez hangilag, technikailag, akkor tudtuk ezt megcsinálni. Egyébként itt is felvehettük volna, vagy bárhol máshol az országban. Mindenhol jó a közönség, legalábbis még sehol nem volt velük probléma. Egy-két atrocitás volt az elején, amikor elkezdtem énekelni. Volt egy gyerek, aki elkezdett kiabálni, hogy „alterego, alterego!” (nevetés mindenki részéről) Ha a Józsihoz akart hasonlítani, akkor az nekem csak megtiszteltetés. De mondom, ezek elmúltak, nagyon hamar. Az első két-három szám után már látni a reakciókat. Először még néznek egy ketten, hogy „ki ez a hülyegyerek?”, aztán a harmadiknál már ők is énekelnek. De ez így normális. Mint nálam is, amikor a Blaze-t meghallottam először az Iron Maidenben… ki ez az ember? Aztán mi lett? Majdnem minden koncert előtt az Iron Maidennek azt a chilei koncertjét nézem a Blaze-zel, amikor történt az a balhé, amikor felmásztak a színpadra. Nem tudom láttátok –e? Rendszeresen azt a felvételt nézem Pokolgép koncertek előtt. Először furcsa minden, de aztán meg kell szokni, hisz’ megyünk tovább. Remélem velem is így lesz, ez már a harmadik év lesz, hogy a zenekar tagja vagyok.

HRM: Legyen így, és köszönöm az interjút!

Gyorsan kislisszoltunk az amúgy nagyon praktikus kis öltöző-kabinból, én a fotósárokba, Attila pedig a színpadra. Úgy négy negyven körül már fel is csendülhetett a Carmina Burana, a Pokolgép pedig ismét bizonyította, hogy az ég egy adta világon semmi baj nincs ezzel a jelenlegi felállással. Kár, hogy a közönség igen foghíjas volt és emiatt a hangulat sem tudott olyan magasra kúszni, mint az a gonosz sárga korong az égen, aki a nap további részére azért csak visszavonulót fújt…

Köszönet az interjúért a Wolf Kommunikációnak (Szalkai Eszternek és Novák Csabának)!

Jocke

Fotók: Bakurecz Ildi (FEZEN)